EMLÉKEZZÜNK AZ ÁPRILISI TÖRVÉNYEKRE!

EMLÉKEZZÜNK....

„…egyike voltam azon számosoknak, akik éveken keresztül figyelmeztették a hatalmat és figyelmeztették a nemzetet: legyen igazságos a nép iránt, mert majd késõ lesz.” Kossuth 1848. július 11.

Ma, hogy nem sikeredett emberarcúra a „rendszerváltás” utáni magyar kapitalizmus, nagyon is szükséges emlékeznünk arra, hogy a magyar nemesség – szinte egyedülálló módon –, felszámolta önön adómentességét, letette kiváltságait és az alkotmányosság bástyái közé emelte az ország minden lakóját, rácot, tótot, oláhot, ruszint, svábot, stb.

V. Ferdinánd király 1848 április 7-én alá írta (többek közt) a jobbágyfelszabadítás és a felelõs minisztériumok létrehozásának alapvetõ törvényeit. Az „áprilisi törvények” néven ismert sarkalatos törvények csomagjának - királyi szentesítésére és kihirdetésére, 1848. április 11-én került sor Pozsonyban, a mai Szlovákia fõvárosában, amely akkor még magyar többségû városként a magyar országgyûlés helyszíne volt. A sarkalatos törvények szentesítését megörökítõ szövegben az idõmeghatározás így szólt: „Kelt a Mi õszintén kedvelt hívünk tekintetes és nagyságos németújvári gróf Batthyány Lajos magyarországi ministerelnök kezébõl, szabad királyi Pozson városunkban Szentgyörgyhó tizenegyedik napján, az Úrnak ezernyolczszáz negyvennyolczadik esztendejében.”

Ezek a sarkalatos törvények valójában egy alaptörvényi funkciót láttak el, amely az 1867-es kiegyezéssel – némi korrekció után – beépültek a magyar alkotmányosság testébe. Ezen alkotmányos törvénykezés biztosította a magyar polgári átalakulást, s ennek a „megtagadása” vezetett az 1848-49-es szabadságharcunkhoz, hiszen mi minden esetben az alkotmányos jogainkért, a „szabadságunkért” fogtunk fegyvert, s nem kalandvágyból, vagy lázadó hajlamból!

A III. törvénycikk a független magyar felelõs minisztérium megalakításának a lehetõségét biztosította, az V. a népképviseleti választások rendjét szabta meg, a XVIII. pedig a sajtószabadság korlátait rendezte.

IX. és X. törvénycikkek a kötelezõ örökváltság mellett, eltörölték az úrbéri terheket, a dézsmát, a robotot, a pénzjáradékot. A volt jobbágyok - az általuk addig használt - jobbágytelkek tulajdonosaivá váltak. Valószínûleg szerencsésebb lett volna, ha a hagyományos magyar rendszerbõl az õsiség törvényét nem iktatják ki, s a birtok és a tulajdon elválik egymástól, s a magyar termõföld tulajdonosa továbbra is a nemzetet jelképezõ Szent Korona marad, s csak a birtokjog háramlik át a parasztságra, mert így, a beáramló idegen tõke nem tudta volna olyan egyszerûen megszerezni a magyar termõföld jelentõs részét! (Ez egyúttal figyelmeztetés a mának is!)

Nem tudta volna a felvásárlási árak leszorításával a magyar parasztságot olyan kényszerhelyzetbe hozni az akkori kor (globalizációja!), ahol nem volt más kiút a részére, mint a kivándorlás Amerikába, hiszen a jobbágyként meglévõ létalapját semmisítette meg a gazdasági „válság”! (ugye milyen ismerõs a szituáció!) Ezt a helyzetet valójában a szabadságharc elbukása segítette elõ, mert egy nemzeti kormány kezelni tudta volna az elõállt problémákat, a császári adminisztráció viszont kifejezetten érzéketlen volt a magyarság és különösen a parasztság problémáival szemben.

