Felelõtlen emberek veszélybe sodorhatják a radikális fordulatot





Megalakult a Magyarok Felelõs Nemzeti Kormánya http://www.nkp.hu/. Nem is lenne ezzel semmi baj, ha céljainak megvalósításában azt a felelõsségteljes eszköztárat használná, mely elengedhetetlen az elkövetkezendõ napokban, hiszen az ország nagy változásra vár, amelynek lehetõsége most valóban itt kopogtat az ajtón. Más dolgunk szinte nincs is, csak az, hogy beengedjük.


A Magyarok Felelõs Nemzeti Kormányának(?!) programja mindössze 6 pontból áll, mely pontok mögül semmilyen szakmai tartalom nem olvasható ki, kiérezhetõ azonban egy erõszakos változtatás véghezvitelének szándéka, melynek letéteményese ez a társaság. A hevenyészett programban felszólítják a fegyveres testületek tagjait a hozzájuk történõ csatlakozásra, illetve arra, hogy ne akadályozzák szándékuk megvalósítását.


A gyanútlan olvasó talán felvillanyozva, örömittasan olvassa majd ezeket a sorokat, hiszen olyan gondolatokat tartalmaznak, melyek lényegében valamennyiünk kívánságai. Csak az a baj, hogy mindez rossz idõben, a valós és alapos változás lehetõségének elõnapján táptalajt adhat arra, hogy a jelenlegi rendszer regnáló urai hatalmuk meghosszabbításának érdekében indokot nevezhessenek meg az április 11-i parlamenti választások elhalasztására. Látjuk, halljuk Lendvait, aki frontális támadást indított a Jobbik ellen, igyekezve összemosni az általuk terroristának megbélyegzett Budaházy Györgyöt az Új Erõvel. Lendvai célja teljesen világos – olyan helyzetet teremteni, mely felhatalmazhatja õket a demokratikus úton megvalósuló történelmi vereségük és következményeinek elkerülésére.


Egy ilyen szituáció jelenleg valamennyi parlamenti pártnak megfelelõ lenne, hiszen a Fidesznek nem kellene az elkövetkezendõ idõben a nem létezõ programját megvalósítania és magyarázkodnia választói elõtt, hogy miért nem cselekszik ígérete szerint. Az MSZP-SZDSZ-nek lehetõséget biztosítana a politikai túlélésre, a további szabadrablásra egy erõszakos hatalomban maradás mellett, ahol nem lesz elszámoltatás, viszont a terrorizmus ürügyén leszámolhatnának a nemzet alulról szervezõdõ pártjával, mely jelenleg komoly fejtörést okoz valamennyiõjüknek. Kétségeink pedig ne legyenek, az egygyökerû pártok bármire képesek a hatalom megtartásáért.


Rendkívül felelõtlen és veszélyes tehát ez a megnyilvánulás, amellyel a választások elõtt, egy vélhetõen Posta Imre ráhatására beindult társaság gondoskodik arról, hogy április 11-ig lehetõséget teremtsen a hatalomnak arra, hogy egy terrorveszélyre hivatkozva rendkívüli állapotot vezessen be. Honlapjukból kiderül, hogy az általuk elképzelt Nemzeti Kormány kormányzója Posta Imre, aki a közelmúltban bizony elég furcsa állításokat tett elõadásain. Most akár bennünk is felmerülhet a gondolat, hogy mi is valójában Posta Imre feladata? Ki küldte és milyen szándékkal. Vagy egyszerûen csak megõrült? A kérdés azért is jogos, mert a választások elõtt szinte már csak egy hónappal, melyik felelõsen gondolkodó magyar nemzeti erõnek használ egy ilyen szervezet felállítása, és miért kell felkínálni egy lehetõséget a hatalom jogtalan bitorlóinak? Azt hiszem erre elég egyértelmû válasz adható.


A felelõtlen magatartás fakadhat türelmetlenségbõl, de lehet akár a belbiztonsági erõk tudatos manipulációja is. A jelenség mindenesetre elgondolkodtató és veszélyes. Erre most semmi szüksége sokat szenvedett nemzetünknek.


Bella Árpád


Nemzeti InternetFigyelõ - Nemzeti Hírháló