EGYÜGYÛ VAGYOK! CSAK EGY ÜGYEM VAN.......

"Minden politikai és gazdasági lépést csak a magyar nép érdeke vezéreljen!"

(Krassó György 1989. június 27. )

1. Elöljáró gondolatok.

Már több nemzedék nem leli a helyét a világban. Számukra nincs semmi, ami biztosnak tûnõ dolog lenne. S egyedül, az Istennek látszó festett papírok - a pénz nevû tárgyiasult aranybornyú - jelenthet még, némi ál-biztonságot a számukra. Az emberek szinte programozva vannak. S hatalmas erõvel tört ránk a XX. század õrülete, a „fenntarthatófejlõdés” szlogenjével kibélelt tömegmanipuláció. A társadalom atomizálódott elemei azon évezredes butításnak, félrevezetésnek az áldozatai, amely valamikor még az ókori Rómában kezdõdött, s az „oszd meg és uralkodj” elvének – a pénzoligarchia általi – mai kiteljesítése és folyamatos tudatmódosító törekvésének egy: remélhetõleg végsõ szakasza. Az elbutított ember már csak azt látja a világban, amire beprogramozták, amit beléjük táplált a „modernség pénzvezérelt víziója”: a televízió. A „modernizált” ember már csak azt hiszi el, amit elhitet vele a „modernizáció és a fenntartható fejlõdés” téveszméje, amelyrõl már kiderült, hogy nem modern, nem fenntartható és nem fejlõdés! Az ember leszokott az elemzõ, logikus gondolkodás mindennapi gyakorlatáról, mert elkényelmesedett és könnyebb igaznak gondolnia azt, amit tálcán kínál nekik a „nagytestvér”! Annyira tévelygõen árvának látom a magyar társadalom többségét, hogy szeretném megfogni a kezét, de ez sem egyszerû, mert már nincs az embereknek hite, sem a tisztességben, sem az önzetlenségben. S így, el sem tudják képzelni, hogy érdek nélkül tegyen bárki, bármit. Pedig ha valaki végig olvassa soraimat, akkor rá fog döbbenni, hogy írásomban egyetlen érdekvezérelt mondat sincs, sõt az írással csak árthatok magamnak!

Sajnos, sokat hibáztam életemben. Gyerekként nem láttam át a szülõi élettapasztalatnak és tudásnak óriási mélységét, s ma, Én élem át azokat a lelki fájdalmakat, amelyeket szüleim érezhettek akkor, amikor meg akartak óvni csalódásoktól, elkerülhetõ fájdalmaktól. Néha eszembe jut egy régi mondat, amelyet Édesapámtól hallottam: Ha hibázol, igyekezz kijavítani, ha veszítesz, vond le a tanulságot, de ne higgy azoknak, akik már becsaptak egyszer!

Vajon miért van az, hogy nemcsak az egyén, de a társadalom sem tanul a hibáiból? Az országot eddig irányító politikai bûnözõket miért nem veti ki magából a lakosság, s újra és újra miért hisz nekik? Pedig hányszor ígérték már meg, hogy alapvetõ változásokat vezetnek majd be, amely a közjó irányába mutat majd? Miért nem látja meg a társadalom, hogy a gondok felszíni kezelése helyett, valóban gyökeres változást csak a biztosan bevált, régóta csiszolódott jogi alapok biztosíthatnának? Azok az alapok, amelyek nem napi politikai érdekek mentén születtek egykor. Az a jog, melyet alkotmánynak, Isteni jognak, joghagyománynak vagy természetjognak hívhatunk, ki-ki világnézete szerint!

Talán az lehet a gond, hogy nem bírja feldolgozni a társadalom az elkövetett hiba szégyenét, s ezért ismétli inkább újra? Vagy belénk ívódott a bolsevik „mindenhezértés” tétele? (Amely még a legsajátosabb ismereteket igénylõ posztokra is: csak megbízható elvtársakat ültetett.) Vagy még el is hittük, hogy soha nem tévedhetünk? (Mert a kommunistákhoz hasonlóan, Mi is értünk mindenhez, különösen a joghoz és a politikához.) S mi lehet az oka annak, hogy a közvagyon fõ fosztogatóinak letartóztatásáról, még nem hallani? S a „következmények nélküli ország” tovább él és az arányos közteherviseléshez elengedhetetlenül szükséges adósávok helyett, miért egy adósávot vezetnek be?

