Dr. Bene Gábor : Államjogi problémák és megoldásai.

2008 agusztusában írtam e dolgozatot azért, hogy bárki megérthesse miért reszket a politikai osztály attól, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba és bevallja: hiba volt nem visszaállítani az eredeti Magyarország jogfolytonosságát, s hiba volt egy erkölcstelen diktatúrát tekinteni jogelõdnek.

Dr. Bene Gábor „szögedi” gondolatai

ÁLLAMJOGI PROBLÉMÁK és MEGOLDÁSAI.

Dolgozat a Magyarok VII. Világkongresszusának a Szent Korona és a magyar alkotmány c. nemzetstratégiai és közjogi konferenciájára.

Vigyázó szemetek Szegedre vessétek hatalombitorlók!

Mottó: 1956-ról a politika hazudik, de nem tud átlépni rajta, ahogy a magyar közjogi gondolkodáson - a Szentkorona eszmén sem!

Bevezetés a problémába, amelynek mottója:

Az igazság létezõ, a hazugságokat kitalálják!

Az alkotmányjog jelentõsége mindig akkor kerül elõtérbe, ha a hatalmi tényezõk nem kívánnak tudomást venni az õket korlátozó, történelmileg kialakult magyar közjogról, sõt megpróbálják azt kikerülni, kijátszani, elhallgatni és letagadni. Ma már a társadalom minden rétege – a politikai befolyásolástól függetlenül – a bõrén érzi, hogy: nagy problémák vannak gazdasági, politikai és erkölcsi szinten, de arról - többnyire információ hiányában - nem kíván tudomást venni, hogy a legkomolyabb probléma az alapoknál: az államjog területén van.
Összeomlott a vélelem, hogy a jelenlegi magyar állam törvényes. Ugyanis a közösség érdekképviseletére alakult állam és a polgárok viszonyának szabályozása tökéletlen és sokszor teljesen betarthatatlan. Ráadásul az állam – mint a közhatalmat megtestesítõ intézmények összessége – egyszerûen nem képviseli a társadalom nagy többségének érdekeit, viszont az állampolgárt csalásra, hazugságra kényszeríti és „vadkapitalista erkölcsöket” vezetett be. A jelenlegi Magyar Állam felismerhetõen törekszik egy szûk csoport érdekeit kielégíteni, s mindezt a nagy többségre hivatkozva teszi ugyan, de egyértelmûen a nagy többség kárára.

Következtetésem: ha egy államban, a politikai elitcsapat mindenáron történõ hatalomban maradását szolgálják az intézmények, - az ügyészségtõl a közszolgálati médiáig - akkor az: diktatúra, s nem beszélhetünk közrendrõl, mert ez esetben a közhatalom - az elitnek titulált bûnözõk kezébe került, és az állam : az alapvetõ funkcióival ellentétes feladatokat lát el.

Következtetésem közismert tényeken alapul, amelyet a társadalom is érez, ám az elitcsapat felügyelete alatt álló médiumok sokasága elhiteti vele, hogy ez így van rendben, s a problémát a politikai váltógazdálkodásból fakadó kormánycsere fogja majd megoldani. Az a tény azonban, hogy kialakulhatott egy olyan elit, amelynek gyökerei a kádári elitekbõl táplálkozik, az már eleve megkérdõjelezi, az ún. „rendszerváltást és a demokráciát”. Felismerhetõvé vált, hogy a jogrend megtévesztés csupán, amely az elszegényedõ és kilátástalan helyzetbe kerülõ többségi magyar társadalom félrevezetésére jött létre.
Így ma Magyarországon, nincs a közakaratot képviselõ és a közérdeket szolgáló, alkotmányosan létrehozott országgyûlés. A jelenlegi - magát demokratikusnak nevezõ - ténylegesen azonban diktatórikus hatalmi struktúrában, még lehetõség sincs arra, hogy az alkotmányossági fordulatot a formális szabályoknak megfelelõ választás vagy népszavazás hozzon létre. Számtalan akadályt és buktatót építettek a jogrendbe, a valódi népakarat elhallgatására. Például a magyar közjogban minden elõzmény nélküli Alkotmánybíróságnak van olyan határozata, miszerint alkotmányossági kérdésben nem lehet népszavazást tartani.(sic)

Ezért, a társadalomért felelõsséget érzõ értelmiség elõtt áll a feladat, hogy formális szavazások helyett a tömegek felvilágosításával, megszervezésével, gyakoroljon nyomást a hatalomra, s így kényszerítse ki a valódi alkotmányos fordulatot.

