BG: A Kossuth téren, az ezredik tüntetési napon...


Az illegitim és magyarnak csúfolt - jelenlegi hazugságállam - intézményei sem tudják, hogy feltétel nélkül kell-e kiszolgálniuk a hatalmi politika megtestesítõit, vagy inkább az úgynevezett törvényeket kellene betartaniuk?


A kézivezérelt rendõrség ugyanis, több alkalommal elutasította a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevû munkacsoport bejelentését a Kossuth térre, az ezredik napi demonstrációra. Hivatkoztak a szerintük "népképviselet" megzavarásának lehetõségére, az "illegitim alsóház" parkolójának használatát megzavaró elemek radikalizmusára, stb., s nem akarták tudomásul venni az állítólag rájuk is vonatkozó törvényeket, sõt úgy tettek, mintha a jelenlegi ál-törvényesség nevében járnának el. Miután a bírósághoz fordultunk, megváltozott a helyzet. Az illegitim állam egyik intézménye legalább betartja az egyébként idegen jogrendre épülõ és az alibi-demokrácia felmutatására szolgáló és törvénynek elnevezett írásokban szereplõ betûket. Gratulálok nekik, hogy õk legalább következetesek.



A folytatásban pedig következzen, az ezredik tüntetési napon elmondott beszédem:



Köszöntelek Benneteket!


Különösen azokat, akik a hétköznapok terhei mellett kitartottak itt esõben, hóban, szélben, s hirdettétek az erkölcsi Magyarország utolsó pártfüggetlen végvárának megdönthetetlenségét.


Ez itt az utolsó végvár, s ti ennek a hõsei vagytok.


Erõt adtatok nekem és sokaknak, a szinte reménytelennek látszó küzdelemhez a bolsi-globalista sötétség, az általuk gerjesztett tudatlanság, a mindebbõl fakadó kishitûség ellen. Köszönöm nektek mindezt. Mert hiába van a mi oldalunkon a nagybetûs igazság, hiába látszik ki a hazugságállam lólába, csak együtt vagyunk erõsek, csak így tudunk eredményt elérni, csak közösségben lehet jól küzdeni!


Ha a Kossuth tériek összetartóra edzõdött kis munkaközössége nem tartott volna ki, akkor ma önelégülten mondhatná Furcsán Nyerenc köztörvényes maffiózó a következõ mondatot: nem megmondtam: „megunták és hazamentek”!


Ám hiába jött segítségére a pénzhatalom gerjesztette világválság, hiába hazudott minden héten új és új meséket mégsem maradhatott a miniszterelnöki pozícióban, mert elfogyott mögüle az erõ, amely hazugságalapú volt ugyan, de mégis gondolkodási rabláncra fûzte azokat, akiknek valamilyen nosztalgiája volt a kádár rendszer - szintén hazugságra épülõ - álomvilága iránt. Ez a Magyarországon született és tehetséges Anti Seherezádé, már nem volt képes 1001 nappal és éjszaka mesét hazudni. S leleplezõdésében nektek van döntõ szerepetek!


Korunk bulvár és hazugságírói, s a média megmondóemberei nem emlékeznek meg az ezredik tüntetési napon arról, hogy a szerepetek erõteljesen belejátszott Fletó bukásába – amely egyébként most, az EU választások kapcsán mutatkozott meg a maga valójában – hiszen most vált láthatóvá elõször, hogy ha nem lenne a csalás olajozott rendszere a választásokba belekódolva, akkor bizony a JOBBIK hivatalosan is erõsebb párt lenne, mint az Maszop. Csak zárójelben mondom, hogy senki se gondolja azt, hogy a politikai színház szereplõi hülyék! Viszont bennünket annak néz minden parlamenti párt, mert megpróbálja elhitetni velünk, hogy létezik ebben az országban olyan százezres szavazóréteg, aki hajlandó a népnyúzó csomagjáról elhíresült Bokrost, vagy a 400 éven keresztül nemzetnyomorítást folytató Habsburg ház tagját 2, 1 millió forintos fizetéshez juttatni. Tisztázzuk: ez csalás volt! Miért csaltak? Hiszen az EU parlament maga a sóhivatal, azaz semmi érdemlegeset nem tesz. Ez igaz, de ezért a semmiért kapja a képviselõ a fizetését és ezért kell befognia a száját. S, hogy miért nem az MSZP-nek csalták el ezt a pár százalékot? Annyit nem lehetett csalni, hogy a további kormányzást gondtalanul biztosítsák maguknak. Viszont, ha egy magát konzervatívnak hazudó pártocska áll melléjük a szavazásoknál, akkor ismét van mire hivatkozniuk, s ismét hülyét lehet csinálni azokból, akik nem járták ki a Kossuth tér politikatudományi szabad egyetemét.


