SZÍNHÁZ A VILÁG

Dr. Bene Gábor / SZÍNHÁZ A VILÁG.

Eleinte, Adolfot is csak megmosolyogták a demokratikus tapsolók, azután szinte megállíthatatlanul jött az új darab, a Világháború c. Max Wartburg dráma, és már nem mosolygott senki. Talán el kellene gondolkodni a színdarab mai tanulságán: Hogyan lehetne megállítani az elszabadult hajóágyút, ami a darabokra törhet mindent, ha nem sikerül idõben megfékezni?!

Az a naponta jelentkezõ improvizatív hazugságrutin, ami felismerhetõ az álmagyar politikai színészgárda megnyilvánulásain, az már az utolsó felvonás kezdetét jelzi. A színház pedig csõdbe megy annak ellenére, hogy a nézõk becsapva, lassan (sokan önként), szinte minden tartalékaikat kifizetik a méregdrága jegyekre. A csõdeljárásban persze privatizálják a maradék színházat, amit az író-fõrendezõ fog megvásárolni, bagóért. Az író-fõrendezõ célja tehát a privatizáció. Addig azonban az a feladat, hogy jól elkábítva a (TV) nézõt rávegye, hogy nem szabad többé önállóan gondolkodnia, és mindent, csak a szelektív fogyasztói gondolkodás sémái szerint szabad meglátnia és éreznie. Naponta kell elhitetnie a (TV) nézõvel, hogy ha be is látott a színfalak mögé, az - amit ott lát - nem a valóság és nem maga az élet, hanem a színtiszta fasizmus, ósdiság, magyarkodás, stb. Eközben a (politikai) szerepre kiválasztottak, már régóta csak arra figyelnek, hogyan lehetne hazavinni (a telekre!) a bevétel nagyobb részét. (pl. a lobbi pénzeket, számlanélküli költségtérítést, stb.) Sõt viszik már a jelmezeket, a parókákat, kellékeket és végül majd a színfalakat is. A színház sorsa, jövõje nem érdekli õket. A fõszereplõi státuszt utolsó percéig kiélvezõ álszent ripacs, - a „tömegbe lövetõ” jelenet után - most még nagy élvezettel alakítja a „nemzeti ünnep által megalázott demokrata” szerepét, mert az Õszöd nem Öszöd, nem kapsz mást! címû táncos darab (Õ is tudja) rövidesen véget ér. Még a felvonások közötti szünetek is jól jönnek az adóssághálót kifeszítõ színházi világnak, mert a büfé áraiba beépítették a „nagy modernizáló” trükkjeit, és onnan is húzza a sápot az író-fõrendezõ, aki elõbb-utóbb új forgatókönyvet és szereposztást hirdet majd.

Vajon kié lesz a fõszerep a következõ, 4 évesre tervezett felvonásban?

Ehhez a fõszerephez a rendezõ, egy még nem leleplezõdött ripacsot keres. Olyat, aki a gátlástalanság és mohóság tekintetében nem marad le az elõzõtõl, de cinizmusból és nemzeti retorikából jobb egy kicsit. Olyat, aki vezérkomplexusával újabb álbaloldali vezért tud majd a színpadra segíteni, aki a tolvaj párt bürokraták és megélhetési párt szónokok segítségével - végképp - lehetetlenné teszi a hiteles nemzeti erõk összehangolt felemelkedését. Mert az író-fõrendezõ tudja, hogy a forgatókönyvére ez lenne a vég. Az igazi és tiszta önszervezõdés. Mert akkor nem jönne önként a nézõ, nem fizetne a pénztárnál. A darabot pedig csak addig lehet mûsoron tartani, amíg sikere van. Az eddigi elõadások nagyon jól hozták az extraprofitot, különösen a Kommunista tõkések és a Mennek a tankok, jönnek a bankok! címû darabok voltak nagyon kelendõek. Majdnem a teljes magyar lakosság megváltotta a Vizitdíjra szóló jegyeket is, de most mintha valami megváltozott volna. Nincs tömegérdeklõdés a kábítás iránt, pedig most ismét „kitûnõ” darabot tûztek mûsorra, amelynek címe: A fasiszta csõd. Az alcím pedig stílszerûen: A félkegyelmû despota, magánosított államának utolsó felvonása.