BECSÜLETES ZSIDÓK és CIGÁNYOK! ÁLLJATOK MELLÉNK!



Dr. Bene Gábor S.


Becsületes zsidók és cigányok! Álljatok mellénk!



Miközben az SZDSZ frakcióvezetõ helyettese a fasiszta veszélyrõl és a rendõrség puhaságáról beszélt ma a parlamentben, Gyõrött, a Radnóti Miklós utca 25. szám alatti lakásában a rendõrök letepertek egy idõsödõ és beteg nõt, sõt az inzultus során a meg is ütötték õt. Mindezt tették a VÉSZ jelenlévõ tagjainak és a Magyarok Szövetségének önkénteseinek jelenlétében, akik a kilakoltatás megakadályozása érdekében jelentek meg a helyszínen. Amíg a végrehajtó kilakoltatók lökdösõdéssel és fenyegetésekkel próbálták az Otthonvédõket távozásra bírni, addig a rendõrök – hatáskörüket messze túllépve – jártak el Zsigai Klárával, a kilakoltatást elszenvedõ családanyával szemben. Ez tehát az SZDSZ felpuhult rendõrségének, a fasiszta önkénytõl való „társadalmi félelem” és a rasszista alapon való megkülönböztetés szerinti iskolapéldája.


A gyõri rendõrség ugyanis elõállította az 57 éves Bagó Andrásné Zsigai Klárát, akit ma kilakoltattak. „A kilakoltatott önkormányzati bérlakásban lakott, érvényes lakásbérleti szerzõdéssel, és semmilyen tartozása sincs senkivel szemben – tudatta maga az érintett. A lakásszerzõdéssel kapcsolatos hiányosságok miatt tizenhárom évi pereskedés után vették el tõle a lakást jogerõs végrehajtással – vélik tudni. Az Asszonynak ez volt az egyetlen otthona.” Itt egy jogszerûen lakó, pontosan fizetõ, a kiutalást törvénysértõen felülíró hatósággal harcoló magyar családanyával áll szemben egy szoci többségû képviselõtestület. Most képzeljük el, mi történik majd azokkal, akiknek még tartozása is van!


Ez a családanya eddig egyedül állt az õt gátlástalanul leteperõ, ám az agresszív és bûnözõ cigányoktól - részben a liberális törvények miatt - reszketõ rendõrséggel szemben, azonban most fordult a kocka, mert mellé fog állni minden tisztességes ember. Ez lesz a magyarság lakmuszpapírja.



A Radnóti utca akár jelkép is lehetne, hiszen a névadó költõt: etnikai hovatartozásától függetlenül, minden tisztességes ember magáénak érzi - s nem véletlenül, hanem -, éppen embersége miatt. Tegnapi írásomban már idéztem örökbecsû sorait:



Hisz bûnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk, miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költõk is bûntelen,
és csecsszopók, akikben megnõ az értelem,
világít bennük, õrzik, sötét pincékbe bújva……….



Mikor jöhetünk már elõ a pincébõl, s mikor fénylik elõ a nemzetbõl ismét az értelem?


Mikor lesz végre a hatalom mai bitorlóiban annyi gerinc, hogy belátják nem a globalista


pénzvilágnak, hanem a magyar nemzetnek a kenyerét eszik? S mikor következik végre be a felismerés a magyar társadalomban, hogy ezek lazán szélsõségeseznek, sõt fasisztáznak, miközben éppen õk azok, akik szélsõségesen magyargyûlölõk és szegényellenesek! Érzéketlenek, gátlástalanok, s már valóban csak az elbutítottak nem látják ezt, és csak a megtévesztett magyar cigányok hiszik õket baloldalinak és emberbarátnak, mert ma még odalökik nekik a segélyt.


Most Zsigai Klárát, de holnap már benneteket is kilakoltatnak zsidó barátaim!


