Hirhalo olvasok
Kapcsolódó cikkek listája:
Szijjártó Péter szerint a népirtás vádja képtelenség
Szijjártó Péter szerint a népirtás vádja képtelenség

"A népirtás vádja képtelenség!" - Szijjártó Péter nyilatkozott a Jerusalem Postnak
2024.01.27. forrás

"Az izraeli hadsereg Hamász elleni katonai akciója terrorellenes művelet" - hangoztatta a külügyi tárca vezetője.

A magyar kormány Izrael mellett áll, azt szeretné, ha Európa kiállna és elismerné a zsidó állam jogát arra, hogy megvédje magát - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a The Jerusalem Post című izraeli lapnak adott, pénteken megjelent interjújában. "Sajnos, azt tapasztalom, hogy amikor a nemzetközi politikai színtéren a jelenlegi gázai konfliktus kérdését tárgyalják, valahogy elfelejtik, hogyan kezdődött" - mondta a miniszter.
(Így van ez, cionista zsidók elfoglalták Palesztinát, majd üldözték a helyi lakosságot, kiszorították életterükből, minden lázongást megtoroltak. Aztán pénzelték a Hamászt és hagyták, hogy ezek terrortámadást végezzenek, amit megbossziulhatnak most a rég óta tervezett NÉPIRTÁSSAL! - KJ)

Emlékeztetett arra, hogy csaknem négy hónap telt el a gázai fegyveres konfliktus kezdete óta, ami "hosszú idő, de nem lehet elég hosszú ahhoz, hogy mindannyian elfelejtsük" a Hamász október 7-i vérengzését - mondta.

"Terrorellenes művelet"

Magyarország számára az izraeli hadsereg Hamász elleni katonai akciója "terrorellenes művelet", amelynek sikere nemcsak izraeli, hanem globális érdek is, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy ilyen támadásra sehol a világon ne kerülhessen sor a jövőben - mondta. "Magyarország ezért azok közé az országok közé tartozik, amelyek tiltakoztak a Dél-afrikai Köztársaságnak a hágai Nemzetközi Bírósághoz beadott kérelme ellen, amely annak megállapítását kérte, hogy Izrael népirtást követ el a Gázai övezetben" - emlékeztetett.

Szijjártó Péter szerint a népirtás vádja "képtelenség", és Magyarország kiáll Izrael mellett minden "kiegyensúlyozatlan és igazságtalan" nemzetközi fellépéssel szemben. Rámutatott: Magyarország a Hamász október 7-i támadása által közvetlenül érintett országok egyike, mivel négy magyar-izraeli kettős állampolgár is volt azok között, akiket aznap reggel foglyul ejtettek, egy pedig a támadás során életét vesztette.

Hármat azóta szabadon engedtek, egy kétgyermekes családapát azonban még fogva tartanak Gázában.

A magyar diplomácia vezetője elmondta azt is, hogy a túszok szabadon bocsátása érdekében tárgyalt Hoszein Amirabdollahian iráni külügyminiszterrel, valamint az ügyben közvetítői szerepet folyató katari diplomatákkal is. "Úgy gondolom, az egész nemzetközi közösségnek nemcsak politikai, hanem erkölcsi kötelessége is megfelelő nyomást gyakorolni a Hamászra, hogy engedje szabadon az összes túszt, feltétel nélkül és azonnal" - hangsúlyozta.

Varga Mihály cifrás: a legfontosabb az, hogy az egyensúly és a növekedés kéz a kézben jár egymással Annak a növekedésnek semmi értelme nincs, ami az egyensúlyi pozíciót megborítja - mondta Varga Mihály Az InfoRádió Aréna című műsorában. A pénzügyminiszter beszélt a növekedési és az inflációs becsléseikről, a családi pótlék és a 13. havi nyugdíj sorsáról, de elmondta a véleményét a jegybank kamatpolitikájáról is.
Az elmúlt időszakban többször kellett módosítani a hiánycélt, nagyobb lett a tervezettnél. Mi nem úgy alakult, ahogy a tervekben?

Az élet meg a gazdaság teljesítménye nem alakult úgy, mint ahogy azt korábban vártuk. Hadd induljak ki talán abból a megállapításból, hogy a költségvetés, az államháztartás helyzetét elszakítani a gazdaság helyzetétől nem nagyon lehet. Az adóbevételek, a kiadások, a megindított programok finanszírozása, a hozamszintek a reálgazdaságból jönnek, és a költségvetésnek mindig ehhez kell igazodnia. Amit én nagy érdemnek tartok, hogy a költségvetés az elmúlt évek során azért jól teljesített, a válságban is helytállt. A pandémia alatt finanszírozni tudtunk olyan programokat, amelyre egyébként nem volt betervezve fedezet. 2021-ben az újraindítás programjait tudtuk megindítani, ezeket is finanszírozta a költségvetés. 2022-ben a háború beköszönt, az infláció megugrott, energiaválság volt, szankciók jelentek meg, de a magyar költségvetés akkor is helyt tudott állni. És közben a 13. havi nyugdíjat vissza tudtuk építeni, ezt a költségvetés finanszírozni tudja. Az Európai Unióból a vitáink következményeként egy jó egy-másfél évig utalásokat nem kaptunk, de a programokat - vidékfejlesztési program, gazdaságfejlesztési programok, operatív programok - előfinanszírozni tudtuk. Tehát kétségkívül nagyobb hiánnyal teljesít a költségvetés, mint ahogy az egyébként hosszú távon egészséges lenne, és a feladat ebből következően az is, hogy ez majd csökkenjen, de egyébként alkalmazkodott a gazdaság helyzetéhez, és ilyen időszakban szerintem az elért eredmények megvédése, megőrzése is egy nagy teljesítmény.

Döntött a hágai Nemzetközi Bíróság
Döntött a hágai Nemzetközi Bíróság

Döntött a hágai Nemzetközi Bíróság: Izrael tegyen meg mindent a népirtás megelőzésére
2024. január 26. forrás

(Inkább levágja pajeszát - KJ) Ugyanakkor a testület nem kötelezi Izraelt a Gázai övezetben folytatott, terrorellenes katonai műveletének befejezésére.

A Nemzetközi Bíróság (ICJ) felszólítja Izraelt, hogy gázai katonai műveletei során tegyen meg minden intézkedést a népirtás megelőzése érdekében, de nem kötelezi Izraelt a Gázai övezetben folytatott, terrorellenes katonai műveletének befejezésére - tájékoztatott Joan E. Donoghue amerikai ügyész, az ENSZ hágai székhelyű bíróságának elnöke pénteken, egy nappal a holokauszt világnapja előtt azon eljárás keretében, amelyet Dél-Afrika indított Izraellel szemben ideiglenes intézkedések meghozatalát kérve.

Az ügyész emlékeztetett: a Dél-afrikai Köztársaság december végén annak megállapítását kérte a bíróságtól, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményben foglalt kötelezettségeit a Hamász palesztin szervezet elleni katonai fellépésével Gázában. Ezzel egy időben ideiglenes intézkedések meghozatalát kérte a harcok leállítására annak érdekében, hogy "megvédje a palesztin népet a népirtásról szóló egyezmény szerinti jogait sújtó további, súlyos és helyrehozhatatlan sérelmektől", valamint "biztosítsa, hogy Izrael teljesítse az egyezményből eredő kötelezettségeit." Joan E. Donoghue, a pénteken kihirdetett végzés felolvasásakor mindenekelőtt hangsúlyozta: a bíróság tisztában van a régióban kibontakozó emberi tragédia mértékével, és mély aggodalmát fejezi ki a halálesetek és az emberi szenvedés miatt.

"Gáza a halál és a kétségbeesés helyévé vált" - fogalmazott.

Közölte: az Izrael által Gázában elkövetett cselekmények és mulasztások közül néhányról úgy tűnik, hogy a népirtásról szóló egyezmény rendelkezéseinek hatálya alá tartozhatnak. Ennek ismeretében a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy "nem tud eleget tenni Izrael azon kérésének, hogy ne fogadja el a kérelmet." Kiemelte: a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a bíróság joghatósággal rendelkezik az ügy elbírálására. Mint fogalmazott: "elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a népirtás vádjaira." A palesztinok védett csoportnak számítanak az egyezmény értelmében, az előzetes döntéshozatali eljárás keretében kihirdetett ideiglenes intézkedésekről szóló végzés meghozatalával a bíróság ezért nem ejti a népirtással kapcsolatos vádakat - közölte.

A végzés részleteit ismertetve Joan E. Donoghue azt mondta, a bíróság elismeri a palesztinok jogát arra, hogy megvédjék őket a népirtástól. Izraelnek biztosítania kell, hogy katonai erői ne kövessenek el népirtást, és szavatolja az esetleges népirtás bizonyítékainak megőrzését - jelentette ki. A bíróság elrendeli, hogy Izrael egy hónapon belül tegyen jelentést arról, mit tesz annak érdekében, hogy megfeleljen a népirtásról szóló rendeletnek.

Izraelnek minden tőle telhetőt meg kell tennie az esetleges gázai népirtás megakadályozására - húzta alá.

A bíróság elrendeli azt is, hogy Izrael akadályozza meg és büntesse a népirtásra való felbujtást - húzta alá. Izraelnek továbbá azonnali és hatékony intézkedéseket kell hoznia, hogy lehetővé tegye a sürgősen szükséges alapvető szolgáltatások biztosítását és a humanitárius segítségnyújtást a Gázai övezetben - tette hozzá az illetékes ügyész.

A Nemzetközi Bíróság január közepén, kétnapos ülés keretében hallgatta meg előbb Dél-Afrika érveit, majd Izrael válaszát. Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságát országok közötti viták rendezésére hozták létre. Határozatai kötelező erejűek, de végrehajtatásukra nincsenek közvetlen eszközei.

A hágai Nemzetközi Bíróság hozott is ítéletet meg nem is Nem ejtette az Izrael elleni népirtási vádat, de felszólította Izraelt a népirtás befejezésére - Folytatódik a per és a mészárlás
A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) pénteki ülésén nem utasította Izraelt, hogy fejezze be katonai hadműveletét a Gázai övezetben. A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) azonban nem ejtette az Izrael elleni népirtási pert, és azonnali hatállyal felszólította a zsidó államot, hogy tegyen meg mindent a népirtás megelőzése, a gázai humanitárius helyzet javítása, valamint a népirtásra felbujtás megelőzése és büntetése érdekében. Arról ugyanakkor csak évek múlva hozhat ítéletet, hogy a zsidó állam népirtást követ-e el.

Joan Donoghue, a bíróság elnöke ma egy órakor Hágában felolvasott ítéletében közölte: "Az ICJ nem fogja ejteni a népirtás kérdésével kapcsolatos pert, azaz elutasította Izrael erre vonatkozó kérését.

A per tehát folytatódni fog, derül ki a The Guardian tudósításából.

A hágai Nemzetközi Bíróság pénteken úgy döntött, hogy Izraelnek intézkedéseket kell tennie a palesztinok elleni népirtás megakadályozására a Gázai övezetben, de nem kérte a katonai műveletek befejezését.

Az ICJ kijelentette, hogy Izraelnek engedélyeznie kell a humanitárius segélynyújtást a palesztinoknak, és nem semmisíthet meg semmilyen, az üggyel kapcsolatos bizonyítékot.

Ezek az "ideiglenes intézkedések" eltérnek a keresetet benyújtó Dél-Afrika fő kérésétől, amely teljes és azonnali tűzszünetet kívánt.

A hágai Nemzetközi Bíróság előzőleg bejelentette, hogy pénteken határozatot hoz Dél-Afrika Izraellel szembeni ideiglenes intézkedés iránti kérelmével kapcsolatban.

Pretoria ragaszkodik ahhoz, hogy Izrael megsértette a népirtásról szóló egyezményt. A dél-afrikai jogi csapat arra kérte a bírákat, hogy utasítsák Izraelt, hogy haladéktalanul fejezze be katonai műveleteit Gázában, akadályozza meg az emberek kényszerű kitelepítését, biztosítsa, hogy a civilek hozzáférjenek a megfelelő élelmiszer-, víz- és gyógyszerforrásokhoz, és tartózkodjanak minden olyan cselekedettől vagy kijelentéstől, amely súlyosbíthatja a katonai műveleteket.

Izrael azt állítja, hogy joga van megvédeni magát, és a Hamász fegyvereseit veszi célba, nem pedig palesztin civileket. Az izraeli hatóságok arra kérték a hágai bírákat, hogy utasítsák el Dél-Afrika kérelmét, amely szerintük durva elferdítésen és egy nem létező népirtás alaptalan állításán alapul.

A pénteki bírósági tárgyalás vezető elnöke Joan Donoghue, arra is utasította Izraelt, hogy előzze meg és büntesse a népirtásra való felbujtást, ugyanis Dél-Afrika ezzel is megvádolt izraeli politikusokat és közszereplőket. Az ítélet jogi kötelezettségeket teremtett ugyan a zsidó állam számára, ugyanakkor tűzszünetre egyelőre nem szólította fel Netanjahuékat. A per folytatódik.
(Erre szoktam mondani mindehol: MŰSOR! - KJ)
Izraeli média: Sissi nem hajlandó telefonhívást fogadni Netanjahutól Az izraeli Channel 13 felfedte, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök "a közelmúltban megpróbált telefonbeszélgetést kezdeményezni Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnökkel, de a választ elutasították".
Az izraeli csatorna szerdán közölte, hogy "az Izraeli Nemzetbiztonsági Tanács Benjámin Netanjahu kérésére megpróbált kommunikálni Abdel Fattah al-Sisi egyiptomi elnökkel, de ő nem válaszolt".

Kifejtette, hogy "Netanyahu irodájának egyik tisztviselője felelős ezeknek a részleteknek a feltárásáért, de hivatalos megjegyzést nem tettek közzé".

Ez az elutasítás a 13-as csatorna szerint az egyiptomiakkal fennálló jelentős nézeteltérésekre vezethető vissza "egy lehetséges mozgás a Philadelphia-Rafah tengely mentén".

Megjegyezte, hogy "az utolsó bejelentett beszélgetés Netanjahu és Sissi között júniusban, az egyiptomi határtámadás után és hónapokkal a háború kezdete előtt zajlott".

Két nappal ezelőtt az egyiptomi információs szolgálat vezetője, Diaa Rashwan azt állította, hogy "Izrael erőfeszítései a Philadelphia tengely ellenőrzésére a Gázai övezetben, az egyiptomi határ mentén" "komoly és komoly fenyegetést jelentenek az egyiptomiak számára. izraeli kapcsolatok".
Izrael Gáza elleni háborúja: Nasser kórház orvosai tankok hangja mellett dolgoznak Palesztinok nézik a pusztítást egy izraeli csapás után a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban szombaton.

A Khan Younis-i Nasser kórház orvosa az Al Jazeerának elmondta, hogy a személyzet 95 százaléka Rafahba menekült, mivel az izraeli erők "mindent lebombáznak, ami eléjük kerül".
A gázai egészségügyi minisztérium szerint 24 óra alatt 174 palesztin halt meg és 310 sebesült meg az enklávéban.
A Khan Younis-i harcok elől menekülők ezrei érkeznek a túlzsúfolt Rafahba, ahol a téli viharok elárasztották a menekülttáborokat.
A bíróság a várva várt ideiglenes döntésében azt is közölte, hogy hatáskörrel rendelkezik a Dél-Afrika által Izrael ellen indított népirtási ügyben való döntésre, de nem szólított fel azonnali tűzszünetre.
Október 7. óta legalább 26 257 ember halt meg és 64 797 megsebesült a Gázai övezetet ért izraeli támadásokban. A Hamász október 7-i támadásainak halálos áldozatainak száma Izraelben 1139.
Texas kormányzója szembeszáll Biden programjával miközben Amerika-barát államok készülnek az invázió elleni védekezésre. Texas kormányzója szembeszállt a törvénytelen, alkotmányellenes SCOTUS végzéssel, amely azt követeli, hogy Texas nyissa meg a határát, és engedje meg az ellenséges harcosok korlátlan invázióját az országba.
Abbott kormányzó az amerikai alkotmányra hivatkozva kijelentette, hogy Texas jogai felülírják a szövetségi kormány hatáskörét.

A hazaáruló demokraták arra szólítják fel Bident, hogy vegye át a texasi nemzeti gárda irányítását. De Oklahoma, Virginia, Florida és más államok kijelentették, hogy Texas mellett állnak.

Az illegális bevándorlás miatt gyorsan haladunk egy polgárháborús forgatókönyv felé, és az illegális Biden-rezsim semmitől sem riad vissza, hogy Amerika teljesen megsemmisüljön, és minden polgára ki legyen irtva.

Ez a harc a puszta túlélésünkért folyik.

A mai adás részletesen foglalkozik ezzel, és egy Michael Yonnal készített vészinterjút is tartalmaz. A Brighteon Broadcast News és Michael Yon interjúja itt található.

P.S. Készüljetek fel a dollár összeomlására a Goldbacks bankjegyekkel, amelyek valódi, fizikai 24K-s aranyat tartalmaznak minden egyes bankjegybe ágyazva. A Goldbackeket laboratóriumi teszteknek vetettem alá, hogy bizonyítsam, valódi aranyat tartalmaznak, mind az arany mennyiségét, mind az aranytisztaságot vizsgálva.
Közeleg a harmadik világháború? A legbölcsebbek közülünk látják a határozott jeleket, a felállított történelmi csapdákat és egyéb jeleket. Menjünk végig rajta, és nézzük meg, hogy az USA-nak és az EU-nak van-e elég súlya és önteltsége ahhoz, hogy elindítson egyet.
Az önhittség tekintetében az amerikai neokonok és a jelenlegi kormányzat jól ellátott. Európa számos választott vezetője, valamint az EU és a NATO nem választott kormányai, elit klubok, mint a WEF, és globális banki bűnszövetkezetek, úgy tűnik, folyamatosan meglepnek bennünket a hatalom, a dominancia, a jövőkép és a napirendjük bevezetésének és megerősítésének szükségességével (a mi pénzünkkel és a mi lelkes behódolásunkkal).

Nem kételkedem abban a hitben, hogy ezek közül sokan hisznek abban, hogy képesek történelmet írni, irányítani a nemzetközi és nemzeti narratívákat, és hasznot sajtolni az általuk teremtett helyzetekből. Ez eddig jól működött.

De vannak jelei a hubris faktor mögöttes gyengeségének. Sokaknak feltűnt az a furcsaság, hogy a Davosba meghívott előadóknak megengedték, hogy a WEF gyakorlatát és napirendjét ostorozzák és kritizálják, mint például Javier Milei és a Heritage Foundation elnöke, Kevin Roberts.

Milei kiemelkedő volt, és a Rand-i üzenetet adta elő: "[C]apitalista sikeres üzletemberek olyan társadalmi jótevők, akik távolról sem sajátítják ki mások vagyonát, hanem hozzájárulnak az általános jóléthez. Végső soron a sikeres vállalkozó egy hős".

Egy szívmelengető Rothbard-témával zárta mondandóját:

Ne ijedjünk meg a politikai kasztoktól vagy az államból élő parazitáktól. Ne adjátok meg magatokat egy olyan politikai osztálynak, amely csak hatalmon akar maradni és meg akarja tartani a kiváltságait. Ti társadalmi jótevők vagytok. Hősök vagytok. Ti vagytok a valaha látott legkülönlegesebb jóléti időszak megteremtői.

Senki ne mondja nektek, hogy az ambíciótok erkölcstelen. Ha pénzt keresnek, az azért van, mert jobb terméket kínálnak jobb áron, és ezzel hozzájárulnak az általános jóléthez.