Ezek a kérdõ mondatok remélhetõleg világossá teszik mindenki számára, hogy nem elkötelezett baloldali és nem jobboldali vagyok, hanem népben - nemzetben gondolkodó, aki nem hajlandó behódolni semmilyen izmusnak és pártnak, csak a nemzet érdekét és az igazságosságot, méltányosságot tartja szeme elõtt.

Ha meg tudunk szabadulni a gondolkodás mentes automatizmustól, akkor a kérdéseket Mi magunk válaszoljuk meg, és hibátlanul! Akkor nem mûködik többé a média szájbarágós véleménydiktatúrája, letompul a képernyõvarázs, s megszûnik az érthetetlen cselekvési és behódolási kényszer. Kihúzzuk magunkat és büszkén nézünk a jövõbe! Ha a jelen írás hatására megnyílna az alkotmányos jogtudatunk, akkor ki tudnánk lépni a pénzmanipulációs világból, a mátrixból is.

2. Jelen írás megszületésének oka.

Nem régiben fellángolt egy rövid vita arról, hogy Mi, lehetnénk királyság is. A Habsburg Intézet vezetõje Gerõ András után, megszólalt a témában a Habsburg Györgyöt támogató MDF szürke eminenciása, aki miniszterelnöksége idején nem, most viszont ki állt a Szentkorona-tan mellett!(?) Boross Péter szerint az ország vezetõinek mindenképpen a világon egyedülálló Szent Korona elõtt kellene esküt tenniük, és szeretné, ha ez belekerülne az alkotmányba is. A volt miniszterelnök szerint újra kell gondolni az egész történelmet, fõleg a közjogot, és be kell építeni a mai életbe, ezért van szükség új alkotmányra. Az egykori miniszterelnök szerint: a hagyományokat és ceremóniákat át kell örökíteni, s szerinte a korona szinte személy és személyiségi jogai vannak.

Ez a rövid hír az, amely miatt mindenképpen írnom kellett, mert a nyilatkozatban keveredtek az igazság és a politikai haszonlesés elemei! Az aláhúzással kiemelt résszel egyetértek ugyan, de nem új alkotmányra, hanem a szerves jogfejlõdés folytatására lenne szükség szerintem! Jelen írásom tehát nem pártpolitikai, hanem nemzetpolitikai szempontból közelíti meg az alkotmányosság kérdését, s ehhez a történelem és a politikai filozófia eszköztárán kívül, csak a józan magyar gondolkodást használtam.

Állításom igazolására idézem egy tisztességes magyar koronaõrzõ nyilatkozatát: ,,Magyarország Szent Koronája nem a törvény tárgya, hanem a magyar jog forrása és polgára. A Szent Korona olyan szuverén személy, amelynek az uralkodó (elit?) az alárendeltje. A magyar és a nemzetközi jog szerint a Szent Korona jogi és alkotmányos személy, amely magába foglalja a magyar alkotmányos hatalmat és a nemzeti létet. Ezen alkotmányos szabály szerint a király, az Országgyûlés tagjai, a polgárok ennek a testnek a részei. A Szent Korona alkotmányosan és jogilag a magyar nemzet. Választhatunk királyt, országgyûlési képviselõket, hivatalukat azonban csak akkor foglalhatják el, amikor Szent Koronára az esküt letették.” (Pajtás ezredes 1945)

3./ Nemzetközi kitekintés az alkotmányosság kérdésében.

Az alkotmányosság kérdését eltérõ módon ítéli meg a témával foglalkozó polgári és bolsevik közjogász. De velem azonosan, egy Amerikában élõ, magyar, tudós, aki a politológia területén mûködõ kiváló professzor, MTA tag és következõ sorai, tudományos értékû helyzetelemzésnek foghatók fel:

„1. a jogfolytonosság alaptétele, hogy a régi, hagyományos alkotmány nem szûnt meg, csak idegen megszállók parancsára azt megszegték az új, Sztálin-Rákosi förmedvény elkészítésével. Hagyományos, de jure érvényes alkotmány nem ad módot parlamenti alkotmányozásra, de arra nincs is szükség.

