Orbán a cionizmus szorításában – Hogyan tovább Magyar Kormány?

Közelmúltban jelent meg hírként az MTI jóvoltából, de a Magyar Nemzet Online-on, hogy Orbán szerint javult a zsidóságot övezõ közhangulat Magyarországon. Nagyszerû hír, talán örvendezhetnénk is rajta, ha nem lenne ez a kijelentés annyira védekezõ hangulatú, a valós állapotokat figyelembe véve hamis, megtévesztõ, mivel Magyarországon sohasem volt zsidó ellenes hangulat, s pláne nem közhangulat. Még Szálasi hatalomra kerülésének idején sem beszélhetünk általánosan zsidóellenes hangulatról, pláne közhangulatról. Mennyire érdekes, hogy erre a kijelentésre éppen azután került sor, mikor az Orbán Viktor vezette Magyar Kormány vette át januárban az EU soros elnökségét.

Amikor Cohn-Bendit és bandája nekitámadt Orbánnak, talán az ember hajlamos is lett volna rá, hogy azonnal megsajnálja a magyar miniszterelnököt. Az tény, hogy a Magyar Elnökségen és a miniszterelnökön keresztül a magyarságot, mint nemzetet is támadták, illetve igyekeztek Európában betöltött szerepünket, a nemkívánatosság aspektusából érzékeltetni. Vagyis éreztetni azt, hogy Magyarország az EU soros elnöke csak azért lehet, mert ez a rendszer. Sokan ezt a csörtét csupán színjátéknak tekintették és meg vannak gyõzõdve arról, hogy a háttérben minden a tökéletes megegyezések forgatókönyvének megfelelõen zajlik. Nekem azonban az a gyanúm - sõt, ez több mint gyanú -, hogy nem így van, hiszen Magyarország stratégiai, geopolitikai helyzete folytán roppant fontos szerepet tölt be az európai kontinensen. Ez a terület pedig, kell annak a bizonyos háttérhatalomnak, amely állítólag nem létezik, viszont egyre többször nyilvánul meg, ma már egyértelmûen.

Orbán Viktor lehet, hogy meglepõdött egy kissé, sõt arckifejezését látva nekem úgy tûnt, hogy inkább nagyon. Becsületére legyen mondva, azonban helytállt, bár láttunk és hallottunk már részérõl ennél azért keményebb kiállást is. Például a közelmúltban a Jobbikkal és a Gárdával szemben. Gyakorlatilag az európai liberálisoktól õ ugyanazt kapta, amit korábban pártelnökként, majd jelen pillanatban miniszterelnökként folytat a nemzeti radikális erõkkel szemben. Ezért egyáltalán nem sajnálom. Jó lecke ez neki, éreznie kell, hogy akik mellé odadörgölõzik nem mások, mint báránybõrbe bújtatott farkasok.

Nézzük, mi történt az elmúlt napokban az EP-ben lezajlott Orbán-Cohn csörte után.

Alig pár nappal késõbb, január 25-én miniszterelnökünk „találkozott" az Európai Zsidó Kongresszus elnökével, Moshe Kantorral. A Magyar Nemzet Online a következõ címmel számol be az eseményrõl:

Orbán: Javult a zsidóságot övezõ közhangulat

Idézet a hírbõl:

„Kantor több más európai zsidó vezetõvel - köztük Feldmájer Péterrel, a Mazsihisz elnökével és Zoltai Gusztávval, a szervezet ügyvezetõ igazgatójával - közösen találkozott az EU soros elnökségét ellátó Magyarország miniszterelnökével - tájékoztatott Havasi Bertalan, a kormányfõ sajtóstábjának vezetõje, aki maga is jelen volt az eszmecserén.
A magyar kormány fellép az emberi méltóságot, illetve a zsidóságot sértõ jelenségekkel szemben - jelentette ki a megbeszélésen a miniszterelnök. Orbán kifejtette a zsidó vezetõk elõtt, hogy a magyar EU-elnökség meghatározó eleme az emberi méltóság tiszteletben tartása, az Európában élõ közösségeknek kijáró tisztelet feltétlen megadása.