Milyen jogi alapja van, az ún. „rendszerváltásnak”?

A Szovjet birodalom, illetve az államkapitalista kísérlet felszámolása után, a megszállt országok zöme egyértelmûen visszatért jogi hagyományaihoz, nem így hazánkban, ahol a pénzhatalom kollaboránsai külsõ parancsra és belsõ érdekbõl meghiúsították ezt.

1945-ben volt hazánknak egy - a hagyományos alkotmány szerint törvényes és jogfolytonosságot élvezõ – országgyûlése a Szovjet hordák elõl menekülve – Németországban de az ún. Ideiglenes Nemzetgyûlés, valamint az akkori bábkormány, ezzel a legitim - bár külföldön székelõ - országgyûléssel nem vette fel a kapcsolatot, nem törekedett a jogfolytonosság és a törvényesség látszatára sem. A szovjet fegyverek árnyékában, az Ideiglenes Nemzetgyûlést is csak azok irányíthatták, akik hajlandóak voltak Moszkva parancsait pontosan teljesíteni.

Varga Bélát, az 1947-ben elmenekült és le nem mondott nemzetgyûlési elnököt használták fel azon célra 1990-ben, hogy mint maga is „illegitimmé félemlített képviselõ” (különben miért menekült volna el!?)adja át a nagyon is kétséges legitimitását, az un. „elsõ szabadon választott” országgyûlésnek.

1990. május 2-án, a megszállt Magyarországon a nép el is hitte és csodálkozva nézte az utóbb színielõadásnak bizonyult kétes legitimitást, és a megválasztott országgyûlést nagy várakozással fogadta.

Tóth Zoltán József – egyetemi tanár - kutatása szerint a 39-es országgyûlés mindkét háza, ha csonkán is, de 1947. augusztus 20-án, a németországi Altöttingben, még utoljára összeült és törvényes határozatot hozott arról, hogy a megszállás alatti idõben a Szent Korona jogfolytonossága továbbra is fenn áll:

„A történelmi ezeréves alkotmány minden jogi alapja, a magyar nép felfogása szerint is, a nemzet összességében - az azt jelképezõ Szent Koronában van” (Tóth Z. J.)

A magyar közjogi gondolkodás sarokpontja a Szentkorona közjogi tana, amelyet mint nemzetmegtartó gondolatkört, hatálytalaníthatatlannak tekintünk ma is.

Ezért különösen érdekes, hogy az 1946. I. tvc, - tehát még a Mindszenty féle óvás miatt is érvénytelen - un. köztársasági törvényt is figyelembe véve alakították át a sztálini eredetû 1949.XX.törvényt és tették un.„demokratikus alkotmánnyá”!

A legérdekesebb viszont az, hogy a Horthy rendszer alkotmányosságából nem emeltek át semmit, mert az - ha nem is tökéletesen, de - a történelmi közjogunk alapjaira épült, s attól úgy féltek, mint ördög a tömjénfüsttõl.

Minden ún. chartális alkotmánnyal bíró rendszernek - lényegi része az alkotmány változtatásáról, vagy új alkotmány elfogadásáról szóló szabály. A magyar közjogi gondolkodás „bevett szokásai” azonban sehol nem említik azt a lehetõséget, tehát errõl a bevált joggyakorlatról „megfeledkezni” nem Európai szokás. Bár nem a hagyomány ereje az egyetlen érv, hanem annak kipróbált, logikailag is teherbíró, bevált elemei. Az 1956-os gyõztes forradalom (rövid távon) nem szándékozott azonnal alkotmányozni, {Gyõrben volt egy konferencia, amelyen 1957 nyarára tették az alkotmánnyal való foglalatosságot, ha addig minden rendben sikerül) de a nép nevében új rendet teremtett, s a rend beálltával az új viszonyokat törvényesítette volna, ha nem gázolja le a Szovjet militarizmus.