Ne add meg magad az állam előretörésének. Nem az állam a megoldás. Az állam a probléma...

Nem vagyok biztos benne, hogy az átlagos WEF-résztvevő mit tanult Mileitől; remélem, volt néhány tanulság. Roberts, az általában háborúpárti, kereskedelemellenes Heritage Foundation szóvivője további betekintést nyújt a Kelet- és Dél-ellenes hegemón gondolkodásába. A "Mit várhatunk egy lehetséges republikánus kormánytól" című panelben ült a neokonzervatív Hudson Intézet, a neokonzervatív Manhattan Intézet, az öt szem kísértet által támogatott Chatham House (a szóvivő a washingtoni CSIS korábbi vezetője, egy olyan thinktank, amely arról ismert, hogy évtizedeken át teljes mértékben támogatta Ukrajna háborúját), a neokonok által befolyásolt Wall Street Journal, valamint a Cincinnati Egyetemen működő Portman Center for Policy Solutions újonnan alakult központjának névadója, egy 24 éves kongresszusi veteránja mellett. A nyugdíjba vonuló ohiói szenátor, Portman nemrégiben csatlakozott az American Enterprise Institute-hoz, egy másik háborút támogató, neokonoktól fertőzött agytröszthöz.

Oké, szóval, ami ott valójában történt, az egy olyan panel volt, ahol emberek mutatták be elképzeléseiket arról, hogy egy második Trump-elnökség hogyan hatna a fő érdekeikre, és eközben a WEF-et az egyik előadó egy kicsit megdorgálta. A legutóbbi davosi összejövetelen elhangzott "szabad gondolkodás" példáiból arra következtetek, hogy magas az önhittség szintje, és a világháborút meg lehet csinálni - akár egy republikánus elnökkel Washingtonban is. Az elit, amely hasznot húz a hatalmas adósságból, az inflációból és az erőforrások elpusztításából, amely minden háborút kísér, legyen az kicsi vagy nagy, nem aggódik kivételesen amiatt, hogy megkaphatják a háborúikat, és a zsákmányt is.

Az elit érdeklődését a bonyolult világvége-bunkerek iránt nem a félelem, hanem az önhittség vezérli. Arra számítanak, hogy túlélik.

A nyugati elitek körében a fennhéjázás továbbra is magas - és érzik, hogy magas maradhat, ha az AfD-hez hasonló populista pártokat, a Milei-hez hasonló populista politikusokat és a kinevezett és kiválasztott kormányaiknak nem engedelmeskedő embereket korlátozni vagy kiiktatni lehet. Ez az a boldog kis fa, ami Davosból kinő.

A valódi kérdés egy közelgő harmadik világháborúval kapcsolatban az, hogy az elit által irányított Nyugat - amelyet a csökkenő középosztály és a növekvő szegényosztály táplál, és mindkettő politikailag megbízhatatlan tendenciát mutat - rendelkezik-e a kellő teherbírással ahhoz, hogy egy nagy háborút egy-két hétnél tovább folytasson?

A Duran Alex Mercouris és Alexander Christoforou a minap arra utalt, hogy a bolygón hol van a gazdasági súly és a túlélőképesség, valamint a katonai fenntarthatóság. Nem az USA-ban, és nem is Európában. Az USA és az EU képessége a fegyverek és a lőszerek, valamint mindenféle katonai rendszer utánpótlására nem robusztus, amint azt Ukrajna, sőt még az apró Gáza és a Vörös-tenger is mutatja. Tajvan megérti, még ha sok amerikai nem is érti. Az USA jelenlegi 34 billió dolláros szövetségi adósságának leírása, valamint az infláció, a megszorítások és a "hirtelen" és "váratlan" halálesetek által kikényszerített zsugorodás a nyugati, finanszírozhatatlan és finanszírozhatatlan jóléti rendszereket közeledők vagy már igénybe vevők körében szintén ártani fog bármilyen globális háborús erőfeszítésnek. Miért? Mert az állam energiáját befelé kell majd fordítani, és az egyre riasztóbb és dühösebb lakosságuk körében az erőforrások e drasztikus eltolódását meglovagló kormányoknak éjjel-nappal figyelniük kell majd a hatukra.

Nem hiszem, hogy az USA-nak megvan a súlya egy harmadik világháború fenntartásához - és kétlem, hogy egy ilyen elképzelt háborúban az ellenzék nagy részének sokáig érdeke lenne eltűrni azt. A múltban a birodalmak görcsös haláltusája világháborút okozhatott, de a Nyugat gazdasági ereje és szellemisége, amely az elmúlt két világháborút táplálta és fenntartotta, már nem létezik.

Ennek a kemény valóságnak a mikrokozmoszát látjuk ma Izrael kétségbeesett pusztításában és Gáza régóta tervezett annektálásában. Izrael jobboldala és elitje tavaly lehetőséget teremtett, és élt is vele. Ha a világ olyan lenne, mint 1967-ben, talán sikerrel jártak volna. Nincsenek mobiltelefonok, nincs internet, nincsenek új európai és észak-amerikai hazákba emigrált észak-afrikai és közel-keleti emberek milliói, nincs szovjet fenyegetés, amely ellen összefogni lehetne, nincsenek gyenge függőségek Sykes-Picot-földön, amelyeknek a Nyugat diktálhatna. A televíziót a nyugati kormányok ugyanolyan szigorúan ellenőrizték az 1960-as években, mint ma - de akkoriban kevés alternatív információforrás állt rendelkezésre. Nem kell olyan sokáig várnunk a történelmi revízióra, és ez jó dolog.

A világ, ahogyan létezik, megakadályozza, hogy még egy "kis népirtás" is a terveknek megfelelően történjen a földért, a gázért és a tengerpartért. Ez a terv, amelyet kevesebb mint 7 millió izraeli támogat, akik Gáza közelében élnek, árt Izraelnek. Még megdöbbentőbb, hogy ezt a bizonyos népirtást az Amerikai Egyesült Államok teljes katonai, pénzügyi és diplomáciai ereje jóváhagyja és támogatja, és mégis kudarcot vall. Ez a kudarc - a jog, a bizalom, az igazságosság, a hit és a hatalmas katonai hatalom kudarca egy apró földrajzi területen - bár tragikus a több mint 2 millió kitelepített, éhező és frusztrált gázai számára, tanulságos a közelgő harmadik világháború témájára nézve.

Lehetséges, hogy ahogy a dolgok felgyorsulnak, a Nagy Háború óta, annak zavaros és elit által vezérelt eredeteivel, a második világháború óta, annak lendületével és folyamatos amerikai és brit megtévesztéseivel és csalásaival, a sok tanulságos hidegháborús katasztrófáig, amelyet az amerikai elit érdekei vezéreltek - lásd Koreában, Vietnam, Közép-Amerika, Jugoszlávia, Irak, Afganisztán, Líbia, Szíria, Ukrajna - hamarabb rájövünk a hazugságokra, hamarabb felismerjük a gazdasági és politikai összefüggéseket, és egy kicsit hamarabb követjük a pénzt, mint az elmúlt húsz alkalommal, amikor az USA és szövetségesei háborúba indultak. Szinte olyan, mintha a bolygó tanulna valamit.

Az USA által kirobbantott vagy támogatott világháborúval szembeni ellenállás lehet, hogy kezdetleges, de decentralizált zselés formájában ugyanolyan hatékony, mintha egy jól körülhatárolt globális ellenállás lenne az amerikai hülyeséggel szemben.

Nem nehéz megemelni a globális üzletelés költségeit, ahogy azt a houthik is bizonyítják. A nettó vagyoni különbségek az egész bolygón nem kedveznek az USA-nak, sem természeti, sem emberi erőforrás formájában. A társadalmi, vallási, néha nacionalista erő, amit az USA és Európa kivételével mindenhol növekvőnek látunk, mindezek azt jelzik, hogy az úgynevezett Nyugat nincs jó helyzetben a háborúkhoz.

Az elit önhittsége a gazdasági súlyával kombinálva előrejelző tényező egy választási háborúhoz. A haldokló, összeomló birodalmak gyakran keresik a háborút - de vajon tényleg képesek-e harcolni ellenük, nemhogy győzni? A csatamezőkre hurcolt, a háborúba belehazudott, az állam szolgálatára rabszolgasorba taszított katonák - el tudjuk-e képzelni, hogy ma ilyen háborút vívjunk? Az ukrán Zelenszkij igen, és az országa zsugorodik, omladozik és gyors ütemben haldoklik. Izrael, miközben eddig több mint 25 000 palesztint mészárolt le sikeresen, és 2 millió palesztint telepített ki, máris elvesztette az erkölcsi, gazdasági és politikai csatát oly módon, hogy az egész múlt századi cionista kísérletet veszélyezteti. Ahhoz, hogy a zsidók biztonságban legyenek a jövőben, új megközelítésre lesz szükségük - ideális esetben a zsinagóga és az állam nem cionista szétválasztására -, vagyis a hatalom nagyobb mértékű decentralizációjára, és a kormány gazdaságba való erősen korlátozott beavatkozására, ahogyan azt Javier Milei a múlt héten tanácsolta a világnak.

Közeleg a harmadik világháború? Számomra ez nem valószínű, és az igazi pénz arra fog menni, hogy a két lábon járó halott birodalmak, mint az Egyesült Államok, hogyan fogják kezelni a belső problémáikat, és hogyan fognak dekoncentrálódni.
Biden az iraki/szíriai kivonulást fontolgatja a neokonok kiborulása miatt Az olyan neokon fejek, mint a Közel-Keleti Intézet Charles Listeré, felrobbantak a mai hírre, hogy a Biden-kormányzat fontolóra veheti a visszavonulást az illegális szíriai és iraki megszállásból.
Először Szíriáról. Ahogy Lister a Foreign Policy mai számában írja:
...négy forrás a védelmi és külügyminisztériumon belül azt mondta, hogy a Fehér Ház már nem akarja fenntartani azt a missziót, amelyet szükségtelennek tart. Jelenleg aktív belső megbeszélések folynak arról, hogyan és mikor kerülhet sor a kivonulásra.

Lister, az Aszad elleni szíriai al-Kaidához kötődő lázadás korai és kitartó támogatója "arra a katasztrofális hatásra figyelmeztet, amelyet a kivonulás gyakorolna az Egyesült Államok és a szövetségesek befolyására a megoldatlan és akut válsághelyzetben lévő Szíriában", hozzátéve, hogy "ez egyben ajándék lenne az Iszlám Államnak".

Áh. ISIS. Emlékszel rájuk? Egy ideje nem hallottunk róluk semmit. Az a mozgó lakoma. Nem sokkal azután, hogy a szíriai Aszad meghívta Oroszországot, hogy mentse meg az országot, amely az USA által támogatott "szabadságharcosok" teljes hatalomátvételének határán tántorgott.

De... hirtelen, mintha végszóra... visszatértek! Éppen akkor, amikor az amerikai megszálló bázisok elleni több mint száz közelmúltbeli támadás után még Biden és "közel-keleti szakértői" is meggyőződtek arról, hogy csak idő kérdése, hogy sok amerikai vér fog folyni, az ISIS hirtelen visszatért, hogy a neokonok megpróbálják vele igazolni Washington további jelenlétét a régióban.

Nagyon kényelmes.

De talán valaki emlékeztette Bident, hogy választási év van, és a választók talán elkezdenek kérdőre vonni, hogy miért és milyen felhatalmazás alapján állomásoznak amerikai csapatok Irakban és Szíriában. Különösen, mivel az "ellenállás" rakétái (és rakétái?) egyre közelebb kerülnek.

Hasonlóan ahhoz, ami miatt Lister pánikol Szíria amerikai megszállásával kapcsolatban, a CNN ma arról számol be, hogy "az amerikai és az iraki kormány várhatóan tárgyalásokat kezd az amerikai katonai jelenlét jövőjéről az országban".

Írja a CNN mély állam szócsöve, Natasha Bertrand: "Az USA és Irak várhatóan hamarosan tárgyalásokat kezd az országban lévő amerikai katonai jelenlét jövőjéről, az ügyet ismerő források szerint, miközben az iraki kormány nyilvánosan felszólítja az USA-t, hogy vonja ki csapatait".

Bertrand idézi a washingtoni "agytröszt-tópia" több lakosát, akik arra figyelmeztetnek, hogy az amerikai "botlódrótos" csapatok kivonása Irakból és Szíriából negatívan befolyásolná az Iránnal való háborúra vonatkozó terveiket... ööö... felbátoríthatná az ISIS-t!

Bertrand idézi a MIC által finanszírozott CSIS "mély gondolkodó" Jon Altermant:

Mégis, az Egyesült Államok iraki erőinek esetleges megváltoztatásáról szóló híresztelések Irán győzelmét jelentenék, mondta Alterman. 'Bármilyen jel arra, hogy ez a vég kezdete, széles körben ünnepelnék az iráni folyosókon'.

Ah igen! Ha az USA véget vetne Szíria és Irak illegális megszállásának, Irán ünnepelne! Azok az aljas mollák! Hogy merik ünnepelni, hogy nincsenek ellenséges csapatok a határukon!

Tudod, ki ünnepelne még? Az amerikai katonák minden egyes anyja, felesége, férje és rokona, akiknek az életüket kell feláldozniuk egy olyan megszállásért, amelynek semmi köze az USA nemzeti érdekeihez.

Biden egy cinikus és vérszomjas szörnyeteg? Kétségtelenül. Ő (vagy a bábjátékosai) csak azért aggódik, hogy a gyűrű még négy évig a kezében maradjon? Abszolút. De ünnepelném és dicsérném a Biden-kormány bármely döntését, hogy helyesen cselekszik, és kivonul a Közel-Keletről, kezdve Irak és Szíria megszállásával? Átkozottul igaza van!

Ahogy Michael Ledeen, a neokonzervatív őrült mondta... "gyorsabban, kérem!"
Csalással viselj háborút: Izrael azon van, hogy belerángassa az USA-t egy Iránnal való konfliktusba? A washingtoni retorika ellenére, amely azt sugallja, hogy az Egyesült Államok elutasítja a közvetlen konfrontációt az Iráni Iszlám Köztársasággal és a térségbeli szövetségeseivel, a Biden-kormányzat tettei más nyelvet beszélnek. Bár nem úgy tűnik, hogy az USA közvetlen konfrontációra törekszik Iránnal, az a szerep, amelyet Izrael Gáza elleni háborújának támogatásában játszik, azt sugallja, hogy egy regionális konfliktus közelebb van, mint valaha.

Bár az amerikai kormányzat azt állítja, hogy meg akarja akadályozni, hogy a Gáza és Izrael között zajló háború kiterjesztéseként regionális háború törjön ki Nyugat-Ázsiában, tettei ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. Az USA nem hajlandó engedni Izrael "feltétel nélküli támogatásának" álláspontjából, még akkor sem, amikor szövetségese Tel-Avivban elköveti azt, amit a dél-afrikai kormány hivatalosan népirtásként jellemez a gázai nép ellen.

Az USA hírnevét az arab és muzulmán világban már régóta rontja az izraeli rezsim feltétel nélküli támogatása és a palesztin nép ellen elkövetett folyamatos bűntettei. Bár a levantei nemzetek - Szíria, Libanon, Palesztina és Jordánia - azzal a szándékkal kezdték meg a nemzeti függetlenségre és szuverenitásra való törekvésüket, hogy baráti kapcsolatokat ápoljanak az Egyesült Államok kormányával, mivel sokkal életképesebb lehetőségnek tartották azt, mint az európai gyarmatosító hatalmakat, Franciaországot és Nagy-Britanniát, ez a kép már régen feledésbe merült. Amikor 1920-ban megalakult a szíriai parlament, amelyben a Levante négy nemzetének - akkor még Nagy-Szíriának nevezték - képviselői megpróbáltak egy demokratikus szíriai államot létrehozni, ezeket az erőfeszítéseket az USA részben támogatta, de Franciaország és Nagy-Britannia végül megsemmisítette.

Az USA semleges szereplőként is felléphetett volna a térségben, békés eredményre törekedve mindenki számára, de agresszív politikát folytatott, támogatott egy gyarmatosító telepes entitást [Izrael], és a térség őslakos lakossága feletti uralomra törekedett. Úgy döntöttek, hogy támogatják a diktatúrákat, despotákat állítanak kliensállamaik élére, és erőszakkal likvidálnak minden függetlenségre törekvő regionális szereplőt. Az egyiptomi Nasszerrel szembeni ellenséges hozzáállástól Irak illegális inváziójáig, a líbiai állam NATO általi szétverésétől Szíria kegyetlen proxy-háború általi elpusztításáig az amerikai kormány az erőszak útját választotta egész Nyugat-Ázsiában.

2003-ban az amerikai hadseregnek lehetősége volt arra, hogy egyszerűen feldaraboljon egy egész országot, ahogyan azt Irakban tette, és bábkormányokat állítson fel, ahogyan azt Afganisztánban tette. Ma, 2024-ben, az USA már nem képes így irányítani az ügyeit. Bár a védelmi tisztviselők tudják, hogy a háborút az egész úgynevezett Közel-Keleten már nem lehet úgy vívni, mint a 2000-es évek elején vagy akár az 1920-as évek elején, a Fehér Ház ugyanolyan arroganciát sugároz.

Az Egyesült Államok afganisztáni bábkormánya megbukott, a Szíria elleni piszkos háborúja kudarcot vallott, az iraki rendszerváltás új ellenséges milíciákat hozott létre, amelyek kétségbeesetten akarják megtisztítani országukat a nyugati befolyástól, és a 2015 óta éheztetett és porig bombázott Jemen olyan katonai erővé vált, amellyel számolni kell. A libanoni Hezbollah ma már képes súlyos katonai vereséget mérni az izraeli hadseregre, és komolyan tartanak attól, hogy egy totális háborúban elfoglalhatja az Izrael által birtokolt Galileát. Továbbá a Gázai övezetben a fegyveres palesztin csoportok három hónapon keresztül dacoltak az izraeli hadsereggel, szintén az USA támogatásával, és megakadályozták, hogy az izraeliek egyetlen célt is elérjenek az offenzívájukkal.

A térségben élő emberek már nem félnek az USA-tól és Izraeltől. Az elrettentés gondolata, az az elképzelés, hogy az arabokat, irániakat, afgánokat, afrikaiakat és általában a muszlimokat bombákkal lehet bűnrészességre kényszeríteni, eltűnt. A szabadságra való törekvés megnőtt, kézzelfogható jövő lett, amely szinte elérhető közelségbe került Nyugat-Ázsiában. Minden egyes kudarc, minden egyes mészárlás csak erősebbé és hajlandóbbá tette a következő generációt a felszabadítási célok megvalósítására, a harc minden egyes ismétlésével radikálisabbá és - az iráni innovatív elméknek köszönhetően - katonailag kifinomultabbá vált.

Mindezt figyelembe kell venni ahhoz, hogy megértsük az elmúlt 100 év amerikai politikájának nagy vonalakban való megértését, valamint az amerikai kormánynak a régióról alkotott felfogását. Washington többé már nem a régió első számú vezetője, és bár ezt nehéz lenyelni, a helyszínen ez a kikerülhetetlen valóság.

Küszöbön áll az USA és Irán közötti eszkaláció?

