AZ ÖSSZEESKÜVÉS GYAKORLATÁNAK KRITIKÁJA.

Az összeesküvés gyakorlatának kritikája.

(társadalomlélektani kérdések a választások utáni idõszakra)

Sajnos nem túlzás azt állítanom, hogy dezinformációs társadalomban élünk! A magyar lakosság túlnyomó többsége nem elemzi - valós információk és átgondolt világkép segítségével - a hazai történéseket, mert nem jut valós információkhoz. Sokszor a legképzettebb középosztálybeli ismerõseim állítanak butaságokat, mert a tévhitek beidegzõdése már régen megtörtént. A médiaterrort nagyon sokan érzékelik ugyan, de nem látják világosan a mögötte megbúvó célokat, s a hírfogyasztásra rászoktatott emberek olyan régen megkövesedett tévhiteket vettek át és építettek be a gondolkodásukba, amelyek már sziklaszilárd elõítéletté váltak.

Jelen írásom nem összeesküvés elmélet, hanem ahogy a címben is megjelöltem: az összeesküvés gyakorlatának kritikája. Összeesküvés elmélet ugyanis nincs, a gyakorlatban viszont - szinte naponta - tetten érhetõ (a közbeszédben nevetséges dolognak beállított összeesküvés) állandó és folyamatos mûködése.

A választások is az összeesküvés gyakorlatának leplezésére szolgálnak!.

A választók 36, 3 %-a (2 911 017 fõ) valamilyen okból nem vett részt abban a cirkuszban, amely a törvényesség látszatát biztosítja a jelen rendszernek, s további lehetõséget biztosít a kifosztásunkra, valamint a politikai döntések lehetõségébõl adódó lobbi lehetõséget és más elõnyöket ad - a politika hasznait eddig is élvezõ - felsõ tízezernek! (Az alsóházba bejutó Jobbik képviselõk – akaratukon kívül – a képviseleti demokráciát és a szólásszabadság meglétét fogják bizonyítani, de érdemi változást nem fognak elérni, mert így van kitalálva a szisztéma! Bár tévednék!)

A választók több mint 1/3-a tehát nem szavazott és nem adott felhatalmazást a jelen rendszer továbbélésének, sõt ezzel a tettével jelezte is a politika számára álláspontját! A politikai osztály azonban mindezt nem fogja tudomásul venni, sõt úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne az ország jogrendjével és alkotmányosságával.

Ön szerint mi ez, ha nem egy ún. elitista összeesküvés a gyakorlatban?

Az, hogy a politikai osztály ezt nem fogja a nyilvánosság elõtt elemezni, azt is bizonyítja, hogy nem csak az a közel egy millió Jobbikra szavazó tartozik a radikális ellenzõi közé a jelen globalista és ördögarcú kapitalizmusnak, hanem az említett majd három millió is. Akik emberarcú kapitalizmust szeretnének, azok bizony se nem baloldaliak de nem is jobboldaliak, hanem nemzetben gondolkodók, bár könnyen lehet, hogy bal- vagy jobboldalinak hiszik magukat.

Mindebbõl könnyen levonható a következtetés, hogy a jelen rendszer megtévesztett támogatói és ellenzõi közel azonos (4-4 milliós) létszámban vannak jelen a választópolgárok között.

Aki a radikális változás mellett voksolt, az eddig még nem látta át a magyar politika színházi jellegét, az úgynevezett képviseleti demokrácia elõadásainak álszentségét és bûneit. Aki a radikális változásra voksolt az nem követett el bûnt, csak azt hitte, hogy lesz kézzelfogható eredménye a „demokratikusnak csúfolt választásoknak” és a Jobbik parlamentbe kerülésével valami hatalmas változás veszi majd kezdetét.