2. Ha mégis írott alkotmányt akarnak készíteni, ami leváltja a jelenleg de jure érvényes, de facto megsértett alkotmányt, a legitimitás megkérdõjelezhetetlen biztosítása érdekében a népszavazással való jóváhagyás elkerülhetetlen. Különben az új alaptörvény legitimitása, nevezzék az alkotmánynak vagy bárminek, mindig kétes lesz. Így, ha ezt a tervet végrehajtják, az alkotmányos legitimitás állandó vita tárgya marad, és nem lesz a nemzetnek soha általánosan elfogadott alkotmányos rendszere.

3. Az *Amerikai* alkotmányozást követve a nyugati demokratikus alkotmányozás alapelve, hogy az alkotmányt társadalmi szerzõdésnek tekintik. Ezért nem csak szétválasztják a törvényhozási és az alkotmányozási funkciót, hanem a törvényekkel ellentétben, az alkotmányt illetve alkotmánymódosítást a nép vagy szövetségi rendszerben a szövetség alkotórészei, vagy két házas törvényhozás esetén mindkét háznak minõsített többséggel vagy *népi referendummal külön jóvá kell hagyni*. De sehol sem kezelik úgy, mint egyszerû, 2/3-os törvény!

(a.A franciáknál a 89. cikk szerint mindkét háznak jóvá kell hagyni külön, majd vagy egy közös ülésen, vagy *népi referendummal* kell jóváhagyni. (b.A németeknél az Alaptörvényt elõször egy külön gyûlés (Herrenchiemseeconvention<http://en.wikipedia.org/wiki/Herrenchiemsee_convention>) írta, majd jóváhagyták a megszálló hatalmak, és végül az államok (Lander) ratifikálták.

(c. Olaszországban mindkét háznak jóvá kell hagyni kétszer, és ha a második szavazásnál mindkét ház 2/3-os többséggel jóváhagyja, az elég, ha nem, akkor referendum kell.

Mivel nálunk csak egy ház van, (már ez is hagyományellenes!) az Európában bevett hagyomány szerint, a referendum elkerülhetetlen! Olyan, hogy egy választással elõre (kitöltetlen) blankett mandátumot kapnak alkotmányozásra, az egy minden alapot és precedenst nélkülözõ kitalálmány!

4. Nálunk, mivel van érvényes, de be nem tartott hagyományos alkotmányunk, alkotmányozás helyett egy bizottságot kell felállítani jogászokból, történészekbõl, alkotmánytörténészekbõl és politológusokból, akik összeállítják, illetve rendszerezik a hagyományos Magyar alkotmányt, megállapítják annak jelenleg alkalmazható részeit, esetleg kiegészítõ javaslatot tesznek, és javaslatot tesznek a hagyományos alkotmányos rendnek a visszaállítására. Ezt elvégeznék a korona fejeként, és a nemzet, mint a korona teste, jóváhagyná, és az Országgyûlés, hivatkozás révén, egy alaptörvénnyel, újra érvényesítené a hagyományos alkotmánynak a bizottság által javasolt rendelkezéseit! Dr. Balogh Sándor”

Az idézet tehát, egy amerikai egyetemi tanártól származik, de vigyázat, mert vannak kérdések, amelyekben sem népszavazás, sem bármilyen többség nem dönthet! A Szent Korona fõhatalma kérdésében õseink döntöttek, s így nekünk – jelen média befolyásolt állapotunkban – nincs jogunk ezen változtatni! S most jöjjön egy másik tengerentúli szaktekintély, Donald S. Lutz. Szerinte: „egy nép akkor hoz létre alkotmányos demokráciát, amikor felkészült rá, és az a jó ha annak formája a hazai gyökerekre támaszkodik”! Az õ alkotmány elemzésébõl néhány gondolatot kiemelnék, amely rávilágít a kérdés egyszerûségére. Szerintem az a legfontosabb amerikai szempontból, hogy: „alapvetõ célként az alkotmányt a néphez kell igazítani.” Elemzésében visszatér a 200 éves Amerika alapjaihoz: „Thomas Jefferson híres arról a mondásáról, hogy minden nemzedéknek szüksége lenne egy kis "forradalomra" a szabadság áldásainak megõrzése érdekében. A "forradalom", "revolúció" az õ korában, mai jelentésével ellentétben, nem a múlttól való erõszakos elszakadást, hanem a jelenbõl való átgondolt fejlõdést, evolúciót jelentette…….. „ Eddig az idézet és majd késõbb írásomban olvasható, hogy a magyar közjogi hagyománynál, a mi alkotmányunk esetén sem a forradalom (revolúció), hanem az evolúció, tehát a fejlõdés volt a leglényegesebb eleme, a szerves fejlõdésben szinte tökéletessé csiszolódott magyar alkotmánynak. S, ha Donáld S. Lutz, alkotmány elemzésében visszatért a 200 éves Amerika alapjaihoz, akkor talán Én is hivatkozhatok az 1159 esztendõs, szkíta rítusú szövetségkötésünkre, a magyar alkotmányosság elsõ és ismert megállapodására.