A Libanonban és Szíriában magas rangú libanoni, iráni és palesztin tisztviselők ellen elkövetett izraeli merényletek első sorozatával világossá vált, hogy a háború a gázai frontvonalról a megszállt Palesztinán kívüli területekre is áttevődött. Izrael megtámadta a szíriai Damaszkuszt, és meggyilkolta az Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) egyik vezető tanácsadóját, Seyyed Razi Mousavi-t, ami után Irán a Moszad egyik főhadiszállása és hét másik érzékeny észak-iraki helyszín elleni csapásokkal torolta meg a támadást. Az iraki izraeli célpontok elleni támadásokkal párhuzamosan Teherán ballisztikus rakétákat lőtt ki a Daesh és az al-Kaida mintegy 1250 kilométerre lévő célpontjaira, ami az Irán és Tel-Aviv közötti távolság.

Izrael emellett a Hamász politikai irodájának helyettes vezetőjét, Száleh al-Arourit is megölte egy légicsapás során, amelyet egy épületre mértek Bejrút déli elővárosában, Dahijében. Ez az eszkaláció, amelyben összesen 7 ember vesztette életét, 2006 óta az első olyan támadás volt, amelyet izraeli harci gépek a libanoni főváros ellen intéztek, és amelyet mindig Tel-Aviv elleni támadással azonosítottak. Nem sokkal később az izraeli rezsim úgy döntött, hogy meggyilkolja Wissam al-Taweelt, a Hezbollah egyik magas rangú tábori parancsnokát Dél-Libanonban.

Bár heves reakcióra lehetett számítani, a Hezbollah úgy döntött, hogy a "konfliktuskezelés" útját járja tovább: érzékeny izraeli katonai célpontokat támad a Meron-hegy és Szafad környékén, és tartózkodik az olyan városok, mint Haifa vagy Tel-Aviv megtámadásától. Ennek a válaszlépésnek az oka, amelyet úgy is lehet értelmezni, hogy a csoport a lehető leggyengébb megtorló intézkedéseket tette, egyértelműen összhangban van a csoport azon politikájával, hogy megakadályozza az Izrael és Libanon közötti háborút. Amennyiben háborúra kerülne sor Libanonnal, a gázai válság politikai és humanitárius megoldására irányuló figyelem elveszne, és a nemzetközi figyelem a palesztin kérdésről a libanoni kérdésre terelődne. Ezért ésszerű, hogy a Hezbollah csak támogató szerepet játsszon, és ne lépjen be a háborúba egyenrangú szereplőként a Hamász és a többi fegyveres palesztin csoport mellett. Az is világos, hogy ha a Hezbollah belép egy nyílt háborúba, a konfliktus regionális konfrontációvá eszkalálódik, és az erőszak ilyen robbanása több színtéren is soha nem látott számú halálos áldozatot követelhet.

A Hezbollah és Irán taktikusan és óvatosan reagált Izrael vakmerő agressziójára, amelyet Izrael hivatalosan nem jelentett be, mert ezek a támadások a nemzetközi jog szerint milyen következményekkel járhatnak. Az USA is úgy tett, mintha nem látna semmi rosszat ebben az ügyben, és tagadta, hogy tudna az izraeli légierő akcióiról. Nyilvánvaló, hogy Tel-Aviv zöld utat kapott a Biden vezette amerikai kormánytól - akár közvetlenül, akár az amerikai kormányzat gyenge álláspontja révén az eszkalálódó gyilkossági hadjárattal kapcsolatban - és a további eszkaláció mellett döntött. A múlt hét végén az izraeli légierő támadást intézett a Damaszkusz központjában lévő Mezzeh negyed ellen, megölve az iráni IRGC öt tagját, valamint civileket és szíriai katonákat egy újabb indokolatlan támadásban. Irán kijelentette, hogy fenntartja a válaszadás jogát.

A feszültséget azonban nem csak Izrael fokozza, az USA is veszélyes eszkalációs lépéseket tett az egész térségben. Ez a "Prosperity Guardian" művelet bejelentésével kezdődött a Vörös-tengeren, és a jemeni haditengerészeti erők elleni támadásokban csúcsosodott ki, amelyekben 10 ember vesztette életét, majd legalább hat különálló bombatámadás következett jemeni célpontok ellen. Az USA légicsapásokat mért az iraki fővárosra, Bagdadra is, megölve az iraki népi mozgósító egységek (PMU) egyik prominens parancsnokát, ami arra késztette Mohammed al-Szudáni iraki miniszterelnököt, hogy megszakítson minden kapcsolatot az amerikai erőkkel, és kérje őket, hogy hagyják el az országot.

Mostanra eljutottunk oda, hogy a jemeni Ansarallah megesküszik, hogy válaszol az országuk elleni amerikai-brit bombázásra, ami háborús cselekmény és az ország szuverenitásának megsértése, míg az iraki ellenálló erők most ballisztikus rakétákat vetnek be az Irakban tartózkodó amerikai személyzet ellen. A Gáza és Izrael közötti háború október 7-i kezdete óta iraki csoportok több mint 146 támadást hajtottak végre a palesztin nép támogatására, az USA pedig saját támadásokat indított az iraki erők ellen Szíriában és Irakban. Az Ain al-Aszad bázis - az amerikai erők legnagyobb iraki katonai támaszpontja - ellen nemrégiben végrehajtott iraki ballisztikus rakétatámadás azonban minőségi ugrást jelentett abban a lőszertípusban, amelyet ezek a csoportok hajlandóak használni.

Ha az amerikai kormány most nem tudja rávenni magát, hogy megállítsa veszett izraeli harci kutyáit, hogy válogatás nélkül támadjanak mindenkit, akit csak látnak, akkor regionális paroxizmussal kell szembenéznie. Az erőszak közelgő robbanása az USA arcába fog robbanni, és megpecsételi a sorsát Nyugat-Ázsiában. Az USA vagy megfékezi az izraelieket és diplomáciára kényszeríti őket, vagy a helyzet eszkalálódik és kezelhetetlenné válik. A gázai palesztin ellenállással szövetséges regionális erők nem fognak meghátrálni, és ha megtámadják őket, a csapások csak még keményebbek lesznek. Az USA nem tud megnyerni egy regionális háborút, ahogy Izrael sem. Az eredmény nyilvánvaló: Izrael és a térségben lévő összes amerikai létesítmény megsemmisül egy ilyen háborúban, így az izraeli-amerikai agresszoroknak csak egyetlen utolsó lehetőségük marad: a nukleáris háború. Az izraeliek és az amerikaiak nem fognak profitálni abból, amit elkezdenek, és az eszkaláció csak arra szolgál, hogy Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök politikai karrierjét előmozdítsa, míg az USA-t vezető haszontalan diplomaták teljesen megvásároltak és lefizettek - nyilvánvalóan nincs elég kollektív agyuk ahhoz, hogy megértsék annak súlyosságát, amivel szembenéznek.

Négy hónappal ezelőtt egy háború Iránnal még nagyon távolinak tűnt, ma már küszöbön áll. Hacsak az izraeli rezsim nem kényszerül a Gáza elleni népirtó támadás befejezésére, akkor az olajpiac összeomlására, a nemzetközi kereskedelemben komoly problémákra és koporsóban hazatérő amerikai katonák ezreire számíthatunk.
Miért mutatnak izraeli katonák snuff-videókat a gázai népirtásukról? Az évtizedekig tartó büntetlenség, nemcsak az izraeli rezsim, hanem a háborús bűnöket elkövető izraeli személyek büntetlensége is idáig vezetett.

A gázai népirtás októberi kezdete óta izraeli katonák olyan videókat tettek közzé a közösségi média platformokon, amelyeket csak snuff-videóknak lehet nevezni. A videókon katonák háborús bűnöket követnek el palesztinok ellen, gyakran élvezettel.

Az egyik videón egy dinoszaurusznak öltözött izraeli katona tüzérségi lövedékeket pakol egy tankba, és táncol, miközben a lövedékeket Gáza felé lövik. Egy másik videón egy katona látható, amint kétéves kislányának szentel egy robbanást a születésnapjára. Másodpercekkel később egy palesztin ház robban fel mögötte. Más videókon izraeli katonák éheztetési akció során felgyújtják a palesztin élelmiszerkészleteket, és gúnyolódnak a palesztin civilekkel, akiket levetkőztetnek, összeterelnek és bekötik a szemüket.

A palesztinok és szövetségeseik a közösségi médiában megdöbbenésüket és felháborodásukat fejezték ki a videók miatt. Sokan azt mondták, hogy a videókat bizonyítékként kellene felhasználni az izraeli rezsim elleni népirtási perben a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon. A Gáza elleni legutóbbi agresszió valóban a történelem egyik legjobban dokumentált atrocitása. És soha korábban nem volt még ilyen nyíltan kifejezve mind a katonák, mind a politikai vezetők népirtási szándéka.

Még az izraeli rezsim támogatóit is megdöbbenti az a szemtelenség, amellyel az izraeli katonák ezeket a videókat terjesztik. A brit műsorvezető, Piers Morgan például az X-en, korábban a Twitteren kérdezte: "Miért filmezik magukat az izraeli katonák folyamatosan ilyen szélsőséges, érzéketlen dolgokat? Miért nem állítják le őket a parancsnokaik? Ez érzéketlenné teszi őket, amikor annyi gyereket ölnek meg Gázában." Morgan számára úgy tűnik, nem az a probléma, hogy mit csinálnak a katonák, hanem az, hogy filmezik magukat.

Azok, akik nem annyira tájékozottak a háttérben, furcsának találhatják, hogy ezeket a katonákat ilyen könnyen belekeverik ilyen szörnyű bűnökbe. De aki ismeri a palesztinai cionista telepesek gyarmati projektjét, az tudja, hogy az évtizedekig tartó büntetlenség - nemcsak az izraeli rezsim, hanem a háborús bűnöket elkövető izraeli személyek büntetlensége is - vezetett idáig.

Valójában az izraeli rezsimnek még mindig nem kellett komoly következményekkel szembenéznie harmadik országok részéről azokért a bűnökért, amelyeket a palesztin nép ellen követett el megalakulása óta. Éppen ellenkezőleg, kivételes diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatokat ápol a nyugati világ nagy részével, és az USA segélyeinek legnagyobb kedvezményezettje. Ahelyett, hogy a globális intézmények és események elkerülték volna, az Eurovíziótól az olimpiai játékokig mindenhol bevonják és ünneplik.

Az izraeli büntetlenségnek van egy másik aspektusa is, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak: Az izraeli katonák rendszeresen beismerik a palesztinok ellen elkövetett szörnyű bűnöket, hogy megnyugtassák lelkiismeretüket és felmentse magát a személyes felelősség alól, de soha nem vonják őket felelősségre.

Maguk az izraeliek ezt a gyakorlatot "yorim ve bochim"-nak nevezik, ami héberül annyit tesz: "lőj és sírj." Ez a cionista baloldal kedvenc időtöltése, és izraeli filmek és dokumentumfilmek tucatjainak középpontjában áll.

Ilyen például a nagy sikerű Tantura című film, amely egy palesztin halászfaluról kapta a nevét, amely 1948-ban egy mészárlás áldozatául esett. Ebben a filmben több izraeli háborús veterán szégyentelenül beszél arról, hogy több száz palesztin civilt öltek meg. Mások nyíltan bevallják, hogy részt vettek az etnikai tisztogatásban, de mindannyian bonyolult karakterekként vannak ábrázolva, akik szenvednek a palesztinoknak okozott traumától.

A "Yorim ve bochim" az izraeli Breaking the Silence civil szervezet munkáját is megtestesíti. Az izraeli hadsereg veteránjainak szervezete, a liberális Nyugat kedvence, a "megszállt területeken" uralkodó valóságot igyekszik feltárni azáltal, hogy teret biztosít az izraeli katonáknak, hogy bizalmasan beszéljenek az izraeli hadseregben szerzett tapasztalataikról, és néha bevallják, hogy részt vettek a szisztematikus bántalmazásban és pusztításban. A szervezet honlapján található jelentéseket hihetetlenül nehéz olvasni, különösen most, hogy látjuk, mi történik Gázában. De ez a szervezet sehol sem szólít fel az elszámoltatásra, vagy beszél arról, hogyan nézhetne ki az igazságszolgáltatás a palesztinok számára, akiket évtizedek óta szisztematikusan bántalmaznak azok a katonák, akikkel együtt dolgozik.

A valóság az, hogy az elmúlt hét és fél évtizedben a palesztinok brutalizálása és meggyilkolása teljesen büntetlenül maradt. A Gázában zajló népirtás és az, ahogyan azt az elkövetők a közösségi médiában szemtelenül közvetítik, ennek a büntetlenségnek a kifejeződése. Az egyetlen módja annak, hogy ennek véget vessünk, és ez ne ismétlődjön meg, az, hogy nemcsak az elkövetőket, hanem a népirtásban részt vevő bűnrészeseket is bíróság elé állítjuk.
Tárgyalások kezdődtek a közel-keleti válságról - az érintettek részvételével Konstruktív tárgyalás folyt Párizsban egy estleges tűzszünetről a Gázai övezetben és az elhurcolt izraeliek szabadon engedéséről, de jelentős szakadékok tátonganak az egyes álláspontok között - közölte vasárnap Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hivatala.
William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója David Barneával, az izraeli külföldi hírszerző szolgálat, a Moszad vezetőjével, valamint Muhammad bin Abdul Rahman asz-Száni katari miniszterelnökkel és Abbász Kamellel, az egyiptomi hírszerzés vezetőjével egyeztett. A felek a jövő héten ismét találkoznak a párbeszéd folytatása végett.

A The New York Times című amerikai lap tudomása szerint Párizsban az amerikai kormány egyik szövegjavaslatát beszélték meg, amely izraeli javaslatokon felül magában foglal felvetéseket a radikális iszlamista Hamász részéről is. Az elképzelések szerint a szélsőségesek elengednék a Gázai övezetben még fogva tartott mintegy 130 túszt, cserébe Izrael két hónapra felfüggesztené katonai műveletét.

A terv szerint egy első fázisban a harcokat 30 napra leállítanák. Ez idő alatt a terrorszervezet elengedné a nőket, időseket és sebesülteket. Ezzel párhuzamosan a felek tárgyalásokat folytatnának egy második fázisról, amelyben a túszként tartott férfiakat, illetve katonákat engednék el egy 30 napos hosszabbításért cserébe.
Izrael háborúban áll - az enyhítés nem opció Semmi sem váltott ki akkora véleménykülönbséget, mint a jelenlegi izraeli-gázai háború - annak hátteréről, lefolyásáról és megoldásáról. Ma két megfontolt, de eltérő nézőpontot teszünk közzé ezekről a kérdésekről és a szükséges vagy elkerülhetetlen következtetésekről, amelyekhez mindegyik vezet.
Sok évvel ezelőtt Dean Inge, egy nagy anglikán pap és tudós, a pacifizmus és a megbékélés elleni érveket a következő szavakkal foglalta össze: "Semmi értelme, hogy a bárányok a vegetarianizmus mellett foglalnak állást, míg a farkas más véleményen van.

Ugyanez az igazság érvényes az évtizedek óta tartó izraeli-palesztin konfliktus tartós és békés megoldására irányuló, folyamatosan ismétlődő kísérletekre is. Az izraeli engedmények soha nem hozhatnak békét mindaddig, amíg ellenségeik elkötelezettek a zsidó állam elpusztítása és lakosainak fizikai eltávolítása mellett.

Ezt semmi sem bizonyította drámaibb módon, mint Gáza története. Hogy Charles Krauthammer-t idézzem, aki a Washington Postban írt 2014. július 17-én, kilenc évvel azelőtt, hogy a Hamász kegyetlen és provokálatlan támadása Izrael ellen kiváltotta a jelenlegi háborút:

"A Hamász apologétái a vérszomjat az izraeli megszállásnak és blokádnak tulajdonítják. Senki sem emlékszik semmire? Kevesebb mint tíz évvel ezelőtt a világ televíziója azt mutatta, hogy az izraeli hadsereg a Gázai övezetben a zsinagógák tetejéről húzza le a megrögzött telepeseket, miközben Izrael felszámolja településeit, kiutasítja polgárait, kivonja katonaságát és Gáza minden centiméterét átadja a palesztinoknak. Egyetlen katona, egyetlen telepes, egyetlen izraeli sem maradt Gázában. És nem volt blokád. Ellenkezőleg, Izrael azt akarta, hogy ez az új palesztin állam sikeres legyen. A gázai gazdaság megsegítésére Izrael a palesztinoknak adta 3000 üvegházát, amelyekben gyümölcsöt és virágot termeltek exportra. Megnyitotta a határátkelőket és ösztönözte a kereskedelmet. Az egész elképzelés az volt, hogy megteremtse a békésen és produktívan egymás mellett élő két állam modelljét. Úgy tűnik, senki sem emlékszik arra, hogy a gázai kivonulással egyidejűleg Izrael felszámolt négy kisebb települést Ciszjordánia északi részén, ami egyértelmű jele volt annak, hogy Izrael el akarja hagyni Ciszjordániát is, és így egy békés kétállami megoldást akar elérni....

"És hogyan reagáltak a gázai palesztinok arra, hogy az izraeliek megadták nekik azt, amit egyetlen korábbi uralkodó, sem egyiptomi, sem brit, sem török sem adott nekik - egy független területet? Először is lerombolták az üvegházakat. Aztán megválasztották a Hamászt. Ahelyett, hogy államot építettek volna a hozzá tartozó politikai és gazdasági intézményekkel együtt, egy évtizedet töltöttek azzal, hogy Gázát egy hatalmas, terrorfegyverekkel teli katonai bázissá alakították át, hogy szüntelen háborút folytassanak Izrael ellen... kilométereken át földalatti alagutakat építettek, hogy elrejtsék fegyvereiket, és amikor a helyzet eldurvul, katonai parancsnokaikat. Milliókat költöttek rakéták, rakétavetők, aknavetők, kézifegyverek, sőt még drónok importálására és gyártására is. Szándékosan helyezték el ezeket iskolákban, kórházakban, mecsetekben és magánházakban, hogy jobban kitegyék saját civiljeiket.'

Ugyanez a zsidógyűlölet és Izrael létjogosultságának tagadása jellemzi a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) és a Ciszjordániát irányító Palesztin Hatóság (PA) hozzáállását és politikáját, aláásva ezzel az Izrael és egy palesztin állam közötti békés együttélés kilátásait. Abu Iyadot idézve, aki 1991-ben bekövetkezett haláláig Jasszer Arafat második embere volt a PFSZ-ben: "Nem szabad illúziót kelteni a megoldást illetően, akár az Egyesült Államokon keresztül, akár egy nemzetközi konferencián keresztül. A szakaszos terv szerint palesztin államot fogunk létrehozni Palesztina bármelyik részén, ahonnan az ellenség visszavonul.... Nem érhetjük el a stratégiai célt, hogy egész Palesztinában palesztin államot hozzunk létre anélkül, hogy előbb ne hoznánk létre palesztin államot a terület egy részén.

Hogy ez továbbra is a jelenlegi Palesztin Hatóság stratégiája, azt az a tény is alátámasztja, hogy logóján még mindig szemtelenül egy olyan jövőbeli palesztin állam térképe látható, amely a Jordán folyótól a Földközi-tengerig terjed - vagyis nem Izrael mellett, hanem helyette. Ami még ennél is fontosabb, hogy médiája, mecsetei és oktatási intézményei továbbra is démonizálják a zsidókat és bátorítják az Izrael elleni erőszakot, a Palesztin Hatóság pedig továbbra is "hősként" és "mártírként" tiszteli a palesztin terroristákat, és pénzügyi támogatást nyújt családjaiknak. Az eredmény? A legtöbb ciszjordániai palesztin, legalábbis egy nemrégiben készült felmérés szerint, teljes mértékben támogatja a Hamászt, és üdvözölte az izraeli civilek október 7-i kegyetlen és szadista mészárlását.

