Miért nem a kedvencem az Alkotmánybíróság?

Miért nem a kedvencem az Alkotmánybíróság?

(elõrebocsátom, hogy valószínûleg vannak és voltak tisztességes alkotmánybírák is. De õket is arra kérem, kezdjék meg a bocsánatkérést a becsapott nemzettõl!)

Talán azzal kezdem, hogy ezen intézmény minden elõzmény, minden magyar hagyomány nélkül robbant be a köztudatba. Az indulás az „1989. évi XXXII. Törvény az Alkotmánybíróságról”, amelyet az utolsó kommunista országgyûlés szavazott meg a saját jövõbeni biztonsága, illetve a kommunista bûnök elszámoltatásának megakadályozására. A törvénytelen törvény bevezetõ sorai így szólnak: „Az Országgyûlés a jogállam kiépítése, az alkotmányos rend és az Alkotmányban biztosított alapjogok védelme, a hatalmi ágak elválasztása és kölcsönös egyensúlyának megteremtése, az alkotmányvédelem legfõbb szervének felállítása érdekében - az Alkotmány 32/A. §-a (6) bekezdésének végrehajtására - a következõ törvényt alkotja…”

Ha viszont alaposan megvizsgáljuk a Húsvéti Alaptörvény szövegét, akkor mindenki számára világossá válhat, hogy ezen idõszak sem volt törvényes, s így nem is hozhattak volna ilyen törvényt, de ha már meghozták, akkor a „független”Antall kormánynak szinte azonnal fel kellett volna oszlatnia a törvénytelen intézményt. Ám nem ez történt, hanem az Ab büntetlenül garázdálkodhatott a jogrend és a politika területén, hiszen a világ legnagyobb hatalmú intézményeként: minden új jogszabályt felülvizsgálhatott és megsemmisíthetett, ha az egyébként szintén törvénytelen 1949. évi XX. tv rendelkezéseiben ellenkezett bármivel, s erre a bírák hivatkoztak. Ha ilyen nem volt, akkor viszont elkezdett az Ab beszélni a „láthatatlan alkotmányról”, s ennek alapján semmisítette meg, az akkor állítólag szabadon megválasztott „népképviselõk” határozatait. (lásd pl. a Zétényi-Takács tv.) Aki nem érzi ennek az alapvetõ ellentmondásait a meghirdetett liberális népszuverenitás elveivel és a népképviselõk jogainak csorbításával, annak nagyon kimosták az agyát.

Nézzük milyen feladatokat kapott ez a törvénytelen intézmény az alapításkor: „Az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik:
a) a már elfogadott, de még ki nem hirdetett törvény, az Országgyûlés ügyrendje és a nemzetközi szerzõdés egyes rendelkezései alkotmányellenességének elõzetes vizsgálata;
b) a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata;
c) a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze nemzetközi szerzõdésbe ütközésének vizsgálata;
d) az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt benyújtott alkotmányjogi panasz elbírálása;
e) a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése;
f) az állami szervek, továbbá az önkormányzat és más állami szervek, illetve az önkormányzatok között felmerült hatásköri összeütközés megszüntetése;
g) az Alkotmány rendelkezéseinek értelmezése;
h) eljárás mindazokban az ügyekben, amelyeket törvény a hatáskörébe utal.”