4./ Õsszerzõdésünk.

„Olyan világra van szükségünk, amely tiszta, zöld és gazdag,

és lehetõvé teszi mindenki számára a kellemes és méltóságteljes életet,

egy egészséges bolygón” (Susan George)

Az alaptörvények sorozata az, amely a szerves történelmi jogfejlõdés alapján biztosít egy adott államnak alkotmányosságot, és folyamatos biztonságot a mindenkori államhatalom, s az õt megbízó közösség számára. A mindenkori állam alaprendje vagy jogrendje, az alaptörvények sorozatából leszûrt jogelvek szerint épül fel, s így az elõdök szerepe, s gondolatai nem tûnnek el a történelem ködében, hanem mindig ott állnak és felhasználhatóak az utódok érdekében. Ezért van az, hogy a történelmi alkotmányból származik minden más jog, hiszen nem része a jogrendnek az alkotmány, hanem az alapja. Az alkotmány az emberek mindennapi, hétköznapi életének a kerete, így életforma és kultúra is. Alapja a közös megegyezés, melyben a közösség önként rögzíti a jogelveket, mely szerint élni akar, melyet be akar tartani, s be is tartat mindenki mással.

A magyar alkotmányosság elsõ emléke a 851-es Vérszerzõdés esküjének szövegében található, amely tartalma alapján, õsszerzõdési alaptörvényünk is.

Anonymus, így írta le a vérszerzõdésben foganatosított egyezményeket:

„Azok a fejedelmi személyek, akik tulajdon szabad akaratukból választották Álmost urukká, sem õk maguk, sem fiaik soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeibõl.

Ameddig az õ életük, sõt az utódaiké is tart, mindig Álmos vezér ivadékaiból lesz a vezérük.

Ami jószágot (vagyont) csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban.

Hogyha valaki Álmos vezér és a többi fejedelmi személyek utódai közül az esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni, örök átok sújtsa.

Ha valaki utódaik közül hûtlen lenne a vezér személyéhez, vagy egyenetlenséget szítana a vezér és rokonai között, a bûnösnek vére omoljon, amint az õ vérük omlott az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek.”

Ennek a Szkíta rítusú õsszerzõdésnek, kikövetkeztethetõ elvei a következõk:

A./ A közösség, mint az egyik szerzõdõ fél átadja a saját hatalma egy részét – a szövetségkötés ellenõrzött jogát – választott vezéreinek. (A nép – akik nem vettek részt a védelmi tevékenységben - és a nemzet, amelynek a védelem alapvetõ kötelessége volt, ekkor még nem vált szigorúan ketté!) Ezt ma, a befolyásmentes képviselõválasztásnak hívhatnánk! (létezik-e ma ilyen?)

B./ Ez alapján a vezérek egyszeri választással átruházzák a Turul-nemzetségre a közhatalmi jogok és kötelezettségek egy meghatározott részét, de a szertartást a pajzsra emelés fejezte be, amely a mai népszavazás elõképe. Ezzel létrejött a hatalommegosztás sajátos magyar formája.(Ma már ez sem lenne befolyásmentes, hiszen a tudatipar mindenkit manipulál, bár sokan nem érzik!)

C./ A megállapodás örök idõkre rendelkezik a közösen szerzett vagyonról is, mégpedig igazságosan és méltányosan. Ez a késõbbi õsiség alapja, a Szentkorona jelképezte közvagyon, amely anyagi függetlenséget biztosít a nép teljességének.(Ma érdemtelenül lehet birtokhoz, sõt tulajdonhoz jutni, de az õsiség védelme alatt nem, s a nemesi birtokot és a jobbágytelket is védte a jog.)

