ISMÉTELTEN A ROMABÛNÖZÉSRÕL!

ISMÉTELTEN A ROMABÛNÖZÉSRÕL!

Éppen most olvastam el Buvári Márta cikkét, amelynek találóan Kendõzés, szépítés, „pc”a címe. Mivel arról is tudomásom van, hogy Morvai Krisztina hétfõn sajtótájékoztatót tartott, ahol új fogalmakat javasol bevezetni a "cigánybûnözés" szó helyett, így felelevenítem egy régebbi gondolatsoromat, s a két hölgy véleményét megpróbálom közelebb hozni egymáshoz.

Morvai Krisztina a "mindennapi bûnözés" és a "bûnözéstõl való félelem jelensége" kifejezésekkel helyettesítené a kádár-korszakban kriminalisztikai fogalommá vált "cigánybûnözés" kifejezést, vagy ha úgy jobban tetszik: terminus technikust! Ez a fogalom sajnos valóban felülvizsgálatra szorul, mert az egykori meghatározásom szerint: „a kifejezetten meghatározott etnikai csoport körében elterjedt, az elkövetési értékkel teljesen aránytalan kegyetlenséggel, sokszor megdöbbentõ brutalitással és fõként nyereségvágyból elkövetett cselekmény, amely leginkább védekezésre képtelen emberek ellen irányul, s a beszûkült tudatállapotban az emberölésig is könnyen eljut.” Morvai Krisztina szerint ez a fogalom, tehát a „szocializmusban keletkezett cigánybûnözés" használata felesleges feszültségeket kelt, s a média, illetve a szakemberek is csupán a kifejezés használatába tudnak belekötni, de nem a tartalmába, hiszen az nem vonatkozik minden cigány személyre, csak a bûncselekményt elkövetõkre. A liberális média és szakember csapat pedig éppen ezzel próbálja elmismásolni a tartalmat, s az általa meghatározott jelenség lényegének alapos vizsgálata helyett, szinte folyamatosan fasisztázza azokat, akik tisztán látják az egyre fenyegetõ társadalmi problémát. Ne feledkezzünk meg arról, hogy Gyöngyöspata az elmúlt évek liberális jogalkotásának, joggyakorlatának és a média agymosásának a következménye, hiszen az állam nem teljesítette megfelelõ módon a közrendet fenntartó kötelességét. Sõt a rendõrséget a saját védelmére alkalmazta, s a közrend õreit a mindennapi életet megkeserítõ bûnözés üldözése helyett éppen a nép önvédelmi csoportosulásai ellen vezényelte.

Az eset tehát részben a közrend hiánya miatt történt! Krisztina szerint – aki egyébként az egyetemen is büntetõjogot tanított – az állam súlyosan elhanyagolja a bûnmegelõzéssel, a bûnüldözéssel, valamint az áldozatok megsegítésével összefüggõ kötelezettségeit. Az állam rendõrsége nem tett meg mindent a garázda jellegû, idõsekben, nõkben és gyermekekben félelmet keltõ bûncselekmények, szabálysértések visszaszorításáért, sõt az egyik SZDSZ belügyminiszter kitalálta a „megélhetési bûnözés” teljesen abszurd fogalmát. A képviselõnõ azt is helytelenítette, hogy a hatóság "kisebb súlyú vagyon elleni bûncselekményként" kezeli például a rendszeres termény- és jószáglopásokat, valamint a besurranásokat, holott azok nemcsak súlyos anyagi kárt okoznak, elsõsorban a falvak életében, de lélektanilag is megbénítják az idõs, egyedül élõ embereket, akik a félelmükben – s a rendõri védelem hiányának megtapasztalt tudatában –, "már az utcára sem mernek kimenni", nemhogy feljelenteni mernék az õket megfélemlítõket.

Buvári Márta írásában pedig ez szerepel: ”A cigányok pc-neve elõbb roma lett, aztán etnikum, majd kisebbség. Bûnügyi jelentésekben a kreolbõrû volt a rejtjeles megjelölésük, tréfásan pedig azt is szokták mondani: nem az idén nyáron barnult. Mit használ a mellébeszélés? Tisztességes magyar nevük cigány, némelyik vezetõjük is így nevezi népét. Ki hallott már romaprímásról? A híres cigányzenészeket, a tanult, dolgos, a társadalomba beilleszkedett cigányokat tiszteljük, semmi bajunk velük.” Nagyon is egyet tudok érteni ezekkel a sorokkal, s hozzátenném, hogy én is szeretem a cigánypecsenyét, sõt van pár cigányzenész ismerõsöm, akit kifejezetten tisztelek a munkájáért, a színvonalas szórakoztató tevékenységéért. De van otthon cigányfúróm, nincs bajom a cigánykovácsokkal, a cigánymûvészettel, stb. Viszont nagyon is zavar az, hogy nem lép fel a kérdés tisztázásában a cigányértelmiség, s nem juttatja világosan a cigányság minden rétegének tudomására, hogy a bûnözésre nincs mentség! Fõleg nincs etnikai mentség, hiszen ha én kivándorolnék Afrikába, akkor nekem és minden leszármazóimnak el kellene fogadnom az ottani szokásokat, jogrendet és erkölcsöt. Ám a cigányértelmiség nem ezt teszi, hanem vagy hallgat, vagy a „megélhetési bûnözés” tolerálását kezdi hirdetni, s ezzel az alsóbb réteg szinte igazolva látja a cselekedeteinek a jogosságát. Sõt idõnként még ezen is túlmennek a közpénzekbõl kitaníttatott cigányértelmiségiek, s egyenesen rasszizmusról és fasizmusról visítoznak! Holott a cigányság nyomorát éppen az õ elvbarátaik, a liberális közgazdászok idióta államtalanítási kísérlete okozta, valamint az általuk kiszolgált bankárkaszt profitéhsége. A cigányértelmiségnek is fel kellene ismernie, hogy nem azok a barátaik, akik össze akarják ugrasztani a magyarokat és a cigányokat, hanem éppen azok, akik rendet, munkát, tanulást kínálnak nekik. Mert a megoldás a problémára csak ez lehet: REND, MUNKA, TANULÁS!

