ALKOTMÁNYCSERE, vagy JOGFOLYTONOSSÁG.

ALKOTMÁNYCSERE, vagy JOGFOLYTONOSSÁG.

(figyelem: a narancsszínû idézet a Húsvéti Alaptörvénybõl származik, a kék színû idézetek pedig a Magyarok Szövetségének V9 változatú alaptörvény tervezetébõl, amelyet a félreértések elkerülése okán államtörvénynek hívunk)

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének vezetõje írt egy érdekes cikket az alkotmánycsere kérdéseirõl. Elöljáróban ezért kijelentem, hogy pártolom a vitát az alkotmányos kérdésekrõl, hiszen minden cikk és minden nyílt vita növeli a társadalom ismereteit, ebben a nagyon is misztikusnak tûnõ ügyben. Pós Péter elnök úr cikkében szereplõ gondolatok tisztázó elemzésével nagyon sok kérdést meg lehet most világítani, s így belevágok: „ A nép minden hatalom birtokosából pusztán a közhatalom forrásává vált. Sajátos, hogy a politikai osztály berkeiben ennek a szövegváltozásnak a hátterérõl, a változás indokáról mély csend honol.” Nekem persze nem tisztem megmagyarázni az alaptörvény szövegét, de nézzük csak pontosan az alaptörvény eredeti „narancsszín” normaszövegét. Abból induljunk ki:

(3) A hatalom forrása a nép.

Mivel nekem meggyõzõdésem, hogy a jelenlegi jogrend és maguk a jogi kifejezések is közvetlen folytatásai a Rákosi-kádár rendszerben nálunk meghonosított idegen jogrendnek és jogi oktatásnak, így most próbáljunk visszakanyarodni a hagyományos közjogi gondolkodáshoz. A régi jogrend és államelmélet legkiválóbbjai is úgy hitték, hogy nem lehet nép vagy gyarló ember kezébe tenni a fõhatalmat, s elismerték ugyan, hogy a nemzet átadta az õ szuverenitását a koronának, de attól kezdve a korona lett az egyetlen szuverén. Ezzel tulajdonképpen nem is lenne ellentétes a fenti (3) pont, hisz a hatalomnak a forrása valóban a nép. (bár a keresztények Istentõl eredeztetik) Az alaptörvény hibája tehát nem abban van, amit leír, hanem amit elhallgat! Világossá kellene tennie, hogy a világban uralkodó hibás szuverenitás elméletek helyett mi magyarok - az ókori bölcselõk szerinti -, a legigazságosabb államformát, tehát a joguralmi államot tartjuk megfelelõnek, ahol az igazságos (Istentõl való), természetjogot gondoljuk a vezérlõ-uralkodó elvnek, amely a magyar koronában összpontosul. A Szent Koronánk ugyanis nem a királyságnak, hanem az igazságos joguralmi államnak a biztosítéka! Aki a közjó szolgálatát írja elõ minden állampolgárnak!

(4) A nép a hatalmát választott képviselõi útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.

No ezzel a (4) számú ponttal azonban nagyobb baj van, hiszen itt a joghagyományunk által túlhaladott népszuverenitásra hivatkozva tapossák meg éppen a népfelség elvét. Hangsúlyozom, a magyar közjog a népfelség elvén már a középkorban túllépett, hiszen az, a diktatúra vagy egyeduralom elõszobája lehet. Ám ha az alaptörvény mégis ezzel a fogalommal operál, akkor nem tehetné meg, hogy a nép hatalmát bármire hivatkozva korlátozza, s a népfelségbõl származó, választott képviselõk jogait a nép joga fölé helyezze, s a népi döntést, amely az ún. közvetlen demokrácia intézménye, kivételesnek írja le.

