Markó Béla magányossága

Néhány hete, alkalmi jó barátok, ismerõsök, amolyan figyelem felhívó leveleket továbbítanak hozzám, amelyekben az RMDSZ rõl, s annak visszavonult, „magányosságra” kárhoztatott vezetõjérõl olvashatok nem éppen dicsérõ gondolatokat. Az eleddig nem tapasztalt témakínálgatásból azt sikerült kihámoznom, hogy valamiféle elmarasztaló kritikát, harcias hangot remélnek tõlem. S ily módon ,akarva akaratlan ,el kellett gondolkodnom a dolgon . Mi lehet a buzgalom mögött ?Rá kellet jönnöm , hogy Erdély is elérte a magújulás láza, megkezdõdött a vétkek felsorolása, elkárhozott lelkek , soha meg nem bocsátható bûnök lajstromba vétele. S ugye mi lehetne természetesebb, annál, hogy a szégyenpadra ültetést, a legilletékesebbel a Romániai Magyarok Szövetségének immáron ’ magánya vonult elnökével kezdjék? Mert ugyebár nyilvánvaló az, hogy akinek mûködése alatt nem tudták kivívni az erdélyi magyarok autonómiájukat, az a személy csakis megalkuvó, románokat fényezõ sehonnai. Vagy ha nem az, akkor minimum nemzetét cserbenhagyó, saját zsebét tömõ áruló.

Így van ez minálunk magyaroknál, magyar honban is, és úgy látszik Erdélyben is, ha új, haszonnal kecsegtetõ szelek kezdenek fújni. E tekintetben szabad átjárása van a reform gondolatoknak a határon. S hogy el ne apadjon a friss felismeréseknek forrása , misszióárusok indultak útra az anyaországból, hogy az úgymond : helyben járó szocialistákkal kokettáló pogány MRMDSZ-t , egyszer és mindenkorra , eltöröljék a föld színérõl ; ahogy ez felvilágosult nemzeteknél sikerek fakadása idején dukál . Had legyen minél több pártja az erdélyi magyarnak is . Ne szûkölködjenek testvéreink szócséplésben ha egyébre amúgy nem telik . Had szaporodjanak az egymásnak feszülések , marakodások . S ha sikerül elhinteni a sárga irigység magját , a munka be lesz végezve. Ami majdan abból a vetésbõl kisarjad az már biztos, hogy európai lesz. Nincs is más teendõ, mint a bûnösök felderítése. Figyelemmel arra, hogy az új eszmék akkor terjednek jól, ha már meg vannak a vétkesek. Így került Markó Béla a kínálatba .

Sorolhatnám akár hosszabban mennyi jó okot, lehet arra találni, hogy ezek után az RMDSZ eljelentéktelenedjen a román politikában, A kérdés azonban mégis csak az: akik helyébe lépnek majdan: vajon mekkorák lesznek? Mire jut majd két, netán három, egymással perlekedõ törpe párt abban a csatában, amit az erdélyi magyarok helyett senki nem tud megvívni?

De ne szaladjunk ennyire elõre. Vessünk néhány pillantást az elmúlt két évtizedre, amit már sokan el szeretnének feledni, míg mások, a fiatalok, nem is tudhatnak igazán felidézni, mert emlékezni kellene reá.

Az RMDSZ lehetõségeit ne vonatkoztasunk el hazai dolgainktól. A mai világban minden mindennel összefügg. Ma már fontos emberek körében egy szobalánnyal rosszul megvállaszott pásztoróra az Euró árfolyamának zuhanását vonja maga után. Hogy volna szabad figyelmen kívül hagyni a magyarországi történéseket az RMDSZ sorsának alakulásától! Anya országi támogatás nélkül hogy lehetne autonómiát kiharcolni?

Kezdjük talán a sort az elsõ szabadon, választott magyar kormány vérszegény külpolitikájával, amikor még a szülés utáni köldök elvágásnál tartottunk, amikor Antall József azt merészelte mondani, hogy lélekben

Tizenöt millió magyar miniszterelnöke kíván lenni! Ekkor még az RMDSZ

Csak a fejekben létezett! S mi történt az anya országnak hitt hazában?