Aki viszont a polgári pártra szavazott, az elhitte a globalista maszlagot, bevette az „itt az idõ” szlogenjét, amely csak a verbális polgárháború része, az elmúlt négy év alatt lassan kiüresedett ígérethalmaz - új sütetû szlogenje. (Bár tévednék és valódi változásokra, a jogállamiság - alkotmányos alapokra történõ - visszahelyezésére kerülne sor!) Az a 2 732 965 ember - aki a polgári pártra szavazott -, elhitte azt is, hogy õk felhatalmazást adhatnak a Fidesznek arra, hogy a tízmilliós hazai, a közel 4 millió körülöttünk élõ, s a legalább egymilliós, diaszpórában élõ magyarság ügyeiben dönthessen. Ráadásul a Fidesz most – nagyon taktikusan – nem ígért semmi konkrétat, legalábbis eddig.

A kormányt alakító Fidesznek retorikailag nagyon kellene a 2/3-ad. A ráutaló magatartása persze nem errõl tanúskodik, de legyen. A második fordulóban szerezze meg azt a „kétharmadot”, amely a belsõ-magyarországi lakosok teljességének még az egy harmadát sem teszi ki, s mutassa meg, hogy képes nemzetben gondolkodó és elszántan okos, de nem behódoló politikára!

A kormányt alakító Fidesznek csak akkor lehetett volna valódi, erõtõl duzzadó 2/3-a, ha azokat a célokat hirdeti meg – nagyon átgondolt és precíz retorikával – amelyeket a Jobbik tûzött a zászlajára, kicsit amatõr de õszinte és apolitikus módon. Ám a Fidesz, nem terítette ki a lapjait, s ezzel nagyon sok szimpatizánsában azt a reményt keltette, hogy valódi változásokat akar, csak nem meri nyíltan kimondani, nehogy a világhatalomra törõ pénzoligarchia megakadályozza a hatalomra kerülését. Ezért szavaztak rá és ezért fognak csalódni is bennük a rájuk szavazók százezrei!

Az én terminus technikusom: a politikai színház!

Mindez persze a politikai színház részére, csak az elõre megírt forgatókönyv megvalósulása - az évszázadok óta folyó elõadás -, egy epizódja csupán. A most következõ négy éves elõadás azonban rengeteg olyan jelenettel lesz majd gazdagítva, amely a szavazóknak kedves, amely meggyõzi õket, hogy jól döntöttek. A színfalak mögött azonban nem változik semmi, s ugyanazok írják az újabb és újabb jeleneteket, akik már régóta teszik ezt.

Nekünk – akik átlátunk e szitán –, csupán az a kötelességünk, hogy ne óvatos suttogással, hanem okos és világos érveléssel világítsuk meg a szavazópolgárok számára az egész színielõadás célját és következményeit, s mutassunk rá az egyetlen kivezetõ útra, a vészkijáratra. Mindezt úgy kell megtennünk, hogy a bármikor összeomolhat a színházépület, s nekünk a vészkijárat környékére kell gyûjtenünk azon személyeket, akik szeretnék túlélni a mûsoron (titokban) szereplõ tragédiát!

Ha sikerülne végre a színházteremben összezsúfolt és fogyasztóvá alázott emberek számára a színfalak mögé való bepillantást megoldani, akkor azok elborzadva ismernék fel, hogy az elõadás csak álca és figyelemelterelés arról, hogy az emberiség nagy része (de a magyarság különösen) áldozatává fog válni a globalista gõzhengernek, amely éppen úgy fog keresztül menni rajta, mint néhány éve egy amerikai lányon az izraeli buldózer.

A mûsoron szereplõ legrégibb elõadások.

Ezek egyikének a címe a „liberális képviseleti demokrácia”, de alcímként az „írott alkotmány szükségességének a hazugsága” is elfogadható lenne, de ezt õk tagadják, mert már a róla való közbeszéd is, szinte azonnal le leplezné õket.

Ám most, nem a neoliberalizmus, a képviseleti pártokrácia bonyolult leleplezését kell nekünk a választók elé tárni, hanem megmutatni, hogy létezik a globalista (politikai) színháznak vészkijárata, s azt nem lehetetlen – hanem nagyon is lehetséges – igénybe venni! (ez a vészkijárat egyébként azonos, a magyar alkotmányosság visszaszerzésével, amit senki sem tagadhat meg tõlünk!)

