Vérszagra” ugrik az RTL Klub, pofátlanul hazudik a Magyar Hírlap


“Vérszagra” ugrik az RTL Klub, pofátlanul hazudik a Magyar Hírlap



Hol van Filó?Holnaptól tilos zsidó vicceket mesélni?


Az RTL Klub nevû nem éppen magyarbarát televízió hosszú perceket szentelt a minap híradós anyagában a Szentendrei Jobbik Szervezetének feljelentésérõl szóló hírnek. Igyekeztek – ahogyan azt már tõlük megszokhattuk – a nácizmus képét megrajzolni anyagukban, miután híre ment, hogy egy zsidó ember feljelentette a szervezetet és annak vezetõjét Dr. Filó Andrást, aki egyéb iránt a Jobbik egyéni képviselõjelöltje a 11-es számú választókörzetben. A feljelentés tárgya közösség elleni izgatás.


Ezek szerint – ahogyan az Index beszámolt róla – a párt Városház téri választási irodájának kirakatában több, a zsidó közösséget sértõ karikatúra látható, szélsõséges, zsidózó szövegek olvashatók. Sõt, súlyosbítja a helyzetet az is, hogy egy olyan fénykép is ki volt biggyesztve, amin Orbán Viktor és Köves Slomó találkozása lett megelevenítve. Ezt a rettenetes bûnt követték el a szentendrei jobbikosok. Érdekessége még a feljelentésnek, hogy az Index szerint a feljelentõ azt is tudni véli, hogy ezeket a képeket maga a képviselõjelölt helyezte ki. Mit lehet erre mondani? Gratulálunk a jólértesültségéhez! Mellesleg megjegyezzük, hogy a nagyfokú “tolerancia” jegyében ezek szerint tilos a zsidó viccek terjesztése is, hiszen ilyen alapon azok is valamilyen véleményt mondanak, mûfajuknak megfelelõen éppen kacagtatnak. Hogy ez sértõ? Akkor holnap már rendõr viccet sem lehet mesélni? És a székelyek, mit szóljanak? A Jobbik iroda ablakában egyébként összesen egy karikatúra volt, a többi mind olyan fénykép, melyek az újságos standokon kapható heti- vagy éppen havilapokból lettek kifénymásolva, tehát valódi eseményeket örökítettek meg. Ami pedig a karikatúrát illeti, bizony az is egy sokat mondó mûfaj. Az RTL Klub meg a semmire ugrott, ebbõl kreált „hírt”. Ennyit ennek a tévés társaságnak a komolyságáról.



Egyébként Vona Gábor kijelentése miatt, miszerint, ha lehetõségük lesz bezárják az RTL-t és a Tv 2-t, sértõdöttként viselkednek ezek a csatornák, elfelejtve azt, hogy mennyi igénytelen, mûsornak egyáltalán nem nevezhetõ, erkölcsöt, közízlést romboló, a deviancia természetességét nyíltan propagáló RTL Klub emberei a hírt megtudván kiszáguldoztak a helyszínre. Gyorsan érkeztek, hiszen botrány szaga volt a dolognak, no meg ráadásul „megint a zsidóságot bántják”, ez pedig olyan hír, aminek mihamarabb hangot kell adni, hiszen a fasizmus vagy nácizmus – mikor milyen napjuk van – vagy finomabban, gordonkásan fogalmazva a szélsõség itt dörömböl az ajtón a Jobbik formájában és be akar jutni a parlament falai közé – állítják.