A magyarnak mondott média neki esett a miniszterelnöknek: Hogy lehet ilyet még csak álmodni is! Errõl folyt a csámcsogás hónapokon át. Ez volt az elsõ megtorpedózott üzenet hazulról! Ki mert akkor még itt Trianonról, autonómiáról beszélni? Nem tudom, nem vagyok – e túl könnyelmû, amikor emlékezetni próbálok arra, hogy voltak bizonyos fiatal urak, akik Trianon emlegetése hallatán tüntetõleg kivonultak a tisztelt házból…

Ilyen segítõkész hangulatban kezdte meg Markó Béla s néhány elszánt magyarral az RMDSZ szervezését, amit elsõ pillanattól kezdve a román titkos szolgálat éber tekintetének látókörében zajlott. De hát ugye ezt már befedi a felejtés homálya. Ki emlékszik kánikulában a tavalyi hófúvásra? Ma már annyi bátor ember akad, hogy Dunát lehet velük rekeszteni. Kilencvennyolcban, kilencvenben azonban Erdélyben még nem volt a biztos, hogy estére haza tér- ezen az ember a pártépítésbõl…

Idehaza ekkoriban tört ki az elsõ paraszt lázadás az elhibázott külpolitika miatt. Egész pontosan az ukrán – magyar alapszerzõdés nyomán kezdõdött MDF- en belüli párt vita kezdetére gondolok. Ekkoriban írta Csurka a „Néhány gondolatot” amire aztán beindult a liberális kézben lévõ média falka. Innentõl kezdve, aki külföldre szakadt magyarokról csak beszélni merészet az nyomban szélsõséges lett! Megszületett az új gettó. Ide lettek bezárva azok, akik nemzetben próbáltak gondolkodni. Így lettek a kirekesztõnek kikiáltott magyarok, úgy Isten igazából kirekesztettek…

Vajon ilyen légkörben idõszerû lett volna – e elõállni egy autonómia gondolatával?

A román politikusok azonban ismét messzebb láttak a mieinknél. Nagyon gyorsan felfogták, hogy recseg, ropog a Közép- európai égboltozott. Új országok vannak születõben, s ha a magyarok felébrednek csipkerózsika álmukból, akkor bármi megtörténhet. Neki álltak hát egy új államközi alapszerzõdés megkötésének sürgetéséhez. Ha volt alkalom székelyföldi autonómia megalapozására, akkor ez volt az az alkalom. Nota bene! Itt lehetett volna kötni az ebet a karóhoz. Hivatkozva a Trianonban megkötött szerzõdés ide vonatkozó soraira. Történt- e efféle kísérlet? Ki szólalt meg a ma oly hangos kritikusok közül? Hol voltak a magyar politikusok? Hol volt a magyar média? Ja igen: nem jutott kellõ figyelem, mert éppen akkor dúlt az a bizonyos média háború… Vajon kiknek szolgált az alkalmi csetepaté?

De lépjünk tovább. Horn kormány mûködésére valahogy ma már kevesen emlékeznek. Horn Gyulával kapcsolatban teljes az amnézia, noha akkor kötetett meg a szlovák – magyar alapszerzõdés. Akkor került elherdálásra az ország java. Mindez meg van bocsátva. De maradjunk a tárgynál : Mennyivel lett jobb a Szlovák - magyar államközi szerzõdés ? A lényeg: sikerült ismét összehozni egy olyan politikai légkört, amikor autonómiával lehetetlen volt elõállni. S jött a Fidesz .

Kétségtelen tény a Fidesz kormányzati szintû megjelenése sok új elemet hozott külföldi – magyar kapcsolatokban. Ez volt az elsõ magyar lépés a külföldre kényszerült magyarok felé, ami nem csak szavakból táplálkozott már. A magyar igazolvány olyan zene volt a határon túli magyar léleknek, mint a szférák zenéje, amit angyalok játszanak a mennyországba. a tusnádfürdõi kirándulások is jótékony hatással voltak a testvéri érzés felébresztéséhez. Sajnos azonban ennél több bátorságra nem futotta. Talán akkor volt egy pillanat, amikor meg lehetett volna szólalni autonómia ügyben. Csakhogy a tusnádfürdõi kirándulások elsõsorban a hazai választóknak szóltak. Bizonyítandó, hogy a kormány szíve a helyén van… Egy maréknyi jóindulattal meg lehet kockáztatni azt a kijelentést, ha akkor tovább tart a Fidesz mûködése, elõbb utóbb, eljutnak az autonomia gondolatának pátyolgatásáig. Csakhogy nem jutott már erre idõ. Jött Meddgyessy aki már pezsgõspohárral kezében ünnepelte Budapesten Erdély elcsatolását ! S ha voltak addig szép remények az önállósodásra, akkor azok nyomban elhervadtak.