Ennek fényében aligha meglepő, hogy Netanjahu és más izraeliek ellenzik a nyugati vezetők által favorizált "kétállami megoldást", és eltökéltek abban, hogy megtartják a biztonság ellenőrzését az összes határuk körül. Mi is így tennénk, ha olyan állandó egzisztenciális fenyegetésekkel néznénk szembe, mint ők.

Mi tehát a megoldás erre a tragikus konfliktusra? Ha én tudnám, igényt tarthatnék a Nobel-békedíjra, de egy dolog világosnak tűnik számomra. A nyugati demokráciák közvéleményének és kormányaiknak fel kellene hagyniuk azzal, hogy kritikátlanul elfogadják a palesztinok kisajátításáról szóló narratívát, amely delegitimálja és gyengíti Izraelt, bátorítja az antiszemitizmust, és teljes mértékben és bizonyíthatóan hamis - ahogyan azt a honlapon található korábbi cikkemben és egy sokkal hosszabb, 2015-ben írt tanulmányomban megpróbáltam bemutatni, amely kérésre szabadon hozzáférhető tőlem.
1 napot adott Biden Texasnak a visszavonulásra! 25 amerikai republikánus kormányzó támogatja Texast a Bidennel való szembenállásban
A határ menti Texas állam és a szövetségi ügynökségek között hónapok óta jogi csata dúl a bevándorlásról. A republikánus kormányzók egy nagy csoportja közös nyilatkozatban fejezte ki "szolidaritását" Greg Abbott texasi kormányzóval és a határvédelem megerősítésével kapcsolatban, azzal vádolva a Fehér Házat, hogy az illegális bevándorlók beáramlása közepette "teljesen kiszolgáltatottá" teszi az országot.

1 napot adott Biden Texasnak a visszavonulásra!

Tegnap írtam arról itt és itt is, hogy Texas állam fellázadt a washingtoni kormányzás és bevándorláspolitika ellen!

Texas kormányzója, Greg Abbott üzenete a Twitteren/X:

Nyilatkozatom Texas alkotmányos önvédelmi jogáról.

Annak ellenére, hogy sorozatos levelekben - amelyek közül az egyiket személyesen adtam át neki - figyelmeztettem, Biden elnök figyelmen kívül hagyta Texas követelését, hogy tegyen eleget alkotmányos kötelezettségeinek.

Biden elnök megszegte esküjét, hogy a Kongresszus által hozott bevándorlási törvényeket hűségesen végrehajtja.

Biden elnök ahelyett, hogy a bevándorlókat az illegális beutazás szövetségi bűncselekménye miatt vád alá helyezte volna, az ügyvédei szövetségi bíróságokra küldte, hogy pereljék be Texast, amiért az intézkedéseket tett a határ biztosítására.

Biden elnök utasította ügynökségeit, hogy hagyják figyelmen kívül az illegális bevándorlók őrizetbe vételét előíró szövetségi törvényeket. Ennek az a következménye, hogy illegálisan engedélyezik tömeges beutazásukat az Egyesült Államokba.

Azzal, hogy az adófizetők dollárjait Texas határbiztonsági infrastruktúrájának felbontására pazarolja, Biden elnök ide csábította az illegális bevándorlókat az állam déli határának 28 legális belépési pontjától - amik eleve hidak, ahol senki sem fulladna bele a Rio Grande veszélyes vizébe." - Greg Abbott


A csütörtökön közzétett nyílt levelet országszerte 25 GOP-kormányzó írta alá, egyedül Phil Scott vermonti kormányzó volt az egyetlen republikánus, aki nem írta alá az üzenetet.

Az állami vezetők élesen bírálták Joe Biden elnököt, aki szerintük "megtámadta és beperelte Texast, amiért lépéseket tett az amerikai állampolgárok védelmében az országunkba beáramló illegális bevándorlók, halálos drogok, például a fentanil, és terroristák történelmi mértékű beáramlása ellen".

"Szolidárisak vagyunk kormányzó kollégánkkal, Greg Abbott-tal és Texas állammal, akik minden eszközt és stratégiát felhasználnak, beleértve a szögesdrótkerítést is, a határ biztosítására" - folytatódott a levél.

"Tesszük ezt részben azért, mert a Biden-kormányzat nem hajlandó érvényt szerezni a már meglévő bevándorlási törvényeknek, és törvénytelenül engedélyezi az illegálisan az országunkba érkezett migránsok tömeges szabadon bocsátását Amerikában."

Abbott hosszas jogi csatározásba keveredett Biden igazságügyi minisztériumával a Texas által az Egyesült Államokba irányuló illegális bevándorlás megfékezésére tett erőfeszítések miatt.

A feszültséget a hét elején a Legfelsőbb Bíróság döntése súlyosbította, amely felhatalmazta a szövetségi határőrség ügynökeit, hogy eltávolítsák a texasi hatóságok által az amerikai-mexikói határ mentén telepített pengésdrótot. Abbott a döntésre úgy reagált, hogy Biden "megtagadta a [bevándorlási] törvények végrehajtását, sőt, meg is sértette azokat." (...)

Senkinek sincs szüksége kormányra
Senkinek sincs szüksége kormányra

Senkinek sincs szüksége kormányra: Minden kormány és uralom korrupt és gonosz!
Gary D. Barnett január 26, 2024 forrás

"Apám mindig azt mondta, hogy a kormányzás olyan, mintha azt néznéd, ahogy egy másik ember a csizmádba pisil. Valaki jobban érzi magát, de az biztos, hogy nem te vagy az."
~ Orson Scott Card, Szívtűz

Ah kormány, az az intézmény, amelyet kizárólag azzal a céllal találtak ki, hogy megszilárdítsa az emberek feletti erőmonopóliumot, hogy erőszakos vaskézzel uralkodhasson az egész társadalom felett. Ez a fattyú, erkölcstelen és aljas gyakorlat most felemészti ezt az országot és a világot, és ezt kevés ellenállással hagyták megtörténni. Amikor az uralom eluralkodott és zsarnoki, akkor el lehet ítélni az uralkodó osztályt, de amikor ez a zsarnokság örökké tart, akkor az emberek tömegeit kell hibáztatni, akik önként elfogadták és magukévá tették saját szolgaságukat. Ezt a valóságot a legtöbben szándékosan elkerülik, mivel a személyes felelősségvállalás olyan felelősséget követelne meg, amelyet a tömegek nem keresnek.

A mai világban a helyzet sokkal rosszabb, ami ismét az egyéni felelősség és bátorság teljes hiányának köszönhető; a kormánytól való elsöprő függésnek és a tömeges közömbösség bőségének a csordában. Kevés, ha egyáltalán van olyan intézmény, amely tiszteletet vagy dicséretet is érdemelne, így az egyetemes uralom nem csak nyilvánvaló, de az érdemleges vagy megbízható intézmények hiánya csak olaj a zsarnokság tüzére. Ide tartoznak a nem kormányzati szervezetek, a legtöbb úgynevezett jótékonysági szervezet, a vallási entitások, az egyházak, a vállalatok, a bürokráciák, az állítólagos egészségügyi és orvosi intézmények nagy többsége, az oktatási elmegyógyintézetek, a mainstream média, a globális "agytrösztök", és persze minden hatóság által irányított konzorcium. Mindaddig, amíg a többség elvárja, hogy mások gondoskodjanak róla és védjék meg, engedelmeskedik a szabályokon alapuló mesterkurzusnak, és az engedelmességet a biztonság és a túlélés útjának tekintik, addig ez a paradigmaváltás a totalitárius pokolba fog folytatódni.

Az egyén hatalma sokkal nagyobb, mint azt a legtöbben el tudják képzelni, különösen akkor, ha az egyének nagy csoportjai hajlandóak még az állam vagy a szabály gondolatát is elvetni, és az erő vagy erőszak bármilyen fenyegetése esetén lemondani a megfelelésről. Az uralom problémája azonban továbbra is fennáll, mert miközben egyre többen "mondják", hogy felébredtek, és egyre többen támogatják ezt a narratívát, a globális menetrendek a retorikától függetlenül továbbra is hatékonyan haladnak előre. Mostanában divatba jött, különösen az "alternatív média" köreiben, hogy azt hirdetik, hogy "győzünk", és hogy egy új "választással" az új hatalmon lévő uralkodó ledobja a "minket" rabszolgasorba taszító rabláncokat. Kevesen tudják, hogy nincs és soha nem is lesz életképes politikai megoldás. Ahogy Larken Rose helyesen fogalmazott:

"Az igazság az, hogy aki úgy akarja elérni a szabadságot, hogy a hatalmon lévőkhöz folyamodik, hogy adják meg neki, az már megbukott, függetlenül a választól. A "hatalom" áldásáért könyörögni annyit jelent, mint elfogadni, hogy a választás egyedül a gazdát illeti meg, ami azt jelenti, hogy az illető definíció szerint már eleve rabszolga".

Minden kormány mindenütt, beleértve ezt a förtelmes amerikai demokráciát vagy úgynevezett "alkotmányos köztársaságot" is, az erőszak "legális" (illegális) monopóliumával rendelkezik, és ezért ezt az erőszakot a lakosság visszaszorítására használja minden lehetséges szinten. Mindössze annyit kell tennie, hogy törvényt hoz, majd vagyonelkobzással, bebörtönzéssel, sérüléssel vagy halállal fenyeget, hogy kikényszerítse a betartást. Tekintsük csak az Egyesült Államokat és az úgynevezett törvények elképesztő sokaságát.

Senkinek, sem a statisztikusoknak, de még magának a kormánynak sincs fogalma arról, hogy hány szövetségi törvény létezik. Senki sem tudja, hogy hány szabály, korlátozás és előírás van, és lehetetlen választ találni erre a kérdésre. Csak a Federal Register, a javasolt és végleges szövetségi szabályok és rendeletek napi tárháza, jóval több mint 85 000 oldalas. A Code of Federal Regulations 2019-ig 186 000 oldal, a Federal Register Pages pedig az elmúlt évtizedben meghaladta a 800 000 oldalt. Ez önmagában is elképzelhetetlen. De természetesen ennél több is van. Ebben az országban az életünk minden aspektusára van egy törvény, és minden tevékenységre vagy gondolatra van egy teljesen külön nemzetközi törvény, állami törvény, megyei törvény, városi törvény és engedélyezési törvény. Ez a teljes őrület, és ez az oka annak, hogy minden egyes "állampolgár" bármelyik pillanatban bűnözőnek minősülhet. Még Tacitus római történetíró idejében is azt állította, hogy "minél romlottabb az állam, annál több a törvény." Az USA-nak messze több törvénye van, mint bármely más nemzetnek a Földön a történelem során, és ezért minden idők legkorruptabb és legbűnözőbb országa.

Amikor az állam egyetlen alapja az ellenőrzés és az erőszak, ami mindig és örökké így van, akkor az emberek létének lényege a rabszolgaság. Senkinek sincs szüksége kormányra, mivel minden kormány és uralom korrupt és gonosz, és maga az az elképzelés, hogy az embereket lényük minden aspektusában az állam által alkotott "törvények" által kell irányítani, az erkölcstelenség megtestesítője és a szabadság ellenzése.

A KLAUSSCHWABIZMUS: A NEOBOLSEVIZMUS "FEL-TÁMADÁSA"

A marxizmus lényegi alapfogalma, az üldözendő ellenség, úgynevezett belső ellenség / osztályellenség / rendszerellenes renitens fogalma született újjá, azaz jelenik meg újra a globalista-totalitárius-álzöld ideológiában, ahol az üldözendő és elnyomandó ellenség a szén-dioxidot kibocsátó természetet használó, a természettel "felelőtlen kölcsönhatásban álló" homo sapiens. A bolsevizmus más néven leninizmus stalinizmus pedig systematikus népirtás megindokolására használta fel az osztályellenség képzését és eszméjét, amellyel egész társadalmi rétegeket csoportokat célzott meg és likvidált. Ezt emelte ki és hivatalos beadványaiban is érvelt ezzel a Gulágot és Kádár-Csermanek börtöneit megjárt dr Pákh Tibor, rámutatva arra hogy egész társadalmi osztályok likvidálásának elmélete, valamint megtörtént gyakorlata kimeríti a népirtás bűntettének tényállási elemeit. A globalista - totalitárius ("globáltotál" /globtot), ma az egész világ össznépességét egy akolba terelo bűnbanda álzöld ideológiájában maga a homo sapiens van beállítva úgy mint természeténél fogva a természetet pusztító ; mint az ökoszisztéma tudatos és elvetemült ellensége, akit természetesen az ő felfogásukban semlegesíteni, likvidálni kell - legalábbis elnyomni és digitálrabszolgasságban tartani.

KZsG


Mostanra a legtöbben belenyugodtak abba a vak és ostoba helyzetbe, hogy nemcsak elfogadják a következő cárválasztásuk eredményét és kiválasztását, hanem alig várják, hogy részt vegyenek a közelgő, "választásnak" nevezett csalásban. Sokan, köztük azok az államellenes színlelők is, ismét a saját rabszolgaságukra fognak szavazni, és a zsarnokság uralkodó cirkusza újból folytatódni fog.

Azt mondani, hogy felébredtek, egy dolog, de az úgynevezett felébredés alapján cselekedni már egy teljesen más történet. Ha úgy döntesz, hogy elfogadod a sorsodat, mint egy rabszolga, akit urak irányítanak, és továbbra is részt veszel a szavazási idiotizmusban, továbbra is engedelmeskedsz és alkalmazkodsz, továbbra is engeded, hogy az állam egyáltalán létezzen; ez az állam, amely az irányítás és az erőszak elkövetője ellened, akkor megérdemled a rabszolgasorsodat.

Az agresszió nem szükséges a kormányzati hatalom megszüntetéséhez. Egyszerűen az a válasz, ha megtagadjátok, hogy a kormányzat parancsát teljesítsétek minden lépésben, megtagadjátok az engedelmességet, megtagadjátok az alkalmazkodást, megtagadjátok, hogy bármilyen szabályt támogassatok, és megtagadjátok, hogy urakat nevezzetek ki, akik irányítják az életeteket.

"Határozzátok el, hogy nem szolgáltok többé, és azonnal megszabadultok. Nem azt kérem, hogy tegyétek rá a kezeteket a zsarnokra, hogy megdöntsétek, hanem egyszerűen csak azt, hogy ne támogassátok többé; akkor látni fogjátok, ahogyan, mint egy nagy kolosszus, akinek a talapzatát lerántották, a saját súlyától lezuhan, és darabokra törik."



Földalatti alagutak és hibridtenyésztési programok A rejtett terv, hogy egy nagy kataklizmát követő újraindítás után az emberi faj magjait elültessék...
A Chabad brooklyni székháza alatti alagutakat azonnal betonnal töltötték fel, biztosítva, hogy ne legyen olyan vizsgálat, amely ellentmondana annak a képtelen fedősztorinak, hogy nemrég ásták ki őket a COVID lezárások miatt. A mai popkultúrában azt találgatják, hogy ezek az alagutak a gyermekszexkereskedelemmel kapcsolatosak, ami valóban szörnyű probléma az emberi fajban, de úgy tűnik, hogy valami többről van szó ezekben az alagutakban. A föld alá vezető alagutak a Föld egyik legnagyobb rejtélye, és a világ minden táján és a történelem során mindenütt megtalálhatók.

Phil Schneider, egy statikus mérnök, aki tizenhét évet töltött katonai vállalkozóként mélyen a föld alatt fekvő katonai bázisok építésével, körútra indult, előadásokat tartott és fújta a sípot arról, aminek tanúja volt. Azt állította, hogy csak Amerikában százhuszonkilenc mély földalatti bázis van. Mindegyikük akkora volt, mint egy kisváros. Megállapította, hogy e földalatti bázisok némelyike ősi földalatti alagutakhoz és barlanghálózatokhoz kapcsolódik, amelyeket egy nem emberi faj lakott, amelybe belefutott, miközben egy földalatti bázist épített Dulce Új-Mexikó alatt. Schneider szerint a Dulce környéke földalatti bázisok csomópontja volt, amelyeket egy nagysebességű földalatti vasúti rendszer kötött össze. Kevesebb mint egy évvel a bejelentés után Schneider gyanús körülmények között meghalt.

Dulce Új-Mexikó százhetven kilométerre van a négy saroktól, egy olyan terület, amely a Skinwalkerekről ismert, akiket a hopi törzs nem emberi fajként ír le, akik a föld alatt élnek. Dulce kétszázhatvan kilométerre van a Szcientológia szigorúan őrzött földalatti Trementina bázisától. Dulce pedig kétszáz kilométerre van Jeffrey Epstein Zorro Ranchjától, amelyről köztudott, hogy egy nyolcezer négyzetméteres földalatti szinttel rendelkezik, és a pletykák szerint még mélyebbre vezet a föld alá. Több neves tudós szerint, akiket Jeffrey Epstein vendégül látott, Epstein azt remélte, hogy egy kataklizma után az emberi fajt úgy tudja majd elvetni, hogy egyszerre húsz nőt termékenyít meg a Zorro Ranchon.

Christopher Jon Bjerknes kutató szerint a zsidó magvonalak nemzsidó nőkkel való nemesítésének célja a Samaelről és Lilithről szóló kabbalisztikus legendák beteljesülése. Bjerknes szerint a kabbalisztikus tanítások a Föld geocentrikus modelljét tartalmazzák, amelynek alvilága hét szintre nyúlik a felszín alá, ahol egy hüllőfaj él. Ezek a legendák a Föld megtisztulását jósolják, amikor a felszínen mindenki elpusztul, és csak az alvilágban élők maradnak életben.

A magas szintű szabadkőművesek állítólag hisznek egy üreges Földben, ahol egy nem emberi faj uralkodik az Agartha nevű alvilágból. És úgy tűnik, hogy a legjobban őrzött titkaik egy ciklikus kataklizmikus esemény körül forognak.

Phil Schneider tengeralattjáró-bázisokat is épített, és azt mondta, hogy a legtöbbjük kapcsolatban áll a mélyen fekvő földalatti bázisok hatalmas hálózatával. Ghislaine Maxwellnek volt tengeralattjáró-engedélye, és ismert volt arról, hogy embereket szállított az Epstein-szigetre egy víz alatti tengeralattjáró-kikötőn keresztül. Az amerikai hadsereg tengeralattjáró-bázist épített a St Thomas-szigeten, amely mindössze tizenhárom kilométerre van az Epstein-szigettől. És közvetlenül e tengeralattjáró-bázis mellett van a Water Island, amely Joe Biden testvérének és üzlettársuknak a tulajdona.

Az Ickonicnak adott nemrég interjújában Juliet Bryant, akit Jeffrey Epstein két évre elrabolt, azt mondta, hogy soha nem volt szemtanúja annak, hogy az ott lévő tucatnyi lány közül bárkit is eladtak volna Epsteinen kívül más férfiaknak, de egyszer bénultan ébredt fel egy laborasztalon. És szemtanúja volt, ahogy Epstein átváltozik valami mássá.
A digitális közinfrastruktúra terve (DPI) Az ENSZ Fejlesztési Programjának (UNDP) nem megválasztott globalistái tíz éve dolgoznak a Digitális Közinfrastruktúrán (DPI), a digitális személyazonosító rendszer első szakaszán.
"A Digitális Közinfrastruktúra (DPI) egy közös eszköz számos célra. Fontos eszköze a digitális átalakulásnak, és segít a közszolgáltatások nagyarányú nyújtásának javításában. Ha jól van megtervezve és megvalósítva, segíthet az országoknak nemzeti prioritásaik megvalósításában és a fenntartható fejlődési célok felgyorsításában. A kormányoknak, az adományozóknak, a magánszektornak és a civil társadalomnak egyaránt lehetősége van arra, hogy segítsen a kialakításában.