1956-ra szívesen hivatkozik a jelenlegi hatalom. Azt viszont, hogy az akkori döntõ kérdések a függetlenség, semlegesség és a köztulajdon a mai politikai gyakorlatban elfelejtõdött azt mutatja, hogy csak szavakban ragaszkodnak 56 értékeihez és valójában éppen ellene tesznek.

Mert például az 56-os köztulajdon eszme, vagy Németh László harmadik utas megoldása, de a magyar közjogi gondolkodás absztrakciója: a köztulajdon speciális (korona jelképben való) megjelenése is sokkal szerencsésebbnek tûnik, mint a jelenlegi korlátlan tulajdonszerzési gátlástalanság. A népszuverenitásra is fütyülõ „közhatalom” csak sóhajtozik a gazdaság állapotán is, de a közösség érdekében nem cselekszik! A zuhanás megállításához szilárd közjogi alap és politikai akarat kellene. Sajnos a mai hazugságállam törvénytelensége nyilvánvaló ugyan, de sokan mégis alkotmánynak tekintik azt a jogi nyelvezetû masszát,(vagy megszállási szabályzatot) amely akadályozza a Magyar Állam szerves jogfejlõdését és részben akadályozza a gazdasági fejlõdés megindulását is. A kérdés tehát joggal vetõdik fel:

Vajon alkotmány-e az 1949. XX. tv.?

A „rendszerváltók” a társadalom feje fölött eldöntötték, hogy: elvetik a népi alkotmányozást, de elvetik a történelmi közjoghoz, a magyar alkotmányhoz – mint hatálytalaníthatatlan alaphoz - való visszatérés lehetõségét is.

A törvényesség helyett a törvénytelent választva, a ránk oktrojált 1949 évi. XX. tv-t módosították úgy, hogy az alkalmassá vált a közvagyon koncepciótlan széthordásának fedezésére és a nemzet további, teljes kifosztására is.

Az alkotmánynak csúfolt jogintézmény törvényességének 6 jogi akadálya:

1./Nem lehet alkotmányozni: megszállás alatt! 1989-ben még törvényt sem lehetett joghatályosan elfogadni, mert itt állomásoztak a megszálló Szovjet csapatok. A kivonulást követõen kellett volna Alkotmányozó Nemzetgyûlést választani, amely a hatalomtól független módon dönthetett volna, de csak a jogfolytonosságról és a szükséges modernizációról!

2./Különösen akkor nem lehet alkotmányozni ha: Van alkotmányunk, melyrõl szabad akaratunkból soha le nem mondtunk! Létezik egy elhallgatott, de érvényes történelmi alkotmány, s ilyen esetben még ideiglenesen (18-20 évre) sem lehet helyette mást bevezetni jogszerûen.

3./ Nem lehet alkotmányozni: A magyar nép megkerülésével, hisz nem bocsátották népszavazásra sem és az 1985-ben megválasztott egypártrendszer képviselõi szavazták meg az „ideiglenesség” elfogadását, amely immáron 18. éves, azaz nagykorú. Tehát törvénytelen Országgyûlés törvénytelen aktusaként született meg, azaz érvénytelen.

4./ Nem lehet alkotmányozni: A bolsevikok által reánk erõltetett törvényt átfabrikálva és a sok évszázados magyar közjogi fejlõdést félredobva.

5./Nem lehet még akkor sem, Ha elismerem azt a célt, hogy a folyamatosság, tehát a káosz elkerülésének érdekében létesült. Ez a folyamatosság azonban az elõzõ rendszer bûnözõit a közvagyonhoz juttatta hozzá! Ezáltal a törvénytelenség alapított jogot, ami lehetetlenség.