A VIII. törvénycikk kimondta az általános közteherviselést, s ezzel megszûnt a nemesek azon kiváltsága, hogy a közterhek alól mentesültek. A IX. törvénycikk 4.§, illetve a XI. törvénycikk megszüntette a nemesi ítélkezést, az úriszéket.

Maga a jobbágyfelszabadítás a teljes lakosságnak majdnem 80 százalékát érintette, s a mezõgazdasági mûvelésû földek 41 %-a került ingyenesen a volt jobbágyok tulajdonába.

A Kárpát-medence gazdasági szerkezete és társadalmi berendezkedése alapjaiban megváltozott ezzel.

A végleges jogi helyzetet - az akkor még megkoronázatlan Ferenc József „szentesítette” 1853-ban -, amikor az Úrbéri pátens kibocsátásával szabályozta a korábbi földbirtokosok kárpótlását is, egyébként az osztrák õsiségi pátens mintájára. Az úrbéri örökváltság végsõ rendezését, az 1868. évi XXIII. tvc zárta le oly módon, hogy az országos alapból biztosította kifizetni azt, ami addig elmaradt.

Az áprilisi törvények a jobbágyok között nemzetiségre, illetve vallásra nézve semmiféle megkülönböztetést nem tartalmaztak, a zsidóságot is emancipálták. A nemesség ezzel önmagát, mint elõjogokkal bíró politikai osztályt felszámolta, az alkotmány sáncaiba emelte maga mellé, s az állam egyenjogú polgárává tette a jobbágyságot és a polgárságot. Sõt, termõföld-, legelõ-, lakótelek és erdõtulajdonhoz juttatta nemcsak a magyar, hanem a többi itt élõ nemzetiség (román, szlovák, szerb, német, horvát, ruszin, stb.) jobbágyait is.

Nem ártana erre napjainkban is emlékezni és emlékeztetni azokat, akik például a 17 éve létezõ Szlovákiában nyelvtörvényt fogadnak el az õslakos magyarsággal szemben, s megengedhetetlen módon nyilatkozgatnak arról, hogy talán Budapestet el kellene foglalnia a Szlovák haderõnek! Azért is szükséges erre emlékezni, mert éppen ennek a nagylelkû tettnek a hatásaként erõsödött késõbb, egyre jobban a nemzettudatuk és a vagyoni helyzetük a nem magyar jobbágyoknak és polgároknak. Akkor azonban, ezt kihasználva kezdték lázítani a magyarság ellen õket a más nemzetiségû - de egyenjogú – állampolgárokat, részben a határokon túli nemzettestvéreik, részben a bécsi kamarilla ügynökei. (mindezek mögött persze a Habsburgok álltak!) Kossuth, a kétszázezer katonát kérõ beszédében említi a következõket:”…a pánszláv mozgalmak a felvidéket nyílt lázadásba szándékoznak borítani….Nem volt a nemzetünknek Árpád korától egy joga sem, amelyet , mióta Horvátország velünk kapcsolatban van, vele a nemzet meg ne osztott volna testvériesen….de hogy egy nemzet önmagát tagadja ki jogokból egy bizonyos kevesebbségnek (kisebbségnek) a kedvéért, ezen nagylelkûségre példát csak Magyarhon adott …..”

A magyarság alapvetõ érdeke, hogy ezeknek az eseményeknek a rendszeres felelevenítése mellett, az általuk elért eredményeket, a minden Kárpát-medencei nemzet és nemzetiség számára tudatosítsa, hiszen a magyar nemesség a Szent Korona tagságot biztosította e tettével az idegen származású állampolgároknak. Az ilyen figyelemfelhívásokra, pedig nagy szükség van, mert a Kárpát-medence népei közös jövõre vannak ítélve, s ha eddig csak a Szent Korona tudott harmóniát és közös megbecsülést teremteni, akkor valószínû ezek után is így lesz!

Ám ezt még el kell fogadtatni a Kárpát-medence népeivel, s megértetni velük, hogy az EU csak gyarmatosítani akar, de a magyarságnak SOHA nem voltak ilyen szándékai.

Szeged, 2010-04-11. Dr. Bene Gábor S.