A digitális közinfrastruktúra terve (DPI)

A programot szokás szerint úgy reklámozzák, mint a modern emberek számára kényelmes módot a dokumentumokhoz való hozzáférésre. A DPI adatai alapján 2030-ig várhatóan 100 ország tesz előrelépést a fenntartható fejlődési célok elérése felé.

"A G20-ak 2023-as vezetői nyilatkozata szerint a digitális közinfrastruktúra olyan kritikus áttörést jelent, amely megteremti a szükséges lendületet a pályamódosításhoz és a fenntartható fejlődési célok 2030-ig történő eléréséhez mind a 17 SDG esetében. Az új technológiák exponenciális fejlődésével akut lehetőség nyílik arra, hogy egész közösségek részesüljenek az egyre növekvő számú, életet megváltoztató digitális megoldásokból - a digitális pénzátutalásoktól az e-egészségügyi szolgáltatásokig -, ha megfelelően beruháznak saját digitális infrastruktúrájukba."

A terv az, hogy abszolút mindenkit elérjenek, beleértve azt a 2,6 milliárd embert, akiknek van internet-hozzáférésük. Felejtsük el a tiszta vizet, az élelmet vagy a menedéket - az ő adataik összegyűjtésére pazaroljuk az erőforrásokat. Ha már a forrásoknál tartunk, önök máris több finanszírozást követelnek, mert a világjárvány "a fejlődő országokban az SDG-k éves finanszírozási rését 2,5 trillió dollárról 3,9 trillió dollárra növelte, és a DPI-re rendelkezésre álló finanszírozás nem elegendő a növekvő globális igények kielégítésére." Igen, egy billió.

A program még azt is lehetővé teszi, hogy a globalisták teljesen cenzúrázzák a híreket. Azt mondták, hogy a választások során a dezinformáció ellen fog küzdeni, vagy inkább egy újabb propagandaeszköz lesz.

Nem más, mint Bill Gates keze van ebben az őrületben. A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatja az "50 in 5" programot, amelynek célja, hogy 2028-ig 50 országnak segítsen saját DPI kifejlesztésében.

A DPI lehetővé teszi majd a globalisták számára, hogy az SDG-ket a következőképpen népszerűsítsék:

- SDG1 A szegénység felszámolása: A DPI beindíthatja a fokozott gazdasági rugalmasság, a további foglalkoztatási lehetőségek és a szegénység csökkenésének körforgását, hogy segítsen a mélyszegénységben élő 670 millió embernek (vagyis a világ népességének 8,4%-ának).
- SDG5 Nemek közötti egyenlőség: A DPI több mint 250 millió nő számára javíthatja a szolgáltatásokhoz való hozzáférést.
- SDG8 Tisztességes munka és gazdasági növekedés: A DPI több mint kétmilliárd, banki szolgáltatásokkal nem rendelkező ember számára biztosíthat hozzáférést a pénzügyi intézményekhez.
- SDG13 Éghajlati fellépés: A DPI használata a közös mérési, jelentéstételi és ellenőrzési rendszerekhez (MRV) és a szénnyilvántartások összekapcsolása a fejlődő országok jelenlegi kibocsátáscsökkentési céljainak 3-4 százalékával csökkentheti a CO2-kibocsátást.

Ez abszurdum. Azt akarják elhitetni velünk, hogy teljesen ki tudják irtani a szegénységet azáltal, hogy minden nemzetet arra kényszerítenek, hogy a teljes ellenőrzést átadja néhány ismeretlennek. Nemek közötti egyenlőséget akarnak, de várjunk csak - mi az a nő? Az egyetlen gazdasági növekedés, amit ettől a projekttől akarnak, egy újabb adó, amelyből az emberek soha nem fognak profitálni. Természetesen az éghajlatváltozást is be kell vonniuk a képbe, mert ez a fő ijesztgetési taktika, hogy pénzt szerezzenek.

Hát nem érted? A világ összes problémája megoldható, ha lemondasz a szabadságodról.
Az európai gazdák összefognak, és Brüsszelbe vonulnak, hogy végső csapást mérjenek Sieta van Keimpema, a Farmers Defence Force (FDF) képviselője szerdán Brüsszelben járt, hogy a választási kampányban részt vevő francia gazdákkal kommunikáljon.
Az európai választások már csak egy karnyújtásnyira vannak, és meg kell szabadulnunk a Green Deal-től és az onnan érkező mindenféle éber politikától - mondja Mark van den Oever, az FDF vezetője egy vlogban.

Az európai gazdák összefognak, és Brüsszelbe vonulnak, hogy végső csapást mérjenek

Június 4-én egész Európából érkeznek a gazdák Brüsszelbe. Az FDF összefogott a német mezőgazdasági termelők szövetségével, az LSV-vel és a lengyel mezőgazdasági termelők szervezetével, az IGR-rel, akik szerdán 177 helyszínen tartottak akciót.

"Ebből a három szervezetből fogjuk kiépíteni a kapcsolatot a többi európai ország összes testvérszervezetével" - mondja Van den Oever. Litvániát, Franciaországot és Belgiumot említi. Ezek a testvérszervezetek viszont kapcsolatokat fognak kiépíteni.

"Hosszú az út Brüsszelig, de meg kell tennünk" - hangsúlyozza az EVS vezetője. "Mert nem fog jól menni, ha így folytatjuk. Az európai politikának meg kell változnia".

Amikor a legérzékenyebbek, két nappal a választások előtt, akkor fogunk nekik csapást mérni" - mondja Van den Oever, aki Brüsszelben akarja megadni a végső csapást.
A WEF bizalom helyreállítására tett kísérletei kudarcot vallottak Davosban Senki sem bűnösebb a káros félretájékoztatás terjesztésében és a bizalmatlanság szításában, mint a meg nem választott globalisták és köz- és magánszférabeli partnereik: véleménynyilvánítás.
A Világgazdasági Fórum (WEF) kísérletei az úgynevezett közegészségügyi szakértőkbe, a médiába és a nem választott globalista politikusokba vetett bizalom helyreállítására szánalmasan megbuktak Davosban.
Négy év kellett ahhoz, hogy Davos a 2020-as "a társadalom és a világgazdaság jelentős újraindítására van szükségünk" mondattól a 2024-es "helyre kell állítanunk a bizalmat" mondatra térjen át.

Azzal, hogy az emberiség jövője fölötti megbízottakká nevezték ki magukat, és kijelentették, hogy a tények és a hírek az övék, miközben beismerték, hogy mindenben tévedtek, ami a bezárások és a vakcinamegbízások okozta hatalmas szenvedéssel kapcsolatos, anélkül, hogy érdemi változtatásra kötelezték volna magukat, a WEF nem megválasztott globalistái és partnereik továbbra is megmutatják, hogy valójában mennyire megbízhatatlanok.

Az alábbiakban megnézünk néhány nyilvánosan elérhető vitát az idei WEF éves találkozójáról, amelyek megmutatják, hogy az úgynevezett elitünk mennyire megveti az embereket, akiket irányítani akar.

Klaus Schwab "a jövő kurátorainak" nevezi ki magát és a davosi közönséget.

Kezdjük a WEF alapítójával, Klaus Schwabbal, aki az idei davosi éves találkozó megnyitó beszédében magát és a davosi közönséget "a jövő kurátorainak" nevezte ki.

"A bizalom nem csupán egy érzés; a bizalom a cselekvés, a hit, a remény iránti elkötelezettség [...] Újra fel kell fedeznünk azt a narratívát, amely az emberiséget a kezdetek óta mozgatja, és magunkévá kell tennünk - egy jobb jövő megbízottjaiként."
Klaus Schwab, WEF éves találkozó, 2024.


Schwab szemében a bizalom a cselekvés melletti elköteleződést, a hitet és a reményt jelenti.

Minden alkalommal, amikor a WEF alapítója azt mondja: "vissza kell állítanunk a bizalmat", valójában azt mondja, hogy a nem megválasztott globalistáknak vissza kell állítaniuk saját elkötelezettségüket a cselekvés mellett a vak remény és a hit által.

"A jövő kurátoraiként felelősek vagyunk egy olyan világ előmozdításáért, amely gazdagabb a lehetőségekben, igazságosabb a lehetőségekben és biztosabb az alapjaiban. Sőt, a kormányzat, az üzleti élet és a társadalom vezetőiként különös felelősségünk van abban, hogy helyreállítsuk a bizalmat abban, ahogyan saját kuratóriumi szerepünket betöltjük."
KLAUS SCHWAB, WEF ÉVES KONFERENCIA, 2024


És ezzel Schwab megadta a keretet a bizalom helyreállításának átfogó témájához, amely végigvonult az idei davosi WEF éves találkozón.

A bizalom helyreállítása a társadalmi, gazdasági és politikai életünk gondnokaként tevékenykedő, nem választott, önjelölt kurátorok "cselekvésre való elkötelezettségét" jelenti.

Ami a bizalom helyreállítását illeti, ez nem egy jó kezdet.

Most pedig nézzük meg, mit mondott az establishment média a bizalom helyreállításáról.

Az örökölt média panaszkodik, hogy már nem az övék a hírek, megkérdőjelezik őket, és átláthatónak kell lenniük.

A Wall Street Journal főszerkesztője, Emma Tucker a "Defending Truth" (Az igazság védelme) című előadáson azt mondta, hogy régi médiamárkaként "még mindig nagy a bizalmunk [...] Azt hiszem, hogy úgy kell dolgoznunk a bizalom fenntartásán, ahogy nem is olyan régen még nem kellett".

Ehhez Tucker hozzátette:
"Mi voltunk a hírek tulajdonosai. Mi voltunk a kapuőrök, és mi birtokoltuk a tényeket is [...] Manapság az emberek mindenféle más hírforrást is felkereshetnek, és sokkal inkább megkérdőjelezik, amit mi mondunk."
Emma Tucker, a WSJ főszerkesztője, WEF éves találkozó, 2024.


Tucker megoldása a médiába vetett bizalom helyreállítására a valódi újságírás gyakorlásában merül ki, például az átlátható forrásszerzésben, amelyet elméletileg már az első naptól kezdve gyakorolni kellene.

Hányszor hallotta már, hogy a régi média azt mondja: "névtelen forrás szerint" vagy "a helyzetet ismerő személy szerint"?

"Szinte meg kell magyaráznunk a működésünket, hogy az olvasók megértsék, hogyan szerzünk forrást a történetekhez; tudni akarják, hogyan szerezzük a sztorikat; úgyszólván fel kell emelnünk a motorháztetőt, olyan módon, amihez az újságok nem szoktak hozzá".

A WSJ főszerkesztője, Emma Tucker, WEF éves találkozó, 2024.
A WSJ főszerkesztője a bizalom helyreállításának módjáról szóló magyarázatában nem tesz említést arról, hogy ki finanszírozza az örökölt médiát, illetve a lehetséges összeférhetetlenségekről.

Ehelyett csak annyit mond, hogy az újságok nem szokták megmutatni a munkájukat, ezért "sokkal átláthatóbbnak" kell lenniük.

Ugyanezen a "Defending Truth" (Az igazság védelme) című ülésen Meredith Kopit Levien, a New York Times elnök-vezérigazgatója lényegében azt mondta, hogy a közönséget át kell nevelni, hogy helyreálljon a bizalom, és hogy megértsék, miért van szükségük a hagyományos médiára.

"Segítenünk kell a közönségnek, hogy a független újságírás értékét és fontosságát illetően médiaműveltebbé váljon [...] Olyan közönségre van szükségünk, amely megérti az újságírás értékét, amely a keresés, a nem tudás és a nem egy oldal vagy egy csapat mellett való játék attitűdjéből fakad."
Meredith Kopit Levien, a NYT vezérigazgatója, WEF ÉVI ÜLÉS, 2024.


Más szóval, a New York Times vezérigazgatója úgy véli, hogy a mainstream médiának ugyanúgy kell működnie, mint eddig, és a közönségnek kell megváltoznia.

Ön és én vagyunk azok, akik tudatlanok vagyunk, és akiket át kell nevelni, hogy megértsük, miért van szükségünk az olyan szennylapokra, mint a New York Times.

A NYT vezérigazgatója ugyanakkor a független újságírás értékéről tartott előadást, dicsérve a Google-t és más nagy technológiai platformokat, amiért leverik a független újságírást, amelyet "alacsony minőségű tartalomnak" és "minden másnak" bélyegzett, ami nem illik bele a hivatalos narratívába.

"A technológiai fejlődés, amely nekünk is annyi mindent hozott, többek között sokkal nagyobb közönséget a munkánknak, azt eredményezte, hogy a platformok az alacsony minőségű tartalmak elszaporodásához vezettek [...] Mit lehet tenni ez ellen? A technológia jobb jeleket ad ahhoz, hogy megkülönböztessük a független, tényeken alapuló újságírást a többi dologtól".
MEREDITH KOPIT LEVIEN, A NYT VEZETŐJE, A WEF ÉVES KONFERENCIÁJÁN, 2024.

"A Google az évek során valódi előrelépést tett ezen a területen. Hogyan működik a keresés? Hogyan indexelik a dolgokat? Az információs ökoszisztéma következő fejezetébe lépünk. Hogyan lesz kiemelve a minőségi tartalom? Hogyan fogják felismerni őket? Hogyan fog megjelenni a skálán?"
NYT VEZÉRIGAZGATÓJA, MEREDITH KOPIT LEVIEN, WEF ÉVES TALÁLKOZÓ, 2024.


A NYT vezérigazgatója tehát nem csak arról akarja felvilágosítani a közönséget, hogy miért van szükségük a régi médiára, hanem azt is javasolja, hogy a Google keresési eredményeinek manipulálásával nyomják el az ellenvéleményeket és ellenérveket.

Pontosan ezt ismerte el az ENSZ kommunikációs igazgatója, Melissa Fleming a WEF 2022-es fenntartható fejlődési találkozóján, ahol azt mondta: "Partnerséget kötöttünk a Google-lal.

"Társultunk a Google-lal. Ha például a Google-ben rákeresünk a 'klímaváltozás' kifejezésre, akkor mindenféle ENSZ-forrást kapunk a keresés tetején.

"Akkor hoztuk létre ezt a partnerséget, amikor megdöbbenve tapasztaltuk, hogy amikor rákerestünk a 'klímaváltozás' kifejezésre a Google-ban, hihetetlenül elfogult információkat kaptunk az első helyen."

Fleming ezután 2022-ben kifejtette:
"Miénk a tudomány, és úgy gondoljuk, hogy a világnak tudnia kell, és maguk a platformok is tudják ezt".
Melissa Fleming, az ENSZ globális kommunikációért felelős főtitkárhelyettese, a WEF fenntartható fejlődéssel kapcsolatos hatásvizsgálati találkozóján, 2022.


Ha összehasonlítjuk Fleming 2022-es szavait a tudomány birtoklásáról azzal, amit a Wall Street Journal főszerkesztője mondott 2024-ben a hírek és tények birtoklásáról, az üzenet nem is lehetne egyértelműbb - ők akarnak az egyedüli információforrások lenni, és lépéseket tesznek az ellenkező vélemények elnyomására.

Egészségügyi szakértők lebuktak a tudománytalan állításokkal, amelyek közpolitikává váltak és tönkretették az emberek életét

Most pedig térjünk át az idei davosi éves találkozó egy másik panelbeszélgetésére, hogy megnézzük, hogyan kellene helyreállítani a tudományba vetett bizalmat.

A "A tudományba vetett bizalom helyreállítása" című panelbeszélgetés egyik megoldása Bettina Stark-Watzinger német szövetségi oktatási és kutatási minisztertől származik, aki szerint a kutatóknak jobban kell kommunikálniuk eredményeiket a nyilvánosság felé, és a tudósokat védeni kell, amikor megszólalnak, és kijelentette, hogy:

"[Meg kell] védenünk a tudósokat, amikor megszólalnak - hogy mindannyiukat megvédjük, és ne hagyjuk őket egyedül állni a tűzben".
Bettina Stark-Watzinger német szövetségi oktatási és kutatási miniszter, WEF ÉVI ÜLÉS, 2024.


A moderátor egy kacsintással válaszolt:
"Igen, ez egy jó érv. Úgy értem, Dr. Fauci múlt heti megjegyzése a hat lábnyi távolságról nagyon káros volt a közvélemény számára, mert lényegében azt mondta: 'Nos, ez egy feltételezés volt, amit tettünk. Jó ötletnek tűnt, de nem volt rá tudományos alapunk", és mégis ez lett a közpolitika."
Richard W. Edelman, WEF éves találkozója, 2024.


Ugyanezen, a "Tudományba vetett bizalom helyreállítása" című panelbeszélgetésen a moderátor Richard Edelman megkérdezte Vas Narasimhan, a Novartis International vezérigazgatóját: "Ön szerint mennyire sérült meg a CDC [Center for Disease Control and Prevention] a COVID utáni korszakban?".

Narasimhan azt válaszolta, hogy a CDC-t azért érte kár, mert olyan üzeneteket tett közzé, amelyeket "deklaratív kijelentéseknek tekintettek", de összességében a CDC a "közegészségügy egyik legkiemelkedőbb járványügyi szervezete" - mondta:

"[A CDC] minden bizonnyal kárt szenvedett. Mindenekelőtt azt mondanám, hogy a CDC a világ egyik legkiemelkedőbb közegészségügyi járványügyi szervezete [...] Olyan nyilatkozatokat tettünk, amelyeket kijelentő jellegűnek érzékeltek, majd újra és újra felül kellett vizsgálnunk ezeket a nyilatkozatokat, és milyen gyorsan elveszett a bizalom".
Vas Narasimhan, a Novartis International vezérigazgatója, WEF éves találkozója, 2024.


"Úgy értem, ültem kormányzókkal az Egyesült Államokban, és hihetetlen, hogy az Egyesült Államokban mennyire bizalmatlanok a közegészségüggyel szemben az oltási követelmények és a maszkok viselése tekintetében!"
Vas Narasimhan, a Novartis International vezérigazgatója, WEF éves találkozó, 2024.


Emlékeznek még, amikor Rochelle Walensky, a CDC korábbi igazgatója, Dr. Anthony Fauci, Albert Bourla, Bill Gates, Rachel Maddow, az MSNBC műsorvezetője, Joe Biden amerikai elnök és még számtalanan mások azt állították, hogy az úgynevezett COVID-19 vakcinák megakadályozzák az emberek megfertőződését és a vírus továbbadását?

Igen, ez mind félretájékoztatás és dezinformáció volt a saját szabványaik és definícióik szerint.

"Félretájékoztatás és dezinformáció: Olyan tartós félretájékoztatás (akár szándékos, akár nem szándékos), amelyet széles körben terjesztenek a médiahálózatokon keresztül, és amely jelentősen megváltoztatja a közvéleményt a tényekkel és a hatóságokkal szembeni bizalmatlanság irányába. Ide tartoznak többek között a következők: hamis, meghamisított, manipulált és hamisított tartalmak"
WEF Global Risks REport, 2024.


A WEF Global Risks Report 2024 szerint a félretájékoztatás a legnagyobb globális aggodalom a következő két évben, de senki sem bűnösebb a félretájékoztatás terjesztésében és a bizalom lerombolásában, mint a WEF nem megválasztott globalistái és köz- és magánpartnereik.

A nem megválasztott globalisták, kormányok, Big Pharma, Big Tech és az úgynevezett egészségügyi szakértők félretájékoztatása és dezinformálása 2020-tól egy kétszintű társadalomhoz vezetett, ahol az úgynevezett oltást választó emberek elvesztették állásukat és kirekesztődtek a társadalom számos területéről, miközben a kisvállalkozások bezártak, és a világ az egész emberi történelem legnagyobb vagyonátcsoportosítását élte át az alsó osztályból a felsőbb osztályba.