A zsidó vezetõk megállapították, hogy a gazdasági válság következtében tavaly erõsödött mind a hagyományos, mind az Izrael-ellenesség formáját öltõ antiszemitizmus. A találkozó résztvevõi egyetértettek abban, hogy e tendencia megállítása az európai politikai feladata is. Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarországon ugyanakkor az elõzõ idõszakhoz képest javult mind az általános értelemben vett politikai közhangulat, mind a zsidóságot övezõ közhangulat - közölte Havasi Bertalan."

Szeretném felhívni a tisztelt Olvasók figyelmét a fenti idézetben vastagon kiemelt részekre. Ezek szerint a Mazsihisz vezetõi is - mint európai zsidó vezetõk - megállapították, hogy erõsödött Magyarországon a hagyományos és az Izrael-ellenesség formáját öltõ antiszemitizmus. Magyarán, amennyiben bírálni mered Izrael államot, kiváltképp annak palesztinok ellen elkövetett gaztetteit, máris antiszemita vagy! Ne feledjük el azt sem, hogy a Magyar Parlament pártjai a Jobbik kivételével megszavazták Izrael európai uniós társult tagságát.

Orbán Viktor tulajdonképpen ezektõl kapott egy hatalmas „maflást" nyílt színen az EP-ben, de ennek ellenére továbbra sem tért észhez, és a békés együttmûködés és párbeszéd reményében együtt parolázik azokkal, akik nyíltan mind neki, mind hazájának támadtak. (Természetesen innentõl kezdve minden józan észt és észérvet mellõzve antiszemitának és fasisztának lesz bélyegezve e sorok írója is, bizonyos csoportok részérõl.) Az igazsághoz tegyük hozzá, hogy a magyar miniszterelnök roppant erõtlenül, gyengén, de próbálkozott a cionisták hangjának élét kivenni, a zsidóságot övezõ javuló közhangulatot érintõ kijelentésével. Azonban ez bizony kevés, mert ezzel a hazánkat ért súlyos és alaptalan támadások nem érnek véget. Ugyanakkor a kormányszóvivõ az MTI jelentése szerint január 25-én bejelentette: "a jövõben több résztvevõvel, szélesebb témakörben, gyakrabban és rugalmasabban egyeztet a kabinet a zsidó közösségekkel".

Vajon egészen pontosan a magyarországi viszonyok között mit ért a kabinet a zsidó közösségek fogalmi tárgyköre alatt? Hiszen az elmúlt húsz év távlatából szemlélve az eseményeket, egy átlagmagyar kizárólagosan csak a Mazsihiszre gondolhat, annál is inkább, mert ez volt az a szervezet, s ma is az, mely leginkább érezteti vezetõ szerepét a hazai zsidóság körében, és talán nem is nagyon tévedek, ha azt mondom, hogy állami közpénzeink odaítélt mennyiségében is messze magasan vezet.

Ugyanezen a napon, tehát 2011. január 25-én jelent meg a Bruxinfo-n a következõ címmel egy „szösszenet": A magyarországi antiszemitizmus erõsödését bírálja az EZSK (megj.:Európai Zsidó Kongresszus) elnöke.

Idézet a hírbõl:

„„Magyarországon messze nem kielégítõ a helyzet" - hangsúlyozta az Európai Zsidó Kongresszus elnöke, aki úgy vélekedett, hogy a budapesti kormány általában túlzottan elnézõ magatartást tanúsít az ultrajobboldalinak nevezett Jobbik párttal szemben."

