Patrubány Miklós beszéde az Országgyûlés Alkotmányügyi Bizottsága elõtt!

Magam is résztvettem az egykori aláírásgyûjtésben, amely a határontúli magyar testvéreink állampolgárságának kérdésérõl szólt. Magam is elkeseredtem a politikai osztály közönyén, sõt ellenségességén a téma kapcsán. Patrubány Miklós meghívását a bizottsági ülésre egy nagyon pozitív lépésnek gondolom, s beszédét történelmi sorsfordulónak.

Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke meghívottként részt vett és felszólalt az Országgyûlés Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottságának tegnapi ülésén, amely a külhoni magyarok magyar állampolgárságának ügyét érintõ törvénymódosítási javaslatot tárgyalta.

Patrubány Miklós figyelmeztetett: nem lenne precedens nélküli a magyar jogtörténetben, ha az Országgyûlés egyetlen tollvonással adná vissza a magyar állampolgárságot azoknak a magyaroknak, akik azt akaratuk ellenére vesztették el. Az MVSZ nem támogatja, hogy nyelvvizsgához kössék a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaszerzését, és indokoltnak tartja, hogy az teljes körû, szavazati joggal járó legyen.

Az MVSZ elnöke átadta a bizottság elnökének a június 4-ét nemzeti emléknappá nyilvánító törvénytervezetet, és a Trianon 90. évfordulójára kiadott dupla CD-t, amelyeket a Magyarok Világszövetség készített.

Alább közzétesszük az MVSZ elnöke felszólalásának teljes, szerkesztett szövegét.

Budapest, 2010. május 20.

MVSZ Sajtószolgálat

Országgyûlés
Alkotmányügyi, Igazságügyi és Ügyrendi Bizottság
2010. május 19-én, I. em. 58. terem

Vita a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény
módosításáról szóló, T/29. számú törvényjavaslatról
Dr. Orbán Viktor (Fidesz), dr. Semjén Zsolt (KDNP), dr. Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos (Fidesz) képviselõk önálló indítványa

BALSAI ISTVÁN, a Bizottság elnöke:
Körünkben van Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki nemcsak szemlélõje akar lenni, hanem hozzá is szeretne szólni a vitához. Amennyiben a bizottság tagjai ezt jóváhagyják, kérem, szavazzák meg. (Szavazás.) Megszavaztuk.
Parancsoljon, elnök úr!

PATRUBÁNY MIKLÓS, a Magyarok Világszövetségének elnöke:

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság!

Köszönöm a megszólalás lehetõségét. Gondolom, nem túlzás és nem szerénytelenség, ha azt állítjuk, hogy a Magyarok Világszövetsége az elmúlt tizenöt év alatt a magyar állampolgárság és általában az Európában gyakorolt állampolgársági kérdések terén szerzett ismereteivel azon magyar intézmények közé tartozik, amelyek errõl a kérdéskörrõl a legtöbbet tudják, és méltányosnak érzem, hogy ebben a vitában szólási lehetõséget biztosítanak.

Másodsorban elégtétel számunkra az a körülmény, hogy miután az ismert körülmények között eredménytelenségbe taszított népszavazás után oly sokat kellett elszenvednünk, oly sok vádat kellett magunkra vennünk, az újonnan alakuló Országgyûlés egy elsöprõ jobboldali, pontosabban fideszes és KDNP-s gyõzelem után az elsõ lépések közé tervezi a külhoni magyarok magyar állampolgársága kérdésének rendezését, és úgy gondoljuk, hogy ez a 2004. december 5-ei népszavazás nélkül nem következett volna be.

Tehát úgy értékeljük ennek a mostani törvénytervezetnek a benyújtását, hogy ez közvetlenül annak a kárhoztatott népszavazásnak a pici, lehet, hogy még keserû, de mindenképpen gyümölcse.

