Hogyan alakítsuk vissza önmagunkat: szkíta nemessé?

Hogyan alakítsuk vissza önmagunkat: szkíta nemessé?

A mellérendelõ magyar gondolkodás okán soha ne támadjuk másik magyart, hanem - felismerve a bennünket összeugrasztani akaró szándékot -, öleljük magunkhoz. Ne azt vizsgáljuk a másik magyar tevékenységében, ami elválaszthat bennünket egymástól, hanem ami összeköt. A másik gondolataiban, elméleteiben vagy akár gyakorlatában is felismert hibákat, tévedéseket úgy tárjuk fel, hogy legyen neki lehetõsége azok feltûnésmentes kijavítására. Mert mindenki tévedhet – fõleg ha nem a sültgalambot várja –, s mindenki követhet el kisebb-nagyobb hibákat. A nemzet, a közösség ügyét szolgáló alázatos, „nemes” ember azonban: ilyenkor beismeri tévedését, hibáját, s igyekszik azt kijavítani. Tökéletes munkát csak az Istentõl várhatunk el, hiszen az ember – bár társa a teremtésben, sõt, szinte csak rajta keresztül történik az isteni teremtés –, de mégsem minden esetben sikerül neki a tökéleteshez legközelebbi megoldást megtalálnia. Az Istennel ellentétben tehát: az ember bármikor újragondolhatja tevékenységét, átértékelheti téziseit. Csak a közösség ügye (a közjó) iránti elkötelezettség és teljes személyi alázat „nemessége” kell hozzá. Mert az igazi alázat nem megaláz, hanem felemel bennünket! Az alázatos ember soha nem kerülhet bajba, mert az „én”, a hiúság individuuma mindig háttérbe szorul, s a kisközösség (család) és a nagyközösség (nemzet) az isteni parancsnak megfelelõen kerül elõtérbe. Az ember ugyanis nem egyszerûen szinguláris, különálló entitás, hanem „társaslény”. Közösségi létre megteremtett társa a JóIstennek! (Élnek esetleg olyanok is a földön, akik evolúciós úton kerültek ki az állatvilágból?) Az igazság persze nemcsak filozófiai fogalom, hanem szkíta életmód és életforma, amely nélkül az íjfeszítõ népek mai leszármazottai képtelenek élni. Akik tehát a jogbiztonságot – mint liberális értéket hirdetik a társadalom számára –, azok elveszítették az igazság életformájának létszükségletét, s õk már (vagy még) képesek a folyamatos hazugság világában élni. Akik tehát annyira fertõzöttekké váltak a kufár vírus, az aranyborjú imádat és a hazugságokra épülõ életformák kapcsán, hogy nem szükséges már a számukra az igazság napfénye, azok csak az alá-fölérendelt társadalmak – véres és gátlástalan – karrierizmusában, tehát az indivídum + pénz istenné emelésében élnek, gondolkodnak. Számukra elveszett az aranykor.

A mellérendelõ magyar szemlélet azonban nem erre épül, hanem a másik felemelésére, mert a szkítáknak nem ellehetetleníteni kellett a másikat, hanem felemelni. Nem megsértõdni, hanem a megoldást keresni a közös cél érdekében. A megoldás pedig nem a liberális véleménydiktatúra által belénk plántált merev „jogszabályok normarendszere”, hanem a lelkünkben élõ örök igazság törvénye, a bensõnkbõl fakadó szokásjogi rend, mely beváltan mûködött több ezer évig.

Szeged, 2011-05-14 Dr. Bene Gábor S.

Ui: Herodotosz írta: a szkítáknak atzért nincs szükségük írott törvényekre, mert a lelkükben él a törvény!