Vajon milyen lenne a kielégítõ helyzet? Talán olyan környezetre gondolhat az EZSK elnöke, melyben mindenki elfogadja egy zsidó ember származásából fakadó és csak ezért õt elõnyökkel felruházni akaró társadalmi szemlélet szándékát? Vagy talán olyanra, ahol mindenféle méltatlankodás nélkül eltûri egy nemzet, hogy tulajdonát, földjét felvásárolják, vagy különféle rafinált jogi eszközökkel megszerezzék, a bankokon keresztül kiforgassák országának lakóit ingatlanjaikból, javaikból? Emlékezzünk csak Simon Peresz izraeli államelnök 2007. október 10-ei kijelentésére:

"Manapság gyarmatok létesítése és hadsereg bevetése nélkül is lehet birodalmakat alapítani. Nézzék meg, mekkora birodalmat épített ki magának rendõrség és katonaság nélkül Bill Gates, s azt is láthatják, hogy micsoda ereje van. A kormányok ezzel szemben nem képesek realizálni az erejüket, van költségvetésük, de nincs pénzük. A kormányok tehát képtelenek az eredményes mûködésre, de a cégeket nem kötik gúzsba a korlátozások." "Izraeli üzletemberek befektetnek az egész világon. Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, mostanra kivívtuk gazdasági függetlenségünket, felvásároljuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot" - fidesz.hu)

Mindezt, mi pedig pusztán azért tûrjük el szó nélkül, mert volt egy holokauszt, amely a zsidóságot vágóhídra hajtotta, melynek számadataival azonban súlyos problémák vannak? Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a jellegû mentalitás kifejezetten a cionisták eszköztárának tulajdona.

Izrael állam létrejöttével a cionizmus hatása is értelemszerûen és folyamatosan erõsödött Európában, hiszen az öreg kontinensen szétszórtan élõ zsidóság egy olyan, már államisággal rendelkezõ ideológiai, vallási és kulturális támaszt tudhatott maga mögött, amelyre eddig még példa nem volt történelmében.

Ezek után ugye joggal vetõdik fel a kérdés, hogy a jelenlegi politikai helyzetben kit is tarthatunk cionistának. Nos, a fogalmi meghatározásra akár az internet segítségével is gyorsan rákereshet az Olvasó. Ezzel az ideológiai-mozgalmi jelenséggel kapcsolatosan fontos hangsúlyozni, hogy jelenléte a nyugati féltekére ma már olyan erõteljesen nehezedõ teher mind politikai, mind gazdasági területen, mely egyre nagyobb és mélyülõ ellenérzést generál, sajnos általában a zsidóság ellen. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról az igazságról, hogy nem minden zsidó cionista és nem minden cionista zsidó.

Ismét egy idézet az elõbbi cikkbõl:

„Kantor ugyanakkor elismerte, hogy Magyarországon általánosságban nem rosszabb a helyzet, mint máshol." Sõt menjünk tovább: „Emlékeztetett egy Tel Aviv-i egyetem tanulmányára, amely a zsidóellenes támadásokat vizsgálta. Számukat tekintve az ilyen esetek közül a legtöbbet Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban regisztrálták."

No, kérem szépen, akkor hogy is van ez? A „fejlett nyugat" ebben a kérdéskörben rosszabbul áll, mint mi? Bizony kérem, rosszabbul, hiszen a cionizmus erõsödésének folyamata ott sokkal korábban megindult, mint például hazánkban (aminek térhódítása igazából 1990. után kezdett felgyorsulni), melynek eredménye az erre adott reakció, melyet a cionisták „zsidóellenességnek vagy antiszemitizmusnak" szoktak aposztrofálni. Csakhogy ez Nyugat-Európában a tettlegességig fajult már nem egyszer, hazánkban azonban ilyenre nem volt példa. Az emberben az a csúnya gyanú ébred, mintha Magyarországon hiányolnák valakik azokat a zsidóellenes támadásokat, amelyeket Európa nyugati részén, azon belül is leginkább Franciaországban megtapasztalhattak az ott élõk. Magyarán keresni a konfliktust úgy, hogy ezzel bizonyíthassuk mind az Európai Uniónak, mind a zsidó szervezeteknek, hogy a mindenkori magyar kormányok helyükön kezelik még a zsidóságot kritikával szemlélõ nemzeti gondolkodású véleményformálókat is. Mindenesetre erre utal a Magyar Gárda betiltása - melynek egyik legfõbb szorgalmazója éppen a Mazsihisz volt -, a gárdisták sorozatos rendõri zaklatása, még akkor is, ha azok a formai követelményeknek eleget tesznek, illetve a mindenki által csak holokauszt törvénynek nevezett rettenet, amely számos más, nagy traumát átélt nemzet tragédiáit, vagy tragédiáját lényegében kisebb fajsúlyúnak tekinti, mint a zsidósággal történteket.