A Jobbik bejut a parlamentbe, ez nem lehet kétséges, de ha mégsem történne ez meg, akkor óriási választási csalás történik, vagy nem lesznek választások. Ennek a parlamenti bandának ez is kapóra jönne. Igazából minden megoldás érdekli, hogy hatalmát továbbra is bármi áron fenntartsa. Tehát minden lehetõséget meg kell ragadniuk az általuk kézivezérelt médiumoknak is, hogy az ország valamennyi szegletében fogható úgynevezett kereskedelmi(?) televíziók híradóiba bekerülõ, a Jobbikról megjelenõ tudósítások csak negatív színezetûek legyenek. Hát erre ugrottak most is a „fiúk”. Hogy akkor hol voltak, amikor a jobbikosok, vagy éppen a Magyar Gárda vért adott, segélyt osztott, vagy például az árvízzel küzdött a gátakon, nem tudni. Pontosabban dehogynem. Hallgattak, mert a pozitív hang a remény hangja a magyarság számára.



A „fiúk” (RTL Klub) riportjukat elkészítették, megszólaltatták Dr. Filó Andrást is, akit a tévénézõ csupán alig pár másodpercig láthatott és hallhatott, addig, amíg a Jobbik helyi elnöke elmondta, hogy voltak kint képek a helyi pártiroda ablakában. Filó András másról is beszélt. Ezt azonban már az átlag tévénézõ nem hallhatta, hiszen az nem került bele a tudósításba. Mi azonban ezt a hiányt most pótoljuk.








No, hát így dolgozik az RTL Klub. A riportot készítõ hölgy egyébként az arcát már nem kívánta adni a jobbikosok felvételéhez. Vajon mitõl félt? Attól, hogy majd õ is közutálatnak örvend ezek után, vagy jobb a névtelenség csendes homályába húzódni, felelõsséget munkájáért nem vállalni. Ezt egyébként röviden csak gyávaságnak hívják. Természetesen a riporttal kapcsolatos, korábban Filó Andrásnak tett ígéretbõl semmi nem lett, hiszen az anyag pontosan úgy jelent meg és lett felkonferálva az RTL híradójában, ahogyan azt a jobbikosok az általuk készített videóban megjósolták.


Hogy a kedves Olvasónak valós képe legyen az RTL Klub mûködtetõi hátterérõl ajánljuk figyelmébe Toroczkai László: Leleplezett összeesküvés címû írását.



Nézzük most, hogyan próbálkozik a Széles-csapat a Magyar Hírlappal. Szinte érezhetõ a görcsös erõlködés, a megrendelõ-tulajdonos elvárásainak történõ megfelelés, mely jól tükrözõdik a Náci karlendítéstõl a zsidózásig: feljelentették a Jobbik szentendrei elnökét címû Magyar Hírlap Online-on olvasható, a jó hírnévhez való jog megsértését, a becsületsértést és rágalmazást is kimerítõ, szakmailag is kritikán aluli gusztustalanságból. Mintha hasonlót legutóbb Vona Gáborral kapcsolatban engedtek volna meg maguknak a koránt sem tisztelt szerkesztõk.



Két képet láthatunk ezen az oldalon, közéjük a következõ szöveg került: “Ezen a képen náci karlendítést bemutató fiatalok társaságában látható Dr. Filó András a Jobbik szentendrei jelöltje. Filó a fotók tanúsága szerint beszédet mondott az eseményen, majd tovább mulatott a karlengetõ társasággal.”



Hol van Filó?


Több bajom is van ezekkel a képekkel. Elõször is – ami a legrosszabb – az Olvasót gyakorlatilag teljesen hülyének nézi velük a szerkesztõ. Ne feledjük, Széles médiabirodalom, Magyar Hírlap!!!


Másodszor, hiába keresem Dr. Filó Andrást a képen, nem találom. Külön élmény a képaláírás ezen része: “Filó a fotók tanúsága szerint beszédet mondott az eseményen, majd tovább mulatott a karlengetõ társasággal.”


Nos, a fotók semmilyen ilyen jellegû tanúsággal nem bírnak. Filó Andrást nem látni egyik képen sem, nemhogy még beszélne is éppen. Mit bizonyítanak tehát ezek a fotók? Természetesen semmit, még azt sem, hogy itt náci karlengetés történne. Azt viszont annál inkább, hogy a Magyar Hírlap hazudik!!! A képek bárhol, bármikor készülhettek, ezekbõl a képekbõl nem derül ki, hogy milyen eseményen kikkel éppen mi zajlik. A többit a logikusan gondolkodó Olvasó elmélkedésére bízom.