A kilakoltatás ugyanis nem nézi, hogy milyen színû a bõröd, milyen származású vagy csupán addig, amíg az „oszd meg és uralkodj” elve alapján szembe tud állítani minket! Amíg a ránk erõltetett idegen jogrendnek szüksége van rátok. Amíg használni tud benneteket a hatalombitoró maffiabanda! Éliás Ádámnak köszönjük a kiállást. Õ az, aki mindig ott van a helyszínen és harcos Otthonvédõként lép fel. Ádám jól tudja a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége vezetése kapcsán, hogy mennyire álságos a mai, magyarnak nevezett politikai osztály és milyen nagyon hiányzik ma a valódi magyar alkotmányosság, amit minden erõvel elhallgatnak, titkolnak, letagadnak! Mert mindez nem következhetett volna be egy patrióta jogrend alatt, de még akkor sem, ha legalább a jogtalanul bevezetett, idegen eredetû jogrendet betartanák a jelen politikai hatalombitorlói!



Hol vannak ilyenkor azok a híres Szadeszes jogvédõk, akik vicsorogva fenekednek a Magyar Gárda ellen, akiknek „gyûlölettörvény” a gyûlölködés vesszõparipája?


Micsoda zsigeri magyar utálat vagy állásféltõ félelem kell ahhoz, hogy a népellenes parancsot a rendõr - még a tudott törvénytelenség árán is - végrehajtsa?


Micsoda gyûlölet halmozódott fel az agymosott és velünk - békés magyarokkal - riogatott MSZP és SZDSZ szavazókban ahhoz, hogy ne emeljék fel a szavukat a törvénytelen és embertelen rendõri akció nyomán, hanem kussoljanak?


Hol van most a magát liberálisnak, jogvédõnek hazudó értelmiség?


Vagy szótlanul tûrni fogja a magyar társadalom baloldali érzelmû szelete, ezt a szélsõségesen diktatórikus rendõrállami módszert és a drámai kilakoltatások ellen, csak a nemzeti radikálisok és a civil népmozgalom fogja felemelni a szavát ezek után is?


Miért kell az Otthonvédõk egyik szervezetének (VÉSZ) benyújtania a kilakoltatások ellen irányuló népszavazási kezdeményezést az Országos Választási Bizottsághoz, a következõ kérdéssel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon senkit ne lehessen kilakoltatni jogszerûen elfoglalt, egyetlen otthonából”? Ez nem magától érthetõdõ és nem természetes? Vagy nem veszik észre a pénzvilág becsapó trükkjeit? Hát nem a pártoknak kellett volna a parlamentben felvetni ezt a kérdést?


Milyen emberek ezek? Honnan jöttek és hová tartanak?




Kedves becsületes kisebbség!



Gondolkozzatok el ezen a ma történt eseten nagyon, mert ugrásszerûen megnõtt a fizetésképtelenné váló lakossági adósok aránya, így ti is sorra kerültök.


A törlesztõ részletekkel, már az ügyfelek negyede késik. Kereseti lehetõség pedig nincs, a szocialistának hazudott kormányok és maga a rendszerváltás hamís mítosza még azt a kevés jót is szétverte amit a Rákosi-Kádár korszak meghagyott. A nyilvántartott álláskeresõk száma olyan meredeken emelkedik, amire nem volt példa az elmúlt években. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat áprilisban 569 ezer álláskeresõt tartott nyilván, ötezerrel többet, mint elõzõleg, pedig ezek a számok nem a teljes magyar munkanélküliséget takarják, mert a megvalósult hazugságállamban minden adat hamis, minden manipulált!


A PSZÁF adatai szerint 2009 elsõ negyedévében 25 százalékkal több cég ellen indult felszámolási vagy végelszámolási eljárás. A fizetési fegyelem lazulásával több lett a körbetartozás, emelkedett a simlisségi szint, ami a törlesztésekre is kihat. Ám ezek a számok sem a teljes valóságot tükrözik, mert itt minden adat hamis, mindent manipulálnak! Vajon az egykor, a Szász Károlyt megverõ „biciklista” megbízói elõre tudták, hogy egyszer szükség lesz a PSZÁF adatainak a kozmetikázására is? Ha így van, akkor milyen lehet a valós adat?


Én biztos vagyok abban, hogy a devizahitelek tendenciózus ajánlgatásai, sõt tukmálásai sem voltak véletlenek az elmúlt években. Most pedig itt a dráma, a hozzávetõlegesen 750 ezer hitel bedõlése szinte biztosra vehetõ. Mindez egy terv eredménye, amely megspékelve az ingatlanadó gátlástalanságával, drámai árcsökkenést jelent majd az ingatlanpiacon. A szegény réteg kétségbeesetten próbálja majd eladni ingatlanát, amelynek az értéke már jó ideje folyamatosan csökken. A közeljövõben a valutahitelek bedõlése gyorsan és nagy mennyiségû ingatlant juttat a piacra, s akkor árzuhanás lesz az eddigi csökkenésbõl.


