MÁRCIUS IDUSÁN. (A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevû civilmozgalom rendezvényén.)

Március idusán.

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevû civilmozgalom tiszteletbeli elnökeként felkértek a március 15-i rendezvényen való megszólalásra. A helyzet úgy alakult, hogy a megírt beszédet nem, hanem a helyzethez igazított gondolataimat mondtam el. (Az elmondott beszéd elérhetõ Krokó Tanár úr honlapján)

Íme, a megemlékezésre írt szöveg:

Március idusán két nagy történelmi eseményt szoktunk emlegetni. A magyarságukból kivetkõzöttek, vagy idegen befolyás alá kerültek: a „Te is fiam Brutus” felkiáltást idézik a Cézár legyilkolásának napján. A magyar öntudatúak pedig a Nemzeti Dalt író és elszavaló Petõfit a Múzeumkertbõl, vagy az akkor kinyomtatott 12 pont, mai idõszerûségérõl beszélnek.

A szabadsághoz, függetlenséghez, önrendelkezéshez való ragaszkodás vágyát, még nem sikerült teljesen kioltania a magyarok lelkébõl, de sajnos sokan vannak, akik már mást értenek ezeken a szavakon. A szabadság, amelyért oly sokan haltak hõsi halált az õseink, a vérrel és szenvedéssel megpecsételt szabadságot a "trendi nemzedéke" már csak szabadosságnak gondolja.

Pedig az egész nemzet sorsa fordulhat meg azon, ha a mai nemzedék nem követi hûen az õsök példamutatását és nem csapnak fel hont védõnek a mai globalista szörnyeteg ellen. A korparancs pedig már itt van a levegõben: Ha nem véded magad, akkor elpusztulsz! És milyen sokan örülnének a kipusztulásunknak. Környezõ népek és távolabbiak. Vajon mit rontottunk el, hogy ennyire nincs irányunkban részvét és már nem éreznek velünk szolidaritást, lassan már a lengyelek sem?

Pedig a mai kor Bem Apójára legalább akkor szükségünk lenne, mint a mai kor Petõfiére. Mert a mai kor folyamatos szabadságharca, ha lehet fontosabb a forradalomnál. Ha felidézzük annak a régi márciusnak a szellemét, akkor megérthetjük az idõk szavát és kiránthatjuk a képzeletbeli kardunkat a jurátusokkal együtt. Mert a mai világban már semmi nem a régi. A jurátusok már nem verekszenek a kardjaik hüvelyével, sõt hüvelybõl sem tudjuk már kicibálni a fegyvert, amelyet Történelmi Alkotmánynak hívunk, s amelyrõl lassan már a nemhogy a jurátusok, hanem a végzett jogászok sem hallottak. Mert ahogyan berozsdállt már a kard - a hosszú idõ alatt -, úgy rozsdállt be az emlékezet, a magyar alkotmány tudásának emlékezete!

Pedig sok-sok nemzedék közjogi küzdelme tartotta meg a magyarság államát, az alkotmányosság történelmi feladata volt: megvédeni hazát a belsõ ellenségeitõl. S ez olyan szent kötelességünk, amelyet nem lehet sutba dobni, mert ez valójában családunk és javaink mai megvédését és tulajdonképpen a jövõ Magyarországának a megmaradását biztosítja.

A haza védelme most a kreativitáson, az ötletességen fog múlni. Azon, hogy megtaláljuk-e a megoldásokat, amivel megmenthetõ a következõ generáció, a termõföld, az élõvilág és a nyelvünk. Mert a zseniálisan kialakult, a diktatúrát kizáró hatalommegosztás páratlan erényét felmutató magyar alkotmányosságot és közjogi gondolkodást kimosták a nemzet agyából.

Mert „romlásnak indult hajdan erõs magyar”!

Mert „aki embernek hitvány, az magyarnak alkalmatlan”!

Elõdeink töretlen hitével és tiszta szellemével kell, minden magyarnak és Hungarusnak készülnie, mert a családját, munkahelyét, magyarságát, nemzetét veszély fenyegeti. A közösségi vagyonát már széthordták, de a globalista gonosz veszélye, minden pillanatban növekszik. A veszély, amely nem hasonlít az eddigiekhez, mert ennek arctalansága és gátlástalansága: határtalan.

A globalista nem támad nyíltan, mert ahhoz gyáva, de szembefordít egymással bennünket, mert érti a csábítás trükkjeit és érti az aranybornyú imádatába szegõdöttek gondolatait is.

Aki félti a hazát és nem fél a küzdelemtõl, az a saját önazonosságát, a magyarnak való megmaradását nem csak akarja, hanem küzd is érte!
A teremtõ nyelvünk továbbhagyományozása, a népdalaink és néptáncaink divatba hozatala a nyegle vonaglás helyett, és a magyar virtus átadása jövendõ nemzedéknek, ez lehet a záloga nemzet fennmaradásának. Mindez már a huszonnegyedik óránál tart, és a veszély egyre gyorsuló. Aki nem ismeri fel a mai kor parancsát, annak holnap százszor annyit kell teljesíteni. Annak fel kell készülnie, hogy a gyermeke nemzettudat nélküli globalistaként, fogja majd elvenni még az ételt is tõle, ha nem lesz a boltban, vagy nem tudja majd megfizetni.

Ha nem állunk ki és nem neveljük jó magyarnak a gyermekeinket, akkor nem lesznek humanisták sem. Akkor ne csodálkozzunk majd gyökértelenségükön, embertelenségükön, mert a nemzet iránti közömbösség a minden iránti közömbösséghez vezet. Mert csak abból válhat emberséges ember, akinek megmarad az õsi gyökere, megmarad a magyar lelkülete, a szülõk szeretete és nem lesz belõle Amerikát majmoló, lumpen munkanélküli. Akinek megdobban a szíve a nemzeti ünnepeinken, akinek a lelke magyar marad, csak az lehet igaz ember és tisztességes gyermeke szõlõnek, hazának.

Mert a 200 éves Amerikát imádók nem fognak segíteni az öregedõ szülõknek és nem fognak küzdeni sem a sok ezer éves szkíta-magyar kultúráért, de még az ezerszáz éves alkotmányos jogfolytonosság helyreállításáért sem, azoknak jó lesz a rabszolgasors, hiszen nem tudják milyen szabadnak lenni!

Fel kell ismerni, hogy az alkotmányos jogfolytonosság, haza ismételt megteremtése nélkül itt a Kárpát-medencében sötét jövõ vár itt mindenkire. Oláhra, tótra, rácra, horvátra, cigányra, magyarra egyaránt.

Tegyünk meg mindent a globalista kábítás ellen és teremtsük meg a szebb”Hungarus” jövõt! Teremtsünk mintát a világnak, hogy él itt egy kis nép, amelyet évezredek óta csak pusztítanak, de eddig nem sikerült nekik!

A mai megemlékezéshez Petrovics Sándort idézem: aki - ha nem született volna magyarnak, akkor is e néphez állott volna -, aki a Kárpát-medence „Hungarus” géniuszaként adja ma is nekünk, a kor parancsát:

Talpra magyar! Hí a haza! Itt az idõ most vagy soha!

Szeged, 2009-03-14 Dr. Bene Gábor S.