Nincsenek kordonok, Orbán a miniszterelnök

Nyolc évnyi posztkommunista pusztítás és nemzetrontás után másként gondolkodhatunk, élhetünk, más életérzéssel indulhatunk reggelente munkába és térhetünk meg családunkhoz esténként munkánk végeztével.

Nyolc év… Lehet, hogy soknak tûnik, mert nekünk, akik ezt végigszenvedtük bizony sok volt. Annyi megaláztatást és lelki traumát kellett nemzetünknek nyolc év alatt elszenvednie, amire sokan nem is mertek gondolni azon a napon, amikor a most hatalomba kerülõ miniszterelnök átadta a hatalmat azoknak, akiktõl ma visszavette. Pedig tudta, hogy a posztkommunisták csalással nyertek 2002-ben, ahogyan tették hajdanán a kék cédulákkal. Tudta, de nem szólt. Nem szólt, mert a száját tartania kellett. Mától õ Hazánk miniszterelnöke.

Vegyes érzésekkel hallgattam végig Orbán Viktor Kossuth téri ünnepi beszédét. Vegyes érzésekkel, mert én még nem felejtettem el a múltat. Nem felejtettem el 2002. július 4-ét, nem felejtettem el 2002. december elsejét, nem felejtettem el a Gyurcsány-puccsot, nem felejtettem el azt a napot, amikor a paprikajancsi letette az esküjét, nem felejtettem el a 2004. december 5-i népszavazást, aminek a nemzetre nézve pozitív eredménye ellen inaszakadtával harcolt a Gyurcsány-rezsim. Nem felejtettem el a nemzetnyomorító, népirtó intézkedéseket – a XXI. századi magyar holokausztot. Nem felejtettem el 2006. szeptemberét és októberét, a kilõtt szemeket, a megalázott embereket, a nemzeti zászlókat meggyalázó, azonosítószám nélküli garázda elemeket, a cinikus miniszterelnököt és rendõrfõkapitányt, a kitüntetéseket osztogató fõpolgármestert.

Nem felejtettem el az ígéretet, hogy mindenkit meg fogunk védeni. Nem felejtettem el az ultimátumokat, az alibi kordonbontást, az elkülönülõ színpadot a Kossuth tériektõl. Nem felejtettem el a Kossuth tériek fel nem vállalását, nem felejtettem el a vezér megfutamodását 2006. október 23-án, nem felejtettem el a meséket a szélsõséges Gyurcsány-kormány népszavazással való lemondatásáról, és nem felejtettem el a népbõl, nemzetünkbõl önszervezõdött Magyar Gárda és a Jobbik szélsõségessé nyilvánítását. Nem, én nem felejtettem el.

A Nemzet döntött 2010. április 11-én. Olyan döntést hozott, amelyet tiszteletben kell tartani. A Nemzet döntésébõl új kormány született. A kormány legitim, amennyiben legitimnek tekintjük az 1949. évi XX. Törvényt, mely a Magyar Köztársaság Alkotmánya.

Viktor beszélt, szépen, nem túlharsogva a nemzeti vágyakat. Beszélt és ígért. Megígérte, hogy mindenkit meg fogunk védeni és kijelentette, hogy õ is Kossuth téri. Köszönöm Viktor, most már megnyugodtam. Ezt eddig nem tudtam, de ez biztosan az én hibám. Ki másé lenne. Nem figyeltem oda. Ígérem, ezután másként lesz. Majd jobban figyelek.

Már merev figyelemmel nézek szét és látom, hogy nincsenek kordonok, hogy nem fütyülik ki az új miniszterelnököt, hogy több tízezren ünneplik az új kormányt és egy új korszak kezdetét a Kossuth téren. Tagadhatatlan, hogy ez jó érzést kelt bennem még a fölmerülõ kérdésekkel együtt is. Nyugalmat, lelki békét sugároz, egy olyan békét, melyben lehet alkotni, dolgozni, családot alapítani, építkezni a jövõnek, a magyarságnak, a nemzetnek.

Ezek láttán mit is kívánhatnék? Igaz magyarként csak olyan cselekedeteket, melyek nemzetünk boldogulását és jövõjét szolgálják, de ne csak szavakban, hanem tettekben is.

Isten hozta Miniszterelnök úr!

Bella Árpád

Nemzeti InternetFigyelõ - Nemzeti Hírháló