Sok élet ment tönkre, miközben a leghatalmasabbak még gazdagabbak lettek.

Maxima holland királynő - a Novartis vezérigazgatójának a bizalom elvesztéséhez vezető oltási követelményekkel kapcsolatos megjegyzéseit megismételve - ismét hangsúlyozta a digitális személyazonosító igazolványhoz kapcsolódó oltási útlevelek fontosságát.

A WEF 2024-es éves találkozójának "Összehasonlító jegyzetek a pénzügyi befogadásról" című ülésén őfelsége így nyilatkozott:
"Ahhoz, hogy számlát nyissunk, személyi igazolványra van szükségünk. Meg kell mondanom, hogy amikor én kezdtem, nagyon kevés olyan ország volt Afrikában vagy Latin-Amerikában, ahol mindenütt volt digitális és biometrikus személyazonosító igazolvány."

"Minden partnerünkkel együtt dolgoztunk azon, hogy ezt a fejlődést előmozdítsuk, és az az érdekes, hogy bár ez nagyon fontos a pénzügyi szolgáltatások szempontjából, nem csak!".

"Az iskolai beiratkozás szempontjából is jó; az egészségügy szempontjából is jó - ki van beoltva, ki nincs beoltva; nagyon jó a kormánytól származó támogatások megszerzéséhez."

Amikor Peter Imanuelsen svéd újságíró megosztotta a holland királynőről készült klipemet, amelyben ezeket a kijelentéseket teszi, és amelyet már több mint 1,5 milliószor néztek meg, Elon Musk, az X tulajdonosa reagált:

"Még mindig a Covid vakcinákról beszélnek, miután valaki az arcukba köhögött a színpadon!".

"Ez [a digitális azonosító] az iskolai beiratkozáshoz is jó; az egészségügyhöz is jó - ki volt ténylegesen beoltva, és ki nem; nagyon jó a kormánytól kapott támogatások megszerzéséhez".

Maxima holland királynő és az ENSZ főtitkárának az inkluzív fejlesztésfinanszírozásért felelős különleges képviselője, WEF éves találkozó, 2024.

Miközben Musk feltételezte, hogy a holland királynő a COVID-19 vakcinákról beszélt, ami teljesen lehetséges, nem említette az idei davosi találkozó másik fontos beszédtémáját, nevezetesen egy jövőbeli betegséget, amelyet a WHO "X-betegségnek" nevez.

Bárhogy is legyen, bár a COVID-19 elleni oltási követelményeket világszerte sok esetben feloldották, nincs garancia arra, hogy a jövőben nem fognak oltási követelményeket előírni.

A WEF szánalmasan kudarcot vall az önjelölt média, közegészségügyi és nem választott globalista politikai szakértőkbe vetett bizalom helyreállítására tett kísérletében.

Az ebben a véleménycikkben bemutatott információk és nézőpontok csak a felszínt karcolják, és csak néhány nyilvánosan elérhető ülést vizsgálnak meg az idei davosi WEF éves találkozóról.

A múlt héten lezajlott több tucatnyi megbeszélés között sokkal több példa van a nem megválasztott globalisták kudarcaira.

Az itt bemutatott forrásokból világosan kiderül, hogy az elit teljes mértékben tisztában van azzal, hogy nem voltak átláthatóak, hogy tudják, hogy az emberek nem bíznak bennük, de ennek ellenére úgy folytatják, ahogy eddig, mert ők a szakértők.

Tudják, hogy félretájékoztatást és dezinformációt terjesztenek, de az ő szemükben ez rendben van, mert a lehető legtöbbet tették a rendelkezésükre álló tudással.

Mi történt a világ többi orvosával, újságírójával, alkotmányvédőjével és aggódó polgárával, akik ugyanezekkel az információkkal rendelkeztek, és megpróbáltak mindenkit figyelmeztetni a kormány túlhatalmaztatására és a vállalatok foglyul ejtésére?

Őket démonizálták, démonizálták, de-platformálták és cenzúrázták, amíg el nem felejtették őket.

Ugyanez fog újra és újra megtörténni, mert mindig lesz egy újabb - valós vagy vélt - "válság", amelyet a hatalmon lévők ürügyként fognak felhasználni az ellenvélemény elfojtására és a totalitárius politika érvényesítésére a globális zsarnokságra való törekvésükben.

Az inga egy időre a szabadság javára lendülhet, de mindig vissza fog lendülni a quislingek felé, akik eladják országaikat és lelküket a világ nem megválasztott és önjelölt vagyonkezelőinek.

Mit fogsz ezúttal másképp csinálni a neked adott tudással?

Malo periculosam libertatem quam quietam servitutem (Jobb a veszélyesebb szabadság, mint a csendes rabszolgaság).
Chicago megtiltja a földgáz használatát a magánlakásokban, hogy megfeleljen a WEF Net Zero céljainak A demokraták által irányított Chicago városa a földgáz kitiltását kezdeményezi minden új otthonból, hogy megfeleljen a nem választott Világgazdasági Fórum (WEF) "Net Zero" céljainak.
A chicagói városi tanács olyan rendeletet fontolgat, amely betiltaná a földgáz használatát a legtöbb új épületben.

A városi tanács tisztviselői azt állítják, hogy a terv létfontosságú a WEF "Net Zero" programjának teljesítéséhez, hogy "megmentsék a bolygót" az úgynevezett "éghajlati válságtól".

A javaslat a Tiszta és megfizethető épületekről szóló rendelet (CABO) nevet viseli.

Olyan kibocsátási normát határozna meg, amely egy elérhetetlen szabványon keresztül gyakorlatilag betiltaná a földgázt.

Ezzel a Szeles Város lenne a legújabb kék város, amely megtiltaná a jövőben a gázkályhák használatát az otthonokban.

Egyúttal megnyitná az utat az elektromos fűtés és a készülékek előtt, amelyek állítólag alacsonyabb üvegházhatású gázkibocsátással rendelkeznek.

"Ez a valódi túlélés és városunk jövőjének - és különösen a gazdasági jövőnknek - a kérdése" - mondta Maria Hadden demokrata tanácsosnő, aki a CABO-t beterjesztette.

"Ebbe az irányba kényszerít bennünket [nemcsak] a természet, hanem a politika, az üzleti élet és [az] ipar is. Az emberek azért hozzák meg ezeket a döntéseket, mert ez gazdaságosabb, egészségesebb [és] biztonságosabb."

A demokraták szövetségi, állami és helyi szinten is felvetették, illetve kezdeményezték a gáztűzhelyek betiltását.

A Joe Biden demokrata elnök vezette Energiaügyi Minisztérium (DOE) által javasolt szabály betiltaná a piacon lévő gáztűzhelyek felének értékesítését, a tárca 2023 februárjában tervezte.

Hónapokkal később New York állam törvényhozása elfogadott egy törvényjavaslatot, amely előírná, hogy az új, hét emelet magas vagy annál alacsonyabb épületekben indukciós tűzhelyeket és elektromos hőszivattyúkat kell használni.

Kathy Hochul demokrata kormányzó a földgázról való átállást a szénről való átálláshoz hasonlította.

A Biden-kormány júniusban támogatta a kaliforniai Berkeley 2019-ben életbe léptetett tervét, amely a jövőben betiltja a földgáz használatát az épületekben.

Évekkel azután, hogy a város átadta a tervet, a Kilencedik Kerületi Fellebbviteli Bíróság kimondta, hogy a földgáz városok és államok általi korlátozása sérti a szövetségi törvényt.

A hónap elején a bíróság elutasította az ügy újbóli tárgyalására irányuló kérelmet, ami azt jelenti, hogy a döntés végleges lesz, hacsak a Legfelsőbb Bíróság nem veszi fel az ügyet.

Eközben egyes baloldali törvényhozók súlyos büntetéseket szorgalmaznak, hogy a lakosságot a "Net Zero" betartására kényszerítsék.

Washington államban a demokraták azt szorgalmazzák, hogy a lakosság tagjait akár egy évig terjedő börtönbüntetéssel sújtsák, ha gázüzemű kerti szerszámok használatán kapják őket - számolt be a Slay News.

Az állami képviselők szerint. Amy Walen és Liz Berry szerint a törvénytisztelő polgárok börtönbe zárása a fűnyírójuk energiaforrása miatt segít a "klímaváltozás" elleni küzdelemben.

A demokrata törvényhozók a múlt hónapban terjesztették be az 1868-as képviselőházi törvényjavaslatot.

A jogszabály célja, hogy 2030-ra elérjék a "nettó nullát" a "kültéri erőgépekből származó kibocsátások csökkentésével".

A törvényjavaslat szerint a gáz- és dízelüzemű kertépítő eszközök "számos légszennyező anyagot bocsátanak ki".

Ezek a "szennyező anyagok" állítólag "hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz és negatívan befolyásolják a közegészségügyet" - állítja a jogszabály.

Máshol a demokrata polgármesterek országszerte olyan intézkedéseket szorgalmaznak, amelyek megtiltják a lakosságnak a hús- és tejtermékek fogyasztását a WEF globalista programjának való megfelelés érdekében tett országos erőfeszítés részeként.

Amint arról a Slay News beszámolt, 14 amerikai nagyváros "célul tűzte ki", hogy 2030-ig betiltja a hús- és tejtermékek fogyasztását, valamint a személygépkocsi-tulajdonlást, hogy megfeleljen a Világgazdasági Fórum (WEF) zöld napirendjének céljainak.

Az amerikai városok a "C40 Cities Climate Leadership Group" (C40 Városok Klíma Vezető Csoportja) elnevezésű koalíciót hoztak létre.

A C40 "ambiciózus célt" tűzött ki a WEF céljainak 2030-ig történő teljesítésére.

A "cél" teljesítése érdekében a C40 városok ígéretet tettek arra, hogy lakosaik betartják a következő kötelező szabályok listáját:

"0 kg húsfogyasztás"
"0 kg tejtermékfogyasztás".
"3 új ruházati cikk személyenként és évente".
"0 saját tulajdonú személygépkocsi".
"3 évente és személyenként 1 rövid távú (1500 km-nél rövidebb) oda-vissza repülőút".

A C40 Cities disztópikus céljai a "The Future of Urban Consumption in a 1,5°C World" című jelentésében olvashatók.

A jelentést 2019-ben tették közzé, és 2023-ban újra hangsúlyozták.

A szervezetet a demokrata milliárdos Michael Bloomberg vezeti és nagyrészt finanszírozza.

A szervezetet a világ közel 100 városa alkotja.

A C40 amerikai városi tagjai közé tartoznak:

Austin
Boston
Chicago
Houston
Los Angeles
Miami
New Orleans
New York
Philadelphia
Phoenix
Portland
San Francisco
Washington, D.C.
Seattle

A lépés a Fehér Ház teljes támogatását is élvezi.

John Kerry, Joe Biden demokrata elnök leköszönő "klímacárja" kijelentette, hogy a "Net Zero" eléréséhez a gazdáknak fel kell hagyniuk az élelmiszertermeléssel.

A Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) tavalyi AIM for Climate csúcstalálkozóján Kerry azt mondta a hallgatóságnak, hogy "nem érhetjük el a nettó nullát, nem tudjuk elvégezni ezt a munkát, hacsak a mezőgazdaság nem kerül a megoldás részeként a középpontba".

Kerry figyelmeztette a résztvevőket, hogy az ő és a világ más vezetőinek "élete függ" attól, hogy a mezőgazdasági termelők beszüntetik-e tevékenységüket.

Ha a gazdák leállítják az élelmiszer-termesztést, az csökkenteni fogja a mezőgazdaság "kibocsátását" - ragaszkodik Kerry.

Azzal folytatta, hogy már nem is nevezi ezt a kérdést éghajlatváltozásnak.

"Ez nem változás, ez válság" - jelentette ki.

"A metán mérséklése a leggyorsabb módja annak, hogy rövid távon csökkentsük a felmelegedést" - állította Kerry, miközben célba vette az állattenyésztőket.

"Az élelmiszeripar és a mezőgazdaság hozzájárulhat az alacsony metánszintű jövőhöz a gazdálkodók termelékenységének és ellenálló képességének javításával" - jelentette ki.

Kerry általános üzenete azonban úgy tűnt, hogy a húsfogyasztásnak olyan luxusnak kellene lennie, amely csak a hozzá hasonló gazdag elitistákra korlátozódik.

Lényegében a tömegeknek fel kell hagyniuk a húsevéssel és a természetes tüzelőanyagok használatával, hogy az elit céljait elérjék.
A klímavédelmi rémhírterjesztők: Újabb 40 milliárd fontnyi készpénzt dobnak le a Net Zero lefolyóba A kormány ismét nagylelkűen bánik a pénzeddel. Éppen most adtak zöld utat a Draxnak, hogy szén-dioxid-leválasztó technológiát (CCS) szereljen be az észak-yorkshire-i fatüzelésű erőművébe. Várhatóan meghosszabbítják a támogatási megállapodást is, amely már így is évi 700 millió fontot hoz a Draxnak, és amely 2027-ben jár le.

Az elképzelés szerint a fák elégetéséből származó szén-dioxidot felfogják, és az Északi-tenger alatti tárolóba vezetik, ami elméletileg szén-dioxid-negatívvá teszi az egészet. Mindez természetesen a Net Zero célok elérése érdekében.

Sajnos ez pénzbe fog kerülni, méghozzá rengeteg pénzbe. És képzeljék el, mindezt önöknek és nekem kell majd megfizetnünk az áramszámláinkon keresztül. Az Ember, az energiaelemző cég becslése szerint a teljes támogatás összege évente 1,7 milliárd fontot tesz ki, ami az erőmű élettartama alatt 42 milliárd fontot jelent.

Ez csak az erőmű működési költségeit fedezi, a több milliárdos tőkeköltségeket nem, amelyek szintén valamilyen formában támogatást igényelnek. A CCS üzemeltetési költségei sokkal magasabbak, mivel energiaigényes folyamatról van szó. A biomassza-erőműhöz hozzáadva a biomassza elégetéséből származó hő egy részét elhasználná, amelyet egyébként villamosenergia-termelésre használnának fel. Ez azt jelenti, hogy ugyanannyi villamos energia előállításához több fát kellene elégetni.

Még a környezetvédők is dühösek a tervekre. Régóta panaszkodnak arra, hogy a Draxban történő fapellet-égetés elpusztítja az észak-amerikai őserdőket. Ráadásul a CCS-technológia nem bizonyított méretben, és nem valószínű, hogy az összes szén-dioxidot el tudná távolítani, még ha működne is.

A fa elégetése a levegőszennyezés szempontjából is rossz; valójában sokkal rosszabb, mint a szén.

A Drax a legjobb esetben is évi 8 millió tonnával, az Egyesült Királyság teljes CO2-kibocsátásának 2 százalékával csökkentheti szén-dioxid-kibocsátását. Tényleg érdemes erre 40 milliárd fontot költeni?

Ne hagyja magát becsapni a 99 mérföld/órás szélerősséggel kapcsolatos állításokkal

A Meteorológiai Hivatal megint trükközik! A médiát elárasztották azok az állítások, amelyek szerint az Isha vihar 99 mérföld/órás szelet hozott, a Met Office jelentéseire alapozva.

Ezúttal a northumberlandi Brizlee Woodból származó adatokon alapult az állítás. A Brizlee nem egy átlagos erdő: ez egy RAF radarállomás egy 820 láb magas hegy tetején, az Alnwick Moors közepén, amely maga is erősen kitett terület.

A klímavédelmi rémhírterjesztők: Újabb 40 milliárd fontnyi készpénzt dobnak le a Net Zero lefolyóba

Brizlee Wood

Mint általában, a meteorológiai hivatal által kedvelt hegyvidéki és sziklahegyi helyszíneken a széljárás nincs összefüggésben az ország többi részével. Néhány mérfölddel arrébb, a tengerparti Boulmer faluban az átlagos szélsebesség mindössze 34 mérföld/óra volt.

Minden alkalommal, amikor szeles időjárás van, a Met Office csak a legerősebb széllökésekkel rendelkező helyeket jelenti. Ezúttal Brizlee mellett Capel Curig (félúton a Snowdonia hegységben), a Needles, Shap (800 láb magasan) és Salsburgh (egy 900 láb magasan fekvő falu a Lanarkshire hegyekben) is szerepel a listán.

E magaslati állomások többsége csak az 1990-es évek óta működik, nagyjából akkor, amikor az automatikus időjárás-állomások megjelentek. Brizlee-t 2021-ben nyitották meg, így aligha meglepő, hogy még soha nem hallottunk 99 mérföld/órás szélről Northumberlandben.

Néhány évvel ezelőttig a Met Office havi időjárásjelentései rendszeresen bemutatták a szélsebességeket azokon a helyeken, ahol az emberek éltek. Például 1993 januárjában Glasgowban 89mph, Edinburghban 83mph, Leedsben pedig 94mph volt a szélsebesség. Nem érezték szükségét annak, hogy eltúlozzák a szélsebességet az ország többi részét egyáltalán nem reprezentáló meteorológiai állomások használatával.

A motivációjuk egyértelmű. Azt akarják, hogy az emberek elhiggyék, hogy az időjárásunk egyre szélsőségesebbé válik. Még az egyik meteorológusukat is elővették a BBC Radio 5 hétfői adásában, hogy azt állítsa, hogy az Egyesült Királyságban tapasztalható "intenzívebb" viharokat az éghajlatváltozás okozza.

Ahelyett, hogy hazugságokkal házal, talán azt kellett volna mondania, hogy az 1980-as és 90-es években sokkal intenzívebbek voltak a viharok ebben az országban, amint azt a Met Office saját "State of the Climate" című tavalyi jelentése is megerősítette: "Az utóbbi két évtizedben kevesebbszer fordult elő az említett küszöbértékek [40/50/60 kts] feletti maximális szélsebesség, mint a korábbi évtizedekben, különösen a 2000 előtti és utáni időszakot összehasonlítva. Ez a korábbi [2000 előtti] időszak a megfigyelések szerint az Egyesült Királyságban tapasztalt legsúlyosabb viharok közé tartozott, beleértve az 1990. január 25-i "Burns Day Storm"-ot, az 1998. december 26-i "Boxing Day Storm"-ot és az 1987. október 16-i "Great Storm"-ot. A viharok bármilyen összehasonlítása összetett, mivel függ a súlyosságtól, a területi kiterjedéstől és az időtartamtól. Az Eunice vihar [2022-ben] volt a legsúlyosabb vihar, amely 2014 februárja óta Angliát és Wales-t érintette, de még így is az 1980-as és 1990-es évek viharai sokkal súlyosabbak voltak.

Igen, az Isha valószínűleg a tél legerősebb vihara volt. De a nyilvánosságnak joga van a Met Office összes tényéhez, nem csak a propagandájukhoz.

Hideg van, és nincs szél...

Találd ki, mi van? Kanadában télen is hideg van! És amikor hideg van, gyakran a szél is eláll, ahogy azt Alberta néhány hete saját kárán tapasztalta. Miközben a kereslet nőtt, a szélenergia gyakorlatilag a semmibe zuhant, és a tartomány villamosenergiájának mindössze 1 százalékát termelte. Mondanom sem kell, hogy több ezer napelemük kora este egyetlen KW-t sem szolgáltatott.