Visszatérve miniszterelnökünkhöz meg kell állapítanunk, hogy két tûz közé került, amelybõl gyõztesként, vagy legalábbis a legkisebb veszteséggel kikerülni rendkívül nehéz, talán lehetetlen is. Egy hihetetlen türelem- és idegjáték vette most kezdetét, melynek nem tudni mi lesz a vége majd akkor, amikor Magyarország soros elnökségének értékelésére kerül a sor, annak lejártakor. Úgy tûnik, Orbán Viktor mindent megtesz majd azért, hogy az „illetékesek" kedvében járjon. Hogy ez hazánknak milyen elõnyöket, vagy netán hátrányokat okoz majd, azt egyelõre csak sejteni lehet, hiszen a kétharmados többséggel megszavazott izraeli társult tagság is jól jelzi az irányvonalat. Magyarország és a magyar nemzet holokausztjáról - mely napjainkban is zajlik - ugyanakkor nyilvános fórumokon egy szót sem szabad ejteni. Kötelezõ a hallgatás Trianonról, mely maga az eredendõ bûn, nem csupán a magyarsággal, de Európával szemben is. A magyarság XX. századi holokausztja akkor kezdõdött, s ez a mai napig tart, sõt talán annak végjátékát éli a magyar nemzet megsemmisítésének lehetõségével.

Milyen érdekes, hogy Orbán Viktor miniszterelnök után most legutóbb Hende Csaba honvédelmi miniszter valamiért hirtelen kireppent Izraelbe, majd kijelentette:

"Elfogadhatatlan számunkra, hogy Európában bármely közösséget, bármely európai polgárt emberi méltóságában sértsenek meg. A magyar kormány határozottan fellép és a jövõben is fel fog lépni minden antiszemita izgatás, megnyilvánulás ellen, ebben az ügyben nem ismerünk alkut, a zsidó közösség számíthat ránk."

Vajon hányszor fog még ennyire megalázkodni az Orbán-kormány ebben a kormányzati ciklusban pontosan azok elõtt, akik a legnagyobb csapást mérik hazánkra annak igaztalan és hamis megvádolásával, minduntalan az antiszemitizmus, rasszizmus és fasizmus bélyegének ráragasztásával? Az elmúlt évek tendenciáját figyelve logikusan csak arra a következtetésre juthatunk, hogy egy olyan folyamat megélõi vagyunk mi magyarok saját hazánkban, melyet egy megírt forgatókönyvnek megfelelõen kell valamennyi hatalmon lévõ kormánynak, kötelezõ feladatként végrehajtania.

Az, hogy mennyire folytatólagos az a megalázkodó és kiszolgáló politika, melyet az elõzõ Bajnai-kormány is folytatott, és a jelenlegi Orbán-kormány folytat, nagyon jól érzékelhetõ a Mandiner.hu-n 2010. január 27-én megjelent Izrael az EU-ban címû anyagából és a késõbbi, már a kétharmados parlament által megszavaztatott izraeli társult tagság kapcsán. A hír abból az apropóból jelent meg, hogy hazánkban tárgyalt a zsidó állam külügyminisztere Avigdor Liberman.

Nézzünk egy részletet a hírbõl:

„A külügyminiszter szerint Izraelnek mindenképpen az Európai Unió teljes jogú tagjává kell válnia, az idõhatárokat illetõen azonban türelmes. Tisztában van azzal, hogy a jelenlegi integrációnak elõször belsõ strukturális problémáit kell megoldania."

