Lefõtt a gigademonstráció kávéja.




Lefõtt a gigademonstráció kávéja.



A vasárnapi demonstráción minden, jó magyar ember részt fog venni. Ki így, ki úgy. Ha valaki csak lélekben tud jelen lenni, az is erõsíti majd a többieket. Az is részt vesz majd rajta, aki tudja, hogy ez a Fidesz érdekében szervezõdött! Részt vesz és tudja, hogy a pártérdek ritkán azonos a nemzeti érdekkel. Ám most az is ott lesz, aki nem látja mindezt át, de tiszta szívvel akarja már a változást!
Oly sokszor leírtam, hogy a civil önszervezõdést nem pótolja sem párt, sem (becsületes) kormány, de semmi a világon. A civil önszervezõdésre van a legnagyobb szükségünk, mert a szétatomizált magyar társadalmat - illetve a nemzetet -, csak annak a nagyfokú szervezettsége mentheti meg! Ha nem szõjük újjá a társadalom szövetét, akkor végünk! Akkor nem lesz civil ellenállás, nem lesz passzív rezisztencia és nem tudjuk elvonni a diktatúrától a legnagyobb fegyverét a PÉNZT! Akkor pedig - mondja a pesti vigéc - lefõtt a kávé! Mindezt sajnos a tüntetéseken nem lehet újraszõni. Ha a Fidesz a polgári köröket segítette volna akkoriban, amikor megszervezõdtek, és ha feladattal látta volna el õket, s ha adna a véleményükre és megbecsülné õket folyamatosan, akkor ma nem kellene a "Kurultájos" Magyarok Szövetségének megszervezni: a társadalmi összefogást, érdekvédelmet. Mert akkor azok, ma már begyakorlottan mûködhetnének, sõt ellensúlyt is képezhetnének a pártos politizálással szemben.
Akik a döntést hozták a Magyarok Szövetsége vezetésében, hogy nem vesznek részt - mint testület - a tüntetésen, azok jogosan érzik úgy, hogy a Fidesz nem érett még meg a kimondására, hogy NEM VOLT RENDSZERVÁLTÁS!


Pedig nemcsak õk, hanem az egész ország tudja, hogy nem következett be az ígért nagytakarítás, sõt a régi bolsevik garnitúra mellett egy új csapat is bebetonozódott a politikai hatalomba, s alaposan visszaél vele. Sokan tudják, hogy a gazdasági rendszerváltás a - szocialistának nevezett- államkapitalizmusból a magánjellegû kapitalizmusba, a nomenklatúra és a holdudvar feltõkésítésével (tolvajlásaikkal) ment végbe. Az egy pártiból a többpárti diktatúrába való átmenet pedig az 1988-ban elfogadott ál-alkotmány módosításának segítségével történt. Ez az idegen jogrend, amely a diktatúra folyamatosságát, sõt jogfolytonosságát is biztosította, csak 2006-ban leplezõdött le a köznép elõtt! Ennek az orvoslására a megfelelõ társadalomszervezõ erõt felmutatni, eddig csak a Magyarok Szövetsége nevû civilmozgalom tudott és nem a (milliárdokkal "gazdálkodó") pártok.
Mégis sokan támadják most Vukics Ferencet a mozgalom elindítóját és talán nem véletlenül, mert a politikai osztály felismerhette a hatalmára leselkedõ óriási veszélyt. Mindenféle ügynöknek és megfizetett embernek titulálják. Pedig a Magyarok Szövetsége nem egy Vukics Ferencbõl áll, hanem a politikából és a pártokból kiábrándultak hatalmas tömegeibõl. E döntést sem egyedül hozta meg, hanem a szervezõ bizottság tagjai közösen döntöttek a kérdésrõl.


A személyes véleményem a mocskolódásokról a következõ!
Én is terjeszthetnék pl. Fricz Tamásról hasonlót, mert tavaly elküldtem neki a dolgozatomat: "Államjogi problémák és megoldásai" címmel, s a mai napig nem reagált rá! Írhatnék én is ilyen badarságokat, amit a napokban kaptam egy Edit keresztnevû hölgytõl. Íme: „XY. körül nincs minden rendben, a kritikus helyzetben õ játssza a fékezõ szerepét (elhallgatva a kidolgozott megoldási javaslatot a tömegek elõtt, s) így a nemzeti érzelmû embereket megosztja, egy olyan helyzetben, amikor minden jóérzésû embernek kutya kötelessége összefogni”, (s amikor már mindenki azt várja, hogy valaki mondja meg végre, hogy mi a lehetséges megoldás!)