D./ A kor szintjén vár büntetés („örök átok” arra, vagy a „vére omoljon”) aki a vérszerzõdést akár a közösség tagjaként, akár a közösség választott vezéreként, vagy uralkodóként szegi meg. Ezzel létrejött egy közjogi alap, amelynek szankciója, jogosultjai és kötelezettjei vannak. Mindez tehát egy államalkotó akarat tükre, amely valódi Alkotmány!

E./ a felek õsi szkíta szokás szerint: vérrel pecsételik meg, s esküvel szentesítik a szerzõdést. Valószínûleg rovással mindezt le is jegyezték, de mi csak Anonymus gesztából tudjuk, mert õsi írásunknak még az emlékét is ki akarták törölni azok, akiknek nem volt õsi írásuk, s a jelenlegi írásbeliségük, sõt még „õstörténetük” sem önálló alkotásuk!

F./ A szerzõdés betartásán a szerzõdõ felek és megbízóik mindegyike õrködni volt jogosult. A szankció szerint a közösség minden tagjának „vére omoljon” ha az esküjét megszegi. Anonymus nem írja ugyan le, de szembeszállhatott, akár az uralkodónak is ellenállhatott, ha az „esküvel kötött megállapodásokat meg akarná szegni”, mert az örök átokkal sújtott személyt bárki megölhette, büntetlenül. Ez az ellenállási jog eredete, forrása.

Szerves jogfejlõdésünk során ezen elvek teljesedtek be a Koronaeszmében, tehát a Történelmi Alkotmányunkban. Már az õsszerzõdés megnyitja a lehetõséget az állam számára szükséges intézmények felállításához, a természetjog szerinti élethez, s lefekteti az egy ugyanazon szabadság alapeszméjét, amely az õsi, örök alkotmányosságunk, egyik legfontosabb elemeként jelentkezik ma is.

5./ Jogfolytonosak vagyunk a Rákosi-kádár rezsimmel?

„Jogállamot nem lehet jogállam ellenesen építeni” (Sólyom László)

Tisztázzuk, hogy a mai államot jogellenesen hozták létre, tehát: Illegitim! Folyamatosan hallgatják agyon azt, hogy a történelmi alkotmányunk érvényes csak érvényre kellene juttatni! Elhallgatják, hogy koronánk nem csak tárgy, de személy, sõt a fõhatalom birtokosa. Nemcsak jelképe az államnak, hanem maga az állam, nemcsak jelképe az alkotmányosságnak, hanem maga az alkotmány! Az amerikai hatóságok 1945-ben elõször veszélyes sugárzó tárgynak, majd 1951-ben különleges jogállású tárgynak nyilvánította a koronát, s ettõl fogva úgy kezelték, mint a magyar nép különleges státusban lévõ tulajdonát, amely az Egyesült Államok hatóságainál van letétben. (State D. 1965) A magyar közjogi felfogás persze ezt fordítva értelmezi, mert nem a nép tulajdona a korona, hanem a Szentkorona alkotórésze a nép, pontosabban a nemzet! A koronát, mint a magyar jog és történelmi alkotmányosság forrását, az USA elismerte, sõt visszaszolgáltatásakor ígéretet kért a „méltó hely” biztosítására is. A dolgozatból ki fog derülni, hogy a méltó hely a közjog és a közhatalom csúcsa, ahol a magyar jogállamiság legfõbb meghatározója a Szentkorona, sõt minden további jog forrása is. Ebbõl következõen minden törvényünknek a Szent Korona eszmébõl kellene következnie, de ez 1946 óta eddig, nem valósult meg, sõt az alkotmánynak nevezett ál-alkotmány 1949-ben, de 1989-ben is, csak arra volt jó, hogy az alkotmányosság látszatát keltse és hogy ne keressük az igazi alkotmányunkat, amely a Szentkorona közjogi szerepében rejlik, s nem papíron!