Ki lehet-e következtetni, hogy kiknek az érdeke ma Magyarországon az ingatlanárak mélyrepülése, a társadalom alsó és közép rétegeinek végsõ lecsúszása, tönkretétele? Szerintem mindenki tudja a választ!


A Magyarok Szövetségébõl kiindult kezdeményezéssel jött létre a Hitelesek csoportja, amely a mai hitelválság miatt bajba jutottakon kíván segíteni, számukra kíván élhetõ alternatívákat nyújtani. Célul tûzte ki a magyar emberek otthonainak védelmét, és az önvédelmi-önszervezõdõ közösségek létrehozását, azonban a cenzúrázott közszolgálati média maximálisan akadályozza ezen szándék közzétételét. Ez nekik nem hír.Viszont mindig helyt adtak mûsoraikban a tisztességtelenül, hazudozva antiszemitázóknak és az etnikai alapú megkülönböztetést a szemünkre olvasóknak. Miközben õk nyíltan uszítanak a magyarság ellen, amely mindig is befogadó nemzet volt. Ha már Radnótit idéztem, akkor jöjjön Spiró György (a szarból?):


Jönnek a dúlt-keblû mélymagyarok megint,
fûzfapoéták, fûzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen…..


Aki itt él közöttünk és így ír, az mélyen megveti a magyarságot. Csoda lenne-e ezután, ha itt valóban antiszemitizmus ütné fel a fejét? Hiszen a gondolkodó ember tudja, hogy a gyûlöletre általában gyûlölet a válasz! Csakhogy a magyar lelkiséggel nem fér össze a gyûlölet, s mi (õk mondták!) sohasem tudjuk õket úgy gyûlölni, ahogyan õk minket. Én pedig teljesen képtelen vagyok gyûlölni. Én inkább sajnálom õket! Mert a gyûlölet önmagukat is elemészti, s közben nem veszik észre, hogy maguk is áldozattá váltak, az aranyborjú áldozatává.


Én tehát most sajnálatból és emberségbõl felhívom a figyelmüket arra, hogy a magyar politikai nemzetfogalom nem ismeri az etnikai különbségtételt. Aki tisztességes az - bármilyen származású - magyar lehet tehát, ha sorsközösséget vállal velünk! A Magyarok Szövetsége hét íjfeszítõ törzs szövetsége, amelyhez most még lehet csatlakozni. Tisztességes emberek részére nyitva áll a Szövetség. Ahogyan Tamási Áron írta: Aki embernek hitvány az magyarnak alkalmatlan. Spiró tehát alkalmatlan, de aki most segít az Otthonvédõknek, az bebizonyíthatja az alkalmasságát. A Magyarok Szövetsége tehát az emberség szövetsége, amely a segítõ szándékra épül és a hagyományos magyar gondolkodás megújítója. Egy olyan morális hitelezési gyakorlat meghonosítását tervezi tehát a Szövetség, amely szemben áll a jelenlegi erkölcs nélküli világ gyakorlatával. Mindezt, csak a legrégebbi magyar népmozgalom az Árpád nagyfejedelem óta folyamatosan létezõ Magyarok Szövetségének megújításával, újraépítésével és morális Magyar Bank létrehozásával látja megvalósíthatónak. Keresi a mûködõ ügyvédeket, jogászokat a leendõ próbaperek elõkészítéséhez. Várunk minden talpraesett, bátor szakembert, aki segíteni szeretne a bajba jutottakon ebben a hitel-, és morális válság sújtotta országban! Mûködjünk együtt egy élhetõbb, emberibb jövõ érdekében! Ez az egyetlen esélye az itt élõ tisztességes zsidóknak, magyaroknak, cigányoknak és másoknak! Mert lassan elönt minket a tisztességtelenség politikai árhulláma és csak az marad meg, aki úszni tud!


Tehát jelentkezzetek! Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A szerzõ a kárpáti Harsona fõmunkatársa és a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 tiszteletbeli elnöke