Ezt a néphülyítést persze csak a pártok gondolják komolyan. Mi itt a Kossuth téren átlátunk a hazugságállami szitán. Ez a megerõsödött közösség az, amely a politikai felvilágosodás szabadegyetemét nemcsak kijárta, hanem kitûnõ bizonyítványt kapott, sõt gyakorlati eredménnyel végzett. Ne feledjétek: március 21-én, a tavaszi napforduló idején, a Magyarok Szövetségének zászlóbontásának napján, még a saját lakájcsapatának is teljesen váratlanul, lemondott a magyar Anti Seherezádé, a táncos lábú KISZ-fiú, aki Hajnaut is megszégyenítõ bátorsággal lövetett ki szemeket forradalmunk 50.-ik évfordulóján! Nem sütöm el a táncoslábúval kapcsolatban a viccet, hogy immár se here, se zádé, csak zárka, mert biztosan tudom, hogy nem vette le a kezét Magyarországról a mi Nagyasszonyunk, s így elõbb-utóbb, (ha a valódi magyar igazságszolgáltatás is visszaáll eredeti és törvényes állapotába) a megérdemelt büntetését fogja letölteni õ is, az általa oly nagyon szeretett cigánybûnözõk, zsidóbûnözõk és magyar származású, langyos, kollaboránsbûnözõk között. Mert minden bûnözõ nemre, fajra, felekezetre való tekintet nélkül kórokozó ennek a nemzetnek a testén. Márpedig a kórokozókat izolálni kell, leválasztani az egészséges egyedekrõl, mert ennek a nemzetnek szellemi és fizikai állapota olyannyira leromlott, hogy csak egy valódi gyógyító terápia segít.


Mi magyarok csak az igazságban tudunk élni, s ez a mi terápiánk!


Gratulálok nektek, és büszke vagyok arra, hogy befogadtatok, és közétek tartozhatok. Közétek a közjó nemesei közé, akik gyógyítani szándékoznak a nemzetet, s akik cselekvõen teszik ezt, s nem a TV elõtt üldögélve mondogatják panaszaikat.


Közétek tartozhatok nemesek, akik nem vették ezt a címet jópénzért, nem lobbiztak érte az ál-parlamentben, nem nemzet árulással szerezték a Habsburgoktól, nem a pufajkakoptatással és népellenes parancsok teljesítésével, hanem a százszor elárult nemzet ügye iránti alázatos, bátor és konok, székely-magyar kitartással.


Mondom: kitartással és erkölcsös, emberi tartással!


Persze a megélhetési bûnözõk ezt soha nem fogják megérteni, de a történelem benneteket fog igazolni. Ahogy újra járom az országot úgy döbbenek rá, hogy milyen sokan élnek még magyarok Magyarországon. Olyan magyarok, akik pontosan úgy gondolkodnak, mint mi! Nem vagyunk tehát egyedül! Sõt! Sokan vagyunk! Egyre többen! Magyarország lakosságának több mint a fele Kossuth téri, de csak mostanában döbben rá erre! Régi-új tartalmat nyer a Nemzet szavunk is, újra erõtõl duzzadó és értékes lesz ez a fogalom! Mindez jelentõs mértékben köszönhetõ a Kossuth tér kitartó tüntetõinek!


Az egész országból az új és új közösségek építésének példáit látom. Lassan de biztosan növekszik a Magyarok õsi Szövetségének megújjítása! Megérett az idõ az együvé tartozás kimondására, a társadalom szövetének újjá szövésére, a valódi összefogásra! Köszönöm a MNB 2006 munkacsoport tagjainak a bizalmat és a szeretetet, amivel fogadnak minden alkalommal, ha visszajövök Szegedrõl, s visszatérek a kis családomtól a nagycsaládomhoz, hozzátok, a nemzetépítõkhöz. Ahogyan az elsõ 37 naiv napon mondogattam mindig: aki hazudik, az lop! Most hozzáteszem: Aki lop az fertõzött. A fertõzés kórokozóit le kell gyõzni, hogy megmaradjunk, és egészségesen élhessünk!
Mert ez a közösség is azt bizonyítja: nem mindenki fertõzött és van, aki egészségesen gondolkodik, s így is akar élni!


Magyar életet akar élni – Magyarországon!


Adjon az Isten: Szebb jövõt és egészségesen gondolkodó, erõs nemzetet!