FECÓ és FICO a két hazugságbûvész.




FECÓ és FICO a két hazugságbûvész. I.



Közös színház a Szlovák politikai elittel.



Hír:


Négypontos közös nyilatkozatot fogadott el Gyurcsány Ferenc magyar és Robert Fico szlovák kormányfõ szombaton Révkomáromban. A nyilatkozat aláírói sürgetik a szélsõséges megnyilvánulások és ideológiák elleni fellépést, valamint kiállnak a nemzeti kisebbségek kulturális és etnikai önazonosságának megõrzése mellett.


Reagálás: Milyen szép ez a békés megbeszélés ahol mindketten a nemzeteitek megmentõinek szerepében tetszeleghettek, miközben a csak manipulálják a választóikat!


A helyzet azért ilyen izgalmas, mert Fecó a hazugságbûvész elõzõleg, már világosan megmondta: "a politikai kérdéseket nem lehet gumibottal megoldani"! (Õ már csak tudja!)


Azt is elárulta a „nemzeti” fõripacs, hogy „a szélsõség Szlovákiában kormányon van”


Csupán azt nem fejtette ki, hogy ez is, éppúgy mint a világgazdasági válság éppen kapóra jött neki!
Fico szerint viszont: fasiszta szélsõség nem határozhatja meg két ország viszonyát.


Vizsgáljuk csak meg a kérdést alaposabban!


Szlovákiát - elõször a történelemben - Tiso és Hitler hozta létre és a szélsõségesen idegengyûlölõ Benesi-dekrétumok ma is integráns részei a "jogrendnek" Szlovákiában. Ráadásul minden komoly indok nélkül vertek a Szlovák Állam kommandósai félholtra magyar szurkolókat. Mi ez, ha nem a nemzeti szocializmusnak, kifejezetten a magyarság - mint nemzet - ellenére elkövetett cselekmények?



Hír: A sajtótájékoztatón a szlovák kormányfõ arról beszélt, hogy Szlovákia számára elfogadhatatlan a fasizmus és a szélsõséges eszmék exportja Magyarországról.

Reagálás, közvetlenül Robert Ficonak!


Kedves Fico!



Nem szükséges önökhöz importálni a fasizmust, hiszen kivételesen igaz az, amit a magyarnak mondott miniszterelnök állított: a szélsõség valóban kormányon van önöknél is.


Ám ha a dolog az önök számára elfogadhatatlan, akkor intézkedjenek gyorsan. A Benesi-dekrétumokat ítéljék el, mint származási alapon az állampolgárokat megkülönböztetõ szélsõségesen nacionalista, sõt nemzetiszocialista és bolsevik joggyakorlat alapjait.



Gyorsan rehabilitálják azt a magyar parlamenti tagot (Eszterházy) aki tiltakozott a zsidók elhurcolása ellen. Ha tényleg elfogadhatatlan, akkor tanítsanak valós történelmet a hazugságok helyett és ismerjék el, hogy a magyarság soha nem szándékozta önöket sem asszimilálni, sem elûzni, viszont önök ezt folyamatosan teszik. Mindez meg is látszik az elcsatolt színmagyar területeken, ahol folyamatosan pusztul és fogy a magyarság és emelkedik a szlovákok létszáma.



Hír: Robert Fico felkérte Gyurcsány Ferencet, hogy Magyarország segítsen a probléma megoldásában. Hozzátette: ha valaki Szlovákiában magyar zászlót égetne, azt börtönbe zárnák.


Reagálás: Ejnye, ejnye! A zászlóégetés szörnyû egy bûn, különösen akkor, ha ilyen durván provokálják ki, mert ha önök nem verték volna meg a magyar szurkolókat, akkor senkinek nem jut az eszébe zászlót égetni. Viszont a magyarverések, a történelem hamisítása, az elüldözött és kisemmizett magyarság lelki és fizikai rombolása, sõt legyilkolása, az nem bûn és ezekért soha senkit nem fog börtönbe csukni a Szlovák állam?



Hír: A magyar miniszterelnök közölte: Magyarországot nem elégíti Robert Fico válasza a Dunaszerdahelyen történtekkel kapcsolatban, és továbbra is úgy gondolja, nincs bizonyíték arra, hogy a rendõrségi fellépés jogszerû és arányos volt a november 1-jei futballmérkõzésen.