6./Végül nem lehet alkotmányozni: Mert: a magyarság történelmi alkotmánya és közjogi rendszere szerint, a szerzett jogokról, vagy ha úgy jobban tetszik:a felismert természetjogi alapelvekrõl még (a legfõbb szuverén) a nép sem mondhat le, s a Szentkorona közjogi tana megkérdõjelezhetetlen, hiszen a magyarság fennmaradásának évezredes záloga volt és marad is.

Mindezek alapján tehát, tartalmi és formai hibák miatt, teljességgel törvénytelen az 1949. XX. tv. minden változata.

(Elismerem, hogy a fenti hat pont jogsértései abból is adódnak, hogy a jogi képzés nem fektetett elég hangsúlyt a hagyományos magyar közjogi gondolkodás tanítására és nem voltak olyan kutatócsoportok sem, amelyek elemezzék és széles körben terjesszék a Szentkorona-tan és alkotmányosságunk legfontosabb gondolatait. Nem foglalkoztak eleget az egyetemeken, (tisztelet a kivételnek!) ezzel a zseniális, és a korát messze megelõzõen modern eszmerendszerrel, amely biztosíthatja a világ számára is a mintát a megoldásra, amely sem nem kapitalista, sem nem szocialista, hanem tényszerûen: KÖZÖSSÉGI. Amely közösségi gondolkodás se nem egyéni, se nem csak úgy közösségi, hanem lényege: a „személyek közössége”!

A hatalommegosztás elvrendszerének tökéletesre csiszolt változatával és a köztulajdon birtoklásának, hasznosításának olyan rendszerével találkozhatunk itt, amely a szakadék felé sodródó világot is megmentheti a társadalmi, gazdasági, ökoszociális és egyéb drámáktól. A történelem folyamán sokan keresték a megoldásokat, amellyel a hibás rendszerek „feljavítását” képzelték el. Nekünk, magyaroknak ez a megoldási képlet az örökségünk. Ha más nemzeté lenne, akkor azok már régen világgá kürtölték volna, nálunk pedig sokan még fel sem ismerik ezt a páratlan kincset.) Fodor Gábor azonban felismerte. Többek között kijelentette, hogy csak akkor tartja elképzelhetõnek az elõre hozott választásokat, ha az ellenzék megállapodásban garantálja: nem módosítja az alkotmányt, illetve a jelenlegit nem cserélik fel egy újjal. {megjegyzés: az ál-alkotmány változtatása ellen beszélt, ami a magyar alkotmányhoz való visszatérés ellen irányul) Ez hát az, amitõl félnek. Az ál-alkotmány eltakarítása ugyanis felvethetné a magyar történelmi alkotmányosság helyreállításának – számukra nagyon is drámai – lehetõségét. A politikai zsarolás tehát megindult, de a leleplezõdés végsõ fázisa is, hiszen az ideiglenesnek gondolt ál-alkotmányról kiderül, hogy az SZDSZ úgymond: öröklakást kíván neki kiutalni éppúgy, mint a szovjet megszálló tiszteknek a kádári-rezsim. Ø{megjegyzés:így már érthetõ Demszky Maoizmusa és a ragaszkodásuk a szovjet emlékmûhöz és Sztálin díszpolgárságához!) Íme, ezek az egygyökerûség ékes bizonyítékai.

Az Alkotmányozó Nemzetgyûlésrõl.