Térjünk most vissza a „szentendrei kirakathoz”. Dr. Filó András megkeresésemre elmondta, hogy a feljelentést az a Kertész Péter tette, akit jól ismerhetnek a szentendreiek és az olvasni szeretõk is írói, újságírói munkássága révén, és aki a Mazsihisz megbízásából a szentendrei zsidó temetõ gondnoka. Ezzel nincs is semmi probléma. Viszont az általa benyújtott feljelentéssel annál inkább, hiszen az semmi konkrétumot nem tartalmaz.



Kertész Péter egyébként egyes hírek szerint szinte hivatásszerûen ûzi a feljelentés mûfaját. Ezek szerint sok ideje van. Javasoljuk neki, hogy amennyiben ideje engedi még, jelentse fel, tiltassa be, ûzze el, vagy találja meg a módját mondjuk a Vicces Viccek címû honlap beszüntetésének, hiszen ott is van például zsidó, akárcsak cigány, anyós vagy éppen szõke nõs vicckategória.


Dr. Filó András viszontválaszt fontolgat. Amennyiben az ügyészség nem emeli vizsgálati szakaszba az ellene tett feljelentést, hamis vád miatt feljelentéssel él Kertésszel szemben, ami akár három évig terjedõ szabadságvesztéssel is járhat. De ha az ügyészség vizsgálatot rendel el, akkor a büntetési tétel hamis vád miatt akár öt év is lehet. A jelenlegi szakaszban azonban a Jobbik szentendrei elnöke még nem tehet feljelentést a Btk. szerint.


Úgy látszik a holokauszt tagadásáról szóló törvény lendületet adott a magyarságot mindenáron szélsõségesnek bemutatni akarók számára. Hatályba ugyan még nem lépett a törvény, de a pszichikai hatása már most jelentõs. Ha valaki ezek után azt mondja, hogy a magyarság önvédelme nem jogos és nem természetes folyamat eredménye, az hatalmasat téved. Rakjuk csak össze a képeket egyiket a másik után, természetesen nem teljeskörûen, hiszen az egy rövidke íráson keresztül nem megvalósítható.


Tehát a teljesség igénye nélkül: Sukoró, Páty, Tiszasziget, Siófok – Holland kemping, Hajógyári sziget, FOKA öböl Újpest, a magyar föld elárverezésekrõl szóló minisztériumi tájékoztató héber nyelven, kifejezetten izraeli vásárlók számára és még sorolhatnánk tovább.


Rémeket nem látunk, de izraeli katonai felderítõ repülõgépeket, föld- és ingatlanfelvásárlókat, kettõs állampolgárságú országgyûlési képviselõket, héber nyelven íródott úgynevezett pályázatokat, holokauszt tagadásról szóló törvényt és azt a magyar parlament épületében követelõ Elie Wieselt igen, amennyiben az a személy valóban azonos az eredetivel. De látunk még egy gyáva köztársasági elnököt is, aki elsõ szóra aláírja az ezt kikövetelt és alkotmányellenes törvényt, és aki gyáva átmenni a komáromi hídon. Mi ez, ha nem hazánk gyarmatosítási szándéka, amit Simon Peresz egyébként nem is rejtett véka alá.


Sajnos itt tartunk most sok tragédiát megélt Hazánkban. A fejünket azonban felemeljük és minden tisztességes embert magunkhoz ölelünk továbbra is, pontosan úgy, ahogyan õseink is tették ezt évszázadokon át, hiszen nemzetünk él, mert élni akar.


Bella Árpád



Nemzeti InternetFigyelõ - Nemzeti Hírháló