Engedtessék meg, hogy az elõterjesztéshez és az itt zajló vitához érdemben hozzászóljak. Alapvetõen nehéz ezt a kérdést, mármint a külhoni magyarok – értsd alatta a Kárpát-medencei elszakított területeken élõ magyarok – magyar állampolgárságának a kérdését a mai magyar állampolgársági törvényen keresztül, annak az optikáján keresztül rendezni. Azért nehéz, mert voltaképpen a jelenlegi magyar állampolgársági törvény egy súlyos diszkriminációt követ el az elcsatolt területen élõ magyarokkal szemben, hiszen bárhol másutt élõ magyarok minden további nélkül visszaigényelhetik a magyar állampolgárságukat, különösebb nehézségek nélkül; természetesen lakhatósághoz kötve. De más ezt a kérdést amerikai vagy emigráns nyugati magyarként kezelni, és megint más az elcsatolt területen élõ magyarként kezelni. Ezért tehát azt mondom, hogy az Országgyûlés akkor jár el helyesen, ha ezt a kérdést nem egy csupán technikai állampolgársági kérdésnek tekinti, hanem alapvetõen egy jóvátételi kérdésnek. Egy történelmi igazságtételnek kell tekinteni, úgy, ahogy az egész rendszerváltás, a kommunizmus leváltása a Történelmi Igazságtétel Bizottságának a megalakításával és annak a munkájával gerjedt végül is – fogadjuk el talán ezt a szót – abba az állapotba, hogy megtörténhetett Magyarországon a kommunizmus utáni rendszerváltás folyamata.

S ahhoz, hogy ebben egy konkrét fogódzót is adjak a jelenlegi országgyûlési képviselõknek és a frakcióknak, engedtessék meg megemlítenem, hogy az Országgyûlés pontosan az állampolgársági kérdésben nem követne el semmiféle precedens nélkülit, még akkor sem, ha egy tollvonással adná vissza az elcsatolt területen élõ magyarok magyar állampolgárságot, hiszen az egy tollvonással vétetett el, az õ megkérdezésük nélkül. S milyen precedensre utalok? A második világháború utáni évek egyik elsõ törvényeként (…) született egy jóvátételi törvény a zsidósággal szemben, amelyik tételesen visszaadta a zsidók magyar állampolgárságát, azokét, akiket az azt megelõzõ öt-hat esztendõben ilyen vagy olyan hátrányos megkülönböztetõ törvényekkel vagy rendeletekkel megfosztottak a magyar állampolgárságuktól. Akkor tehát kérdezem: ha a magyar állam képes volt a zsidó etnikumú vagy zsidó vallású állampolgáraival szemben ennek a méltányosságnak a gyakorlására, akkor miért nem tudja ugyanezt gyakorolni a magyar etnikumú, keresztény, elszakított magyarokkal szemben? Nyilván az ok nem jogi és nem alkotmányjogi, hanem politikai természetû, és nemcsak Magyarország belügyeitõl függ – gondoljuk és reméljük.

Viszont ez a létezõ precedens arra kell intse a ma vitázó feleket, hogy ha nem is adják meg egy tollvonással a magyar állampolgárságot az elcsatolt területeken élõ magyaroknak, minthogy azt a mai nemzetközi kontextus elég nehézzé tenné, ezen túlmenõen minden lehetõséget és minden könnyebbséget megadjanak a kérvényezõ magyaroknak. Éppen azért, mert õk kérhetnék tollvonással is, alanyi jogon is, hiszen nem mondtak le, nem távoztak, most már kilencvenedik éve megtartották magyarságukat, olyan körülmények között, amelyekrõl én, mint aki mai napig Kolozsváron élek, tanúskodhatom, de nem vagyok ezzel egyedül.

