Három Visszanézõ szösszenet!

Visszanézõ!

Szolidaritás Budaházyval!

A napokban tárgyalta a Fõvárosi Bíróság azt az ügyet, ahol az uniós csatlakozás elõtti kampány idõszakában a rendõrség lefoglalt több ezer olyan plakátot, amelyen az a szöveg szerepelt, hogy „nemmel is lehet szavazni”. A lefoglalás indoka persze nem ez volt, hiszen akkor teljesen nyilvánvaló lett volna a jogellenes eljárásuk, hanem a plakáton szereplõ vörös csillag és fekete horogkeresztet, mint önkényuralmi jelképeket kifogásolták. A megállapítása annak, hogy nem pozitív értelemben szerepelt a plakáton – még egy olvasni tudó kisiskolás számára is egyértelmû –, ám a rendõrségnek nincsenek ilyen szinten is képzett kisiskolásai, vagy (s ez a legvalószínûbb!) direkt parancsot kaptak a választási plakátok üzenetének a blokkolására! A tárgyaláson azonban nemcsak ez a hétesztendõs politikai manõver, hanem ennek a mai vetületei is láthatóvá váltak. Ugyanis a felperesek között Budaházy György is szerepelt, s így megjelentek vele a bankrabló kinézetû rohamosztagosok. (pár idõs néni meg is kérdezte, hogy mit akarnak ezek itt, hiszen a bank messze van?)

Történt mindez, az állítólagos jogállam legnagyobb szégyenére, mert a milliárdos nemzetrablók, az egészségügyi káosszal gyilkolók, valahol szabadon sétálgattak, miközben láncon vezették be a tárgyalóterembe Gyurit, akivel szemben semmiféle konkrét bizonyítékkal nem rendelkezik a hatalom. Az egyetlen „bizonyíték” egy kétes értékû vallomás, amely, egy - az öszödi beszédhez hasonló minõségben készült – hangfelvétel! Az embertelenség és az elrettentõ maszkos kísérõk látványa, amely a bilincs alkalmazásának és levételétnek a cirkuszát is megrendezi, láthatóan arra irányul, hogy a társadalom rablógyilkost véljen Gyuri személyében, pedig valószínûleg tisztább ember, mint a parlamentbe került képviselõk egy része. A politikai fogolynak ma Magyarországon nagyon nehéz helyzete van, mivel megpróbálják a teljes társadalmi és gazdasági kudarc tömegét a nyakába varrni. Reméljük, hogy maradtak még tisztességes bírák, s így nem fog sikerülni ezen aljas politikusi szándékokat, megvalósítani, bár a Visinszkij féle jogállami struktúra ma még szinte töretlen.

A Jobbik tettének utórezgései.

A hvg.hu cikkezett arról, hogy állítólag Molnár Oszkár kereste meg a Jobbikot azzal, hogy léptessék vissza Miklós Árpád képviselõjelöltet. Sõt a hírportál azt is érintette, hogy ezzel a körzet jobbikosai nem értettek egyet, s az országos vezetés nem hozhatott volna döntést, a helyi tagság akaratával szemben, mert ezzel a szavazóikat is megtévesztik. A leírt mondatokban jól felismerhetõ a szándék, hogy a Jobbikban belsõ feszültséget keltsenek és a helyi tagsággal szembenálló, centralizált döntéseket hozó pártként lehessen õket mutogatni.

A cikk azonban nem érte el a célját, hiszen a józanul gondolkodók azonnal átlátták, hogy kik is állnak az írás gondolatisága mögött. Én a magam részérõl – bár nem pártpolitikában, hanem nemzetpolitikában gondolkodó ember vagyok –, gratulálok a Jobbiknak, mert ezzel is azt bizonyította, hogy nem a pártérdek a domináns a mûködésében, hanem a népképviselet valódi megjelenítése.

A Fidesznek nem volt más lehetõsége, hiszen a tabudöntögetõ polgármester indításával magára haragította volna a liberális pénztõke nemzetközi ordasait, viszont a Molnár Oszkár helyett indított Daher Pierre, sem megfelelõ magyar nyelvtudással, szónoki képességgel, sem önálló politikai arculattal nem rendelkezett. Márpedig az alsóházi megszólalásokhoz mindkettõ elengedhetetlenül szükséges lenne.

A gyengén szereplõ szocialista Gúr Nándor, sem tudott a kérdésben számottevõ vizet zavarni, így a Jobbik jól látta meg a nemzetszolgálat egyedüli lehetõségét. Legkevésbé azt nem értem, hogy ha négy éve, még a Fidesznek is megfelelt Molnár Oszkár, akkor miért volt ez a hatalmas hiszti és fõleg a választások második fordulója elõtti, õrült, politikusi tolongás a választókerületben? Még Köves Slomó rabbi is megszólalt az ügyben, akinek pedig szigorúan a temploma falai között kellett volna maradnia a politikától távol. (ezt a bal-liberális rablók rendszerint elmondták a keresztény egyháznak, s remélem nincs kettõs mérce!) Szerintem a Jobbik jól döntött az ügyben, hiszen nem engedett a 48-ból. Nem az ugyanis a kérdés, hogy valaki melyik frakcióban ül, hanem az, hogy képviseli-e a nemzet érdekeit?