A felsorolásból világosan látható, hogy hatáskör óriási és az „alkotmány” értelmezésének olyan tág teret ad, ami szinte példa nélküli. Csakhogy azok a bírák, nem értették vagy nem akarták megérteni, hogy az 1949. XX. tv nem alkotmány, sõt az 1989. XXXI: tv sem az. Hanem ezek mind törvénytelenül keletkezett áltörvények, amelyek helyett az igazi alkotmányosságot kellene visszaállítani! Ez lett volna az alkotmánybírák szent kötelessége, ez lett volna az egyetlen tisztességes szerep, amit õk - tekintélyük okán - bármikor megtehettek volna. Csakhogy akkor szembe kellett volna szállni az õket megválasztó MSZMP kulcsfiguráival, akik pedig éppen a saját védelmük érdekében hozták létre az intézményt, tehát nagyon is vigyáztak arra, hogy ki kerül az alkotmánybírák közé. A számukra megbízhatatlan, túlzottan lelkiismeretes és a valódi magyar joghagyományt tisztelõ ember oda nem kerülhetett. Pillantsunk bele a jövedelmi viszonyokba, hogy meglássuk: mivel is biztosították a lojalitását a „kiválasztott” alkotmánybíráknak. „Az Alkotmánybíróság elnökének illetményét és juttatásait külön törvény határozza meg. Az Alkotmánybíróság többi tagjának - köztük a helyettes elnökének - a díjazása megegyezik a miniszterek díjazásával azzal az eltéréssel, hogy a vezetõi illetménypótléka a miniszteri illetménypótlék másfélszerese. Egyebekben az Alkotmánybíróság tagja a minisztert megilletõ juttatásokra jogosult. Az alkotmánybírákat az országgyûlési képviselõvel azonos mentelmi jog illeti meg.” Így tehát miniszteri fizetést kapnak és az illetmény pótlék még a miniszterekét is meghaladja, miközben semmiféle felelõsségük nincs, hiszen senki õket számon nem kérheti a döntésük kapcsán. Jó állás, hiszen amíg a minisztert lehet az Országgyûlésben kérdõre vonni, õket senki és soha.

Milyen feltételeket diktált az MSZMP vezérkara a megbízható alkotmánybírói kinevezéshez? „Az Országgyûlés az Alkotmánybíróság tagjait kiemelkedõ tudású elméleti jogászok (egyetemi tanárok, illetõleg az állam- és jogtudomány doktorai), vagy legalább húsz évi szakmai gyakorlattal rendelkezõ jogászok közül választja. A szakmai gyakorlatot olyan munkakörben kell letölteni, amelynek ellátásához az állam- és jogtudományi végzettség szükséges.” No de ki felehetett meg ezeknek a feltételeknek? Sõt, eleve ki válhatott egyetemi tanárrá, kinek lehetett húsz éves szakmai gyakorlata jogi munkakörben a Kádár korszakban? Ugye nem kell magyaráznom, hogy jelen sorok íróját még az ügyvédjelölti státuszba sem vették fel, mert nem állt mellette egy pártbizottsági javaslat. De a Baranya megyei MSZMP elsõ titkárának vejét, azonnal alkotmánybíróvá választották. Nem érdekes?
Mivel azonban ezek a személyek nagyon képzett és magasan kvalifikált jogászok, az ember azt hinné, hogy tisztában vannak a valódi feladatukkal - tehát a magyar alkotmányosság visszaszerzésének kötelezettségével -, s legalább kis lépésekben megpróbálkoznak vele. Ám ez hiú remény volt az elmúlt két évtizedben. Pedig valamennyien tudták azt, amit az átlag magyar emberek nem tudhattak: Az alkotmány a magyar közjogi gondolkodás szerint nem egy darab papír, hanem a szokásjogi rend és annak esetleg leírt, de annak igazságát mindig erõsítõ változata, amely csak a szükséges és szerves jogfejlõdést biztosítja. Ám a feladat nem az igazságosság és a joghagyományunk visszaszerzése volt a számukra (bár ismerték az igazságot!), hanem a kommunisták hatalmának gazdasági konvertálása és a személyi felelõsségre vonásuk megakadályozása, tehát a bûnös politikai elit átmentésének zavartalan biztosítása. Ezen személyeknek a védekezése a fenti vádakkal szemben így hangzik: én az alkotmányra tettem esküt! No de Juci néni a piacon nem tudhatja, hogy az, amire esküt teszi az alkotmány vagy sem? Az egyetemi tanár azonban tanítja az alkotmányosságot, tehát mindenképpen tudnia kell! Nézzük, hogyan szól az MSZMP országgyûlés (máig használt) alkotmánybírósági törvénye:

„Az Alkotmánybíróság tagja a hivatalba lépése alkalmával az Országgyûlés elõtt esküt tesz az Alkotmány feltétlen megtartására és kötelességei lelkiismeretes teljesítésére. Az Alkotmánybíróság tagjai függetlenek, döntéseiket kizárólag az Alkotmány és törvények alapján hozzák meg.”

