EGY ÉVE ÖLTÉK MEG A BARÁTOMAT!



Egy éve ölték meg a barátomat…



Emlékszem, mennyire megrendültem a hír hallatán és nem is nagyon akartam elhinni. Olyan életerõ volt benne, hogy hihetetlennek tûnt a halála. Megrendített a többiek sorsa is, de õ a barátom volt. A kevés számú barát egyike. Pedig nagyon különbözõek voltunk és nagyon máshonnan indultunk. Ám õ is az igazságtalanság ellen küzdött egész életében. Az „általa és akkor” igaznak gondolt dolgok mellett való kiállása, nagyon tiszteletre méltó még akkor is, ha késõbb a vélt igazságról kiderül, hogy maszkírozott hamisság volt.



De volt erõ benne a felismert tévedések korrigálására.



Az ateista magyar-zsidó festõmûvész és a hívõ keresztény, katalán tanítónõ gyermeke, nagy kanyarokat tett ugyan életében, de nem volt kispályás. Igaz, hogy élettörténete nagyon is Hollywood ízû, de azt bátorsága és igazságérzete színezte olyanná. Ma már ritkák az ilyen lírikus hajlamú és forradalmár típusú emberek a fogyasztói társadalom egyen-fazonú lényei között. Sokan gondolták õt egyszerû ügynöknek vagy kalandvágyó mûvészléleknek, de Õ nagyszerû ember és tudatos magyar volt, származása ellenére.



Sokan kérdezték meg tõlem, hogy miért tartom Õt igazi magyarnak?


Szerintem nem a vér a döntõ, hanem a szív, s neki jó magyar szíve volt! Fájlalom, hogy visszavette tõlünk szülõföldje: Santha Cruz. Fájlalom, hogy éppen az Andok vidéki, szegény indiánutódok, baloldali diktátora lövette le õt orvul, s fájlalom, hogy nem tudok virággal a kezemben a sírjához ülni.


Fájlalom, hogy sokan próbálják besározni a halála után, de vigasztal, hogy csak az erkölcsi törpék tesznek ilyet.



Miért is lehettünk barátok?


Hiszen nem voltunk mi sülve-fõve együtt, de mégis lelki-társak voltunk az igazságkeresés nehéz és nagyon göröngyös útján. Ha valami megoldhatatlannak látszó gondom volt, akkor neki bátran elmondhattam, mert jó végighallgató személyiségként hagyott beszélni és csak akkor foglalt állást, ha biztossá vált benne a válasz. Õ pedig, csak jogfilozófiai kérdésekkel bombázott, vagy Horvátországról mesélt. Persze kóstoltatott velem a kolbászt és öntött pálinkát is. (nekem nem is tûnt fel, muzulmán mivolta, bár tudtam róla.) Adott a véleményemre, de nagyon ritkán kérte ki. Egy éve, abban a dermedt lelkiállapotban írtam neki a verset:



Igazollak majd.



Nem álmodtad a háborút, s mikor aratott


a halál, hûséggel szolgáltál egy ügyet


és vártad bimbózni a magyar rügyet.


Balról jöttél, de a nemzet megtaláltatott.


Pesten, vagy a szurdoki ház árnyán,


Szentlászló vagy Santa Cruz fölött,


ha törted is a nyelvet - de szívbõl jött szavak


és tiszta gondolat érlelõdött –


magyar ügyre várván.


Sokféle vér folyt benned, de nem voltak


hamis verseid sosem,


Lírába burkoltad a tisztesség arcát,


s mindig megvíttad az emberség harcát!


Beszélgettünk sokat arról,


hogy a halál nem válogat,


hogy az agymosás miatti


gyávulás csak bólogat…


És most….negyvenkilenc évesen


láttalak viszont…… véresen.


Mond szókimondó Eduárdo,


mégis te leszel a harcunkból hiányzó?



Szinte minden könyvébõl õrzök egy-egy dedikált példányt és szinte mindig noszogatott, hogy írjak. Többször javasolta a Kapu c. újságot, ahol szívesen látnák az írásaimat. Valahogy mindig elmaradt a fõszerkesztõvel folytatandó beszélgetés. Nem miatta. Egyszer talán az elsõ látogatásomkor még a pesti lakásán –, kifaggatott a családom eredetérõl. S amikor Szegeden járt nálam egy közéleti fórumon – az elhúzódott elõadás és beszélgetés után , megkóstolta a híres szegedi halászlét és megígértette, hogy megtanítom elkészíteni. Itt a földön már nem tudom beváltani az ígéretemet, de hiszem a lélek hallhatatlanságát, s így találkozni fogunk és nem maradok adós.



Egy éve ölték meg a barátomat, akit – megéreztem már akkor is –, csak a jelen politikai garnitúra törpéinek volt érdeke eltüntetni a magyar életbõl. Csak a magukat baloldalinak hazudó milliárdosok képesek odaszólni a világ másik felére, hogy a „terrorista” vissza ne térhessen. Nagyon is jól látta az ilyen történéseket Márai Sándor, aki megadta nekem a kulcsot, hogy miként következhetett be az, hogy váratlanul és hamis információk alapján legyilkolták Õt és társait, akik csak autonómiában, s a tisztesség határaiban tudtak gondolkodni. Az úr zsámolya elõtti vádirat alapuljon tehát Márai szavaira: „…senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezõje, aki már nem az eszmét védi, hanem a zsákmányt!” Az Isten persze jól tudja, miért fogadta el a legyilkoltak áldozatát, s azt is, hogy miként fogja megbüntetni azokat, akik Evo Moralest rávették a gyilkosságra.



Egy éve ölték meg a barátomat, s akkor írtam le a következõ sorokat. Ma sem tudnék mást írni.


„Edunak persze sok barátja volt, akik most mind elõkerülnek majd.


Én viszont objektív okokból nem leszek jelen holnap az imán, de


vallom, hogy egy az Isten, így most imádkozom Eduárdo lelki üdvéért,


katolikus módon.”



Bene Gábor S.