A TUDATLANSÁG KÁOSZA és a SZLOVÁK VÁLASZTÁSOK.

A tudatlanság káosza és a szlovák választások.

"A legélénkebb részvéttel nézem ezt a dicsõséges múltú büszke népet, amely most a kisantant jól felfegyverzett népeinek gyûrûjébe van bezárva.” 1927-ben írta: Lord Sydenham, az angol felsõház tagja.

„A Szövetséges és Társult Hatalmak bíznak benne, hogy ez az eljárás megfelelõ módot nyújt minden igazságtalan határvonal kiigazítására, ha azok ellen alapos ellenvetést lehet tenni.” Alexander Millerand francia miniszterelnök

„Teljes képtelenségrõl beszélnek, akik azt mondják, el kell végezni a

trianoni szerzõdés felülvizsgálatát. Ez történelem. Ellenezzük olyan

dolgok revízióját, amelyek a múlthoz tartoznak" Martonyi János

Az utóbbi idézet nagyobb baki, mint Horn alapszerzõdése, amelyet mégiscsak egy „nemzetellenes” szocialista hozott tetõ alá, ezt viszont egy állítólagos nemzeti párt külügyminisztere mondta. Ha figyelmesen elolvassuk még egyszer a fenti idézeteket, akkor világossá válhat, hogy mekkora megalázása ez a határon túli magyarságnak.

Az új külügyminiszternek tehát minden fontosabb, mint az igazság! Trianon ugyanis nem csak békediktátum és nem csak elcsatolt területek, hanem magyar és nem magyar etnikumú Szent Korona tagoknak – a népszavazás és megkérdezésük nélküli – áterõszakolása, egy másik államba! Mi magyarok nemcsak a magyar közösség kulturális és nyelvi identitásának megóvásáról beszélünk, hanem arról a hazugságról, hogy Trianont a magyarok által elkövetett nemzetiségi elnyomással okolták meg a nagyhatalmak, s idõvel maguk a részvevõ politikusok egy része is rádöbbent arra, hogy becsapták õket. (Olyan volt ez, mint Gyurcsány esete a „tót mari” titkosszolgálatával.)

Anglia, Olaszország, USA, stb., tárgyaló delegációja azt hitte, hogy a franciák és az általuk favorizált utódállamok vezetõi tisztességes statisztikai adatokat, térképeket, szakembereket fognak biztosítani a határvonalak megállapításához, s így azzal, nem lesz gond. Ám probléma már az alapkoncepcióban benne volt, hiszen a franciák csak saját érdekszférájukat szerették volna erõsíteni, s a háttérben meghúzódó pénzügyi hatalom pedig a Balfour doktrína megvalósítását akarta, s ennek a kettõnek sajnos, nagyon is közös érdekei domborodtak ki a „béketárgyalások” kapcsán.

Maga a békediktátum rendszere már a harmincas évek végén összeroskadt, de a kilencvenes évek végképpen összeomlasztották, mert megszûntek a sohasem volt államok. (Jugoszlávia és Csehszlovákia.) Egyes részt vevõ politikusok is meghasonlottak már, sõt amikor rájöttek a csalások sorozatára szót is emeltek ellene, de a jelenlegi magyar külügyminiszter nem. Én Martonyi úrnak nagyon javaslom, hogy vásárolja meg a Magyarok Világszövetségének a CD lemezét – amelyet a 90. évfordulóra adtak ki -, s feltétlenül tájékozódjon, hogy ne kelljen miatta pironkodnia egy egész nemzetnek!

"Az állampolgároknak, emberi lényeknek megvannak a maguk elidegeníthetetlen jogaik, ez sokkal fontosabb, mint területek és hasonlók" – mondta az új magyar külügyminiszter teljes zavarában, mert ha ezt õ komolyan is venné, akkor már az elsõ Orbán-kormányzat idején szót emelt volna a magyar TÖRTÉNELMI ALKOTMÁNYOSSÁGBAN lefektetett és jól bevált, kicsiszolódott, ráadásul valóban ELIDEGENÍTHETETLEN JOGAINK visszaszerzése érdekében!