Közjogi gondolkodóink az elmúlt századokban világossá tették az uralkodóink, de a köznép számára is, hogy a hatalom gyakorlása csak akkor legitim és törvényes, ha biztosított: az államnak és jogintézményeinek az alkotmányos alapelvek szerinti mûködése. Szentkorona nélkül ugyanis nincs szabadság, függetlenség, törvényesség. De nincs valódi biztosítéka a jogoknak és kötelezettségeknek, és nincs biztosítéka a hatalommegosztásnak sem, vagyis a hatalom ellensúlyok nélkül mûködik, azaz alkotmányellenes módon.

A jogfolytonosság egyik elve a szerves történetiség. De elve az is, hogy a történeti állam hagyományos mûködési rendjét felforgató törekvés jogtalan. Ezért jogtalanok tehát: 1918, 1919, 1946, 1949, 1989, s napjaink rendelkezései is! Törvénytelenségre, a hagyományos közjogot felforgatni akaró erõszakra tehát: jogot senki sem alapozhat! Bárki, aki külsõ vagy belsõ erõszakkal, hatalmi erõvel, csellel, csalással, elhallgatással törvényt, vagy szokásjogot sért, az nem szerezhet törvényes hatalmat! De az is, ki a hatalmát nem a magyar alkotmányos intézményeken keresztül gyakorolja, vagy azok figyelmen kívül hagyásával ténykedik, vagy mûködési elveit hagyja figyelmen kívül: a hatalmat csak bitorolja! S akinek hatalma törvénytelen, annak aktusai:semmisnek minõsülnek.

6. /Az idegen jogrend fertõzésében.

„Ó, boldog Magyarország, ne engedd tovább gyötreni magad!” (Dante)

A sztálinisták által a nyakunkba ültetett és idegen jogrendet biztosító ál-alkotmányt 1989-ben az elvtársak átalakították. A Moszkvából sugallt bolsevik hatalmi szabályzatot átirányították a pénzoligarchia éppen idõszerû székhelye felé. Egy pénzhatalmi érdeket képviselõ hatalmi szabályzattá alakították a sztálini parancsot, s az átalakítás folytán egy újabb államforma-változtatást hoztak létre, de lényegi változás és történelmi jogfolytonosság nélkül. Szûrös elvtárs tehát kikiáltotta a köztársaságot, és az akkoriban még egy (MSZMP) párti parlament, többnyire bolsevikokból álló alsóháza elfogadta azt az alaptörvényi formát, amelyet ma – megtévesztõen –, alkotmánynak hívnak. Amikor ma, a politikum új alkotmányról, vagy „alkotmányreformról” beszél, akkor elárulják teljes tudatlanságukat, vagy befolyásoltságukat a témában. A szerves jogfejlõdés feltétele ugyanis, nem elavult és nem középkori. Tehát ma, csak akkor beszélhetnénk alkotmányos államról, ha a Szentkorona értékrendjéhez igazítottan születnének törvények, s a törvényhozó és alkotmányozó hatalmat világosan megkülönböztetné a politikum.