Nem csak a Szentkorona tan, hanem például Bibó István álláspontja szerint is, el kell különíteni az alkotmányozást és a törvényhozást, mert az elsõ adja meg a feladatot a másodiknak. Véleménye szerint a törvényhozást a bírósághoz hasonló függetlenséggel kell elkülöníteni a végrehajtástól. Ma Magyarországon mindezek összefolynak. Az Országgyûlés akar alkotmányozni, a kormánytagok pedig, akik a végrehajtó hatalom részesei, egyúttal tagjai a képviselõháznak, tehát a törvényhozásnak. Mindezt az elitcsapat törvényesnek, jogszerûnek, demokratikusnak nevezi, pedig köszönõ viszonyban sincs mindezekkel. Ez is bizonyíték arra, hogy a rendszernek bolsevik gyökerei vannak, hiszen saját elveit sem tartja be, ami leginkább a globál-bolsevik gondolkodásra jellemzõ. Jelen esetben tehát, az ál-demokraták által sokat hangoztatott Montesquieu féle szétválasztási elv és a népszuverenitás elsõdlegessége is sérül, nemcsak a magyar közjogé. Az alkotmányozás alanyai nem lehetnének a pártok, hanem mindig csak a nép, pontosabban a politikailag szervezett nép, tehát a nemzet! Az alkotmányozás formája pedig csak alkotmányozó nemzetgyûlés lehet és nem országgyûlés, hiszen a Történelmi Alkotmány nem a jelenlegi csonkított nemzetet, hanem a Szent Korona minden tagjának a jogaira és kötelezettségeire vonatkozik. Az alkotmányozó nemzetgyûlés spontán módon szokott összeülni akkor, ha az állam mûködési zavarai ezt indokolják, de elképzelhetõ az is, hogy a nép által elfogadott személy, vagy köztestület hívja össze az alkotmányozó grémiumot.

Az átmenetre javasolt megoldás:

A civil felsõház.

A nemzeti civil kontroll megteremtését minden tisztességes ember igényli, mert errõl beszélnek pártszimpátiától függetlenül, a Szociális Fórumtól a Polgári Körökig mindenütt az országban. A nyilvánosság és a média felelõsségérõl folyó vitában hangzott el Rubovszky Ritától a következõ gondolatsor: „legyen egy olyan egyetértés, amely azt tudja mondani különbözõ pontjain a társadalmi létnek, hogy elég, ne tovább, mert ezt már nem fogadjuk el….De ehhez mégiscsak arra van szükség, hogy különbözõ módon gondolkodó emberek valamilyen módon , valamilyen szimbolikus térben találkozzunk egymással” Ez a szimbolikus tér lehetne egy civil felsõház, ahol a pártszimpátia és kötõdés nélküli civilek képviselhetnék a társadalmi lét minden szintjét. A helyzet súlyossága miatt választania kell a magyar társadalomnak, hogy demokratikus irányba módosítja, vagy a hagyomány kitaposott útján szünteti meg az oligarchikus (alibi) demokráciát!

A civil felsõház mindkettõnek lehet kiindulási alapja.

Mert hatalomhoz görcsösen ragaszkodó pártokat erõ hiányában eltûrnénk a következõ választásokig az alsóházban, de létrejön egy a hatalomtól és a pártoktól abszolút független ún. civil felsõház, amely társadalmi súlyára támaszkodva ellenõrzi õket, hogy a további károk mérséklõdjenek és a civil felsõház hívei megszervezõdjenek.

Ha ezt a civil felsõházat, fel tudjuk tölteni olyan közismert és erkölcsileg kifogástalan magyarokkal, akik nyomást tudnak gyakorolni a parlamentre, akkor ez olyan mozgalommá is szélesedhetne, amivel szemben a pártok és a politika befolyásolta média nem tud kellõ hatékonysággal fellépni. Különösen azért, mert a közismert személyiségek összefogása, olyan társadalmi minta is lehetne a nemzet számára, amely követésre érdemes. Eddig ugyanis minden olyan kezdeményezést kétségbe vont és lejáratott a média, ami a saját befolyását és a pártok túl-hatalmát veszélyeztette volna, de nem is találkozott olyan szellemi kapacitással bíró csapattal, amelynek tagjai erkölcsi, politikai és jogi legitimizációval, valamint tömegerõvel rendelkeznek A médiakereszttûzbe került valódi nemzeti erõket képviselõ személyeket eddig lehetséges volt marginalizálni, lejáratni, de egy koherens és elismert személyekbõl álló csoportot sokkal nehezebb.

A felsõház nem elõzmény nélküli a magyar közjogi rendszerben. A Fõrendiház megszûnése után a két világháború közötti idõben, a - nem pártpolitikai hovatartozás alapján felépülõ - második kamara jogköre, súlya elmaradt ugyan a képviselõházétól, ennek ellenére többféle, komoly feladatot ellátó, nagy presztízsû intézmény volt. Éppen ezért, a felsõház újjáélesztését, nem engedhetjük át az erkölcseiben megroppant jelenlegi politikai elitcsapatnak.

