Három év után, a Kossuth tér és Alkotmány u. sarkán!

Különleges tisztelettel hajlok meg önök elõtt.

Köszönöm, hogy eljöttek ide a magyar alkotmányról elnevezett utcába egy olyan idõben, amikor egy - a valódit helyettesítõ - ál-alkotmány biztosítja a pénzuralmi diktatúra elszegényítõ és kiirtásunkra törekvõ uralmát.

Köszönöm önöknek, hogy kitartásukkal minden nap mementóként emlékeztetik a hatalom bitorlóit arra, hogy 'bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a nép az úr'!

Köszönöm a demonstrációt szervezõ Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tagjainak, az önkéntes hazafiaknak és honleányoknak, hogy ha szülõvárosomból feljövök ide, akkor van hova mennem a „vörös rongyokba öltözött városban”, s - a Kossuth téri helytállást bizonyítva -, kitartottak esõben, hóban, sárban, mert él a lelkükben a magyar alkotmányosság, azaz a természetjog igazságossága iránti, olthatatlan vágy.

Többször elmondtam már, hogy ha van magyar nemesség, akkor az csak a nemzetben gondolkodók ( önök ) között található meg. A nemzetben gondolkodók között, akik hajlandóak mindent félretenni, minden áldozatot felvállalni azért, hogy a nemzet egysége - vallási, származási, pártkötõdési és vagyoni különbségek ellenére is helyreálljon.

A globalista világot kollaboráns hazaárulóként kiszolgálók tömege, mindezt nem tudja megérteni, mert az õ lelkükbõl hiányzik az Isten, hiányzik a haza és hiányzik a nagycsalád - tehát a nemzet -, szeretete is.

Õk csak az aranyborjú imádatát, az önös érdekvezérelt gátlástalanságot ismerik, s boldogok sem lehetnek soha, mert a boldogságot csak a közjóért végzett munka elkötelezettsége, és az igaz áldozatvállalás tudata adhatja meg.

A 2006. szeptember 17.-e vasárnapján, éppen otthon szüretelgettem, s mivel már akkoriban sem néztem a pénzhatalmi megszállók televízióit, így csak másnap értesültem a KISZ titkári ''bölcsesség'' poénjairól. Számomra persze nem az volt meglepõ, amit mondott Furcsán Nyerenc, (a jövendõ fegyenc) hanem az, hogy - a pénz és félelemvezérelt média - ilyen gyorsan és egyöntetûen hírt adott róla.

Ma már tudhatjuk, hogy nem volt véletlen. 1956-ban a „gerõernõi” beszéddel akarták a magyar társadalmat alaposan megtizedelõ polgárháborúba kergetni, s a 2006-os Gyurcsány beszéd célja sem volt más.

A pogárháború azóta is zajlik, csak nem fegyverekkel, hanem média megtévesztéssel és a jogtalan jogalkotás napi gyakorlatával.

A jelen hatalombitorlói ugyanis, egyenes folytatói a Rákosi-Kádár rezsimnek, s így nem engedhették meg a magyar politikai nemzetnek, hogy békében emlékezzen az 1956-os forradalom és szabadságharc csodálatos napjaira. Nem engedhették meg, hogy felismerjék azt a tényt tömegesen, hogy bár a szabadságharcaink többsége elbukott, de azok valódi célja - a magyar alkotmányosság helyreállítása -, az eddigi magyar történelemben a szinte folyamatos közjogi küzdelmek eredményeként: eddig minden esetben megvalósult megvalósult, csak 1956 óta nem! A „hamis rendszerváltók” nem teljesítették a magyar közjogból eredõ kötelességüket, hanem azóta is csak „sumákolnak” a magyar alkotmányosság ügyében.
El kellett terelni a figyelmet arról, hogy ez a jogrend nem a mi magyar közjogi gondolkodásunkból fakad, hanem egy idegen jogelem a magyarság államában, s így nem is tudunk vele élni!

El kellett terelni a figyelmet továbbá a vadkapitalizmus és a bolsevizmus érdekházasságából született torzszülött gyermekrõl, a napjainkban tobzódó globalizmusról is, s erre a két kérdésrõl való figyelemelterelésre szolgált az Öszödi Beszéd kiszivárogtatása.
Az ötvenedik évfordulótól való páni félelem eluralkodott a hatalom bitorlóin, s ezért is csúcsosodott ki a félelmük egy ilyen, vérgõzös erõszak demonstrálásban. S nem csak október 23-án, hanem jóval elõtte is ez volt a mozgatórugó.