A Kárpát-medencében ugyanis utoljára a Szent Korona állameszme és jogrend tudott békességet és harmóniát teremteni, s ez volt az igazi oka Trianonnak is,

mert a monetáris diktatúrának nem erre a békés harmóniára, hanem éppen az „oszd meg és uralkodj” elvének tökéletes megvalósulására volt szüksége! Egyébként az erdélyi és partciumi oláhokkal is csak a pénzhatalomtól függõ Habsburgok, (majd a nemzeti és nemzetellenes szocialisták) tudtak minket összeugrasztani. S, bár a békéscsabai, szarvasi, vagy felvidéki tótok nyelvi kultúráját segítettük és soha meg nem kérdõjeleztük nyelvhasználatukat, sõt Trianonig, még olyan mesterséges afférunk sem volt velük, mint a horvátokkal 1848-ban.

Igen, igen, a tótokkal semmi különösebb bajunk nem volt. Az 1848-as honvédek között számtalan tót atyafi harcolt közös ügyeinkért, s õk akkor még nagyon is átérezték a magyar alkotmányosság fontosságát. Ugyanígy éreztek a Kárpátaljai ruszinok, akik mindig is a Szent Korona oltalma alá igyekeztek, s Rákóczi és Kossuth zászlaja alatt küzdöttek velünk a joghelyreállításért! Igaz, a délvidéki rácokat ellenünk tudta Bécs fordítani, de a szerb anyanyelvû tábornokunk: Damjanich János, mégis a magyar alkotmányosságban látta a becsületes szerb jövendõ biztosítékát. S a horvát testvériségre sem Jellasics árulását, hanem a jelenlegi chartális alaptörvényük történelmi hivatkozásait kellene értékelnünk! A történelmi korok szintjein tehát a magyarság mindig tisztességesen járt el azon nemzetiségekkel, akik a Szent Korona értékrendje szerint éltek és dolgoztak itt. Mi egy befogadó nemzet voltunk és vagyunk, de csak a tisztességeseket, a Szent Korona értékrend elfogadóit és nem elárulóit akartuk befogadni! Nálunk egyetlen nemzetiség nem tûnt el, mint sok nyugati – s ma demokráciáról papoló – országban. Nem olvasztottunk be sem rafinált, sem erõszakos módszerekkel más népeket, kultúrákat, nyelveket, sõt vallásokat sem!

Az a személy, aki ezt nem tudja, az történelembõl csak a hamisítók irományait olvasta, s gondolkodás nélkül elfogadja a legvaskosabb hazugságokat is, tehát vagy szerencsétlen, vagy erkölcsileg már régen halott!

A Szlovákiának nevezett terület, történelmileg kialakult neve tehát: MAGYAR FELVIDÉK! Ezt persze lehet vitatni, de attól még tény marad! Persze nem a határrevízióval kell riogatni a félmûveltek tömegeit, hanem az igazságosságot kell számon kérni az utódállamok nagyszájúan fenyegetõdzõ vezetõitõl és az itthoni tájékozatlan politikusokon, újságírókon, közembereken és pártokon.

A sok okos butáskodott, a sok buta pedig okoskodott.

A magyar sajtóban többen kommentálták Fico kijelentését, miszerint számára a magyar állampolgárság nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Azonnal reagáltak az elemzõk és a pártok mindentudó megmondóemberei, politikusai. Azt azonban nem kommentálta senki, hogy Fico-nak egyébként igaza van! Számára ugyanis valóban kockázatot jelent a magyarság elhallgatott igazsága, hiszen ha kiderülnek a Trianon kapcsán bedobott hazugságok tömegei, akkor a nagy-morva birodalomról szóló kitalációk leleplezõdnek, s ha valaki bedobná komolyan, hogy 1910-tõl napjainkig a hivatalos statisztikák szerint a magyarság létszáma megfelezõdött a szlovákságé megnégyszerezõdött, akkor világossá válna egy óriási genocídium itt Európa közepén! Kiderülne az is, hogy a Tiso-féle szlovák bábállam, önkéntesen és a nácikkal együtt támadta meg dél felõl a Lengyelországot. Sõt a zsidó állampolgárait önkéntesen és dalolva szállította a koncentrációstáborokba, s eközben a magyarok mindezt fordítva tették. A német megszállásig – sõt még utána is – védték zsidó állampolgáraikat, menekülteket fogadtak be egész Európából (még a hazai zsidótörvények is szolgálták a védelmüket), s a lengyelek megtámadásában pedig - Hitler parancsa ellenére - nem vettek részt! Martonyi Jánosnak tehát csak azt kellett volna megkérdeznie Fico miniszterelnöktõl, hogy szerinte ki is itt a fasiszta? Hasonló dolgokat írhatnék a román világháborús szereplésekrõl is, a dél-erdélyi zsidók elpusztításáról, no meg arról is, hogy valójában Románia fordult 1938-ban a határrevízió ügyében a bécsi döntõbírósághoz, s elõre kijelentette: bármi lesz a döntés, azt elfogadja! Érdekes, hogy a párizsi „béketárgyaláson” ezt nem vette figyelembe senki! Ez lenne az igazságos béke? S, ha igazságos volt, akkor miért nem szabad róla még beszélni sem?

