NEMZETI GONDOLAT AMERIKA KAPCSÁN.

NEMZETI GONDOLAT AMERIKA KAPCSÁN.

Mert láttam pár nemzeti ünnepet az amerikai fõvárosban, ahol mindenki az amerikai sávos lobogót lobogtatta, s nagyon büszke volt az amerikai nemzetre. Büszke volt az Afrikából behurcolt feketék leszármazottja, az ír zenész, a kínai büfés, a maláj mérnök, az olasz étteremtulajdonos, a kelet-indiai: építési vállalkozó, a német országban született könyvelõ és a magyar menekült. Ez a sok különbözõ ember - a nemzeti ünnepre - mind lelkesedésbõl, saját jószántából jött oda, nem csak inni, nem csak mulatni, hanem lelkesedni, tanulni, politikusait meghallgatni. Azért jöttek, hogy az õket „szórakoztatóknak” a szavait szívébe vésve, újabb esztendõre való munkakedvet, bizakodást és nemzeti gondolatot vihessen haza az otthon maradtaknak. Közülük sokan óriási utat tettek meg, hiszen a nyugati partról és még Alaszkából is eljöttek a nemzeti érzés miatt! Nos ezért érthetõ, hogy egymás mellett állt a rendezvényen a fehér buszsofõr és kínai büfés, mellettük tapsolt egy fekete család. És közben ragyogott az arcuk, hogy õk az amerikai nemzet tagjai. A kétszáz éves Amerikáé. Az õslakosságot kiirtók, a természet törvényeit lábbal tipró gyilkosok országának õk a leglelkesebb lakói és a nemzet – az amerikai nemzet – meghalni kész hívei. A csillagos és (Árpád?) sávos lobogó kitéve mindenütt, de nem csak az ünnepeken, hanem folyamatosan mindig! Sokan nemcsak a trikójukon hordják a jenki zászlót, hanem még a nadrágjuk, vagy sapkájuk is abból készült. Szinte hihetetlen ez a nemzettudat, amit a pionírok – egy másik kultúra lerombolásának helyszínén – alapoztak meg, úgy tûnik óriási erõvel.

Ezt mi magyarok miért nem tudjuk utánuk csinálni? Már fáradtak vagyunk az õsi zászlónkat lefasiztázó szemetektõl, a folyamatosan és pénzért hazudozó médiapatkányoktól, és világot megrázó hõsies 1956-os szabadságharcunk ellopóinak a gátlástalanságától? Pedig valaki, akit a történelemhamisító gyõzõk nem csak kivégeztek, de azóta is, folyton folyvást megaláznak, leírt egy nagyszerû mondatot: a nemzetszolgálatában meghalni lehet, de elfáradni soha! Az amerikai társadalom jelentõs része ezt így is gondolja, annak ellenére, hogy ott is megy a népbutítás és még a szappanoperák hülyeségeit, még nekünk is onnan importálják.

Eddig kevesen voltunk a csonka magyarországi társadalomból, akiket érdekelt a magyarság sorsa. Tavaly volt az elsõ áttörés a bösztörpusztai kurultájon, ahol végre érezhetõ volt, hogy: jó magyarnak lenni. Sõt azt is, hogy magyarnak lenni büszke gyönyörûség. Jó egy olyan nemzet tagjának lenni, amely már sok ezer éve él itt a Kárpát-medencében, s ha el is csángál innen néha egy-egy része, de azok is visszatérnek, honvisszafoglalni, visszatelepülni. Az most a fontos, hogy folyamatossan hirdessük és tudatosítsuk: nekünk itt Európában, a Kárpátok karélyában fantasztikus történelmünk van. Nem 200 éves, mint az Egyesült Államoknak és nem hazugságokra épített, mint több környezõ országnak. De most fontos az is, hogy piszkálódásból élõ média értelmiség terjesztheti-e szabadon a mocskot a magyar nép között, moshatja-e tovább az agyakat a sajtószabadság szentségének védelme alatt vagy sem. Ma reggel nagyszerû dolog történt a Napkelte c. televízió mûsorban. A Jobbik elnökét, Vona Gábort próbálta sarokba szorítani a három "fizetett haramia", de nem jött be nekik. De bejött az egykori amerikai elnök válaszának adaptációja, amely eredetileg arra a kísérletére született, hogy Spanyolország beavatkozzon-e Dél-Amerikában? A Monroe elv magyar változata ugyanis nem csak az, hogy: Magyarország a magyaroké, hanem az is, hogy a Magyar Televízióban, tessék a magyar embereket érintõ kérdésekkel foglalkozni! Igaza van a Jobbik elnökének, aki izraeli kérdésekkel kíván foglalkozni az költözzön el Izraelbe.