Reagálás: Na és? Nem fog itten történni semmi, mert a politikai színházasdi alibi-demokráciája, éppen jó a feleknek, mert Fecó az õ legitim miniszterelnökségét megkérdõjelezõknek tud így odacsapni, Fico pedig azoknak, akik még megtartották a nyelvüket, s magyar identitásukat a mai polgárinak mondott alibi-demokráciában és a fojtó levegõjû bolsevik Csehszlovákiában is, sõt továbbra sem hajlandóak beolvadni.


Hír: Gyurcsány Ferenc hat javaslatot tett Robert Ficónak, többek közt az anyanyelvi oktatásról.


Kezdeményezte, hogy a kisebbségek kezelésérõl, jogairól szülessen kódex, és a felmerülõ jogsértéseket közös vizsgálattal tisztázzák. Kérte a szlovák nemzetgyûléstõl, hogy fontolja meg nemzeti és kisebbségi parlamenti biztos megválasztását, és függessze fel, majd a vonja vissza a magyar nemzeti jelképek használatát tiltó rendelkezést.


A városházát és a közelében lévõ tiszti kaszinót, amely a nemzetközi sajtótájékoztatónak ad otthont, a rendõrség 150 méteres körzetben kordonnal lezárta.



A köztudottan nemzetellenes FECÓ kivételes színi-ripacs képességeit csillogtatja csupán, mert józan ember tudja: nem történik semmi sem a kezdeményezésenyomán.


A tõle eltanult kordonozáson is látszik, hogy mindkét országban a szélsõség van kormányon és provokálják az embereket a hatalom megtartása érdekében.


A szlovákoknál a barna, Hazánkban a vörös-újburzsuázia fasizmusa, de mindkettõ készséges kiszolgálója a globalista pénzháttérhatalomnak, s a pénzgazdasági válságnak a reálgazdasági hatásairól próbálják elterelni a figyelmet, s ezért rendeznek közös színházat vagy cirkuszt a két népnek.
Szlovákiában már régebben lezajlott a "cigányprobléma megoldása" nálunk viszont most kezdõdik, csak éppen másképpen. Nem lennék meglepve, ha a két állam titkosszolgálata (amely egyébként kifogástalan együttmûködést produkál) mind a dunaszerdahelyi cirkuszban, mind a cigánykérdésben együttmûködne, s a tapasztalatcserét hasznosítanák is tevékenységükben.
Az oszd meg és uralkodj elvét nagyon is jól alkalmazza mindkét kormány. Azt a színészi teljesítményt, amit Fecó nyújt a szlovák túlkapásokkal szemben, lehet díjazni, de nem lehet elhinni, mert túl sokszor bizonyította már a nemzetellenességét. Az eszközeiben soha nem válogatós fõripacs, most éppen ezt a szerepet játssza.


Szeged.2008.11.15. Dr. Bene Gábor S.




FECÓ és FICO a két hazugságbûvész. II.



Hogyan jutott idáig a Magyar Állam?



A rendszerváltásnak csúfolt folyamat, egy ál-alkotmányt, egy illegitim államot és robbanásveszélyes társadalmi különbségeket felmutató rendszert produkált.


A várakozással ellentétben nem a nyugati jóléti társadalmakhoz közelítette az átlagember jövedelmi szintjét, hanem érdem nélküli jövedelmi különbségeket produkált, s a közvagyont elprédálva még az államunkat is leszegényítette.


Egy ilyen helyzetben derült ki a közemberek számára, hogy a politikai elit tagjai, valójában sajátérdekû bûnözõk és a pénzháttérhatalom, valamint a hazugságállam intézményrendszerének, megtévesztett vagy zsarolható foglyai.


A gyurcsányi hazugságbeszéd - amellyel minden jó érzésû ember szembeszállt - lerántotta ugyan a leplet a politikai elitnek nevezett bûnbandáról, de nem okozott valódi áttörést, mert a társadalom többségét a lakájmédia ál-boldogságot ígérõ és tudatmódosítást produkáló mûsorözöne tartja fogságban. Az illegitim hatalom fõ támaszait az ál-alkotmányt és a lakájmédiát szinte lehetetlen teljes mértékben leleplezni, mert az emberek gondolkodását olyan nagymértékben befolyásolta a hatalom, hogy ebbõl a tudatmódosításból nem képesek egykönnyen kievickélni.