„Át kell építenünk társadalmunk hatalmi struktúráját, hogy a gerinc

megint a test középvonalába kerüljön, s olyan vezérlõ réteget kell

uralomra juttatnunk, amelynek tudomása van a testrõl és helyzetérõl.” Mondotta ma is aktuálisan: Német László

Utoljára a szovjet csapatok 1991. évi kivonulása után nyílt lehetõség az alkotmányosság helyreállítására, s ezáltal a felsõház megalakítására. Ezt azonban, az idegen érdekeket kiszolgáló politikai ál-elit elszabotálta és önzõ módon nem teljesítette a magyar közjogból folyó kötelezettségét!

A mai helyzet tehát egy kompromisszum:

(1) azokkal, akiket a „rendszerváltás” mentett meg a felelõsségre vonástól,

(2) azokkal, akik az egypártrendszeri kapcsolataikat konvertálták tõkévé,

(3) azokkal, akik a közéletben, a politika színpadán nem a nemzetet képviselik.

Mivel a pénzvilág érdekei nem esnek egybe a nemzet érdekeivel, tehát kötelességünk érdekképviseletet felállítani a magyar társadalom érdekében, mert a pénzvilágot a média és a politikai elit erõteljesen képviseli, s a nemzetnek pedig nincs valódi képviselete és ezáltal, nincs érdekérvényesítõ lehetõsége.

A magyar alkotmányos rend jelenleg "nem alkalmazott" szervét, a felsõházat, újra létre kell tehát hívni a civilek segítségével és szerepet kell biztosítani neki a jelenlegi törvénytelen és átmeneti állam, mûködésének ellenõrzésében és felszámolásában.

A Felsõháznak alkalmasnak kell lennie tehát:

- a történelmi közjoghoz való - káosz nélküli - visszatérés elõsegítésére, - az 1920 I. tc.(amely a jogfolytonosság elve alapján a jelenleg is érvényes szabály) modernizációs felülvizsgálatára,

- és az alkotmányozó nemzetgyûlés összehívásának megszervezésére.

Olyan közhatalmi intézmény - kétkamarás parlament - létrehozását kell tehát elõkészíteni, amely megfelel az alábbi kritériumoknak:

1. biztosítja a döntések nyilvánosságát, áttekinthetõségét, az állampolgárok közösségei által való ellenõrizhetõségét,

2. a választópolgároknak azt a jogát, hogy a közérdeket rögzítõ ún. választási szerzõdést megszegõ képviselõiket visszahívhassák,

3. s ennek révén az államélet minden szereplõjét, aki a közérdeket sértõ döntést hozott, megfoszthassák közhatalmától a Szentkorona értékrend alapján.

A Felsõház, mint társadalmi érdekképviselet, csak erkölcsös, megvesztegethetetlen, de a kompromisszumoktól mentes, valódi és békés rendszerváltás elkötelezett híveibõl alakulhat meg. Csak saját teljesítménye miatt elismert, média és párt támogatástól független olyan magyarokból alakulhat meg, akik a „közjó és az erkölcs nemes képviselõiként” - javadalmazás nélkül - vállalják ezt a nehéz, sok alázatot követelõ feladatot.

Álláspontom szerint nem a hivatásrendi szervezetek, kamarák, területi önkormányzatok, vagyis a helyi és szakmai autonómiák és önkormányzatok „vezetõinek” kellene lehetõvé tenni a beleszólást az ország ügyeinek intézésébe, hanem a „valódi” civileknek, tehát a köztestületi tagok soraiból kirostálva kellene kinevezni azt a személyt, aki nem korrumpálható. A fenti szervezetek többsége ugyanis a pártpolitika játékszere, s különösen a vezetõk fertõzöttek nagyon a pénzhatalom kiszolgálásának vírusával.

A jól megszervezett felsõház elõsegítené a közvetlen demokrácia kifejlõdését, sõt a jogállamiság megerõsödését is szolgálhatná, de fontos lenne még az Alkotmányozó Nemzetgyûlés elõkészítése miatt is.