Nos, ha a Húsvéti Alaptörvény végre kimondta, hogy: „Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bûnök elévülését.

- Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista "alkotmány" jogfolytonosságát, amely egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét.”

Akkor itt az ideje a volt alkotmánybíróknak önkritikát gyakorolni, s világossá tenni a magyar nép elõtt, hogy milyen okok késztették õket arra, hogy a zsarnoki uralom megvalósítóinak gazdasági átmentését segítsék, s elfogadva az 1989. XXXI. (szintén törvénytelen) tv. változtatásait, s továbbra is alkotmánynak tekintsék azt a paprost, amely soha nem volt magyar alkotmány, csak egy ránk erõltetett hatalmi szabályzat! Amely soha nem volt az igazságszolgáltatás alapja, hanem mindig a hatalmi érdekektõl vezérelt jogszolgáltatást tette, látszólag törvényes mûködéssé. A magyar közjogban nem volt divat az elmúlt ezer évben jogszolgáltatásról beszélni, hanem igazságszolgáltatás létezett. Ma viszont – a liberális gondolkodásból eredõen – még a jogalkalmazás legalsóbb fokain is szokás a jog szellemérõl beszélni, viszont igazságról, sõt igazságszolgáltatásról nemigen beszél ma senki. Sólyom László kifejezetten tagadja a „igazság” mint jogi kategória létezését, s folyamatosan a jogbiztonság elsõségét hirdeti. De kérdem én, mi a fontosabb: a „törvénygyárban” elkészített pártérdekû törvényfolyamnak érvényt szerezni, vagy az örök igazságosságnak és az emberekkel szembeni méltányosságnak? Lehet-e egyszerre igazságos és jogszerû azon ítélet, amely a merev és a társadalmi igények mögött kullogó jogalkotás és a véresen komoly mindennapi élet közötti ellentmondásában feszül. Ráadásul a jelen „jogrend” még idegen is a magyar emberek erkölcse, lelkialkata és tisztességes életszemlélete szempontjából. Vagy nem ez számít?

Számomra ezért is megdöbbentõ, hogy a nemzeti kormány – a Nemzeti Hitvallás gyönyörû sorai ellenére – nem észlelte azt az ellentmondást, amit a számunkra idegen „jogrend” ellenõrzõ szerve (az Alkotmánybíróság) léte és tevékenysége jelent a számunkra. Mert azt állítani, hogy az Ab bármilyen módon illeszkedik a magyar joghagyományok legalább ezer éves múltjához, bizony teljesen alaptalan. Ráadásul még a Húsvéti Alaptörvényben is megjelent a testület néhány egykori határozatának gondolatisága. Pl. a felvállalt népszuverenitást legerõsebben csonkító népszavazási jogkör szûkítése. Igaz, én sem hiszek sem a népszuverenitásban, sem a prezident (vagy király) szuverenitásban, mert nem tartom õket megfelelõnek, de a magyar joghagyomány kiküszöböli e kettõ hibáit a koronaszuverenitásban. Ám ha egy megbízott politikai erõ népszuverenitásról beszél, s közben azt fokozatosan leszûkíti és viszonylagossá is teszi: az hamis retorikával téveszti meg a választóit.

Arra kérem tehát a közjoggal foglakozó kollégákat, hogy ne erõszakolják a magyarságra ezt az idegen eredetû gondolkodást, s ne hivatkozzanak a nyugati jogrendre, ahol a végrehajtó hatalomtól állítólag független bírákra, vagy (?) alkotmánybírákra bízzák az alkotmányosság értelmezését. Nálunk ugyanis ez - szinte kizárólag a pártfüggetlen felsõház feladata volt. S legyen is úgy!

Szeged, 2011-05-19 Dr. Bene Gábor S.