A szellemi gerillaharchoz muníció kell.

A szellemi gerillaharchoz muníció kell.

„Azt hiszem, már megtagadtuk rég
Mit ránk hagyott a többi nemzedék
Utánunk már semmi nem marad
Szép emlékek egy szemétdomb alatt

Eszménnyé lett mostanra a rút…….”

Pozsonyi Ádám

„Utánunk már semmi nem marad” (?)

Már 1990-ben behúzták a csõbe a társadalmat. Már akkor létre kellett volna hozni - az addigi politikán kívüliekbõl - egy olyan tömegszervezetet, amely demokratikus módon, de szinte tudományos alapossággal megfogalmazta volna az igényeket a gazdaság és a rendszer megváltoztatásával kapcsolatban. Elismerem, alkalmas lett volna erre az MDF is, azonban a kényszerû párttá alakulás folyamatában elveszítette ezen alkalmasságát. Ennek a szervezetnek nem „hazafias népfront” jellegûnek kellett volna lennie, hanem ténylegesen demokratikus, és az 1956-os - alulról merítõ - választási hagyományokra épülõ.

Ha ez akkor kialakul, másképpen történhetett volna a privatizáció is, megmaradhatott volna az egyszer már (államosítással) elrabolt vagyon jelentõs része a közösség tulajdonában, s az így kialakult közvagyon mûködését ez - a „munkástanácsszerû népmozgalom” - felügyelhette volna, s egy maximált reprivatizáció megnyugtatta volna a bolsevik éra anyagi veszteseit is. Ez esetben nem lettünk volna kiszolgáltatva a közvéleményt - rossz irányba - formáló médiának és az alibi-demokráciát saját hasznára fordító párteliteknek. Így – egyebek mellett – máshogy alakult volna az ország erkölcsi állapota és politikai sorsa. A közjó került volna a gondolkodás elõterébe és nem a vagyon másodszori elrablása, (privatizáció) azaz értékteremtés nélküli meggazdagodás. Nem válhatott volna divattá a nemzeti vállalatok, önkormányzati területek, szakszervezeti ingatlanok lenyúlása, átjátszása (feed-beck) visszaosztásos alapon.

Mára már eltûnt ugyan a bolsevik jelképrendszer zöme, de vele együtt eltûnt a közvagyon is, tehát a kiöntöttük a gyermeket a fürdõvízzel és a fogyasztói gondolkodáson túl, még az értékrend megváltozása is negatívummá vált. Pedig sokáig azt hitte a magyar társadalom, hogy a kapitalista értékrend azonos a teljesítményelvû értékrenddel, amit a jóléti államok valósítottak meg.

Ahogyan a költõ írja: „eszménnyé lett mostanra a rút….. „ s elfelejtõdött a részünkrõl az õsi igazság, hogy ami rossz: azt meg kell javítani, de ami jó: ahhoz nem szabad nyúlni! Nem emeltük fel a szavunkat idõben a közösségnek okozott károk ellen! Nem vettük idõben észre a hamiskártyások ténykedését.

Hankiss Elemért idézném, aki minden régebbi liberális negatívuma ellenére felismerte, hogy hol húzódik a valós probléma halmazunk „látható” határvonala: „Túlontúl sokat beszélünk a politikai/ideológiai szakadásról a szociál-liberális és a konzervatív tábor között, és alig-alig veszünk észre egy ennél mélyebb és veszélyesebb szakadékot:

a viszonylagos jólétben és biztonságban élõ két-három millió ember, és a mindennapi nyomorúsággal küszködõ két- három millió ember között húzódó mély szakadékot.”

Azt persze nem ecsetelte, hogy a politikai színház szereplõi, a felsõ tízezer - a pénzimpérium szövegkönyv íróinak utasítására - éppen azért nyomják a cirkuszt, mert ha nincs kenyér, akkor legalább a kábítás cirkusza legyen tökéletes.