A szikár tényekkel felvilágosított lakosságban újjáépülhet a nemzeti öntudat, s általa, Magyarország alkotmányosságának békés úton történõ visszavételére sarkalható a most hatalomra kerülõ politikai garnitúra. Ebben megvan a szerepe a nemzetpolitikát képviselõ pártnak és a civilszervezetek összekapaszkodásának is, mert mindezt csak az erõ felmutatásával lehet elérni. Sem a nagyhangú de érvek nélküli hõbörgés, sem az óvatoskodó és visszahúzódó nemzetpolitizálással nem fogunk célt érni, viszont a gyökeres változás igényével, s az önszervezõdõ nemzet összefogásának erejével - könnyedén elérhetjük, hogy a közbeszédben helyet kapjon a magyar alkotmányosság helyreállításának kérdése, ha következetesen, mindig kimondjuk erre az igényünket.

A magyarság soha nem vette el a másét, de nem is tart rá igényt, hiszen van sajátja. Nekünk nem kell az idegen jogrend, az idegen alapokra épült és jogszerûtlenül született alaptörvény, amelyet ráadásul alkotmánynak neveztek el azért, hogy átverjenek minket.

Nézzük a szikár tényeket, hogyan lettünk kifosztva alkotmányosságunkból!

Minden népnek van joghagyománya, s minden nép õrzi is azt. Nekünk egyedülállóan hatásos önvédelmi joghagyományunk van, s ezért egyedül nekünk nem engedték használni az õsit a bolsevista megszállóink, majd a globalisták sem, hiszen felismerték önvédelmi joghagyományaink veszélyességét az õ kizárólagos pénzhatalmi struktúrájuk szempontjából. Viszont az egységes nemzeti akarattal szemben, nem gördíthetnek akadályokat, s így azt próbálták megakadályozni a legkülönbözõbb trükkökkel, hogy ne legyünk egységesek. Most azonban kiderült, hogy a magát nemzeti jobboldalnak hirdetõ két párt: a Fidesz és a Jobbik elsöprõ többségben van az alkotmányos jogtudatától megfosztott magyar társadalomban, s a nyílt kollaboránsok elenyésztek, hazudozásukkal hitelüket vesztették a médiatámogatottságuk ellenére. Ha ez a nagytöbbség, visszakapja az alkotmányos jogtudatát, amellyel száz éve még minden lakos rendelkezett, akkor a nemzettudat egyesíteni fogja ezt a két pártot, mert felismerik, hogy nemzeti megmentõnk csak az alkotmányosság lehet!

A magyar joghagyomány és kultúra örök, értékmegõrzõ jogi anyanyelve a magyar alkotmány. Fokozatosan épült, fejlõdött, csiszolódott, s így értékei megmaradtak az utókornak, csak használni kellene, de ráfogták, hogy elavult és reakciós. Sõt egyenesen középkorian avítt. Valóban? Nekünk már akkor alkotmányosságunk volt, amikor több európai állam még ki sem alakult. Egész Európában gyedül nálunk tudta az alkotmányosság megakadályozni az abszolutizmust, késõbb a diktatúrát. A mi alkotmányunk mellett a diktatúra fogalmilag lehetetlen volt 1944-ig! Alkotmányunk ugyanis nem része a jogrendnek, hanem teremtõje, megalapozója, szabályzója. Az egyszeri „jogalkotással” létrehozott charta vagy alaptörvény, nem minõsíthetõ alkotmánynak – többek között azért sem, mert – hiányzik belõle a szerves jogfejlõdési elem és így, az elõzõ generációk által meghatározott és megvédett alapértékek elveszíthetetlensége. A nagy francia forradalom óta bevezetett charta tehát, csak egy alaptörvény, vagy sarkalatos törvény lehet, nemcsak a magyar közjogi gondolkodás, hanem az európai alkotmányosság tükrében is.

Akik ma „üzemeltetik” az államunkat, azok nem a legalább ezer éves nemzetnek az államalkotó akaratát szolgálják, hanem a saját boldogulásukat építik a közjó szolgálata helyett! Nem csoda hát, ha hallani sem akarnak a közjó és közérdek alkotmányos alapelveirõl, a hatalommegosztás sajátosan magyar módjáról, s ezeket inkább elfelejtetni igyekeznek a magyar társadalommal.