Rendkívüli helyzetben, rendkívüli megoldást!

Miután álláspontom szerint: nem történt rendszerváltás, így keresni kezdtem az utolsó legitim idõszak képviselõit. Az 1938-as demokratikus választások után megalakult Országgyûlés alsó és felsõházi képviselõi közül senkivel sem tudtam kapcsolatba kerülni, tudomásom szerint már senki sem él közülük. Ám a jelenlegi politikai elit várható fasiszta hisztériája miatt, szerencsésebb is az üdvtörténeti jelentõségû 1956-os forradalomhoz visszanyúlni, amikor a valóban a legutolsó legitim magyar köztestületek(1994-tõl a köztestület=kamara) létrejöttek. Akkor a Nagybudapesti Központi Munkástanács irányította spirituálisan, de ténylegesen is az országot, egészen addig, amíg elnökét és helyettesét le nem tartóztatták. A jelenlegi hatalom, lépten-nyomon hivatkozik 1956-ra, de céljaiból és elveibõl semmit nem valósított meg, sõt vadkapitalista rendszert vezetett be!

Nagy Erzsébet 1988-as beszédébõl idézek: „Rövid ideig tartó kísérlet volt ez egy új Magyarország megteremtésére. De ez nem változtat azon, hogy 1956-ban egy új tipusú népuralom létrehozásáért folyó forradalom volt Magyarországon… Az õ tetteikbõl, hagyatékukból tiszta szándékaik megvalósulásából sarjadhat egyedül a magyar feltámadás!” Nekünk sem lehet más célunk, mint a magyar feltámadás. Ezért fel kell szólítanunk a nemzet egységét megtestesítõ, 75 éves Rácz Sándort – mint az ország utolsó valóban elfogadott vezetõjét – hogy neki kell kineveznie a felsõházi civil köztestület tagjait. Az 1926. évi XXII tv.cikk szerint 40 tagot lehet kinevezés útján elfogadni. Ez a 40 fõ a kinevezéssel, jogi, erkölcsi és politikai értelemben is törvényes felsõházi képviselõvé válik, hiszen a hagyományos jogrend szerint létezik felsõház, csak a hatalombitorlók elfeledkeztek róla, éppen úgy mint a történelmi alkotmányunkról!

A mai válságos helyzetben, a magyarság államának megmentése érdekében, az 1956-os megszállókkal és kollaboránsokkal egyedüliként szembe szálló köztestület vezetõjeként RÁCZ SÁNDOR megszerezte azt a jogi és erkölcsi hatalmat, amely mint egykori quasi államfõt a kinevezésre õt feljogosítja.

De feljogosítja õt erre, az azóta eltelt években kimutatott erkölcsi tartása és államférfiúi bölcsessége is.

Rendkívüli helyzetben, rendkívüli megoldásokat kíván a történelem! RÁCZ SÁNDORNAK kötelessége az alkalmatlanná vált államfõ szerepét átvenni, mert amíg a hatalom langyos vizeiben pancsol az alkalmatlan politikai elit, addig tönkre megy az ország, szétesik a nemzet és kipusztul a magyarság!

Német László sorai aktuálisabbak, mint valaha:

„Nem szeretem azokat, akik minden felelõsséget a rossz politikusokra tolnak. Ha a magyar mûvelt osztálynak csak egy töredéke is igazán megtette volna a kötelességét, a mai politikusok nagy része nemcsak a parlamentbõl, de a ferencvárosi sörcsarnokból is kiszorult volna…. Állítom, hogy a példa hiányzik ebbõl az országból, s húsz igazi férfi ma is megmentheti a magyarságot….. De lesz-e húsz ember…..?”

Sokan fogják szememre vetni, hogy ezek megvalósíthatatlan és utópisztikus gondolatok. Pedig én bizton állítom, hogy a felsõház felállítása elindít egy olyan folyamatot, amelyet a hatalombitorlók nem tudnak többé megállítani, s agyonhallgatni sem lesz módjuk többé.

Dr Bene Gábor Sándor