(1) A magyar állam mûködése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

A hatalom megosztásának elveit is nagy szeretettel gajdolja a liberális közjogi gondolkodás. Ámde itt is gond van, mert a valódi hatalom ma már a gazdasági és pénzügyi hatalom, s annak gyakorlói nem osztják meg mással, mint a pártfegyelembe kényszerített képviselõkkel, akik viszont minden szempontból függnek a pártvezetéstõl, azok pedig a függnek a pénzt kiosztó uraiktól. Itt is a joghagyományt kellene végre elõtérbe álltani, ahol a központi hatalmat egyrészt a Szent Koronába „rejtett” alkotmányos jogok, másrészt választott önkormányzatok ellensúlyozták azzal, hogy magukat a követek megválasztva: „kötött” mandátumot kaptak. Az õsi rendszer így, sokkal jobban képviselte a nemzetet, mert nem tudott a gyarló képviselõ sem önállósodni és ezért nem is volt megvesztegethetõ. Nézzük csak, hogyan fogalmazzuk meg a Magyarok Szövetségének tervezetében ezt? 5.§ (1) Magyarország hagyományos jogrendszere biztosítja a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom közötti egyensúlyt, a köztájékoztatás mûködésének kereteit, illetve az egyoldalú médiatájékoztatás tilalmát. A nemzeti köztájékoztatásnak – mint új hatalmi ágnak – a feladata, a magyar kultúra, a páratlan történelem és államszervezési erõteljes felmutatása, hiszen nemzeti büszkeség és a magyar sorskérdések kibeszélése nélkül nem lesz semmi, ami visszatartaná fiataljainkat a kivándorlástól. A hagyományos magyar alkotmányos jogrend természetesen nem kell a liberálisoknak, mert azzal azonnal elveszítenék bebetonozott hatalmi helyzetüket. Ezen alaptörvénnyel az alsóház jogalkotása új irányt is vehetne, amely Jogfolytonosságra hivatkozva megszüntethetné azon intézményeket, melyek akadályozzák a magyar alkotmányos jogrend visszatérését, s megkérdõjelezné semmitmondó passzusokat, pl.: (2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erõszakos megszerzésére vagy gyakorlására, valamint kizárólagos birtoklására. Itt is tetten érhetõ az álságos liberalizmus, hiszen azzal már nem foglalkozik a szöveg, hogy a jelenleg hatalmon lévõk és minden hatalmi garnitúra legkésõbb 1949-óta törvénytelenül került hatalomra. Eleinte még a fegyveres megszállók segítségével, majd a láthatatlan és felelõtlen pénzügyi megszállás segítségével. Márpedig a „hatalom erõszakos” megszerzésének folyamata nem lett megszakítva máig. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni. Ha pedig nem szakad meg a hatalmat erõszakkal magukhoz ragadók és a mai hatalomgyakorlók közötti lánc, akkor mi okból kéri számon a normaszöveg a törvényes utat? Hiszen õk is törvénytelenek! Szerintem inkább úgy kellene szólnia a szövegnek, ahogyan az MSZ alaptörvényben megfogalmaztuk: (3) Senki és semmilyen szervezet tevékenysége nem irányulhat a hatalom erõszakos, törvénytelen vagy csalással, esetleg csalárd módon történõ megszerzésére és kizárólagos birtoklására. Az õsi jogelv szerint ugyanis a fõhatalom birtoklására nem gyarló emberi személy, hanem csak a Szent Korona jogosult, mint legfõbb szuverén, s mint az államot is korlátozó, méltányos és igazságos joguralom – tehát az alkotmányosság – megjelenítõje. A koronának ugyanis minden magyar állampolgár tagja, ezért a korona nem a királyságot, hanem magát a közhatalmat jeleníti meg, s a közjó feltétlen szolgálatát várja el tagjaitól. Ha mégis szükséges lenne ellenállás, akkor az csak akkor lesz törvényes, ha: Alkotmányellenes hatalommal szemben történok, mert „a magyar közjogi felfogás szerint ugyanis, a hagyományos magyar jogrend felforgatását célzó erõszak (pl. a pénzügyi megszállás), nem lehet jogos, de az illegitim hatalom elleni szabadságharc mindig az! Mert az igaz jog nem köteles meghátrálni a hamis jogtalanság erõszakosságával szemben, hiszen a jogtalanság, jogot nem alapít!” (121.§) Egy valóban tisztességes politikai osztály, amely felismeri a magyar történeti alkotmányosságban rejlõ óriási érték lehetõségét, s még a nemzetnek is jót akar, azonnal elismerné a fenti gondolatainkat, hiszen mi nem a jogrend felforgatását, hanem a saját jogrendünk visszavételét célozzuk meg, Ezzel pedig az õseink vérét, verejtékét és szándékait ismerjük el. (3) Az Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására kizárólag az állami szervek jogosultak.

Tehát az Alkotmányellenes hatalommal szemben, illetõleg a feladatát ellátni képtelen intézményeinek megsegítésére nem léphet fel senki! Mert az állam – még ha tehetetlen, sõt nemzetellenes is – akkor sem ad lehetõséget arra, hogy az államalkotó nemzet önvédelmi reflexeire hagyatkozva ellenálljon egy hatalombitorló, törvénytelen bandának?

(ezen érdemes lenne elgondolkodnia minden bal és jobboldalinak!)

Ha már azt vállaltam az írás elején, hogy Pós Péter elnök cikkében szereplõ néhány gondolat tisztázó elemzésével nagyon sok kérdést meg tudok világítani, akkor remélem érhetõvé tudtam tenni, hogy szerzõ által naivan remélt „demokratikus jogállam” olyan kategória, amelyrõl már sokan tudják, hogy utópia! Példaként idézem K.P.: Viktor címû könyvének 38. oldaláról Vajda Mihály súlyos szavait:

Honnan a fenébõl gondoljátok ti, hogy a demokrácia olyan csodálatos dolog, s megváltás mindenre? Frászt! A demokrácia semmi másra nem való, mint arra, hogy a hatalmon lévõ, fennálló kormány túlkapásairól, sötét üzelmeirõl az épp aktuális ellenzék lerántsa a leplet, állandóan fenntartsa ezt az indoklási, bizonyítási kényszert, ezzel kiegyensúlyozottabb gépezetté téve az államéletet. Sajnos igaza volt/van. De tegyük hozzá, hogy Arisztotelész szerint a demokrácia „rossz”, a joguralom „jó” államberendezkedés. Ennek felismerése kellene végre a magyar feltámadáshoz, s nem az álságossá tehetõ, pénzzel manipulálható népszuverenitás hangsúlyozása.

Szeged. 2011-05-21 Dr. Bene Gábor S.