Jól tetten érhetõ az egy évvel ezelõtt megjelent eseményrõl szóló hír kapcsán maga a tényleges tendencia, vagyis egy abszolút nonszensz eset, hogy lényegében az európai kontinens földrajzi határait is át kell szabni politikai okokból, pontosabban a zsidó állam elvárásai miatt. Mert valójában ez ezt jelenti. A magyar parlament már megszavazta Izrael társult tagságát, és ne legyenek kétségeink, az EU-t vezetõ érdekcsoportok mindent megtesznek majd azért, hogy valamennyi tagállam hozzájárulását ehhez elérjék, legyen annak bármi is az ára.

Talán ettõl a témától eltérõnek tûnhet, azonban mégis szervesen kapcsolódik ehhez a kettõs állampolgárság megadásának kérdése a határon túli magyarok részére. Természetesen ez egy rendkívüli eredmény, mely igazán csak akkor lesz teljes, amikor az állampolgársággal valamennyi állampolgári jog is érvényesíthetõ lesz, tehát a szavazati jog intézménye is. Azonban itt ki kell hangsúlyoznunk egy nagyon fontos problémakört. A Magyarországra való település kérdését. Ugyanis az elszakított területeinken élõ nemzettársaink nagyon kis hányada szándékozik áttelepülni az anyaországba, hiszen számukra az otthont, az a föld jelenti, ahol mindennapjaikat élik, ahol felmenõik nyugszanak sírjaikban, ahova a templom közössége szólítja õket.

Teljesen más a helyzet az Izraelben élõ magyarországi zsidósággal, illetve azok leszármazottaival. Eddig is nyílt titok volt, hogy évek óta izraeli állampolgárok szinte villanásszerûen megkapták a magyar állampolgárságot, amennyiben kérték, ugyanakkor egy Erdélyben született magyarnak olyan követelményrendszert állítottak fel, mely teljesen lehetetlenné tette a magyar állampolgárság mielõbbi megszerzését, de legalábbis hosszú évekre elnyújtotta azt. Ez a fajta izraeli állampolgárokkal eljáró pozitív diszkrimináció természetesen - miért, miért nem? - sosem kapott nyilvánosságot.

Most azonban a magyar állampolgárság megszerzésének könnyítése miatt - legalábbis a Népszabadság állítása szerint - egyre nagyobb az érdeklõdés Izraelben is Magyarország iránt, tudják az iránt az ország iránt, ahol a zsidó vezetõk szerint az elmúlt évben erõsödött a zsidó és Izrael ellenesség és az antiszemitizmus, ahol „messze nem kielégítõ a helyzet"- Kantor szerint. Ennek ellenére a Népszabadság a következõket írta 2011. január 6-án:

Rengeteg izraelit érdekel a kettõs állampolgárság

Idézet a cikkbõl:

„Josef Weiss, Magyarország jeruzsálemi tiszteletbeli konzulja is úgy látja: nagyon sok magyar gyökerû - fõleg erdélyi, vajdasági vagy kárpátaljai felmenõkkel rendelkezõ - izraelit érdekel a könnyített honosítás. Úgy gondolják, hogy miután maguk vagy felmenõik egykor magyar állampolgárok voltak, s magyar állampolgárként élték át a holokausztot, a könnyített honosítás megilleti õket. Számos családban a fiatalok buzdítják az idõsebbeket - tette hozzá."

Itt ismételten vissza kell utalnunk mind az európai, mind a magyarországi zsidó vezetõk évek óta hangoztatott, Magyarországot zsidóellenes színben feltüntetett kijelentéseire. Említést kell tennünk azokról a híranyagokról, publicisztikákról, melyek hazánkat mind Európa, mind a világ közvéleménye elõtt antiszemita, rasszista államként mutatják be. Ne legyünk annyira naivak, hogy meg se fordul a fejünkben, hogy ennek a jelenségnek az irányítói és kigondolói nem a magyarországi társadalom bizonyos szegmensébõl kerülnek ki. Céljuk csak egy lehet, ami a magyarországi cionizmus abszolút kiteljesedését jelenti mind politikai, mind gazdasági területen.