Csakhogy azokat a fogalmakat, amelyeket ma a közbeszédben használnak – a politikusok, riporterek, újságírók és sajnos a közemberek is – egy meghamisított bolsevik fogalmi rendszerbõl, a globalista korszak agymosó technikájával terelték át a polgári fogalmi rendszerbe, s így jelentésüket alaposan meghamisították. Azért félnek a pénzoligarchia urai a Szentkorona értékrendtõl annyira, mert a történelmi magyar alkotmányosság volt az a jogi korlát, amely nemcsak megtartotta a magyar nemzetet (még az idegen megszállás alatt is), hanem az így kikristályosodott rend, lehetetlenné tenné az igazságtalan harácsolást, a tõkekoncentráció egészségtelen növelését, s mintát is mutathatna a világ jelenlegi válságában a kilábalás módozataira, természetesen a pénzoligarchia hatalma ellenében. A Szentkorona állameszme ugyanis a közjó leghatékonyabb formáját adja, hiszen az államot alkotó közösségeknek – de a közösségek tagjainak is – biztosítja az egyenjogúságot, s cserébe csak a Szent Koronához való hûséget és ezáltal, a közösség szolgálatát kéri. Márpedig a közösség szolgálata az egyén érdeke is, hiszen csak így lehetséges a társadalom minden tagjának a hasznos szerepét megtalálni. Nem valamiféle álszent egyenlõsdi ez, hanem a közjó szolgálatában betöltött szerep alapján való társadalmi munkamegosztás. Ahol nem az számít, hogy milyen vallású, etnikumú vagy, hanem az, hogy az értékrendet megtartod-e, hogy a jogok és kötelezettségek egyensúlyát elismerve a közös államot, szellemi vagy fizikai teljesítménnyel mennyire tudod oltalmazni, építeni. Ha kimagasló a szolgálatod, akkor a jutalmad is az, ha viszont a közös állam vagy a közjó ellen fordulsz, akkor a hûtlenségednek megfelelõen kapod az igazságos büntetést. Ez a jog és kötelezettség egyensúlya. A jelenleg mûködõ idegen eredetû „jogrend” a társadalom élõsködõinek a hatalomra kerülését és hatalomban maradását biztosítja ugyan, de korszerû és igazságos Magyarországot nem képes biztosítani semmilyen átalakítás révén. Tehát a jelenlegi ál-alkotmány reformjáról csak gyávaságból, tudatlanságból, vagy a politikai maffia érdekében lehet beszélni. A nemzeti érdekeknek megfelelõ törvényalkotást valóban az Országgyûlés két házának kell biztosítania, de az „alkotmányozást” csak egy hatalomtól független nemzeti megegyezés kezdeményezhet és hajthat végre, ám csak alaptörvényi szinten és csak népszavazási megerõsítéssel! A jog és erkölcs egységére épült, tisztességes közéletet csak a hagyományos magyar közjogi gondolkodásból szervesen kifejlõdött történelmi alkotmányosság alapelveire épülõ új, sarkalatos -, vagy alaptörvény alapján remélhetünk. Ezt azonban nem szabad alkotmánynak hívni, mert az elmúlt rendszerek agymosása miatt az alkotmány fogalmát (nekünk magyaroknak!) kizárólag a bevált és megváltoztathatatlan igazságos jogi alapelveknek kell fenntartani. Tudom, hogy a magyar közjogi gondolkodás egy része, magát a mûködõ jogrendet is alkotmánynak hívta egykor, de éppen ezzel a lehetõséggel éltek vissza az elmúlt korszakok kollaboráns politikusai, újságírói és jogászai. Sõt, ezzel terelték a köztudatot a vérgõzös Nagy Francia Forradalom alkotmányainak – constitucio –, számunkra idegen mintái felé. Nekünk magyaroknak pedig, szent kötelességünk a történelmi alkotmányosság elsikkasztásának véget vetni, mert csak a hagyományok és a jogfolytonosság helyreállításával szüntethetjük meg az ellenünk folyó etnikai, kulturális és gazdasági elnyomást, másképpen fogalmazva a népirtást és gyarmatosítást! Ne feledjük el, hogy a magyar alkotmányosság és Szentkorona állameszme az európai jogfejlõdésnek is része, sõt annak legigazságosabb, legpatinásabb darabja. Olyan része, mely megoldást nyújthat a jelen Európájának erkölcsi és közjogi gondjaira, mert az állameszme továbbadása és védelme maga a Magyar Küldetés, amelyet õseink vállaltak az Árpád házi királyok korában éppen úgy, mint Nagy Lajos, Hunyadi, Bocskai, Rákóczi korában, sõt 1848, vagy 1956 hõseiként is. Ne legyünk hûtlenek az Õ elveikhez és emlékükhöz! Annak számára – aki nem elfogultan és nem pártos gondolkodástól áthatva vizsgálja az alkotmányosságunkat – világosan látható tehát, hogy alkotmányosságunk Európát messze megelõzve, biztosította az akkor még ott nem alapvetõ jogokat! Biztosította az általános és egyazon szabadságot, a hagyományos államalkotó közösségek, etnikumok, sõt késõbb a vallások egyenjogúságát, a közigazgatási, vallási és etnikai önkormányzatokra támaszkodó központi államot, de az egyén­nek a hagyományos közösség tagjaként és a közhatalom részeseként való oltalmazását, és önkormányzatát is. S mindezt, az anyagi függetlenséggel is biztosított jogegyenlõség alapján tette!

