Röviden a magyar alkotmányosságról…

Röviden a magyar alkotmányosságról…

Vannak örök igazságok, amelyeket nem lehet vitatni a többségi elv alapján sem!

A magyar alkotmány az európai alkotmányosság egy fejlettebb változata, ahol a törvények és szokásjogok harmóniája valósult meg, a nemzet sajátos – valószínûleg szkíta eredetû - gondolkodás módja és õsi kultúrája tükrében.

Álláspontom szerint legfontosabb elv – ami áthatja a törvények és szokásjogok harmóniáját – tehát valamennyi alapelvet is: a jogtalanság, jogot nem alapít elve, amely a hatalomnak és az erõszaknak nem ad alkotmányozó jogkört!

Az általam kiemelt értékelvû alapelvek:

1./ A hatalom átruházásának és megosztásának (demokratikusnak is mondható)elve.

A nemzet a „népszuverenitást” – a fõhatalom befolyás nélküli gyakorlását – átadta a Szent Koronának, de nem az uralkodó személynek vagy elitnek adta át, hanem a koronának, amely nem tárgy, hanem személy, sõt minden jog forrása is. Ezzel az alkotmányosságunk felépítése a nemzet-korona-uralkodó (személy vagy elit) hármasságára épül, amely a hatalomgyakorlás megosztottságát és a „felek” mellérendelését jelentette, valamint a magánérdek visszaszorítását a közjó szolgálata érdekében. Az uralkodó nem dönthetett a nemzet megkérdezése nélkül, de a nemzet sem hozhatott törvényt az uralkodó szentesítése, azaz jóváhagyása nélkül.

2./Mellérendelés és önrendelkezés elve.

A magyarság csak vészhelyzetben ismerte el maga fölött a személyi hatalmat. Az egyenlõ szabadság elvébõl is következõen az uralkodó (ma államfõnek hívnák) csak elsõ volt az egyenlõk között, hiszen a Szent Korona feje volt, de csak a Szent Korona többi tagjával együtt alkotta a korona egész testét. A hûség tehát nem az uralkodónak, hanem a Szent Koronának szólt. (s csak az Istennek járt) A szuverenitás átadásával nem mondott le az önrendelkezésérõl a nemzet, csak a természetjog könnyen átlátható igazságait emelte maga fölé védõ ernyõként, íratlan szokásjogban és írott törvényben: örök érvényû alkotmányként. (ezt vették el, s hamisítottak helyette ál-alkotmányt 1949-ben.) A Szentkorona teste (a nemzet) nem veszítette el természetes szuverenitását, maga rendelkezhet, de önmagára ártalmas döntést nem hozhat. A Szentkoronához való viszonyát nem határozhatja meg, (Õfelsége) szuverenitását, közjogi személyiségét nem vonhatja kétségbe. A választott hatalomnak kötelessége az erkölcs, közjó, igazság szolgálata, s ezeknek a hatalom mellé rendelésén - nem változtathat az önrendelkezés. Az alkotmányos állam kötelessége a nemzeti közösség számára biztosítani az erõforrásokhoz való (uzsora és monopóliumoktól mentes) hozzáférést, s nem határozhatja meg a termõföldet tõkeként, csak megújuló erõforrásként, amelynek végsõ (köz)tulajdonosa a Szent Korona.

3./ Az egyenlõ szabadság elve (amely nemzet függetlenségben is megjelenik)

A Werbõczy által lejegyzett egy és ugyanazon szabadság egyedülálló jelenség Európában, amelynek tökéletes védelmét csak az alkotmányosság közjogi centruma a Szent Korona adhatja. Ez a közjogi személy azonban, nem egy egyszerû koronázási ékszer, nem is csak egy ahhoz fûzõdõ elvonatkoztatott fogalom, hanem egy misztikus de eleven valóság, amit csak a magyarság keleti gyökereivel és misztikájával, valamint õsnépi mivoltával lehet magyarázni. A nyugati elmék közül csak a legcsiszoltabbak érthetik meg ennek mélységét és jelentõségét.

Valószínûleg a legelsõ jogalkotó népek õsei lehetünk, hiszen az örök szabadság szellemisége hatja át a személy jogait, és a közösségben megélhetõ jogot: az államalkotás szövetségét is.