A mindenkori Magyar Kormányzat feladata lenne az, hogy ezt a jelenséget megakadályozza, a megfelelõ határozott politikai és médialépéseket megtegye, amennyiben komolyan a magyarság képviseletét vállalta fel. A leghatározottabban vissza kell utasítania minden olyan külföldön megjelenõ információt, mely hamis, hazug képet fest hazánkról, kifejezetten negatív fényben tüntetve fel Magyarországot a Nyugat-európai és tengeren túli médiában. Sajnálatos módon ezt a feladatot kormányzati szinten egyelõre senki nem látja el, helyettük külföldön élõ magyarok, volt ötvenhatosok, menekültek, a magyarországi kommunizmus üldözöttei azok, akik sokszor hajlott koruk ellenére vívnak szinte kilátástalan szélmalomharcot a hazánkról alkotott hazugságok terjesztõi ellen. Csakhogy ez nem az õ kötelességük lenne.

Azonban bármit is állítanak rosszindulatúan és céltudatosan a külföldi médiumok Magyarországról, határozottan ki kell jelentenünk, hogy hazánkban nincs antiszemitizmus, nincs rasszizmus, nincs fasizmus. Aki ennek az ellenkezõjét állítja, az visszavonhatatlanul hazudik, ilyen jellegû kijelentésének csak és kizárólag egyetlen célja, Magyarország lejáratása a világ nagy színpadán, illetve megbélyegzése egy olyan eszme rémképével, mellyel sosem azonosult a magyarság. Mégis a világban azt az érzést igyekeznek kelteni egyesek, mintha a magyar nemzet és bizonyos szélsõséges eszmeiségek párhuzamot képeznének. Teszik ezt elsõsorban olyanok, akik képtelenek beletörõdni a politikai befolyásuk jelentõs megcsorbulásába, hiszen évtizedeken keresztül megszokták, hogy a pártállam kitartottjai voltak, annak kiváltságait élvezték. Rendkívül sajnálatos, hogy ebben a folyamatban olyan személyek is aktív közremûködést vállalnak, akik szervesen kötõdnek a magyarországi zsidósághoz. Ezt akkor is ki kell mondanunk, ha a világtendencia a cionizmus nyomására az ilyen jellegû kijelentéseket azonnal az antiszemitizmus vádjával illeti. Ez azonban természetesen nem antiszemitizmus, viszont annál inkább egyfajta politikai zsarolás - ami elvárás lett az utóbbi évtizedekben - a világ zsidóságának, de leginkább Izrael állam vezetõinek részérõl.

Nos, ennek a jelenségnek lett az áldozata Orbán Viktor annak ellenére, hogy az elmúlt nyolc esztendõben ellenzéki vezetõként, de most már miniszterelnökként is mindent megtett azért, hogy ezt elkerülje. Õ is tisztában van azzal, hogy egy olyan harapófogóba került, melybõl épen kiszabadulni szinte lehetetlen. A miniszterelnök egyik legnagyobb hibája éppen az imént boncolgatott kérdéskörbõl fakad. Orbán ugyanis képtelen kiegyezni a nemzeti radikálisokkal, pontosabban fogalmazva, nem akar kiegyezni a nemzeti radikálisokkal. Még titkos egyeztetésekrõl sem lehet szó, hiszen ez a mai Magyarországon a titkosszolgálati jelenlét miatt kivitelezhetetlen. Marad tehát nála és pártjánál a langyos nemzeti máz, mellyel szavazóinak jelentõs hányadát tudta és tudja a mai napig megtéveszteni, ugyanakkor azoknak tesz gesztusokat, akik mindent elkövetnek azért, hogy világszinten lejárasság Magyarország miniszterelnökét, kormányát és rajta keresztül lényegében magát a magyar nemzetet.

Bella Árpád