Ennek a felejtés elõsegítõ munkának áll a szolgálatában az is, hogy az alkotmány szót illesztik rá arra a hatalmi szabályzatra is (1949. évi. XX. Tv.), amely a hagyományos alkotmányosság emlékeitõl is igyekszik véglegesen elszakítani és fogyasztóvá degradálni a nemzetet. Ezt annak ellenére állítom, hogy elismerem sok olyan elemet is belezsúfoltak a szerkesztõi, amelyek akár pozitívak is lehetnének, ha a kor erkölcsi színvonala és az állam, valamint az állampolgárok jogkövetõ magatartása nem lenne (szándékosan) ilyen mélyre süllyesztve.

A hatalmi szabályzat ugyanis nem véletlenül keveri az alaptörvény és az alkotmány fogalmát. Nem véletlenül szolgálta ki 1949-tõl a kommunizmust, majd 1989-tõl a globalizmust is. A közgazdaságtant és a jogot oktatók álságossága és presztízsféltõ behódolása, valamint a pénzhatalom irányította „köztájékoztatás” olyan szinten butította el a társadalmat, hogy eddig képtelenek voltak felismerni a saját érdekeik védelmét jelentõ - magyar alkotmányosság szükségességét.

A magyar értelmiség felelõsege óriási, mert ma az INTERNET világában már nem lehet arra hivatkozni, hogy eltitkolták elõlem a tényeket és az elveket, az igazságos jogfejlõdésünk közjogi csodáit!

Az alkotmányunk – amely szerves jogfejlõdés eredménye – nem szenvedhet a jogrend fogságában, hisz maga a közjog az, ami csak az alkotmányos jogelveink függvényében születhet meg. Ha a politika körülményei folytán valamilyen beteg, torzszülött jogalkotás kezdõdne, az akkor sem hathat vissza az alkotmányra, amely csak szerves idõszûrûn keresztül fejlõdhet tovább.

Aki új alkotmányt akar: nem érti a magyar alkotmányosság lényegi elemeit (pl. a szerves jogfejlõdést, a szentkorona fõhatalmi státuszát, stb.)

Aki új alkotmányt akar: nem tudja, hogy az 1949. évi XX. tv. nem alkotmány, csak annak csúfolják.

Aki új alkotmányt akar: tájékozatlan, esetleg érdektelen, vagy el akar törölni minden kapcsolatot a magyar történelemmel, a legalább ezer éves magyar állammal és annak jól bevált alkotmányosságával.

Aki új alkotmányt akar: szembe megy a hagyománnyal, történelemmel, joggal és a magyar érdekekkel!

Mi is a magyar alkotmányosság?

Elõször is szögezzük le, hogy az alkotmányt a népnek kell magáénak és igazságosnak éreznie, mert ha nem így érez iránta, akkor az, nem is lehet alkotmány!

A magyar történelem során keletkezett és bevált szokások és alaptörvények sorozatát a magyar nép mindig is alkotmánynak érezte, s ennek a bevált szokásoknak és joghagyománynak az egésze volt az alkotmány, amely 1944. március 19.-ig mûködött és szabályozta az erkölcsöt, de a jogrendet is!

(Az alkotmányt és az alaptörvényt tehát az egész és a rész viszonyával is jellemezhetjük.)

Nem véletlen, hogy az 1949. XX. tv egybemossa a két fogalmat és keveri a részt az egésszel. Nem véletlen, hogy egy - egyébként törvénytelenül megszületett - alaptörvényt neveztek el alkotmánynak, hisz így, az alkotmányos jogtudattal rendelkezõ személyek sem keresik a nemzet alkotmányosságát, hiszen van egy hatalmi szabályzat, amelyet alkotmánynak neveznek lépten-nyomon.

Az alkotmány az egész: írott és íratlan jogszokások, illetve a történelmi joghagyomány bevált elemeinek természetjogi összessége, amely tudati entitásként, a magyar erkölcsnek, kultúrának: alapeleme.