Nagyon sok információt titkol el, vagy módosítva közöl a lakájmédia, de azok a nemzetinek gondolt csatornák is élnek a cenzúra sajátos lehetõségeivel, amelyek a nemzeti oldal szolgálatát hirdetik.(ez a honlap a kivételek közé tartozik!)


Maga a tény, hogy az ál-alkotmány nem ad lehetõséget a hazugságállam vezetõinek gyors és demokratikus eltávolítására és hiteles személyek hatalomba juttatására, azt bizonyítja:


hogy a rendszer felépítésében és a hatalmi ellensúlyok teljes hiánya mutatható ki. Erre a megjegyzésre szokta kijelenteni a köztársasági elnök, hogy az 1949. évi XX. tv, tehát az MSZMP parlamentje által elfogadott ál-alkotmánnyal minden rendben van!


Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy Fico a politikai világszínház tagjaként segítséget nyújt Fecónak a magyarság lejáratásához és nemzeti érdekeinek teljes megsemmisítéséhez.


A felek ugyanis azonos (hazugság) nyelvet beszélnek és egymást erõsítik a nemzeteik ellenében. Amit az egyik mond azt a másik oly módon erõsíti, hogy az avatatlan fülek ellentmondásnak hallják azt.


Például: az elmúlt vasárnapon Gyurcsány Ferenc (nemzetellenes szocialista) miniszterelnök így nyilatkozott:


„Magyarország nem hozhatja magát olyan helyzetbe, hogy olyanként látják a világban, amely nem képes gátat vetni ilyen fajta mozgalmaknak, szélsõséges vagy félfasiszta szervezetek masírozásának...” Arról viszont, hogy valójában õ: Gyurcsány Ferenc az aki szélsõséges és nemzetellenes nem hallunk sehol, pedig minden gondolkodó magyar tudja ezt, legfeljebb nem mondja ki.


A magyarellenességérõl 2004. december 5-tõl hírhedt FECÓ és az úgyszintén magyarellenességérõl hírhedt Ján Slotaval együtt kormányzó Robert FICO-val kiadott közös nyilatkozatban leleplezõdik a közös magyarellenesség. Kárpátmedencei Magyar Képviselõk Fórumát elítélõ szlovák parlamenti határozat nem szerepel, pedig a szlovák fél ezzel ismét megszegte a sokszor emlegetett európai normákat.


A dunaszerdahelyi véres rendõri beavatkozás sem került bele a szombati magyar-szlovák megállapodásba, ami nem meglepõ, mert ilyen nemzetellenes vezetése még nem volt az egyébként 64 éve illegitim Magyar Államnak.


FECÓ nyilatkozatai és tárgyalásai nem a helyzet megoldását szolgálják, hanem a saját hatalmának megerõsítését és a nemzeti erõk ellehetetlenítését, sõt a szélsõséges szlovák nacionalisták megerõsítését, hiszen tudja jól, azokra bármikor számíthat, ha a magyar nemzet magára találva le akarná rázni magáról az õ nevével fémjelzett burzsuj-bolsi diktatúrát.


FECÓ kijelentései és nyilatkozatai azt mutatják: büntetlenül lehet magyarokat verni határainkon túl, sõt ha jól begyakorolták a szlovák rendõrök a mozdulatokat, akkor március tizenötödikén várja õket Magyarországon is.




Dr. Bene Gábor S.



FECÓ és FICO a két hazugságbûvész. III.



Nyilatkozat háború.


FICO azt állította a szombati révkomáromi találkozón, hogy a Magyar Köztársaság területérõl exportálják a fasizmust és a szélsõséges eszméket Szlovákiába. Érdekes a gondolat, de én nem emlékszem arra, hogy a békéscsabai szlovákok közül valakit is megvertem volna azért, mert az anyanyelvén beszélt. Sõt arról sincs tudomásom, hogy a jelenlegi (egyébként illegitim) magyarnak mondott állam: a rendõrségét ráküldte volna az egyébként szlovák nacionalista fociszurkolókra. (mert a „mi” kormányunk éppen fordítva nemzeti szocialista, azaz (vörös náci) tehát: nemzetellenesen szocialista, s ez is a mi szégyenünk.)