1911-ben gróf Apponyi Albertet, barátját meglátogatta Theodore Roosevelt amerikai elnök aki felszólalt a magyar alsóház ülésén. Ezt mondotta: „Én szükségét érzem annak, hogy köszönetet mondjak a magyar nemzetnek azért, hogy Európában léte kezdetétõl fogva szüntelenül védte a mögötte elterülõ Európát a barbárok betörése ellen. De nemcsak Európáért tette ezt, hanem tette az Európa méhében lévõ Amerikáért, az egész Újvilágért. Ha én ezt nem tudnám, akkor én nem tartanám magamat mûvelt embernek, de mert tudom, azért elmondom, és köszönetet mondok a magyar nemzetnek!”

Kilenc esztendõ múltán Magyarországtól elvették területének 68 százalékát, és meghagyták nem egész egyharmadát, 32 százalékot.

Ez persze már egy másik elnök, megváltozott "köszönete" volt a magyarság felé.

A Magyarok Világszövetsége a Magyar Koalíció Pártjához intézett egy felhívást, s felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani szlovák választásoknak a tétje óriási, mert történelmünket és létezésünket is kétségbe akarják vonni azok, akik bizonyos történelmi hazugságokkal nem tudnak, nem akarnak szembenézni, helyette közvetve vagy közvetlenül nemzeti létünk megsemmisítését irányozzák elõ. Az MVSZ szerint a felvidéki koalíciónak vannak a kötelességei, amit el is juttattak hozzájuk írásban. Sajnos a véletlen (véletlenek azonban nincsenek), úgy hozta, hogy a koalíció nem került be, a lassan 18 éves Szlovákia parlamentjébe.

„ Az MKP kötelessége az alábbi 4 pont elfogadása és a választók elé tárása:

1. Ki kell nyilatkoztatni, és ezt minden fórum elõtt hirdetni és vállalni, hogy bár nem saját akaratunkból, és nem igazságos körülmények között kerültünk Csehszlovákia kereteibe, ám Szlovákiához kerülésünkrõl sem kérdeztek meg, de nem kívánjuk a legalább ötszáz éve együtt élõ két nemzet (a magyar és a szlovák) kapcsolatát ellenségessé formálni. Elvárjuk, hogy helyzetünk teljesen egyenjogú, egyenrangú és egyenlõ esélyû társnemzeti kapcsolat legyen: ha a szlovák államalkotó, akkor a magyarnak is ugyanilyen alkotmányos jogokat kell kapnia.

2. Meg kell hirdetni az önrendelkezés jogos igényét és népszavazás útján való megvalósításának törvényes kereteit.

3. Mindezek érdekében létre kell hozni a hitelesen megválasztott Felvidéki Magyar Nemzeti Közösség Tanácsát, mely ezeket a kérdéseket kezeli, elemzi és elõterjeszti.