Az alaptörvény a rész: írott sarkalatos-, vagy alapvetõ törvények, melyek a közjog síkján határozzák meg a jogrendet, s melyek aktuális intézményeket szabályoznak, úgynevezett pozitív jogi technikával.

Az egész, tehát az alkotmány: az örök értékek elismerése és felsõházi védelme, sõt a közjó értékeinek idõtlen és feltétlen tisztelete, ahol a központi elem a szentkorona közjogi fogalma, amely: napi politikai érdekbõl módosíthatatlan!

A rész, tehát az alaptörvény: az egész – tehát az alkotmány – tiszteletére épülõ hatalmi viszony szabályai, az állam és képviselõház törvényhozási korlátainak jogpozitivista kifejezõdése, mely szükség szerint fejlõdve: módosulhat!

A szentkorona közjogi fogalmát úgy határozhatjuk meg leegyszerûsítve, hogy : a szentkorona - mint jogi személy - az állami fõhatalom birtokosa, a nemzeti közvagyon jelképes tulajdonosa, de egyúttal az állam felett álló, azt megzabolázó igazságos és méltányos jogok kerete és megjelenítõje is.

Zétényi Zsolt összeállításában jelent meg „A történeti alkotmány - Magyarország õsi alkotmánya” címû óriási munka, amely az alkotmányosság kérdésére teljes terjedelmû válaszokat ad. Ez az 1136 oldalas népszerû tudományos kézikönyv elolvasása a magyar lakosságnak alapszintû olvasmány, s eligazítást ad a magyar alkotmány, a joghagyomány útvesztõiben.

A mû, ismerteti az ország alkotmányát alkotó alap- vagy sarkalatos törvények szövegeit és azon közjogi törvények kivonatát is, melyek szorosan véve nem tartoznak ugyan az alkotmányos alaptörvények körébe, de hozzájárulnak a jogrend meghatározásához.

A könyv elolvasása után érthetõvé válik a természetjog, a magyar megmaradást 1944-ig biztosító Szent Korona értékrend fontossága, nélkülözhetetlensége.

A természettörvények nemcsak az alkotmányosság szempontjából lényegesek, hanem pl. a gyógyítás szempontjából is sokkal fontosabbak, mint az akadémikus orvostudomány. Ott is akkor gyógyulnak meg a betegek, ha a saját kezükbe veszik a gyógyításukat, tehát öngyógyítást kezdeményeznek, mert akkor a lélek erõsítésével a baj leküzdhetõvé válik. A magyar társadalom is beteg, s a természetjog visszavételével életbe lépne újra a magyar alkotmányosság, amely szép fokozatosan meggyógyítaná a nemzet erkölcsi, gazdasági bajait.
Zétényi Zsolt könyve tehát nem csak egy érdekes történelmi idõutazás, hanem a jövõ lehetõsége is arra, hogy a szerves közjogfejlõdésünk eredményeit hasznosítani tudjuk.

Álljon itt egy példa arra, hogy a közbeszédben elterjedt „új alkotmány” igénye milyen veszélyes.

Nagyra becsült barátom (Göbl Gyuri) küldte el részemre az alábbi gondolatokat:

Alkotmány 24. § (megjegyzem, hogy itt az ál-alkotmányra gondol!)
(5) Az új alkotmány elõkészítésének részletes szabályairól szóló
országgyûlési határozat elfogadásához az országgyûlési képviselõk
négyötödének szavazata szükséges.

De mivel az alkotmánymódosításhoz 2/3 kell, ezért mi van, ha a fenti
szakaszt módosítják 2/3-al?

Más kérdés, hogy akkor az új alkotmányhoz sem kell majd a négyötöd...

Nem bizony, és ez akkor is így lenne, ha a tervezet elõkészítésének megkezdéséhez történetesen 4/5 kell.