Ezután állt elõ a magyarok Világszövetségének elnöke Partubány Miklós

Azzal a tervvel, hogy öntsünk végre tiszta vizet a pohárba. Járjunk a végére annak, hogy hányadán is állunk. Szavazzunk a kettõs állampolgárságról. Tekintve azt, hogy ezzel segíthetünk az Erdélyben élõ magyaroknak az európai boldogulásban, s talán némi erõt is képesek leszünk felmutatni: Európának, s a nagyvilágnak, hogy vagyunk, létezünk, összetartozunk.

Sokan kérdezik az óta is: Helyénvaló kezdeményezés volt, ez a népszavazás? A válasz egyértelmûen: Igen. Valóban megtudtuk, hol van helyünk a népek tengerében… Mit ér a magyar virtus. Mit ér a testvéri szeretet! Minden épkézláb magyar azt remélte, eljött az összefogás ideje. Sajnos megint tévedtünk. A magyar politikusok csak úgy tudják elképzelni szerepüket, ha minden körülmények között ellent mondanak egymásnak. Ha az egyik fél feketét mond , akkor másiknak fehéret kell mondani. Így történhetett meg az, hogy Kovács László az MSZP- bõl felcsapott kísértettnek. Azzal riogatta a hazai közönséget, hogy Húsz millió román fog ide költözni és szõröstül, bõröstül megemésztik az országot .Így született meg a hírhedté vált december 5.- ei- néven elhíresült népszavazás. Beszéljünk róla? Azt hiszem felesleges. Inkább szégynekezzünk csendesen azok helyett is, akik bedõltek ennek a mesének … Ismét a kérdés : lehetett volna – ezen ezek után autonómiával elõállni ?

Az eredménybõl természetesen olvasni tudó ember kiolvashatta a jövõt.

Az MSZP- ben azonban nem akadt ilyen kvalitású ember! El is indultak a lejtõn. Gyurcsány hasbeszélõ tehetségének köszönhetõen még egy darabig fenn tudtak maradni a mind jobban felerõsödõ gazdasági viharban. A bukást azonban menthetetlenül közeledett. Megkezdõdött a maradék vagyon kimentése. Harc a megmaradt mócsingokért, a csontokért…

Mondani is felesleges: kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy mi lesz a székelyföldi autonómiával. A Fidesz pedig megerõsödött abban, hogy a nemzeti szólamok pengetése sok szavazatot fog hozni. Megtudták, hogy jó ösvényen járnak. Ha tovább mennek azon, rá fognak találni az édenkertre. Már csak Partubány Miklóst kellett ellehetetlenítenie, nehogy újabb ötletével megcsapolja a voksok hordóját. No és Markó Béla se illik a csoportképbe, aki mellesleg sokat tudna mesélni viselt dolgainkról… Kell helyette egy új arc, egy új szereplõ, aki még egy jó darabig elbolyong az autonómia gondolatát csaléteknek használók útvesztõjében.

Érdemes lenne a többi pártra is néhány szót szánni az üggyel kapcsolatban, de elsüllyedt már az SZDSZ is és MDF is. Hagyjuk a holtakat nyugodni. a MIÉP- pedig asztaltársasággá szelídült. Csurka ,a nagy gõz leeresztõ, igazán már csak egy kiadós dísztemetésben reménykedhet.

Féltékeny szarvasbika módjára felöklelt mindenkit a MIÉP- ben aki, mást, merészet gondolni annál, mint amit Fidesz iránti rajongásában õ jónak talált. Ezért ha a magányosság szóba kerül, vele kapcsolatban a fogalom tökéletesen megáll .

Érdemes elgondolkodni talán, hogy ilyen körülmények között mi egyebet tehetett volna annál az RMDSZ vezetõsége, amit tett, vagy amit tenni tudott?

Talán nem árt egyszer elmondani azt is, hogy Markó: meglépte azt, amire vezetõ magyar politikusok közül eddig még senki se szánta rá magát: lemondott az RMDSZ vezetésérõl! Mondván: Ha úgy gondoljátok, hogy én vagyok az akadálya a boldogulásnak, hát nem leszek a kerékkötõtõk.

Az Ó- hazában ismeretlen azt efféle elhatározás. Errefelé furkósbottal se lehet elzavarni a politikai asztalhoz szokott szereplõket, akik két kézzel kapaszkodnak az abroszba, s ha másként nem megy, készek felborítani az egész terítéket. Ezért nagyon zavaró Markó lépése. Nem illik sehogy se korrupt magyar életbe. S ezt valami módon le kell kicsit koptatni, csiszolni . Nem kívánatos ugyan is az erõs jellem a mai idõkben.

Barkuti Jenõ