Dr. Bene Gábor : Politikai öntisztulás-e a Zuschlag ügy?

Politikai öntisztulás-e a Zuschlag ügy?

"Õk azt mondták, ne törõdjek ezzel, mert ezek az

alapítványok Zuschlag érdekeltségébe tartoznak"

Õri András azt vallotta, hogy Újhelyi Istvántól és Arató Gergelytõl is megkérdezte, nem jelent-e problémát, hogy a pályázatok nem valós tevékenységet takarnak, és a saját bankszámlájára is érkeznek pénzek, amelyeket átadott Zuschlágnak. "Õk azt mondták, ne törõdjek ezzel, mert ezek az alapítványok Zuschlag érdekeltségébe tartoznak" - mondta a bíró által felolvasott korábbi vallomásában Õri.

Vajon mi lehet itt a háttérben?

A pártok jogszabályellenesen mûködnek és töltik fel kasszájukat, hiszen ÁSZ világosan kimutatta, hogy a hivatalosan megkapott pénz a töredéke csupán a kampányra költött pénzeknek és akkor még hol vannak a mûködési költségek?

A nyilatkozatok szintjén, mindig elhatározzák, hogy változtatnak a pártfinanszírozás rendszerén, de nem történik semmi. Maga az államilag finanszírozott pártrendszer az, amely valójában „rákényszeríti a megélhetési bûnözésre” a pártokat. Az a mondata Zuschlagnak, hogy: ”a rendõrséget tudom fogni” az én számomra szinte bizonyíték arra, hogy nem csak a saját zsebébe, hanem a pártkasszába is vándorolt a közpénzekbõl, a törvénytelen módon megpályázott összegekbõl. A gyanúm arra alapul, hogy ilyen nyíltan csak akkor mer valaki nyilatkozni – még telefonba is – ha biztos a dolgában, ha tudja, hogy ott áll mögötte a Feri vagy a pártvezetés. Ha csak a rendõrség helyi vezetõit

korrumpálta volna, akkor nem használ ilyen magabiztosan nagyképû stílust, de ez a kijelentés azt is sugallja, hogy a bûnüldözés a politika zsebében van, s erre vannak egyéb - ráutaló magatartás által felmutatott - közvetett bizonyítékok is.

Miért éppen Zuschlag bukott le?

Valamilyen oka kell, hogy legyen annak, hogy éppen õ bukott le és nem a „színes fémkereskedõ és számla gyáros” csapat többi tagja. A köztörvényes módszerekkel dolgozók nem szoktak lebukni addig, amíg betartják azokat a szabályokat, amelyek a párt érdekében való tevékenység íratlan szokásaként funkcionál. Feltételezhetõ tehát, hogy a pártjának érdekeit sértette volna meg?

Ha így lett volna, akkor nem igen burkolódzik hallgatásba az elején, hanem rögtön kitálal, hiszen tudta volna, hogy a párt bosszulja meg az érdeksérelmet és a lebukását is csak sima tisztáldozatnak szánják. De nem így történt, hanem nagyon is hallgatott, sõt csak napok múltán tett egy-két óvatos célzást, amikor megérezte hogy egyedül van, s nem számíthat az MSZP vezérkarára sem.

Gondolom tájékoztatták Jánost, hogy a Terror Házánál történtek miatt - „sajnos” - nem tudják kihúzni a csávából, mert az a viccelõdés nem volt ínyére a globális gazdák háttérhatalmának. A jó pártkatona pedig megértette, hogy nem a pártnál már megszokott - köztörvényes - bûncselekménye a fõbûn, hanem a viccelõdése.

Hogyan lehetne a pártfinanszírozást megtisztítani?

A legegyszerûbb megoldás maga a pártokrácia felszámolása lenne, ahol a parlamentarizmus nem pártokra, hanem valódi területi és nép-képviselõkre épülne és a második kamara a területi elven kívüli érdekcsoportok megjelenési

formáját biztosítaná. Ahogy 1956-ban a munkástanácsok, forradalmi bizottságok végrehajtották a politikai élet megtisztítását, úgy ma sem lenne bonyolultabb, egy alulról építkezõ rendszert felállítani, ahol a kampányt szinte meg is lehetne szüntetni, hiszen az - egyébként is - csak pénzpocsékolás.

Ha az egyéni képviselõknek a korrupciógyanús kopogtató cédula szedése helyett, és a lakájmédia csókosainak juttatott reklámpénzek helyett, kizárólag a jelöltek vitái és a kiegyensúlyozott személyes megmérettetés dominálna, akkor a pártokra, mint közpénz pocsékoló szervezetekre valóban nem lenne semmi szükség. Ez lenne ugyan az optimális megoldás, de a mozgástér szûkebb most a számunkra és ezt megvalósítani - a világot behálózó „fogyasztói szintre emelt hülyeség” és az azt gerjesztõ pénzhatalom miatt - nem biztos, hogy aktuális.

Mi akkor a megoldás a politikai tisztulás érdekében?

Elõször is tisztázzuk, hogy a rendszer rossz és nem is korrigálható, hanem egy valódi rendszerváltás szükségeltetik. Ha a jelen helyzet pártokráciája fennmarad még egy darabig, akkor is mûködhetne ez úgy, ahogy néhány szerencsésebb történelmû országban kialakult.
Akkor a választásokon be kellene vezetni egy régi-új elvet: miszerint senki ne legyen anyagi okoknál fogva sem elõnyben, sem hátrányban! Pl. Minden induló pártnak járna azonos számú plakát, amelyeket az állam nyomtatna, vagy közösségi nyomdában, vagy ellenõrzött árakon, a pártok csak a színeket, formát és a szöveget határozná meg és a jelöltek maguk ragasztanák ki. (ez végre egy kis fizikai megterhelést jelenthetne a számukra) Kereskedelmi televíziókban és újságokban tilos lenne politikai hirdetéseket vagy a jelölteket népszerûsítõ cikkeket elhelyezni, mert az megint a csókosoknak kedvezne. Mindezt - egy a hatalomtól független - szakértõi csoport ellenõrizné, lehetõleg sok határon túli magyar segítségével, de önköltségen! Köztévében, közrádióban minden párt kapna azonos óra reklámidõt, ingyenesen és a vita mûsorokban mindig azonos percmennyiséget lehetne felhasználni. A szabályok megszegését szigorúan büntetnék, mind a pártok, mind a média vonatkozásában, a szabályszegõ jelöltet pedig - súlyos esetben - kizárnák a képviselõjelöltségbõl.

Álláspontom szerint így és csak így lehetne a beválthatatlan ígérgetések helyett, egy normális és erkölcsös Magyarországot kialakítani a jelenlegi romhalmaz helyén és akkor az intézményi összefonódások, a korrupció, a jogállamiság hézagossága, a mi kutyánk kölyke rendszere és az alibi-demokrácia rövid úton megszûnne. Nem lennének Tocsikozások, Zuschlágolások és Kulcsárkodások sem, s nem csak a politika, hanem a gazdaság is öntisztulna, rövid határidõvel.

….De, felébredtem…..kérlek benneteket, ti is ébredjetek!

Szeged.2008.11.20 Dr. Bene Gábor S.