4. Amennyiben ezek a követelmények nem találnak fogadókészségre a szlovák politikai szférában, akkor az Európai Unió és a trianoni és párizsi békeszerzõdések ratifikáló országaihoz fordulva kell kérni a döntések megalapozott dokumentumokkal alátámasztott felülvizsgálatát (ebben a monarchia vezetõinek szerepét, a nemzetközi bankok befolyását, a francia és angol kormányok elõzetes háborús terveit, érdekeltségeik összefüggését a cseh, román és szerb gazdasági érdekekkel, Szlovákia, mint a II. világháború egyik kezdeményezõjének szerepét 1939 és 1945 között). Ezek alapján semmissé kell nyilvánítani a magyar nemzetre alaptalanul és jogtalanul ráerõszakolt bûnösség bélyegét!”

(Talán éppen az MVSZ ezt kellett volna átolvasnia Martonyi Jánosnak is, a Fico-val történt tárgyalása elõtt.) Ezen elvárásokat Fuksz Sándor és Mihályi Molnár László juttatta el a Magyarok Világszövetsége nevében a felvidéki magyarok érdekképviseleti pártja, a Magyar Koalíció Pártja felé. Csakhogy arra is kellett volna számítani, hogy a választásokon a háttérerõ mindig manipulál. Az MKP most csak 4,33 százalékot szerzett, s hogy mennyire járult hozzá a kudarchoz a rossz stratégia és a hatalmi harc látszatával történt kiválás az egyértelmû, de a tavaly kilépõk olyan feltételeket támasztottak, melyeket az MKP nem tudott teljesíteni. (Ennek persze a másik oldalon roppantul örültek, mert Szlovákia most kerül bele az EU pénzügyi darálójába, s így egy valóban nemzeti elkötelezettségû párt nagyon nem hiányzott volna a globalistáknak!)

Az MKP neve pedig egybeforrott azzal az idõszakkal, amikor a felvidéki magyaroknak nem volt valódi érdekképviselete annak ellenére, hogy a kormányban is benne voltak a párt vezetõi! Sokkal szerencsésebb lett volna, ha a Bugár-féle ügynökök távozása után egy új névvel indulnak el, s minden tisztességes magyar erõt összegyûjtésével, s a „Híd-Most” szapulása helyett, bátor programot hirdetni a Szent Korona elvei és a minden értéket védõ történelmi igazságosság alapján. A Híd egyébként is egy asszimilációs párt, s ezt a választók is felismerték volna, ha a választási vitákban egy pozitív üzeneteket tartalmazó MKP programról folyt volna vita. Az MKP stílusnak változnia kell: Nem kirekeszteni senkit, de határozott és értékelvû politizálással megnyerni a magyarokat, de a szlovák értelmiség egy részét is! Sajnálom a lemondott vezetõségét, de talán tanul a hibákból a párt és felépítenek egy új, alulról szervezõdõ és ütõképesebb politikai népmozgalmat, amely a választási vitákat kihasználva is képes a támogatottságát növelni, mert a szavazóknak szüksége van arra, hogy ne csak valami ellen, hanem valamiért voksoljanak végre! Magyar Koalíció Pártjának nemhogy kiesni, de a felvidéki magyarság számarányánál nagyobb százalékban kellene részt vennie a törvényhozásban.

Mi a megoldás?

A személyes ellentéteket és a hiúságot félre kell tenni, s csakis a tisztességes meggyõzés politikájával, de meg kell találni az önzetlen nemzetszolgálatra alkalmasokat. Akik a párt megtisztulásában és megerõsödésében az alapvetõ értékek képviseletében képesek a megegyezésre. A régi tagok közül helyzetbe kellene hozni azokat is, akik tehetségesek és még nem járatódtak le, s egyúttal a karrieristákat és a magánérdek lovagjait a hátsó sorokba kell utasítani. A nyilvánvaló ügynököket és a nemzetellenes idõszakok kiszolgálóit pedig kíméletlenül ki kell zárni! Ha a párt felvállalná az új név és új taktika mellett azt is, hogy a választásokon nem csak pártkatonákat, hanem a választókerületekben közismerten tisztességes és ismert pártonkívülieket is indítana, de legalább 50 %-ban, és kihangsúlyozva, hogy nem a pártérdek, hanem a választók érdeke a döntõ! Nos akkor, meghatározó ereje lehetne a következõ szlovák parlamentnek, s ezt, már a következõ helyhatósági választásokon, meg is lehetne alapozni. A 7 magyar és 7 szlovákból álló HÍD-MOST következetes kiállását a háromszintû autonómia mellett, nem igen remélhetjük, de a pozícióharcban bizonyosan az élenjárnak majd. A szavazói csodavárás után azonban a leleplezõdés következik, s a politikusi igazmondás iránti vágy fog felerõsödni.