Ahogy Petrétei tanár úr mondta anno Alkotmányjogon - mielõtt beállt volna a szoci kormányba sárba rántani a hivatását - Magyarországon az alkotmányozó hatalom egybeesik az alkotmánymódosító hatalommal (mivel nincs az alkotmányozó nemzetgyûlés intézménye szabályozva sehol), így - a tervezet elõkészítésérõl szóló határozatot kivéve - az új Alkotmány elfogadásának, illetve a hatályos Alkotmány módosításának feltételei megegyeznek. Civilek a Nemzetért Mozgalom Sopron

Válaszom:

Valóban érdekes a kérdés, de sajnos az általános megközelítéssel van a baj.
Jelenleg ugyanis egy 100 százalékosan illegitim állam illegitim jogrendjét, tehát egy alkotmánytalan korszakot élünk.(az 1949. évi XX.-as egy hatalmi szabályzat, amely a bolsik kiszolgálása után a globalisták kiszolgálására alakult át!)
Az, hogy a jogi karokon ezt nem így tanítják, csupán annak köszönhetõ, hogy a tanszékeken ott maradtak a régi elvtársak vagy azok, akiket õk tanítottak a "jogra"!

Az a jogállamiság, ahol a hatalom alkotmányozhat, s így a saját mûködési kereteit határozhatja meg, olyan, mint a sztálini Szovjetunió és a hitleri Németország. Hiszen õk is „jogállamot mûködtettek, de akkor és úgy változtatták meg a jogszabályokat, ahogy csak akarták. Ezért magasabb rendû a magyar joghagyomány, mert nálunk a diktatúra fogalmilag is, de gyakorlatilag is, ki volt zárva!

Aki új alkotmányt akar, az megtagadja az ezer éves történelmi államunkat és az alkotmányosságunk létét.

Ám új alaptörvényre - amely elismeri a történelmi alkotmányosság jogelveit -, valóban nagy szükség lenne, csak azt kell érteni, hogy a jelenlegi hatalom ezt nem készítheti elõ, s nem fogadhatja el. Új sarkalatos- vagy alaptörvény csak akkor születhet, ha a jogfolytonosságot megszüntetik a Rákosi-kádár diktatúrával, s helyreáll a magyar alkotmányos jogrend. Akkor viszont alapvetõen megváltozik a helyzet, és közmegegyezéssel jöhet létre egy pártoktól független joghelyreállító nemzetgyûlés, amely elõkészít, társadalmi vitára bocsát, majd elfogad egy sarkalatos vagy alaptörvényt, amely nem állhat szemben a magyar alkotmányosság jól bevált jogelveivel.

Szeretettel: Gábor

(Megjegyzés: Petrétei tanár úr és a mai jogtudósok többségének az álláspontját sajnos az határozza meg, hogy õk meg vannak gyõzõdve a történelmi alkotmányosságunk visszaszerzésének politikai akadályairól, illetve egész életük munkája „veszne kárba”, ha elismernék annak elõnyeit. Viszont ha õk is kiállnának a hagyományos magyar közjogi gondolkodás továbbfejlesztése mellett, s nem az idegen eredetû gondolkodást, hanem a magyar joghagyomány modernizálását tekintenék a charta (mint szükséges alaptörvény) kiindulópontjának, akkor nagy szolgálatot tehetnének a jogtudománynak és a hazának is.)

- Vajon a magyar társadalom felismeri-e a számára – a túléléshez nagyon fontos alkotmányosság jelentõségét, s fog-e nyomást gyakorolni a kormányra ez ügyben?

- Vajon a társadalom lelkébe visszaépül-e a szentkorona tisztelete és közjogi funkciója, s megértik-e a választópolgárok, hogy ez nem egy középkori csökevény?

- Vajon lesz-e lehetõség arra, hogy a jól bevált alkotmányos értékrend jogelvei alapján szülessen meg az új alaptörvény, amely tiszteletben fogja tartani a választópolgárt?

- Vajon meg akarja-e ismerni a társadalom az egyedüli megmenekülési lehetõségét a szentkorona értékrendjét, amely visszafordíthatja a nemzet kihalásának rémét?

Mindezen kérdésekre a választ a magyar nemzetnek kell megadnia, a mi feladatunk a dezinformációs társadalom lebontása és nemzet öntudatának visszaépítése, valamint az alkotmányos jogtudat helyreállítása.

Ezért dolgozunk, ebben bízunk, s ezért újítottuk meg a szövetségünket.

Szeged 2010-04-21 Dr. Bene Gábor