Bene Gábor S.: Napnézés Csíksomlyón.

Bene Gábor S.: Napnézés Csíksomlyón.

„Nem szolgálhattok Istennek és mammonnak” (Mt 6-24)

„Semmi lázadás. De semmit sem engedni.” (Hamvas Béla)

A tragikus Trianon 90-ik évfordulója elõtt, különösen fontos gondolatokkal és érzésekkel indultam el az ezeréves határhoz közeli búcsúba. Éppen tíz esztendeje annak, hogy Isten szeretetét és a magyar küldetés megerõsítését kapom meg a misén, s az áldott nap felragyogó sugaraitól, de ezúttal a családom egy része is velem tartott.

Azoknak, akik már jártak arrafelé nem kell részleteznem milyen nehéz megtenni az utat Székelyföldig, szembesülve azzal a ténnyel, hogy a magyar szó és a Szentkoronás lelkület mennyire lecsökkent a Partium és Erdély nagy részén. A mai zarándoklat „modernsége” a motorizáció is, amely nehézzé teszi a rettenetes állapotú utak esetén, bár az utóbbi években történtek elõremutató változások. Viszont a mammonizáció (nyereség központú kereskedés) terén nem pozitívak ezek a változások, bár elismerem, hogy rosszabb is lehetne, ha az egyház és a helyi önkormányzat nem fékezné a „búcsúfia kereskedelmet”. A Szék útján azonban most is elõfordultak bóvlit és „mûanyagot” áruló kereskedõk is a sok értékes népmûvészeti, kulturális termék mellett. Székely vendéglátóim viszont a szokásos szeretettel és módon a legfinomabb természetes italokkal és ételekkel vártak, hiszen ott még nem annyira globalizálódott a helyzet.

Szombaton a Magyarok Szövetségének szegedi keresztalja 8 fõvel, a kegytemplomot is érintve zarándokolt fel a somlyói nyeregbe, s hallgattuk meg a Hármashalom-oltárnál a misét, amelynek megindítóan szép szentbeszédét Böjte Csaba mondta el, s mivel a Duna Televízió közvetítette, csak annyit említenék meg, hogy nem csak Csaba testvérnek, hanem nekünk is elszorult a torkunk egy-egy pillanatra a beszéd alatt. (Egy régebbi gondolatát azonban idézem is: „Sokan szidják ezt a mai világot, hogy mennyi rossz ember van. Én mindig azt szoktam mondani, el kell kezdeni valami jót tenni, mert akkor kiderül, hogy mennyien állnak a jó ügy mellé”) Ott a két Somlyó közötti nyeregben is annyira egyszerûen és mindenki számára világosan beszélt, hogy a kiúttalanságnak gondolt helyzetek egyszerre váltak megoldhatóvá a szeretet és a türelem által. A panaszkodás helyett a tevékeny gondolkodás és a segítõkész cselekvés helyezõdött a középpontba. A mise végeztével felsétáltunk a kisebbik Somlyóra, s ott találkoztam Daczó Árpád atyával, aki éppen mostanra készítette el híres könyvének (Csíksomlyó Titkai) második kötetét: Csíksomlyó Ragyogása címmel, amelyet minden magyar testvéremnek ajánlok elolvasásra. Az óriási tömegben szinte csodaszámba menõen találkoztam össze Molnár V. Jóska bátyámmal is, akinek a szokásos zsinóros felsõruhája itt, nem keltett semmilyen feltûnést.

A hajnali virrasztást sok éven keresztül a Kis-Somlyó hegyén épült árpádkori kápolnában teljesítettem, de idén késõn indultam el, s így nem kaptam már helyet. A napkeltére várakozók között azonban sok ismerõs akadt. Voltak ott barantások Vukics Ferivel, gimesi és moldvai csángók, népviseletes székelyek és rengeteg belsõ-magyarországi ismerõs. Az elõzõ napi fellegek pedig szépen elúsztak az égrõl, s olyan gyönyörû fehér fénnyel érkezett a nap, hogy mindenki érezhette: Isten adja nekünk a világosságot, a fényben rejlõ melegséget, az életörömöt és a boldogságot.

Ha volt is közöttünk olyan, aki csak keresni jött az Istent – hiszen mindenkinek joga keresni õt – akkor most megtalálhatta! Rádöbbenhetett, hogy az ember nem csak anyagból, hanem szellembõl is építtetett. Rájöhetett, hogy hit nélkül nem lehet élni, s az is hívõ, aki úgy hiszi: nincs Isten. Ahogyan vártuk a felkelõ napot - énekeltek és táncoltak a barantások, imádkoztak a csángók, s én arra gondoltam, hogy igazán szép és teljes emberi élet nincs és nem is lehet, csak hittel és az Istenben való bizakodással. S amikor elkeseredve panaszkodunk, miért nem gondolunk arra, hogy: Babba Mária minden évben összehoz minket a keleti végeken, a Somlyó nyergében. Hiszen évezredeken át vigyázott mireánk Boldogasszonyként, s most, mint Szép Szûz Mária hozza el oda a gyermekeit, a magyar lelkiségûeket a napba nézni azért, hogy találjuk meg a lelki egységet, mert csak az hozhatja el a fizikai egységesülésünket is - a Trianoni trauma és keresztrefeszítés utáni - feltámadásunkat!

Pontosan ezt fejezi ki az alábbi régi székely ének, amely a misét zárta szombaton:

„Ó, én édes jó Istenem, oltalmazóm, segedelmem,

Vándorlásban reménységem, ínségemben lágy kenyerem.

Vándor fecske sebes szárnyát, vándorlegény vándorbotját,

Vándor Székely reménységét, Jézus áld meg Erdély földjét!

Vándor fecske hazatalál, édesanyja fészkére száll:

Hazajöttünk, megáldott a Csíksomlyói Szûz Mária.”