Nekünk tanulni kell Amerikától, mert nagyon nagy szükségünk van rá. De ne a gátlástalanság, a pénzmajmolás folyását, hanem a nemzetépítõ olvasztótégely mûködését kell ellesnünk és megtanulnunk! A diktatúra elõl menekülõ testvérem gyerekeit, a saját unokaöcséimet sem érdekli már a magyar gyökerük, mert õk Amerikában születtek! Még elnök is lehet belõlük. Bár ma már tudjuk, hogy abból is lehet - egy kis pénzháttérhatalmi támogatással - aki nem ott született. (Lásd:Obama.) Szóval a mi kulturánkal, ami történelmünkkel, sokkal jobban kellene szeretni a nemzetünket, sokkal büszkébbnek kellene lennünk az õseink tudására, s nem szabadna belezuhanni a nyugatimádó õrületbe, mert az nagyon veszélyes!

A románok terjesztette dákó-román kontinuitás történelmietlen hazugságát , vagy azt a szlovák arcátlanságot amivel lenyúlták az õsi címerünk felét, olyan nemzeti büszkeséggel terjesztik, hogy szinte irigylem õket. S eközben a magyarság azt az õsi zászlót is szinte félve használja, amely annak a családnak volt a lobogója, akik a legtöbb szentet adták a keresztény Európának! Ne engedjünk tehát mi sem a nemzeti jelképeinkbõl!

Az amerikai nemzeti ünnepen hallottam nagyon komoly beszédeket. Nem láttam sok pózolást, nem hallottam túl sok frázist. Tanuljuk el tõlük a jövõbe vetett hit szükségességét, szervezzük meg a magyar nemzetet is úgy, hogy mi is büszkék legyünk végre a nem kétszáz éves Kárpát-medencei múltunkra, õsi írásjeleinkre, történelmünkre, zászlóinkra, hõseinkre és mindenre, ami csak a magyar politikai nemzet alkotása!

Hogy a Bösztörpusztára odasereglett magyarok, milyen áhítattal szívták magukba „vezéreik” tanítását, tavaly azt megtapasztalhattuk. De, hogy milyen lelkesedéssel fogja hallgatni idén a beszédeket, hogy meg lesz-e elégedve mindennel, amit kap, nem kritizál-e semmit, de örömmel ad-e a nemzetépítéshez szükséges adományokat? Ez az a kérdés, amely csak augusztus 23. után dõl el. De addig is Tanuljunk el mindent Amerikától, ami használ az itt élõ magyarság, politikailag szervezett részének, a nemzetnek!

Mert az amerikai társadalom – minden hibája és a FED pénzügyi gyarmatosítása ellenére - tisztában van erejével, céljaival. Az a társadalom fegyelmezett, fanatikus és idealista. Az a társadalom – etnikai sokszínûsége ellenére -, nemzet. Pedig a mi õsi népünk tisztességes maradéka és a befogadottak tisztességes részének kellene nagyon gyorsan azzá válni, mert különben elfogyunk, vagy kiirtanak bennünket, mint az amerikai indiánokat! A kiirtás már folyamatban van több évszázada, de felgyorsult a huszadikban, amikor a belsõ magyarországi rezervációba kényszerültünk, majd fokozódott, amikor a rezervátumban sem választhattunk magunknak valódi vezetõket, hanem csak a különös anyagból gyúrt kiválasztottak közül. De ne csak a rezervátumban próbáljuk meg a nemzetépítés munkáját, s az önszervezõdés élére válasszunk - nemzetben gondolkodó és a közjogi küzdelemre felkészült - hazafiakat. Mert eddig minden szabadságharcunk utáni közjogi küzdelemben visszaállt a magyar alkotmányos jogfolytonosság, csak 1956 után telt el eddig 53 esztendõ, s a közjogi küzdelem még csak meg sem indult!

Ezt azért az amerikai nemzettel nem tudták volna megtenni!

Szeged, 2009-08-10

Dr., Bene Gábor S.

A kárpáti Harsona fõmunkatársa és a

Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tiszteletbeli elnöke.