Ahogy az áramellátás szűkössé vált, az Alberta Electric System Operator kritikus vészhelyzeti riasztást adott ki, amelyben arra szólította fel az albertaiakat, hogy csökkentsék az áramfelhasználást, hogy minimalizálják az esetleges áramkimaradásokat az egész tartományban. A felhívás bevált, és a hálózat túlélte a gördülő áramkimaradások nélkül, amelyekre egyébként szükség lehetett volna. Szerencsére Albertának még mindig sikerült fosszilis tüzelőanyagokból származó áramának 88 százalékát előállítania.

Ezt már korábban is mondtam, és újra elmondom. Ha a politikusok elérik a céljukat, és leállítják az összes szén- és gáztermelőt, emberek ezrei fognak meghalni.

A klímavédelmi rémhírterjesztők: Újabb 40 milliárd fontnyi készpénzt dobnak le a Net Zero lefolyóba

Alberta Power Grid 2024. január 13., 18.39.

A WHO által kreált X betegség hazugság
A WHO által kreált X betegség hazugság

A WHO által kreált "X betegség" hazugság
Szőke Mária Magdolna 2024. január 26. forrás

Dr. Robert Malone: "A WHO által kreált "X betegség" hazugság, a célja, hogy pánikot keltsen, hogy a kormányok a teljes hatalmat átruházzák a senki által meg nem választott globalista szervezetre!"

Ne tévesszen meg senkit az úgynevezett "X", "Y" vagy "Z" betegség. Ezek nem valódi betegségek. Ezek kitalációk, globalista projektek. Fegyverként használják őket arra, hogy elfogadtassák a finanszírozás és a jogkör átadását egy meg nem választott globalista civil szervezetnek, a WHO-nak, nyilatkozta Dr. Robert Malone a blogján megjelent cikkében, amelyet az alábbiakban magyar nyelven összefoglalunk:

Már 2018-ban az Egészségügyi Világszervezet előállt az "X betegség" ötletével, amely egy olyan betegséget képvisel, amely egy jövőbeli nagy járvány vagy világjárvány lehetséges oka lehet. Az eredeti elképzelés az volt, hogy egy (képzelt) "X betegség" tervezése lehetővé tenné a tudósok, közegészségügyi tisztviselők és orvosok számára, hogy kidolgozzák a lehető legjobb gyakorlatot egy jövőbeli járvány vagy világjárvány esetére. Aztán hivatalosan is felvették a kórokozók listájára az "X betegséget" (ami csak egy képzeletbeli betegség), mint prioritást.

Az "X betegség" gondolatát később fegyverré alakították, hogy félelmet keltsen mind a közvéleményben, mind a kormányokban.

Ez a folyamat a COVID-19-hez kapcsolódó kommunikációval kezdődött. Egy 2021-es tanulmány megállapította, hogy "a COVID-19 során bekövetkezett viselkedésváltozás egyetlen előrejelzője a félelem volt".

Azaz a félelemkeltés, a pánikkeltés, a hazugságok hatósági propagálása megteremtette azt a pánikhangulatot, hogy a tömegek életüket féltve alávessék magukat a teljesen tudománytalan és törvénytelen intézkedéseknek.

Annak ellenére, hogy rtudott dolog, hogy a félelem mind az érzelmi, mind a fizikai jólét hanyatlásával jár, a globalista manipulátorok arra a következtetésre jutottak, hogy a közegészségügyben csak a félelem felhasználása az, amivel az emberek tömegét az intézkedések betartására lehet készteti.
(...)

A lipid nanorészecskék feltalálója tudta, hogy az mRNS nem marad a karodban A BioNTech társalapítója pedig amúgy sem akarta, hogy ott maradjon. Emlékszel, amikor azt mondták, hogy ne aggódj, mert ez az új mRNS-vakcina a karodban marad? Azt mondták neked lekezelően, hogy miután beadják az izmodba, az mRNS utasítja az izomsejteket, hogy kezdjék el termeszteni a tüskefehérjét, immunválaszod lesz, nem fogsz megfertőzni senkit... soha, hős leszel, nem fogsz meghalni... semmitől, és ezzel vége is. Nincs miért aggódni.

Nos, mindannyian tudtuk, hogy ez nem igaz, ez nyilvánvaló volt az emberek mellékhatásaiból. De vajon ez a félretájékoztatás szándékos volt, vagy csak a termék túl gyors piacra dobásának eredménye?

Kiderült, hogy ez nem csak szándékos félretájékoztatás volt, hanem egyenesen hazugság. Nemcsak azt tudták, hogy az mRNS nem marad a karban, hanem azt akarták, hogy az egész testet bejárja. Nyilvánvaló, hogy mindannyiunknak azt a hazugságot mondták, hogy "a karban marad", hogy csökkentsék a vakcinákkal kapcsolatos bizonytalanságot és növeljék a nagy gyógyszergyártók profitját.

Tavaly megtudtuk, hogy a BioNTech, a Pfizerrel közösen az mRNS-vakcinát kifejlesztő vállalat azt akarta, hogy az mRNS a testben körbejárja a nyirokcsomókat.

Virginie Joron francia parlamenti képviselő egy képet tweetelt egy előadásról, amelyen részt vett. Az előadó Özlem Türeci, a BioNTech társalapítója volt, és a diája a "The Bodyhack - Az mRNS eljuttatása a megfelelő sejtekhez a megfelelő helyekre" címet viselte.

A lipid nanorészecskék feltalálója tudta, hogy az mRNS nem marad a karodban

A képen jól látható, hogy a BioNTech által megcélzott sejtek a nyirokcsomókban lévő dendritikus sejtek voltak. Robert Kogon arról számolt be, hogy "Egy részlet a The Vaccine című könyvből, amelyet Türeci és férje, a BioNTech vezérigazgatója, Ugur Sahin Joe Miller újságíróval közösen írtak, megmagyarázza, hogy a BioNTech platformja miért célozza meg kifejezetten a nyirokcsomókat:

Ugur azt tanulta, hogy nem mindegy, hogy egy vakcina milyen helyre juttatja el a "körözött plakátot." Ennek oka - erre később jött rá a páros mainzi csapata - az volt, hogy nem minden dendritikus sejt egyforma. Azok, amelyek a nyirokcsomókban - amelyek közül a lép a legnagyobb - helyezkedtek el, különösen ügyesek voltak az mRNS rögzítésében és annak biztosításában, hogy az általa hordozott utasításokat végrehajtják. Ezek a vesebab alakú szervek, amelyek a hónaljunk alatt, az ágyékunkban és a test számos más előőrsén találhatók, az immunrendszer információs központjai. (p. 98)

Sahin és Türeci valóban annyira eltökéltek abban, hogy mRNS-üket a nyirokcsomókba juttassák, hogy egy korábbi mRNS-konstrukciót közvetlenül a páciens lágyéki nyirokcsomóiba fecskendeztek (104. o.).

Mondanom sem kell, hogy egy ilyen megközelítés nem valószínű, hogy vakcinaként széleskörű elfogadottságot kapna! Ezért volt szükség arra, hogy a házaspár - mint könyvükben kifejtik - az mRNS-t lipid nanorészecskékbe csomagolják, hogy az intramuszkuláris injekcióval beadott mRNS ennek ellenére széles körben eloszoljon a szervezetben, és így elérje a nyirokcsomókat".

Ebből az információból tehát tudjuk, hogy a BioNTech azt akarta, hogy az mRNS bejárja a testet, de talán ezt titokban tartották, és mindenki más azt hitte, hogy az valóban "a karban marad".

Nem.

2022 októberében Dr. Pietr Cullis előadást tartott a Manitobai Egyetemen az éves Gairdner-előadás - Tudomány és szerencsés véletlen: Lipid nanorészecskék, amelyek lehetővé teszik a COVID-19 mRNS vakcinákat.

Dr. Cullisnak széles körben tulajdonítják a lipid nanorészecskék (LNP) szállítórendszerének feltalálását, amely biztosítja, hogy az mRNS nem bomlik le, mielőtt eléri a sejteket. Az LNP-k nélkül az mRNS már jóval azelőtt megsemmisülne, hogy a sejtek közelébe jutna, és így kritikus fontosságú ahhoz, hogy a vakcinák "működjenek".

Cullis az Acuitas Therapeutics alapítója is, amely LNP-ket fejleszt, és amelynek technológiáját a Pfizer Covid-19 vakcinájában használják.

A lipid nanorészecskék feltalálója tudta, hogy az mRNS nem marad a karodban

Előadásában megkérdezték tőle, hogy az általa kifejlesztett LNP hordozórendszer képes-e meghatározott szöveteket megcélozni, vagy korlátozni, hogy mely szövetekben maradjon. Dr. Cullis azt mondja: "Ez trükkös lesz. Az emberek már 40 éve próbálkoznak azzal, hogy ezeket a lipideket, vagy bármilyen nanomedicinát célzottan juttassanak be, sikertelenül... 5 végzős hallgatót koptattam el ezen a projekten. Az utolsó nem volt hajlandó folytatni, hacsak nem változtattam meg a projektjét".

Több mint 40 éve tudják, hogy az LNP-k nem maradnak a karban. Valójában soha nem is akarták, hogy ott maradjanak. Azt akarták, hogy a "vakcina" bejárja az egész testet, hogy egy része a nyirokcsomókba kerüljön. Ott a dendritikus sejtek nagyobb valószínűséggel fordítják le az mRNS-t a kívánt módon.

De ezt elhallgatták önök elől, mert vajon tényleg elmennének-e injekciót kapni, ha azt mondanák, hogy ez az új technológia körbeutazza az egész testüket, ahol mindenféle sejtek felveszik, beleértve a lép-, máj- és petefészeksejteket is, amelyeket aztán arra utasítanának, hogy egy valahol egy laboratóriumban létrehozott tüskés fehérjét állítsanak elő, ami ki tudja, milyen mellékhatásokat okozna, mert a vizsgálatokat idő előtt leállították, mert egyszerűen nem volt tisztességes, hogy a placebocsoport nem kapott mRNS-t.
Ne feledjétek, a gyerekek nem emberi pajzsok! A Covid ellen, ugye; a NAZIS™ ellen természetesen rendben vannak, sőt, szívesen látottak a kormány által támogatott gyűléseken.
Emlékszel, emlékszel, a régi szép időkre, a Zero Covidra?
Zeit Online: A gyerekek nem emberi pajzsok
A gyermekeikről való gondoskodást színlelő, antivaxxer [orig. Querdenker] szülők tudatosan veszélyeztetik gyermekeiket. Így lemondanak a meghallgatáshoz való jogukról.

Ne feledjétek, a gyerekek nem emberi pajzsok!
Ne feledjétek, a gyerekek nem emberi pajzsok!

Zeit Online: Gyermekek a gyűléseken: születésüktől fogva politikusok

A gyerekek nem értik eléggé a társadalmi összefüggéseket? Lehet, hogy így van, de ez nem ok arra, hogy kizárjuk őket a tüntetésekről.

És alig néhány éven belül ugyanazok az emberek, akik büszkén kijelentik, hogy minden és mindenki "társadalmi konstrukció", az ellenkezőjét állítják.

Nem is beszélve az alapvető jogok és szabadságjogok (felső kép) és a gyermekeik védelmére vonatkozó szülői kötelezettség perverz megfordításáról.

Ezek az emberek és a hozzájuk hasonlók annyira betegek.

Lásd még ezt is:
A német kormány által elrendelt tüntetések "a jobboldal ellen" megmutatják az "igazi" színeket.
Diákokat vezényelnek ki Novák Katalin gyulai programjára Az egyik iskola szülőknek küldött tájékoztatásából kiderül, egész osztályokat visznek ki a köztársasági elnök érkezésére szerdán. A tankerület szerint csupán lehetőséget adnak azoknak a gyerekeknek, akik szeretnének ott lenni. 800 diákról van szó.
"Januárban Magyarország köztársasági elnöke, Novák Katalin tesz háromnapos látogatást Békés vármegyében, melynek során Gyulán lesz a szállása. Ne lepődjenek majd meg, ha a város valamely pontján elnök asszonnyal találkoznak. Rendkívüli megtiszteltetés városunk számára - és valahol a gyulai polgárok nemzedékeken át tartó városfejlesztő munkájának elismerése is az -, hogy amikor a magyar államfő Békés vármegyébe látogat, akkor Gyula várost választja szálláshelyül, ekként ideiglenes székhelyül. Fogadjuk őt valamennyien nagy szeretettel és tisztelettel!" - jelentette be nem akármekkora tiszteletköröket leírva még január 13-i városházi ünnepi beszédében Görgényi Ernő gyulai kormánypárti városvezető, aki 2010 óta áll a békési fürdőváros élén.

Mára kiderült, hogy esetleges spontaneitásból származó meglepetésről a legkevésbé sem lesz majd szó, erről éppen a fideszes polgármester gondoskodik a helyi oktatási intézmények vezetőinek írt levelében. A legnagyobb tanulói létszámmal rendelkező gyulai általános iskola egyik hatodik osztályának szülei és osztályfőnöke által használt zárt Facebook-csoport bejegyzése jutott el portálunkhoz. Ebben az Implom József Általános Iskola egyik hatodik osztályának osztályfőnöke a gyerekek szüleit tájékoztatja arról, hogy miképpen vesznek részt január 24-én, szerdán azon az eseményen, ahol Novák Katalin köztársasági elnök felkeresi a Közép-Európa egyetlen épen maradt gótikus erődítményét, a gyulai várat. (Bizonyára más helyi iskolákat is invitált a rendezvényre a városvezető.)

Az osztályfőnök jelezte a szülőknek, hogy osztályfőnöki órán erről már beszéltek a gyerekekkel, de ahhoz képest némi változás történt. Eszerint az államfő "január 24-én délelőtt fél 9-kor érkezik a várba, s aznap ott lesz a köztársasági elnök hivatala. A vár előtt pedig ünnepélyes zászlófelvonásra és őrségváltásra kerül majd sor, éppen úgy, ahogy a Sándor-palota előtt szokás." A tanár azt is megírta, hogy "mindez turistalátványossága és elismert eseménye a budai várnak".

A szülőknek írt üzenetben hozzátette: "Dr. Görgényi Ernő polgármester úr meghívását tolmácsolva hívják és várják a tanulókat és pedagóguskísérőiket ezen egyedi és ünnepélyes eseményre." Majd jelezte, ezen a napon 7 óra 30 percig kell az iskolába érkezni, hogy tíz perccel később indulni tudjanak a gyulai várhoz. Még az előtt oda kell érni, hogy Novák Katalin megérkezne a középkori erődítményhez. (...)
Sürgetik a kormányokat, hogy támogassák az mRNS-injekciókra vonatkozó globális moratóriumot A szerdán megjelent tanulmányban a kutatók újraelemezték a Pfizer covid "vakcina" 3. fázisú vizsgálatának adatait, és több súlyos mellékhatást találtak a vakcinacsoportban lévők között.
A Pfizer 3. fázisú kísérleteiről közzétett jelentések nem ezt állították. "Számos kulcsfontosságú vizsgálati eredményt vagy tévesen közöltek, vagy teljesen kihagytak a közzétett jelentésekből" - mondták a kutatók.

Hét kutató - M. Nathaniel Mead, Stephanie Seneff, Russ Wolfinger, Jessica Rose, Kris Denhaerynck, Steve Kirsch és Peter A. McCullough - nekilátott a Pfizer vizsgálati adatainak újraelemzéséhez, mert:
- a covid elleni védőoltásokról és azok egészségre és halálozásra gyakorolt hatásáról alkotott ismereteink az első vakcinák bevezetése óta jelentősen fejlődtek; és,
- problémák merültek fel a kulcsfontosságú 3. fázisú vizsgálatok módszereivel, végrehajtásával és jelentésével kapcsolatban.

Szerdán publikálták eredményeiket a "Covid-19 mRNS Vaccines: Lessons Learned from the Registrational Trials and Global Vaccination Campaign" (A regisztrációs kísérletek és a globális oltási kampány tanulságai) címmel. A tanulmány a Cureus című orvostudományi folyóiratban jelent meg.

"A Pfizer kísérleti adatainak újraelemzése a súlyos nemkívánatos események (SAE-k) statisztikailag szignifikáns növekedését mutatta ki a vakcinacsoportban" - írták a kutatók.

Hozzátéve: "A sürgősségi felhasználási engedélyt (EUA) követően számos SAE-t azonosítottak, köztük haláleseteket, rákos megbetegedéseket, szíveseményeket, valamint különböző autoimmun, hematológiai, reproduktív és neurológiai rendellenességeket".

Az EUA, amelyre a kutatók hivatkoznak, az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság ("FDA") által a Pfizer számára kiadott engedély.

Mint a tanulmány megjegyezte, a Pfizer kovid "vakcinái" soha nem estek át a korábban megállapított tudományos szabványoknak megfelelő biztonsági és toxikológiai vizsgálatokon. A továbbiakban részletezi az abszolút kockázatcsökkentést, a vizsgálatok során a károsodások aluljelentését, a változó narratívákat és a védelem illúzióját, a minőségellenőrzéssel és a gyártási eljárással kapcsolatos szennyeződéseket, a mellékhatások hátterében álló biológiai mechanizmusokat, valamint azt, hogy immunrendszerünk működése alapján miért hatástalan a vakcina.

Átfogó áttekintésüket lezárva a kutatók azt írták:
Tekintettel a kiterjedt, jól dokumentált SAE-kre és az elfogadhatatlanul magas kár/nyereség arányra, arra kérjük a kormányokat, hogy támogassák a módosított mRNS-termékek globális moratóriumát mindaddig, amíg az ok-okozati összefüggésekre, a maradék DNS-re és az aberráns fehérjetermelésre vonatkozó összes releváns kérdésre nem kapunk választ.


A lap megjegyezte, hogy a génterápiás termékek ("GTP-k") vakcinaplatformját több mint 30 éve tanulmányozzák kísérleti rákkezelésként, a "génterápia" és az "mRNS-vakcináció" kifejezéseket gyakran felváltva használják.

"Bár ebben a tanulmányban végig a "vakcina" és a "vakcinázás" kifejezéseket használjuk, a covid-19 mRNS-termékeket pontosan génterápiás termékeknek (GTP-k) is nevezzük, mert lényegében itt a GTP-technológia vakcinázásra történő alkalmazásáról volt szó" - írták.

Mint ilyen, elemzésükben az "oltóanyagok" és "vakcinák" kifejezéseket felváltva használják az injekciókkal, oltásokkal, biológiai készítményekkel, vagy egyszerűen csak a termékekkel.

Az alábbiakban néhány részletet olvashatnak a tanulmányból. A teljes tanulmányt ITT olvashatja el.

Súlyos károkat tártak fel az EUA megadása után

Ebben a narratív áttekintésben újra áttekintjük a törzskönyvezési vizsgálatokat, és áttekintjük az ezekből a vizsgálatokból és más releváns tanulmányokból származó AE-k elemzéseit. A legtöbb leleplezés csak a közelmúltban látott napvilágot, mivel az elmúlt néhány évben széleskörű cenzúra alá vonták az egészségügyi szakembereket és a kutatókat, akik megkérdőjelezték a vakcinavállalat által meghatározott uralkodó narratívát.

A retorika ellenére egyetlen nagy, randomizált, kettős vak, placebo-kontrollált vizsgálat sem bizonyította a SARS-CoV-2 terjedésének, kórházi kezelésének vagy halálozásának csökkenését.

Az EUA-hoz vezető sarkalatos vizsgálatok vizsgálati terveinek soha nem volt célja annak megállapítása, hogy az mRNS-oltások segíthetnek-e megelőzni a súlyos megbetegedéseket vagy a korai halálozást.