„Szép emlékek egy szemétdomb alatt”

Ma már a magyar nemzet fájdalmas történelmérõl bárki elmondhatja, leírhatja a saját véleményét, ha azonban a bolsevikból kapitalistává vedlett gazdasági és politikai bûnözõknek nem tetszik az álláspont, akkor jön a lebunkózás és fasisztázás. Miután a közgondolkodást szigorúan manipuláló politikai bûnözõk nem szeretnék a nép nemzetté válását elõsegíteni, így az egészséges nemzeti öntudat erõsítéséhez és a történelmünk hamisításainak leleplezéséhez nem nyújtanak segítséget, sõt ahol csak tehetik: gátolják, ellehetetlenítik, vagy egyenesen üldözik azt, aki az igazat ki meri mondani! Többek között ezért, néhány tisztességesebb - a rendszer hibáit felismerõ -„reformkommunistát” eltüntettek a süllyesztõbe, mert félõ volt, hogy túlzottan nemzeti húrokat fognak majd pengetni, s ezzel keresztülhúzzák a globális pénzvilágnak és az õket kiszolgáló hazai csahosoknak a terveit. Ám azért nem juthatott a magyarság egy meghatározóan nagy sikerélményhez 2004. december ötödikén sem, mert a hatalmi elit felismerte, hogy ennek visszahatásai is lennének a magyarság önképének és önbizalmának javulása vonatkozásában, s ezt nem engedheti.

Sajnos mi sem ismertük fel idõben, hogy - a magyar érzelmû reformistákkal - sokkal jobban járunk volna, mint a magukat antibolsevistának maszkírozó ál-liberálisokkal. (magam is csak 1992-ben láttam meg ezt!) A politikába csöppent néhány tisztességes magyar csupán azt láthatta, hogy a média csúsztat, hazudik, megmondóemberei minõsítenek és fasisztáznak, s közben „építik fel” azokat a liberálisokat, akik vadul szidják ugyan a kommunistákat, de mindeközben meg is védik õket a felelõségrevonástól. S mindezt szemforgató módon, az emberi és polgári jogokra és a boszorkányüldözés szükségtelenségére való hivatkozással.

Ilyen óriási ellenszélben teltek az esztendõk és szinte lehetetlen feladatra vállalkozott, az - egyre radikálisabbá, azaz gyökeres változást akaróvá fejlõdött - s a pártpolitizálásból kiábrándult civilekbõl létrejött, úgynevezett: nemzeti civil ellenállás. 2006. õszi megfélemlítõ taktika sokakat elriasztott ugyan, de utána egyre többen ismerték fel az ellenállás szükségességét.

Az a néhány folyamatosan mûködõ csapat, amely erején felül dolgozva az igazság terjesztéséért: honlapokat indított és mûködteti õket, vagy akik kiadványokat szerkesztenek és terjesztenek anyagi lehetõségeihez mérten, (például a Kossuth tér 2006 címû ingyenes kiadványt) vagy szinte naponta demonstrálnak, s vállalják a hiányzó igazság terjesztését, de a hatalombitorlók retorzióit is. Ezen civil nemzeti erõ tagjai, (közöttük jómagam) ha valóban önkritikusan vizsgálják a saját tevékenységüket, akkor ki kell mondaniuk: nem sikerült megmenteni a magyarságot a népirtástól, mert az egészségügyi reformtól az új média törvényen és az abortusz - kétmilliárdos - támogatásán át minden azt szolgálja, hogy kipusztuljunk innen.

Ki kell mondanunk:nem sikerült a népet felébreszteni a csipkerózsika álmából.

Az ébresztés azért nem sikerülhetett, mert a magyar társdalom nem alszik, hanem beteg. Az orvosok szokták emlegetni azt, hogy Európa legbetegebb nemzete vagyunk és ez akkor is igaz, ha tudjuk, hogy egyúttal a legkreatívabb is. A betegség okait feltárva kellene a diagnózis megállapításakor a gyógyterápiát, meghatározni. A társadalmi tudat (mesterséges) beszûkítése miatt, sajnos más és hatásosabb eszközökkel is kellene a „magyar betegséget” tudatosítani a nép körében, s a gyógyítást végre el kell kezdeni!