4./ Jogkiterjesztés elve.

Nekünk nem voltak romboló eszméink, vérgõzös forradalmaink. Helyette joghelyreállító szabadságharcokat vívtunk, vagy közjogi küzdelmeket folytatunk. A magyar nemesség úgy emelte be a polgárságot és a parasztságot az alkotmányos jogokba, hogy a saját jogait kiterjesztette rájuk. 1848-ban a nemesség – egyedülálló módon –, felszámolta önön adómentességét, letette tarthatatlan kiváltságait, s az alkotmányosság bástyái közé emelte az ország minden rendû, rangú lakóját, rácot, tótot, oláhot, ruszint, stb.(Nemes tett volt dec.5-e ?)

5./ Önkormányzatiság elve.

Az 1486. évi királyi dekrétum 60. törvénycikke kimondja, hogy az alispán nem a király elõtt tesz esküt, mit a fõispán, hanem a vármegyei közgyûlés elõtt. Ezzel Mátyás megerõsítette a köznemesség vármegyei hatalmát, de gyengítette a (saját!) királyi hatalmat a korona javára. A hatalommegosztásnak ez lett a legerõsebb bástyája, s a vármegyei önkormányzatiságnak így lett kiemelkedõ jelentõsége a központosító hatalommal szemben, így lett hatalmi ellensúly.

6./Jogfolytonosság és szerves jogfejlõdés elve.

Minden „jogszabály” és egyezmény eleve illegitim és semmis, amit nem az arra hivatott és az alkotmányos elvek figyelembevételével megalakult szervek hoznak, vagy kötnek. Csak a szerves jogfejlõdés nyomán módosulhat a magyar alkotmányosság, s csak a bevált jogi elemek gazdagíthatják a magyar közjogi rendszert. 1947-ben Altöttingben az akkor legitim országgyûlés két házának együttes ülése kimondta, hogy a magyar alkotmány a Szentkorona!

Mivel azóta sem ült össze, megszállás nélküli idõszakban (jelenleg pénzügyi megszállás van!), az ország hagyományos jogrendjéhez ragaszkodó nemzetgyûlés vagy országgyûlés, így a jogfolytonosság helyreállítása nélkül csak egy illegitim és hatalombitorló államszervezetrõl, s idegen intézményrendszerrõl beszélhetünk, s nem alkotmányos és jogfolytonos államról.

7./ Jus resistendi, az ellenállási jog elve.

A szerzett jogokhoz való ragaszkodás jellemezte a magyarságot 1956-ig. Az „agymosás” miatt azonban megfeledkezett arról, hogy a jogainak egyetlen biztosítéka az õsi alkotmány.

Amely nem cserélhetõ, mert abban rejlik nemzedékek kicsiszolt akarata, kiküzdött joga és az eljövendõ generációk lehetõségei is. Helyettük senki sem dönthet napi politikai érdekbõl, s a vitathatatlan örök igazságokat sem lehet pártpolitikai érdekek szintjére zülleszteni, s így az alkotmányt más törvény (pl. az 1949. évi XX.) nem helyettesítheti! Mire válaszolt az ál-demokratikus diktatúra lovasrohammal 2006. október 23.-án? Az aranybulla 31. szakaszára, amely szerint az alkotmány védelmében a nemzet minden tagjának joga, de kötelessége is fellépni a „hûtlenség vádja nélkül”! A mindenkori magyar kormányoknak és uralkodó elitnek ezt tudomásul kell vennie, mert minden szabadságharcunk a joghelyreállítás jegyében történt, s valamennyi vesztes harcunk után, a közjogi küzdelem sikerre vezetett. Egyedül az 1956-os szabadságharcunk után nem sikerült még helyreállítani az alkotmányosságot. Most erre a közjogi küzdelemre hívunk mindenkit, hiszen immár 65 éve élünk alkotmány nélkül! Ma alkotmányjogi jogos védelmi helyzetben van a nemzet, s az a feladatunk, hogy egyre többen lássák meg hatalombitorlás álságosságát, s csatlakozzanak a jogtudattal bíró, és a jogos védelmi helyzetben helytálló magyaroknak: õsi vérszövetségéhez.

Szeged, 2010-04-28 Dr. Bene Gábor S.

Vita lehetõség : Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.