No de hol van ehhez a cigányértelmiség? Folyamatosan mártírnak állítják be magukat és a cigánytársadalmat. Pedig a vidéki cigányságnak meg lenne a lehetõsége az élelmiszer megtermelésére, hiszen a falvakban van föld, s még él a földmûvelõtudás egyes emberekben. Bizonyos falvakban ez el is indult. (Érpatak, Monok, stb.) Szerintem a városi cigányságnak a nehezebb a helyzete, nekik viszont van lehetõségük a tanulásra és így a munkaerõpiacon értékesíthetõ tudás szerzésére. Az államnak pedig nagyon át kellene gondolnia a segélyezést, mert nem tûrhetõ tovább a segélyek kocsmába hordása sem, s a közüzemi díjaknak a többségi társadalommal való közvetett kifizettetése.

Buvári Márta írásában volt még egy nagyon fontos rész amit ajánlok mindenki figyelmébe:

„ Romának azok nevezik magukat, akiket a jogvédõk kitanítottak, akik követelõdznek, s ha kihágásért felelõsségre vonják õket, akkor fajgyûlöletet kiabálnak. Ezért a roma szó ellenszenvesebb lett, mint a cigány. De az etnikum szó is pillanatok alatt gúnyszóvá vált. Már évekkel ezelõtt hallottam vidéken: „A buszmegállótáblát elvitte az etnikum.” Valószínûleg a pissznyelvet akarta kifigurázni (hacsak nem bedõlt neki) az a vendéglõs, aki – H. Tóth Tibornak a 3. számunkban megjelent cikke szerint – etnikumi pecsenyét írt ki az étlapra. Hovatovább a kisebbség szó is rosszalló értelmûvé válik. Hasonlóképpen váltak az oláhok románokká, a rácok szerbekké, a tótok szlovákokká. Vajon felhõtlen lett-e ettõl a velük való viszonyunk? A lengyeleket nem nevezzük saját népnevükön: polákoknak, mégis hagyományosan jóban vagyunk velük; mi sem tiltakozunk a hungar tõbõl származó elnevezéseink ellen. Tapintatra szükség van, ne sértegessünk senkit – ez nem új kívánalom, nem kell hozzá pissznyelv –, de ha egy fogalomnak a tartalmával van baj, akkor semmit sem segít a szó lecserélése.”

Én azonban nem azon gondolkodom, hogy miért kell makacsul ragaszkodni egy olyan kifejezéshez, amely a kádári korszakhoz kötõdik, hanem inkább a lényegre tapintanék rá! Szerintem ugyanis – bár mindkét hölgynek sok igazsága van – de mégiscsak lecserélném a „cigánybûnözés” szót a „romabûnözésre”. A szót ugyanis eleve kirekesztõnek tartom, mert ebbõl minden tisztességes cigányhagyományt ki rekesztettek a kitalálói, akik az SZDSZ nevû bûnszövetkezet agytrösztjei voltak. A cigány hagyományban ugyanis valóban másodrendû a nõ (ezt az utcán is megtapasztalhatjuk, mert a romnyi jóval a férje mögött kullog mindig), de azért ilyen erõteljesen kizárni a cigánytársadalomból õket, hogy még a népnév is csak a cigányférfit (roma) jelölje, s a cigánynõt (romnyi) lehagyja, hát ez csak a liberális hazudozók és a hasonlóan gondolkodó talmudisták körében ildomos. Nálunk, magyaroknál ez soha nem volt divat, s remélem ezek után sem lesz az. Szívesen felajánlom a belügynek saját meghatározásomat a romabûnözésre: „a cigányság soraiból kivált egyének, akik fõleg csoportosan követnek el bûncselekményeket,s amelynek tagjai elõszeretettel hívják magukat romának és az elkövetési értékkel teljesen aránytalan károkozással, kegyetlenséggel, sokszor megdöbbentõ brutalitással és fõként nyereségvágyból elkövetik el a cselekményt. Mindez leginkább, olyan védekezésre képtelen emberek ellen irányul, akik maguk is a szegénység áldozatai. Jellemzõ még erre a bûnözési kategóriára, hogy elkövetõi a tudatlanság és a médiamanipuláció okán beszûkült tudatállapotukban az emberölésig is könnyen eljutnak.”

A kormánynak tehát javaslom, hogy az igazságügy dolgozza ki a „romabûnözés” szabatos fogalmát, s ne a szóinflációt, ne a lényeg elhallgatást erõsítsék, hanem a közrendet!

Szeged, 2011-05-10 Dr. Bene Gábor S.