A magyar nép ugyanis nem tud nemzetté válni, mert a kádári „kaparj kurta” metódus, majd az ál-liberális fogyasztói fertõzés, olyan szinten tette a táradalom tagjait egoistává és kufár szellemiségûvé hogy elhiszi azt, amit a reklámbutítás sulykol: „dolgozik a pénzed helyetted”! (pedig mint tudjuk, a papír soha nem dolgozik, és nem teremt értéket! Ez csak neoliberális mese.) A fertõzés már olyan veszélyes szintû, hogy sem a társadalmi tanulásra, sem a feladatvállalásra, sem a közjóért való élésre nem alkalmas a társadalom nagy része – most, ebben a – fertõzött állapotában. Ugyanakkor elismerem azt is, hogy a XX. század szörnyûségei után jogosan várja el a magyar nép, hogy segítséget kapjon a mindennapi – anyagi jellegû – problémáinak megoldásához és ígérem is, hogy ha lehetõségem lesz: én segítek! Egy népi bölcsesség azonban megvilágítja a probléma kezelésének - már most is - lehetséges módját: segíts magadon, az Isten is megsegít!

Segíts azzal, hogy tájékozódni próbálsz, és nem hiszel a félrevezetõ médiának, segíts a magyar termék megvásárlásával. Segíts úgy is, hogy a közösséget szolgálod a pénzimpérium és a kiszolgálók: a hazai politikai osztály helyett!

Ezt kell erõsíteni a tudatban minden nap!

„Eszménnyé lett mostanra a rút…”

Az elesett tömegeken való segítés retorikáját az ál-baloldal és az egyházak sajátították ki. Jelentõs anyagi segítségre az egyházak sem képesek, az MSZP pedig az egoista szenvedélybetegek pénzimádó bûnszövetkezetének hálójába kerülve, alkalmatlan a kiszabadulásra és tisztességes szociáldemokrata párttá alakulásra, tehát a segítés esélye sem látszik ezen az oldalon.

A tisztességesebb politikusok – néhányan – a világ recessziós helyzete miatt sem képesek segítségre, a tõkekoncentráció által személytelenné, rideggé vált nagytõkétõl pedig, - akik többnyire elidegenedtek a néptõl – még a jogos bérükre is csak kemény harc után számíthat a magyarság, hiszen õk csak profitban gondolkodnak, amit azonnal kivisznek Kínába befektetni.

A civil nemzeti erõknek – akik nem tagozódnak be a megélhetési „népsegítõk” közé – nagyon kell igyekezni, egy új szellemi töltéssel, erkölcsi mintaadással, szolidáris magatartásformával és nemzeti szervezõerõvel megjelenni és így közelíteni a vesztesekhez. Mert csak a vesztesek ismerhetik fel – tapasztalati úton - a világban mûködõ elembertelenedést, a fogyasztóvá degradálás szándékának ördögi valóságát, s munkalehetõségük szándékos befagyasztását.

Mert csak a vesztesek válhatnak immunissá a világot megfertõzõ kufárság vírusára, s csak õk ismerhetik fel a hagyományos magyar közjogi gondolkodás visszatérésének, s a társadalom nemzetté szervezõdésének szükségszerûségét.

Mondom ezt annak ellenére, hogy én is tudom: „éhes hassal nem lehet Himnuszt énekelni”! De tudom azt is, hogy az 1848-as jogkiterjesztést nem a jobbágy - proletariátus vívta ki, hanem a magyar nemesség közjogi gondolkodása és szociális lelkialkata eredményezte. Tudom, nem ezt tanították. Nem ezt nevelték bele a vesztesekbe, de ha sikerül helyre billenteni a kizökkent idõt, akkor lesz esélyünk - itt a szülõföldünkön - magyarnak és embernek megmaradni. Nekünk a nemzetben gondolkodóknak most újra be kell emelni a nemzet és a jog sáncaiba az eltévedt, s magát baloldali szavazónak gondoló tömegeket, mint elõdeink tették. Ezért is fontos a jelmondat:Hontvédõ,alkotmányos rend a cél!

Ma a nemzeti civil ellenállás tagjai – szinte kizárólag – olyan informális, szemfelnyitó tevékenységet folytatnak, amelyre van képességük, erejük és lehetõségük. A társadalmak fertõzõbetegségétõl – a kufár gondolkodási módtól való megszabadítását – csak akkor tudja szolgálni a nemzeti civil mozgalom ereje, ha az elõször felismer objektíve létezõ (elfogulatlan) törv