Az MKP felelõsségét már érintettem, a HÍD felelõssége azonban a jövõé, hiszen a választók 8,12 százalékát megszerezve, sok magyar döntött mellettük, s ez a felelõsség minden tisztességes erõt nyomasztana, remélem õket is fogja!

Fico pártjának szavazatai nõttek ugyan, de mégis belebukott a handabandázásba. A Smer 34,79 százalékot, ezzel 62 mandátumot szerzett, ami azt jelenti, hogy a két jelenlegi koalíciós párt – a Smer és a SNS, vagyis Ficóék és Slotáék -, és a négy ellenzéki párt - SDKU, SaS, KDH, Híd -, között a mandátum megoszlás 71-79 az ellenzék javára, s ezért valószínûbb az ellenzék kormányalakítása.

Meciar pártjának kiesése és Slota meggyengülése – a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) 5,07 százalékot szerzett, azaz 9 mandátumot –, csak egy csekély többségû, négypárti, jobboldali-liberális kormánykoalíció felállítását eredményezheti, s a politikai színház (kicsit megváltozott szereplõgárdával) továbbra is mûködik majd, az egykori magyar koronázó városban: az átkeresztelt Pozsonyban.

A választók (a politikai színház közönsége), most kemény 58,83 százalékban mentek el tapsolni, tehát magasabb az arány, mint 2006-ban, amikor 54,67 százalék legitimizálta - az akkor éppen 14 esztendõs - szlovák államot. Talán azért voltak most ilyen sokan, mert a „válságfenyegetettség” kapcsán többen hitték el, hogy az javít a helyzeten, ha az ellenzék kerül hatalomra. (Ám a szlovákiai politikai színház is a monetáris diktatúra irányítása alatt van, s így, nem lehet eltérni az általuk megbízott fõrendezõ utasításaitól és az elõre megírt globális forgatókönyvtõl!)

Ne feledjük: Jan Slotát azért sem tapsolták vissza, mert azzal riogatta az egyébként is agymosott és aluliskolázott választókat, hogy az autonómiát akaró magyarok valami nagy gazságot követnének el, ha kormányra kerülnének! Az emberek pedig már nem szeretik a riogatókat! „Ha valamelyik magyar párt részvételével alakul kormány, higgyék el, még ebben a megbízatási idõszakban lesz politikai autonómia Dél-Szlovákiában.” Mondta ki a legnagyobb félelmét Slota. Szerintem azonban a Híd-Most nem fogja Slota „félelembe burkolt ajánlatát” támogatni, sõt hallgat majd a kérdésrõl, mintha kuka lenne.

A megtévesztett szlovákok pedig lassan csak fognak hallani az EU-ban itt-ott már mûködõ háromszintû – személyi, területi és kulturális – autonómiáról, ami nem az ördögtõl való, s amit valójában a trianoni diktátumban vállaltak is az aláírók! Nemcsak a nagyhatalmak, hanem az utódállamok, közöttük Csehszlovákia is!

Vagy ez a vállalás már elavult? Esetleg a Csehszlovák vállalás nem köti a szlovák utódállamot? Nocsak!

Epilógus:

Az írek elvesztették a nyelvüket az angol hódítás következtében, s ma tanulják vissza a fiatal nemzedékek. Lengyelországot letörölték a térképrõl többször is, de ma erõs és magabiztos. Ukrajna állami léte évszázadokig Moszkva függvénye volt, de ma önálló állam. Semmi nincs elveszve addig, amíg magunk fel nem adjuk! Ám ma, a felelõsségünk nem valamiféle a Nagy-Magyarország irreális feltámasztása, hanem a Szent Korona Országainak okos szövetsége, amely bevált ellenszere volt a történelem folyamán a monetáris diktatúrának. Remélem, hogy a magyar testvéreim mellett a szlovákok, a szerbek, románok, horvátok és a többi nemzetek is ráébrednek erre, rövidesen!

Szeged, 2010-06-15 Dr. Bene Gábor S.