Én azonban nem írok ilyeneket, mert hirtelenkedésnek és az elemzõképesség hiányának, vagy csökkenésének tudom be, hogy nemzeti elkötelezettségû, magyar emberek gondolják azt, hogy lesz eredménye egy ilyen mondatnak, vagy egy ilyen jól szervezett erõdemonstrációnak. Mi tudjuk jól, hogy az elõrehozott választásnak csupán annyi az esélye éppen, mint a rendkívüli állapot bevezetésének! (lehet, hogy most mindenáron be akarják majd vezetni, hiszen minden elemzésünket gondosan tanúlmányozzák és ha tehetik ellopják a szavainkat és gondolatainkat. Ám mindezt nem azért teszik, mert szeretnék az országot jobbítani, hanem ezzel kiüresítik a szavainkat!) Széles látókörûen és okosan kell most mindenkinek cselekednie! Ezért nem fogom szétküldeni az országba az említett hölgy gondolatait, hogy: ilyet csak egy "küldött" ember tesz, ezért minden alkalmat meg fogok ragadni arra, hogy a Vukics/Fricz hiteltelenségét, ezeket a beépítettségre utaló jeleket az ismerõsök, és a hazaszeretõ barátaim körében terjesszem. (badarság és káros!) Viszont cáfolatot érdemelnek a szavai mindenképpen, mert ha nem így teszek, akkor igaznak fogadják el a vádakat. Az más kérdés, hogy kikhez jut el majd a cáfolat!
Amint már említettem, ezen mondatok hirtelenkedõk és a levélíró elemzõképesség csökkenésérõl tanúskodnak. Ráadásul nem vallanak körül-tekintõ hazaszeretetre, hanem akaratlanul is a szalámitaktika segítésére valók. A Magyarok Szövetsége ugyanis nyíltan felvállalja, hogy ellene van a pártokráciának! Ellene van, mert Széchényivel vallja, hogy a pártokrácia megosztja a magyar társadalmat és nemzetet!
De most sem a Magyarok Szövetsége osztja meg a nemzetet, hanem az a pártos gondolkodás, amely nem szólította fel a híveit 2006 szeptemberében, hogy: utcára és buktassuk meg a rendszert! Hanem most erõltet egy olyan helyzetet, amelyben civileket küld maga helyett az utcára, amelyben kevés eredmény jöhet létre, de a gõzkieresztés bizton megvalósul.
Sajnálom, de így érzem. Ennek ellenére lehet, hogy felviszem a családomat is a Hõsök terére, mert ha szépen süt a nap, akkor jó lesz sétálni egyet.


De mit szólnak azok, akiket ki fognak lakoltatni a valutahitel bedõlése kapcsán? Mit szólnak azok, akik már 2006 õszén csalódtak a „csupán másik miniszterelnököt akarunk” Fideszes kiszólásban? Hiszen most másik lesz!


Ennek ellenére, soha nem fogok Fricz Tamás ellen kampányolni, mert magyar ember vagyok, átlátok a szitán, s õszintén hiszem, hogy most fontos csak igazán megérteni a gyurcsányi szándék aljasságát.


Vegyük már észre, hogy az álbaloldal és az áljobboldal szinte minden lényeges kérdésben egyetért, csupán a politikai színjátszás követelményei miatt esnek egymásnak idõnként kicsit erélyesebben! Nagyon bízom benne, hogy lassan megérti mindenki, hogy önszervezõdõ magyar társadalomra van szükség, ami nem látványos ugyan, de szükségszerû és ez az egyedüli út!
A vasárnapi demonstráció szerintem (sajnos) egy nagyon jól elõkészített, tavaszi, színi elõadás, aminek újabb csalódás és kijózanodás lesz a vége.


Bár tévednék!



Szeged, 2009-04-04 Dr. Bene Gábor S.


A Kárpáti Harsona fõmunkatársa és a


MNB 2006 tiszteletbeli elnöke