A szeptemberi eseményeken a hatalom begyakorlatoztatta a rendõrségét és felmérte, hogy mekkora külföldi erõsítést kell biztosítania ellenünk az ötvenedik évfordulóra.

A terv zseniálisan aljas és gátlástalan volt, de teljesen méltó a Kossuth téren 56-ban lövetõ Apró Antal unokájának férjéhez.

A terv nem szeptemberben született és nem a tükör elõtt magában táncoló ripacs fejében, de nem is Budapesten.

A terv végsõ célja a magyarság lelkialkatának megtörése, a nemzeti önérzet kiirtása, az önmarcangoló rabszolgahad kialakítása.

Hogy a terv nem sikerült, az köszönhetõ a kitartásotoknak, a Kossuth tér elsõ 36 napjának emelkedett és naivan jó szándékú reménykedésének, s a megmozdulás erejének is. Ha gyorsan meghátrál a demonstráció, akkor még ennél is bátrabbak lettek volna a pribékek.

Ha egyetlen haláleset történt volna, akkor még kegyetlenebben törték volna le a bimbózó nemzeti gondolkodást. Bár ez utóbbi esetben valószínûleg hamarabb leváltja a pénzhatalom a nyurga bohócot és valami más fajta szereppel próbálkozó haramiát ültet a nyakunkba.

A Kossuth téri kiállás tehát, nem volt hiába való.

Mert elindult egy népbõl szervezõdött mozgalom, a politikai önszervezõdés apró lépéseivel megkezdte a nemzetté szervezõdés nehéz, sziszifuszi munkáját.

Naponta egyre tágabbra nyílnak az - eddig csak lakosságnak minõsíthetõ emberek -, szemei, s a politikai erõvé szervezõdõ demonstrálók kitartása, elgondolkodtat mindenkit, akár a politikai színház bal oldalán, akár a jobb oldalán áll.

Lassan õrölnek a Jóisten malmai, de biztosan.

Bennünket pedig kötelez a nemzethez tartozás hûsége, a kilõtt szemû embereknek tett ígéretünk, a megalázottak iránti szolidaritás!
Nekünk nem lehet meghátrálni, mert gyermekeink, unokáink tekintete mellett, az õseink is vigyáznak ránk, de számon is kérik a tetteinket.

Csak akkor tudunk megfelelni ennek a múltból jövõbe irányuló elvárásnak, ha egymásba kapaszkodunk, s minden nap leteszünk valami kicsi eredményt a nemzet asztalára.

A bûnök tömegével terhelt hatalombitorlóknak nincs már sok idejük, mert az alibi-demokrácia: nap mint nap leleplezõdik. Ott tartunk, hogy már a saját, egykori hívei is csak azért imádkoznak, hogy bukjon meg a rendszer. S, hogy õk, egyénileg éljék túl ezt a bukást!

Õk még nem tanulták meg, hogy nincs egyéni menekülõút.

Csak együtt menekülhet meg a magyar politikai nemzet a globalista fenevad mindent felfaló torkából, s az egyéni útkeresés próbálgatása, csak a pusztulásunkat segíti elõ.

Lehetnék pesszimista, hiszen egy hete buktam el egy pert, amelyet a rendõrség ellen indítottam, a személyes szabadságom korlátozásának indokolatlan volta miatt.

A pert természetesen elvesztettem, de minden diktatórikus államban ugyanez történt volna. Minden ál-demokrácia felhasználja az intézményrendszert a maga jogtalanságának védelmében, de mivel az õsi alkotmányosságunk egyik alap gondolata szerint a jogtalanság jogot nem alapit, így nem érdekel a döntésük!

Nem érdekel, mert meggyõzõdésem, hogy a világot uraló és a jogtalanságra felépült rendszerek rövidesen össze fognak omlani.

Akkor jön el az idõ a magyarság küldetésére, a régi alkotmányos alapokra épülõ új Magyarország megteremtésére.

Ennek a régi - új Magyarországnak lesz ez a nap, a nemzeti ünnepe. A nemzeti eszmélés emléknapja.

Ezen a nemzeti ünnepen köszöntelek tehát benneteket, és nem

az Öszödi Böszme aljas kitárulkozásának 3. évfordulóján.

Adjon az Isten!

BG