A második kérdés, ami itt a feleket megosztja, úgy látom, tulajdonképpen a nyelvhasználat és a nyelvismeret kérdése. Itt is egy eligazító részlettel szolgálnék. A történelmi magyar állampolgársági jog, kezdve az elsõ állampolgársági törvénytõl, amelyet 1871-ben fogadtak el – ha pontosan idézem –, ennek az állampolgársági jognak a szemlélete alapvetõen vérségi elvû. Az állampolgársági jogban világszerte két szemlélet uralkodik: a területi és a vérségi elv. A magyar állampolgársági teljes hagyományában alapvetõen vérségi; ez azt jelenti, hogy egy magyar állampolgárnak a gyermeke, az utódja automatikusan magyar állampolgár lesz, függetlenül attól, hogy hol születik, éppenséggel a magyar állam területén vagy bárhol másutt a világon. Ezért, ha valaki egy „mélyfúrást” végez a mai magyar állampolgárok halmazában, akkor ne érje meglepetés, ha arra a következtetésre jut, hogy akár százmillió magyar állampolgár is van ma – de jure – a világon, hiszen mindenkinek, aki magyar állampolgár volt, annak minden leszármazottja – de jure – ma magyar állampolgár. Más kérdés, hogy ezt az illetõ tudja-e, más kérdés, hogy errõl a magyar állam tudomást vesz-e. De ennek a tényállásnak konkrét következményét számtalanszor megtapasztalhattuk az elmúlt húsz esztendõben, amikor is Nyugatra szakadt magyarok, pontosan az állampolgársági jognak a mai törvényben is továbbélõ természetébõl adódóan, kérték és megkapták a magyar állampolgárságukat. Az az Amerikában élõ második vagy harmadik generációs magyar, akinek már a nagyapja sem tudott magyarul, hiszen ezelõtt száz évvel vándoroltak ki, és már 1930-ban elfelejtettek magyarul beszélni, õ, ha kéri a magyar állampolgárságot, minden további nélkül megkapja.
Tehát megint csak azt mondom, nagyon óvatosan kell kezelni, és semmiképpen sem kell merev feltételekhez kötni a nyelvismeretet. Ha valaki azt nyilatkozza, hogy kérem, felmenõim magyarok voltak és magyar állampolgárságomra igényt tartok, alanyi jogon kaphassa azt meg. Ez a Magyarok Világszövetségének hivatalos álláspontja, annál is inkább, hogy most nem azokról beszélünk, akik önként elhagyták a hazát, hanem azokról beszélünk, akikkel szemben a magyar állam jóvátételre kötelezett, hiszen az õ felmenõik ugyanúgy vérükkel, verejtékükkel, adóforintjaikkal hozzájárultak ahhoz, hogy ez a mai Magyarország még létezik, mint azokéi, akik abban a – nevezzük így – szerencsés helyzetben vannak, hogy itt születtek, ennek a maradék országnak a területén.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság!

A további kérdésekben készségesen állunk minden részlet tisztázására a rendelkezésükre. El kell mondanom egy felismerésünket, amely idén született meg, jóllehet, tizenöt éve szajkózzuk ezt az ügyet, hiszen érezzük, hogy ez a kérdés a leginkább foglalkoztatja a magyarokat. Felismerésünk az, hogy a magyar állampolgárság visszaadásához az út egy olyan törvényen keresztül vezet, amelyik elvileg rendezi ezt a kérdést, és amelyet egy trianoni emléknap-törvénnyel tudnék leginkább jellemezni. Ezelõtt egy héttel elküldtük a pártelnököknek és a frakcióvezetõknek azt a törvénytervezetet, amelyet a Magyarok Világszövetsége e tekintetben dolgozott ki, mindössze háromoldalas, indoklásostul három és fél. Ez a törvénytervezet pedig pontosan helyére teszi a dolgokat. Mert ha a magyar állam elismeri és törvényben rögzíti, hogy Trianon napja és ennek szellemében a párizsi béke napja voltaképpen egy tragikus következményekkel járó esemény minden magyar számára, akkor megteremti nemcsak az elvi, de az erkölcsi alapot is ahhoz, hogy elcsatolt magyarok magyar állampolgárságát is úgy kezeljük, ahogyan azt kell, tehát mint jóvátételi