Ezen értékek csak sok századdal késõbb váltak ismert és elismert jogokká a „mûvelt nyugat” számára is, bár akkor sem az igazságosság szellemében és nem az evangéliumi szeretet jegyében, hiszen 1215 és 1535 között történtek ugyan próbálkozások Angliában, de ezt követõen – Morus Tamás kivégzése után – a hatalom bekebelezte az erkölcsi tekintélyt, s egyedül Mi maradtunk alkotmányos állam Európában. Az egyetlen olyan birodalom, amely sem elõtte, sem utána nem gyarmatosított, nem irtott ki kultúrákat, de minden köszönet nélkül védte nyugati „kultúrát”! Mert mi akkor a két pogány között, élet-halál harcot vívtunk a törökkel, s a Habsburgokkal. Mátyás királyunk haláláig folyamatosan fejlõdõ alkotmányosságunkra a Habsburgok mohó hataloméhsége, gátlástalansága tett pontot. A nemzetközi pénzoligarcia érdekeinek behódoló Habsburgok nem tudtak, de nem is akartak erõt meríteni a magyar alkotmányosság joguralmi tárházából, hiszen nekik éppen az alkotmányosságunk volt a gátja, birodalmi egyeduralmuk teljes kiépítésének. Amikor már felismerhetõvé vált a pénzügyi diktatúra kialakulása, addigra a pénzoligarchia úgy beépült a Habsburg érdekszférába, hogy már lehetetlenné vált a szabadulás. A kossuthi Kasszandra levél jóslata, azért volt olyan hihetetlen a korszak hazai politikusainak, mert a hazai magyar politika nem volt birtokában azon értesüléseknek, amelyet Kossuthnak – a nyugati szabadkõmûves közegben –, nem volt bonyolult megszereznie. A naiv és pozitív szerepben tündöklõ nemzeti liberalizmus tehát, akkor vált a „fejlõdés” motorjává és a nemzetet szétzüllesztõ Habsburg megosztó politikának táptalajává, mikor a pénzoligarchia ránk telepedett.

7. Lássunk tisztán közjogi kérdésekben!

Kossuth példáján okulva mondhatom, hogy a Washingtoni Konszenzus és a Mont Perelinben kidolgozott elméletek a világ - gazdasági és politikai – arculatát, világosan meghatározták már a XXI. század elejére. Ma szembe találkozhatunk tehát a globalista világerõvel, amely a nemzeti vagyonok és az országok feletti teljes hatalom megszerzését tûzték ki célul. Több földrészen is elkezdték az államszövetségek létrehozását, a közös világpénz és világbank megteremtését illetve ellenõrzését, valamint a neoliberális gazdaság mindent szétzüllesztõ módszerét veti be ellenünk.

Legalább ne nyújtsuk önként a fejünket a bárd alá, legalább álljuk ellen a nemzet és az alkotmányosságunk felszámolásának világos szándékának! Ne higgyünk annak aki, azt hirdeti, hogy az Unió nekünk pénzeket ad. (Legfeljebb vissza ad!) Ne higgyünk annak, aki gyökeres változást hirdet, de sem a közpénzrendszert, sem a törvénytelenül ránk erõltetett ál-alkotmányosságot nem akarja felszámolni! Ne higgyünk annak, aki valami újat ígér, mert nekünk nem valami kiszámíthatatlan új, hanem a bevált régi kell! Ahol a hatalomnak a valódi joguralom biztosít féket, a kultúrát a helyben lakók érdeke mozgatja, az igazságosságot pedig többé semmi sem korlátozhatja! Az kell, ami a miénk! Csak a miénk!

A magyaroknak soha nem kellett a másé!

Nem akartuk mások folyóját, mások hegyeit, mások szokásait!

Régen nem akartuk mások feleségét, mások viseletét, mások aranyát!

Ma sajnos, mások levetett holmijában járunk, mások dalait fújjuk!

Ma sajnos mások akarják a mi kincseinket, feleségünket, földjeinket!

Ma sajnos nem becsüljük meg történelmünket és alkotmányunkat!

Pedig egyedül a Szentkorona alkotmányossága lenne képes ezt a sátáni erõt megállítani! Ne feledjük a Hóbagoly mondatát: „..újra kell gondolni az egész történelmet, fõleg a közjogot, és be kell építeni a mai életbe…”

Nekem tehát csak egy ügyem van: a magyar alkotmányosság visszaszerzése!

Szeged, 2010-07-01 Dr. Bene Gábor S.