Márpedig a tabudöntögetõre ez biztosan igaz!

A káosz utáni rend alapfeltétele.

A nagy káoszt követõen a magyar történelemben mindig a joghelyreállítás következett be. Így volt ez például a kalapos király uralkodása után, de a vérgõzös „tanácsköztársaság” uralmát követõen is. Akkor, a rendet teremtõ Horthy-rendszer Nemzetgyûlésének egyetlen kamarája is ezt tette elõször. Az illegitim köztársaságok kikiálltói után, elsõ feladatként, a történeti Magyar Államok sorával való jogfolytonosság helyreállítását tûzték ki célul, s - az õsi magyar közjogi gondolkodást és Alkotmányosságot - visszahelyezték méltó helyére. A következõ világháború káosza után azonban nem ment a dolog ilyen egyszerûen. A német és szovjet megszállás véget vetett a szuverenitásnak, bevezette a korlátozott és befolyásolt hatalomgyakorlás rendszerét, s egyúttal a történeti alkotmányosságunkat is megszüntette. Bolsevik parancsra államforma-változtatás is történik, (1946. évi I. törvény a köztársaságról) majd 1949-tõl a magyar viszonyokra átszabott (Népköztársaságunk Alkotmánya?) szovjet alaptörvényt erõltette ránk a megszálló hadsereg nyomásával a sztálini õrület.

A megtévesztõen alkotmánynak nevezett hatalmi szabályzatot, a „rendszerváltó elit” technokrata csapata - mint egy rossz rádiót - átállította a Moszkvából sugárzott adás-központról a globalista adás-központra, s 1989 óta onnan érkeznek a parancsok, az adás valójában mindig csak vevés. (erõforrás elvevés!)

Azon alapvetõ jogelvet, amely szerint – jogtalanság jogot nem alapít –, a mai jogásztársadalom teljesen mellõzi, vagy elfelejti. Az egyetemeken persze nem is oktatják, hiszen az összes régi nevelésû elvtárs a helyén maradt, s mivel a hajuk szála sem görbült meg a hazug bolsevik rendszer bukása után, így nagyon is lojálisak az „új” rendszerhez. A sztálinista szovjet alaptörvénybõl globalista hatalmi szabályzatot kreálók pedig, módszeresen hitetik el – még a tisztességes jogászokkal is –, hogy törõdjünk bele, ne követeljük vissza õsi Alkotmányunkat, mert ez írott és modern! Csakhogy az állítást az idõ megcáfolta, s éppen az ellenkezõjét bizonyítja. A történelmi alkotmányosságunk ugyanis fejlõdõképes és a valóban demokratikus jogállamnak egyáltalában nem lenne akadálya, csak a bevált elveket megtartva kellene egy modern, sarkalatos vagy alaptörvény csomagot készíteni. De természetesen nem a hatalomnak, hiszen a saját mûködési területét semmilyen hatalom nem szabályozhatná, ha valóban alkotmányos!

A jelen állam tehát a Rákosi-kádár diktatúrának a jogutódja, s azzal, hogy a hatalmi tényezõk elfogadták az önkényuralmi ál-országgyûlés döntését (1989. XXXI. Tv.) tulajdonképpen a törvénytelen rendszert utólag legitimizálni is igyekeztek. Elfogadta törvényesnek az államosítást, a kitelepítéseket, a magánszemélyek tulajdonának és a társadalomnak (vagy lakosságnak) pedig a saját jogrendjéhez, az alkotmányosságához való jogának elvesztését!

Pedig erre semmi joga nem volt! Erre nem kapott felhatalmazást senkitõl, de nem is kaphatott volna, hiszen a szuverenitás a nemzeté! (pontosabban a nemzet akaratából a Szent Koronáé!) Mindezek együttesen, de külön-külön is megkérdõjelezik az adott jogrendet, s valójában ez vezetett a jelen alkotmányos válságához, amely az erkölcsi és gazdasági válságot szívós kitartó munkával hozta létre. (lásd: Gyurcsány, Kuncze, Bajnai, Gergényi teljesítményeit)
Az 1989-tõl hatalomra került politikai osztály súlyos mulasztásának következménye az, hogy a korabeli MDF által megfogalmazott Alkotmányozó Nemzetgyûlést nem hívták létre, s eltûrték, bár idõnként féllegitimnek nevezték a rendszert. (pedig az vagy legitim, vagy nem, fél-legitim nincs!)

Ha szakszerûen akarjuk ezt a kérdést körbejárni, akkor (de jure) illegitim a rendszer, bár a (de facto) legitimitása annak folyományaként valóban megvan, hogy a társadalom megtévesztésével elhitették a jogi szempontból való legitimitás meglétét (tehát becsapták a társadalmat!), de csak azért (de facto) legitim ténylegesen, hiszen még nem söpörte el népmozgalom.

Az alkotmányos jogfolytonosság hiánya vezetett a nemzeti önrendelkezés és a szuverenitás teljességének feladásához, a Lisszaboni Szerzõdés elolvasatlan ratifikálásához, s ezáltal, az egyetemes emberi jogok, a nemzetközileg régen elfogadott ENSZ-egyezségokmány megcsúfolásához is.

Szeged, 2010.05.14. Dr. Bene Gábor S.