Azt pedig egyenesen elképesztõ, hogy a Tiso idõkben létrejött és fasizálódott Szlovákia ma is ragaszkodik a „második világháborús gyõztes” titulusához, amikor tudjuk jól: éppen Szlovákia volt az utolsó csatlósa Hitlernek és nem mi magyarok!


Hogy a FECÓ-kormány képtelen megvédeni a magyar embereket - állítja a Fidesz – az maga a valóság, de nem teszik hozzá: nem is akarja, mert nem ez a parancs a globalista gazdáktól, akik a háttérben meghúzódnak. Az ellenzéki (nyuszi) párt szerint az, hogy a FECÓ elképzelése a szabad mozgásban akadályozza a magyar polgárokat az valószínûleg (ál-) alkotmánysértõ. A féligazságokkal operálók nem térnek ki arra, hogy maga az ál-alkotmány van úgy megalkotva, (Tölgyessy és Sólyom ötlete alapján) hogy a sok-sok látszólagosan szigorú elv, pl. az alapvetõ jogok és kötelességek felsorolásánál, megfeledkeztek arról, hogy szankcionálják a hatalommal való visszaélés lehetõségét.


Mert az ál-alkotmány külön említi ugyan a szabad mozgás jogát, ami mindenkit megillet, aki törvényesen tartózkodik az ország területén, de nem szabályozza az alapvetõen fontos kérdéseket, pl. a hatalomban lévõk szigorú ellenõrzését, és az ellenõröknek (pl. a Számvevõszék) a jogosítványait arra, hogy ha lennének is szankciók, azokat a szankciókat végre is tudják hajtani.



A Fecó-kormányt támogató Eörsi Mátyás SZDSZ-es politikus, a szlovák és a magyar parlament európai ügyek bizottságának együttes ülése után arról is beszélt: "abszurd, hogy magyar nácik menetelnek Szlovákiában és Magyarországon, aki pedig Nagy-Magyarországról fantáziál, az vagy õrült, vagy gazember."


Csakhogy a magyar Felvidéken élnek ám magyarok is és nem sikerült kiirtani õket, sem a barnán sem a vörösen „szocialista” szlovák nacionalistáknak. A nemzetközi jog pedig ismeri az önrendelkezés fogalmát, ami bizony nagyon is zavarja a szélsõségesen nacionalista szlovák politikai elitet. Nem mi fantáziálunk tehát Nagy-Magyarországról, hanem a szlovák nacionalizmus retteg attól, hogy kiderül a bûn, amit elkövettek az õsi települési földjén élõ magyar etnikumon.


Eörsitõl persze nem is várhatunk mást, hiszen FECÓ hû társaként mindig is nemzetellenes volt. A Belgrád rakparton mûködõ ügyvédi irodájában társaként, egy egykori ávós fõtiszt látta el Vajda Tibor volt ÁVH-s fõhadnagy védelmét!? A vörös-nácik gyûjtõhelye tehát az irodája és így érthetõek a szavai: "Rettenetes volt látni, ahogy a magyar szurkolók ostoba, a történelem szemétdombjára való zászlókkal és plakátokkal megsértették a szlovák nemzetet Dunaszerdahelyen "


A szlovák nemzettel mi magyarok évszázadokig éltünk együtt és nem sértegettük egymást, sõt a szlovákok java mindig is velünk együtt gondolkodott és harcolt, mint pl. az 1848-49-es szabadságharcban is. A mai és a XX. századi események a pénzháttérhatalom gerjesztette csaló és gátlástalan érdekpolitika következményei és nem a magyarság erõszakossága!


Bízom abban, hogy egyszer leleplezõdik a számukra is a saját hazugságállamuk, s akkor minden nacionalista megérti majd: hogy a népeknek nem más ellen, hanem a valódi bajkeverõk ellen kell fellépni.


A „körmös Bauer” társa és barátja nem is mondhatott volna mást, hisz ez a lényege: a hazugság, amellyel az európai történelem egy kiemelkedõen alkotmányos államát tették és teszik ma is lehetetlenné, s amelynek romjain felállították az általuk harmadik köztársaságnak nevezett, hazugságállamot. Annyiban egyetérthetünk, hogy ez a hazugságállam, s az Eörsi féle erkölcstelen személyek és pártok fogják a történelem szemétdombján végezni, hiszen kétségkívül odavalók.



Dr. Bene Gábor S.