Dobai Miklós írása az állítólagos zsidó törvényekrõl.

Lassanként le kellene szoknunk, jó pár belénk ivódott régi kifejezés használatáról, amelyet a Rákosi-kádár diktatúra jogfolytonosságában leledzõ mai állam és a közbeszéd is használ, sõt kihasznál.

Mert azzal, hogy a média nem leplezi le a hazugságállam és a saját berkeiben fészkelõ hamis "hárijánosokat", félrevezeti a társadalom azon tagjait, akik nem érnek rá a mindennapi gondok miatt olvasni, és általa átértékelni az eddig megszerzett "tudásukat"!

Elismerem: sokan vannak olyanok is, akik nem is gondolnak arra, hogy egy nemzetközi méretû óriási átverés és folyamatos agymosás áldozatai lennének.

Íme átnyújtok számukra egy leleplezõ írást a "zsidótörvényekrõl"! BG

Hátha valaki nem tudja …

Szeptember 26-a van. Kilencven évvel ezelõtt, 1920-ban e napon jelent meg a Numerus Clausus törvény, melyet 1945 után félévszázadig „zsidó” törvényként tituláltak, s akiknek ez érdekük, teszik ma is. Teszik, kihasználva, hogy az 1920: XXV. Törvénycikk szövegét, annak rövidsége ellenére a társadalom nem ismeri, s elõbb-utóbb készpénznek veszi, amit gyakran ismételnek. Pedig a tények mást mutatnak.

A „Nagy háború”, ahogy az elsõ világháborút sokáig nevezték, erõsen felborította a közép-európai térség vallási és etnikai viszonyait. Így, bár meglepõ, de a Huszadik Század címû folyóirat 1917-ben feltett körkérdésére a polgári zsidó családból származó Jászi (Jakubovics) Oszkár válaszában felvetette valamifajta numerus clausus háború utáni bevezetésének szükségességét (Lásd: Litván György Jászi Oszkárról írt könyvét, és Pelle János ahhoz írt recenzióját – Magyar Szemle, 2004. június). Így az elsõ Teleki-kormány idején bevezetett Numerus Clausus törvény az akkori viszonyok ismeretében szükségszerûnek látszott, s bármily furcsa nem mondott ki negatív diszkriminációt. A törvény ugyanis sem a zsidóságot, sem más valláshoz, vagy etnikumhoz való tartozást nem nevez meg, s nem mond ki korlátozást.

Ez utóbbi alátámasztására érdemes idézni a mindössze egy oldalnyi terjedelmû, négy §-t felölelõ törvény lényegi, 3. §-ának harmadik bekezdését, mely az egyetemi karokra való beiratkozás rendjét szabályozza:

„Az engedély megadásánál a nemzethûség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelõl a felvételt kérõk szellemi képességeire, más­felõl arra is figyelemmel kell lenni, hogy az ország területén lakó egyes népfajokhoz és nemzetiségekhez tartozó ifjak arányszáma a hallgatók közt lehetõleg elérje az illetõ népfaj vagy nemzetiség országos arányszámát, de legalább kitegye annak kilenctizedrészét.”

Mindenkinek ajánlom, mielõtt „zsidótörvénynek” titulálja a Telekinek felrótt Numerus Clausus törvényt, figyelmesen olvassa el a fenti bekezdést, vagy akár a teljes törvényt, s keresse ki a diszkrimináló passzusokat.

Nem fog találni! Amit az is alátámaszt, hogy 1938-ban, a valóban már „zsidótörvénynek” minõsülõ 1938. évi XV. törvény bevezetése elõtt a hivatalos magyar statisztikák a következõ adatokat mutatták (1930. évi népszámlálás, ügyvédek vonatkozásában):

Országosan:

Római katolikus:1685
Görög katolikus:31
Református:774
Ágostai evangélikus:233
Görög keleti:6
Zsidó:2693
Egyéb:51

A táblázatból látszik, hogy országos viszonylatban összesen 5473 ügyvédbõl 2693 volt zsidó, azaz az ügyvédek 49,3%-a.

Budapesten:

Római katolikus:778
Református:275
Ágostai evangélikus:112
Zsidó:1523
Egyéb:42

A táblázatból látszik, hogy Budapesten összesen 2730 ügyvédbõl 1523 volt zsidó, azaz az ügyvédek 55,8%-a.

(Adatok forrása: Vértes Róbert: Magyarországi zsidótörvények és rendeletek 1938-1945. Polgár Kiadó kft. 1997)

A fenti adatok alapján bizton állíthatjuk, hogy a „zsidóellenes” törvénynek mondott Numerus Clausus hatása nem érvényesült, talán nem is alkalmazták.

De az aggályoskodó nem fog találni zsidóellenességet a Numerus Clausus törvény 1928, évi módosításában sem, mely módosítás eltörölte a népcsoporthoz tartozás alapján történõ támogató válogatást és a fent idézett 3. § harmadik bekezdését az alábbi módon – igen bölcsen – változtatta meg (1928. évi XIV. törvény):

„A tudományegyetemekre, a mûegyetemre, a budapesti egyetemi közgazdaságtudományi karra és a jogakadémiákra való beiratkozás szabályozásáról szóló 1920. évi XXV. törvénycikk 3. §-ának harmadik bekezdése helyébe a következõ szöveg lép: Az engedély megadásánál a nemzethûség és az erkölcsi megbízhatóság követelményei mellett egyfelõl a felvételt kérõ megelõzõ tanulmányi eredményeire, illetve szellemi képességeire, másfelõl arra is figyelemmel kell lenni, hogy elsõsorban a hadiárvák és a harctéri szolgálatot teljesítettek és a közalkalmazottak gyermekei, továbbá a különféle foglalkozási ágakhoz (mezõgazdasághoz, iparhoz, kereskedelemhez, szabad foglalkozásokhoz stb.) tartozóknak gyermekei az ezen foglalkozásokhoz tartozók számának és jelentõségének megfelelõ arányban jussanak a fõiskolákra és a fölvettek száma az egyes törvényhatóságok között is igazságosan osztassék fel. A vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyel arra, hogy ezek a szabályok megfelelõen alkalmaztassanak.”

A ma oly gyûlölt kirekesztést ebben a szövegben sem lehet találni, s ha belegondolunk, hogy a foglalkozási ágak közül a kétkezi munkás, legyen az mezõgazdasági, vagy ipari munkás alkotta az akkori Magyarország társadalmának zömét, úgy nyugodtan megállapíthatjuk, hogy az „úri Magyarország” törvényhozása a szegényebb rétegeket igyekezett, mai szóval: helyzetbe hozni.

Ez ma is követendõ példa (lenne!).
Dobai Miklós