Csak az EUA után váltak nyilvánvalóvá a kísérletek elsietésének súlyos biológiai következményei: számos kardiovaszkuláris, neurológiai, reproduktív, hematológiai, malignus és autoimmun SAE-t azonosítottak és tettek közzé a szakmailag lektorált orvosi szakirodalomban.

Ráadásul az 1. eljárással előállított és a vizsgálatok során értékelt covid mRNS vakcinák nem ugyanazok a termékek voltak, amelyeket végül világszerte forgalomba hoztak; a nyilvánosságra hozott összes covid-19 mRNS terméket a 2. eljárással állították elő, és bizonyítottan különböző mértékű DNS-szennyezettséget mutattak ki.

Az eljárással kapcsolatos szennyeződések nem voltak jelen a törzskönyvezési vizsgálatokban használt covid-19 mRNS termékekben. Gyakorlatilag az ezekben a vizsgálatokban használt valamennyi dózis az 1. eljárásként ismert eljárással előállított "klinikai tételekből" származott. Az engedélyezést követő, a globális terjesztésre vonatkozó sürgősségi ellátási intézkedésként azonban egy tömeggyártásra sokkal alkalmasabb, 2. eljárás néven ismert módszert dolgoztak ki, amely bakteriális plazmid DNS-t használ.

A szabályozó hatóságok eddigi elmulasztása a folyamathoz kapcsolódó szennyeződések (pl. SV40) nyilvánosságra hozatalában tovább növelte az mRNS-vakcinák gyártási folyamatainak biztonságosságával és minőségellenőrzési felügyeletével kapcsolatos aggodalmakat.

Az ösztönzők kulcsszerepet játszottak a tudományos értékelés aláásásában

A politikai és pénzügyi ösztönzők kulcsszerepet játszhattak az EUA-t megelőző tudományos értékelési folyamat aláásásában.

A világjárvány előtt az USA Nemzeti Egészségügyi Intézetei 116 millió dollárt (35%) fektettek be az mRNS-vakcinatechnológiába, a Biomedical Advanced Research and Development Authority ("BARDA") 148 millió dollárt (44%), míg a Védelmi Minisztérium (Department of Defence ("DOD") 72 millió dollárt (21%) adott az mRNS-vakcinák fejlesztéséhez.

A BARDA és a Védelmi Minisztérium szorosan együttműködött a Moderna mRNS-vakcina közös fejlesztésében is, több mint 18 milliárd dollárt áldozva, amelybe beletartozott a garantált vakcinavásárlás is. Ez több százmillió adag mRNS-vakcina elővásárlását jelentette, a klinikai vizsgálatok közvetlen pénzügyi támogatása és a Moderna gyártási kapacitásainak bővítése mellett.

A világjárvány kitörését követően 29,2 milliárd dollárt - amelynek 92%-át amerikai közpénzekből finanszírozták - a covid-19 mRNS-termékek beszerzésére fordítottak; további 2,2 milliárd dollárt (7%) a klinikai vizsgálatok támogatására, 108 millió dollárt (kevesebb mint 1%) pedig a gyártásra és az alapkutatásra.

Az amerikai adófizetők pénzének felhasználása ennyi adag előzetes megvásárlására azt sugallja, hogy az EUA-folyamat előtt az amerikai szövetségi ügynökségek erősen elfogultak voltak a törzskönyvezési kísérletek sikeres kimenetele felé.

A vakcina bevett vizsgálati időszaka eltörölték

A gyors engedélyezési eljárás előtt egyetlen vakcinát sem engedtek forgalomba hozni anélkül, hogy legalább négyéves tesztelési időszakon ne ment volna keresztül. A korábbi, 3. fázisú kísérleti tesztelési időkeret átlagosan 10 év volt. Az egészségügyi minisztériumok kijelentették, hogy 10-15 év a szokásos időtartam a vakcinák biztonságosságának értékelésére.

A vakcinák klinikai értékelésére korábban megállapított 10-15 éves időkeretet azért tartották szükségesnek, hogy megfelelő időt biztosítsanak a mellékhatások, például a rákos megbetegedések és az autoimmun betegségek kialakulásának nyomon követésére.

A Pfizer covid vakcinája hét hónap alatt fejezte be a folyamatot.

Megszűntek a bevett biztonsági szabványok

A covid vakcinák esetében a biztonságosságot soha nem értékelték a korábban megállapított tudományos szabványoknak megfelelő módon, mivel számos, az FDA által általában követett biztonsági tesztelési és toxikológiai protokollt megkerültek.

Történelmi beszámolók tanúskodnak olyan esetekről, amikor a vakcinákat óriási nyomás alatt idő előtt bevezették a piacra, és később rokkantságot okozó vagy akár halálos kimenetelű mellékhatásokat mutattak ki. Ilyen például a gyermekbénulás elleni vakcinák 1955-ös szennyeződése, az 1976-ban influenza elleni vakcinát kapóknál megfigyelt Guillain-Barré-szindróma, valamint a narkolepszia és egy bizonyos influenza elleni vakcina közötti kapcsolat 2009-ben.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy számos orvosi és közegészségügyi szakértő aggodalmát fejezte ki a covid mRNS vakcináknak a szokásos biztonsági tesztelési folyamat megkerülésével kapcsolatban.

A nem megfelelő biztonsági teszteléssel kapcsolatos aggodalmak túlmutatnak a szokásos hatósági jóváhagyási szabványokon és gyakorlatokon.

Mivel a gyors jóváhagyási folyamat idején nem léteztek külön előírások, a szabályozó hatóságok gyorsan "átalakították" a termékeket, általánosították a "vakcina" fogalmát, hogy az megfeleljen nekik, majd a vírusos betegségek ellen első alkalommal engedélyezték az uniós engedélyezést.

Mivel a GTP-ket vakcinává minősítették át, egyik összetevőjüket sem értékelték alaposan a biztonságosság szempontjából. Dióhéjban a fő aggodalom az, hogy a covid mRNS-termékek a testsejteket olyan vírusfehérje-gyárakká alakíthatják át, amelyeknek nincs kikapcsoló gombjuk - azaz nincs beépített mechanizmusuk a szaporodás leállítására vagy szabályozására -, és a tüskés fehérje ("S-fehérje") hosszú ideig termelődik, ami krónikus, szisztémás gyulladást és immunrendszeri diszfunkciót okoz.

Amikor az S-protein bekerül a véráramba és szisztémásan elterjed, az arra fogékony embereknél különféle AE-k kialakulásához járulhat hozzá.

Globális moratórium bevezetése

Tekintettel a jól dokumentált SAE-kre és az elfogadhatatlan kár/nyereség arányra, arra kérjük a kormányokat, hogy támogassák és érvényesítsék az ilyen módosított mRNS-termékekre vonatkozó globális moratóriumot mindaddig, amíg az ok-okozati összefüggésekre, a maradék DNS-re és az aberráns fehérjetermelésre vonatkozó összes lényeges kérdésre nem kapunk választ.
Megkezdődött a nagy eltussolás! Az Európai Gyógyszerügynökség több tízezer mellékhatásról szóló esetet törölt az adatbázisából. Megkezdődött a vakcinák okozta károk nagy eltussolása - állítja Marcel de Graaff (FVD) európai parlamenti képviselő. Megtalálható itt az X-en.
"Nem szabad megtudnunk, hogy a Covid vakcinák mennyire halálosak" - teszi hozzá.

Catherine Theilhet programozóként dolgozik a párizsi városi közigazgatásban. Szereti a számokat, és írt már jelentéseket a mellékhatásokról szóló VAERS-adatbázisról, az EMA és a francia szabályozó hatóság, az ANSM számára.

Most az EMA adatbázisában találta meg, amit keresett. Miután összehasonlította az EMA 2021 és 2023 közötti adatait a 2024. január 1-jén közzétett adatokkal, felfedezte, hogy a legutóbbi publikációkban több tízezer korábban felsorolt eset eltűnt.

Ezek közé tartozik 14 963 esetben szívizomgyulladás, 11 424 esetben szívburokgyulladás, 17 079 esetben trombózis, 7 295 esetben tüdőembólia, 22 107 esetben amenorrhoea (menstruáció elmaradása) és dysmenorrhoea (menstruációs fájdalom), 4 241 haláleset, 2827 esetben defis. vakság és 1482 vetélés.

Íme, felfedezéseinek gyümölcsei, összehasonlítva a 2021-2023-as adatokat a 2024. január 1-jén közzétett adatokkal:

Megkezdődött a nagy eltussolás!

Mintha ezek az emberek soha nem is léteztek volna. És ha belegondolunk, hogy a bejelentett esetek csak a jéghegy csúcsát jelentik.

Folytatja:
"Néhány ország már nem teszi közzé ezeket a statisztikákat. Mások, mint például Új-Zéland, börtönbe zárják azokat, akik jelentik őket, de nem azért, mert hamis adatokat közölnek, hanem mert a helyes hivatalos adatokat jelentik. A boncolásoktól elriasztják az embereket, hogy elkerüljék a valódi okok kiderítését, ami táplálja a kételyeket. Elbátortalanítják azokat, akik jelenteni akarnak valamit, és ujjal mutogatnak rájuk, hogy bűntudatot érezzenek, amiért jól végzik a munkájukat. Ismerek olyanokat, akik hallgatnak, hogy nyugalmuk legyen. Természetellenes, hogy mindezeket a nyilatkozatokat a családok vagy a betegek teszik, holott mindezt az orvosoknak kellene megtenniük, mert ez a munkájuk, sőt, ami még rosszabb, ez a kötelességük.

Jean-Pierre Pernaud feleségének vallomása sokatmondó, és jól összefoglalja a helyzetet: Mielőtt részvétét nyilvánította volna, orvosa azt mondta neki: "Mindenekelőtt mondja meg neki, hogy a rákjába halt bele", annak ellenére, hogy az utolsó vizsgálatok teljes remissziót mutattak, és az utolsó adagtól kezdve egyik agyvérzést a másik után kapta, míg végül meghalt.
Szakértő figyelmeztet: a COVID-injekciós csalás leleplezése sokkoló következményekkel jár majd "Ha egyszer kiderül, hogy mekkora átverésről van szó, az emberek sokkot fognak kapni. És akkor az orvosokat sajnos az emberek felelősségre fogják vonni."
Edward Dowd, a BlackRock egykori alapkezelője, a Phinance Technologies alapítója és Robert F. Kennedy Jr. elnökválasztási kampányának társfinanszírozója Seth Holehouse-nak leírja, mire számít a következő egy évben. Összességében "sok kulturális és politikai káoszt" jósol, de "reméli, hogy nem lesz erőszak." Ettől függetlenül kiemeli az orvosokat, mint a szakemberek azon osztályát, akiknek felelniük kell majd azért, hogy a rendkívül veszélyes és teljesen haszontalan COVID-injekciókat adják be a tömegeknek.

"Beszéljünk az orvosokról, akik népszerűsítették a vakcinát. Úgy értem, sok ilyen orvos bűnrészes volt" - mondja Dowd a klipben. "Még olyan egyszerű dolgokat is megkérdőjeleznek, mint az orvoshoz járás. Mert amikor kiderül, hogy ez egy átverés volt, az emberek meg fognak döbbenni. És akkor az orvosokat sajnos el fogják taposni."

De ez csak a jéghegy csúcsa Dowd szerint, aki szerint "szó szerint szinte minden intézményt újra kell gondolni".

"Én ezt meta-csalásnak neveztem el" - mondja Dowd. "Ez egy olyan csalás, amely különböző silókat érint. Nem feltétlenül egy hátsó szobában, ahol whiskyt isznak és mindent megterveznek, hanem kihasználják, ami történik."

"Ez a folyamat lélektanilag nagyon káros lesz sok ember számára, akik a normalitás előítéletével éltek" - teszi hozzá, rámutatva, hogy azok, akik azt hiszik, hogy "minden rendben van", megdöbbennek.
További tragikus történetek az mRNS károsodásáról: Gyermekek, akik mindkét szülőjüket elvesztették Gyermekek, akik mindkét szülőjüket elvesztették: A kétéves brit Bronson Battersby szívrohamot kapott édesapja mellett összegömbölyödve halt meg; egy 14 éves kanadai fiú 2023 karácsonyán hirtelen vesztette el mindkét szülőjét.
Amikor a szülőket COVID-19 mRNS-sel oltják be, amelynek mRNS halálozási aránya körülbelül 1:500-1:1000, mindig fennáll a veszélye annak, hogy mindkét szülő rövid időn belül hirtelen meghal, és a gyermekek árván maradnak.

Bemutatok 4 ilyen tragikus esetet.

- 2024. január - Bronson Battersby, egy kétéves kisfiú az Egyesült Királyságból éhen hal, és az apja mellett összegömbölyödve találják meg, aki szívrohamot kapott és hirtelen meghalt.
- 2024. január - Kanada - A 14 éves Simon Keats az új-fundlandi Glovertownból (Kanada) mindkét szülőjét elveszíti a karácsonyi ünnepek alatt. Édesapja, a 42 éves Jason december 22-én halt meg rákban, édesanyja, a 40 éves Robyn pedig december 26-án váratlanul szívrohamban.
- 2023. november - White Bear Lake, MN - Tess Natterstad és két testvére árvákká válnak, miután édesanyjuk, a 61 éves Colleen Natterstad 2023 augusztusában váratlanul meghal szívrohamban, édesapjuk, Mike Natterstad pedig 2023 november elején váratlanul meghal.
- 2023. aug. 2023 - London, Egyesült Királyság - Az 54 éves Lisa Savell, ötgyermekes anya hirtelen agyi aneurizma következtében meghal. A 24 és 19 éves gyermekei kilakoltatás előtt állnak londoni lakásukból.

Meggyőződésem, hogy minden családnak, amelynek legalább egy mRNS-vakcinált tagja van, fel kell készülnie a hirtelen halál lehetőségére, és arra, hogy mi történne a gyermekeikkel egy ilyen esetben.

A kétéves brit kisfiú, Bronson Battersby tragikus története, aki apja mellett éhen halt, miután váratlan szívrohamot kapott, a legvilágosabb figyelmeztető jel, amit eddig láttam.
Az FDA új szabálya lehetővé teszi az orvosi kutatást tájékoztatáson alapuló beleegyezés nélkül A vizsgálatok nem jelenthetnek minimálisnál nagyobb kockázatot az emberekre nézve, és megfelelő biztosítékokat kell tartalmazniuk az érintettek jogainak, biztonságának és jólétének védelme érdekében.

Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) annak érdekében, hogy több kezelési és diagnosztikai lehetőség felfedezését ösztönözze az orvostudomány területén, véglegesítette azt a szabályt, amely lehetővé teszi, hogy bizonyos klinikai vizsgálatok a résztvevők tájékozott beleegyezése nélkül működjenek.

A bökkenő? A vizsgálat nem jelenthet minimálisnál nagyobb kockázatot az emberekre nézve, és megfelelő biztosítékokat kell tartalmaznia a résztvevők jogainak, biztonságának és jólétének védelmére.

A szabályt 2023. december végén adták ki, és 2024. január 22-én lépett hatályba.

"Arra számítunk, hogy ez az új szabály olyan minimális kockázatú kutatásokat tesz lehetővé, amelyek másképp nem lennének kivitelezhetőek" - írta Dr. Robert M. Califf, az FDA élelmiszer- és gyógyszerügyi megbízottja az FDA "Catching Up With Califf" című blogján. "Ide tartozhatnak a jóváhagyott termékek hatékonyságát összehasonlító tanulmányok annak megállapítására, hogy melyik lehetőség működik a legjobban bizonyos betegek esetében."

Az FDA eredetileg 2018 novemberében javasolta a szabályt, amely lehetővé teszi, hogy egy intézményi felülvizsgálati bizottság bizonyos feltételek mellett eltekintsen a tájékozott beleegyezés követelményétől. Az ügynökséghez kevesebb mint 50 észrevételező levél érkezett a javasolt szabályra vonatkozóan az akadémiai körök, az intézményi felülvizsgálati testületek (IRB-k), a közérdekvédelmi csoportok, az ipar, a kereskedelmi szervezetek, a közegészségügyi szervezetek és a polgárok részéről.

Az észrevételek többsége az FDA szerint az ügynökség törekvéseit támogatta, és azért támogatta a szabályt, mert az csökkenti az IRB-k és a kutatók adminisztratív terheit, miközben a lakosságot érintő fontos egészségügyi kérdésekkel kapcsolatos értékes kutatásokat ösztönzi anélkül, hogy a vizsgálatok résztvevőit veszélynek tenné ki.

Nem minden hozzászólás volt támogató, néhányan arra figyelmeztettek, hogy "a beleegyezésről való lemondás szükséges és etikailag indokolt lehet bizonyos típusú klinikai vizsgálatok esetében, amelyek kritikusak az orvosi fejlődés, a betegellátás és a biztonság szempontjából." Két hozzászóló úgy vélte, hogy a szabály egyszerűen "ellentétes" az emberek védelmének szellemével az orvostudományban.

Számos kutató azonban támogatásában megjegyezte, hogy bizonyos minimális kockázatú vizsgálatokat szinte lehetetlen elvégezni, ha a beleegyezést megkövetelik. Az egyik példa erre a retrospektív adatfelvételek elemzése; az új szabály előtt egy ilyen vizsgálathoz a betegek, akiknek az adatait tanulmányozták, beleegyezése volt szükséges. Azzal, hogy ezek a kutatók és az FDA képesek az ilyen információkba beleásni magukat, azzal érvelnek, hogy képesek lehetnek orvosi előrelépéseket tenni anélkül, hogy a betegek biztonságát vagy jogait feláldoznák.

Út a megromlott bizalom felé?

Az új szabály elleni ellenérzések nagy része azt sugallta, hogy a változtatások lehetővé teszik az IRB-k számára, hogy egyre nagyobb kompromisszumot kössenek a szabványok tekintetében, és hozzátették, hogy a "minimális kockázat" kifejezés túl homályos, és félreértelmezhető vagy visszaélhető. Az eredmény a kutatásba és az egészségügyi szolgáltatókba vetett közbizalom csökkenése lenne.
"Nem szabad megengedni, hogy harmadik felek, beleértve az IRB-ket is, döntsenek a vizsgálat alanyai számára arról, hogy mi számít "minimális kockázatnak"" - jelentette ki egy észrevételező.

Az FDA meghatározása szerint a minimális kockázat azt jelenti, hogy az alanyok számára a vizsgálat során nem nagyobb a valószínűsége annak, hogy kárt vagy kellemetlenséget tapasztalnak, mint a mindennapi feladatok során. Más szóval, szinte minden tevékenységnél van minimális kockázat, a sétától kezdve a mosogatáson át az edények elpakolásáig és a gyerekek iskolából való elhozásáig; a vizsgálat kockázata nem haladhatja meg a mindennapi kockázatot.

A döntés egy olyan időszakban született, amikor az FDA nem engedheti meg magának, hogy még több közbizalmat veszítsen; az ügynökség a COVID-járványt követően próbálja helyreállítani hírnevét, amely során sokak szerint politikai befolyással befolyásolták. Az iparág vezetői felszólították az ügynökséget, hogy szigorítsa a vényköteles gyógyszerek és orvostechnikai eszközök engedélyezési eljárását - és tegye azt átláthatóbbá.
Dr. Califf blogbejegyzésében azt írja, hogy az új szabály egy kezdet.

"Ezek az erőfeszítések további erőteljes klinikai kutatásokat fognak elősegíteni, hogy a klinikai döntéshozatalhoz szükséges bizonyítékokat hozzanak létre, és végső soron javítsák a betegek kezelési és diagnosztikai lehetőségeit" - írta.
Felfedezték, hogy a Janssen (J&J) megmérgezte a Fülöp-szigeteket a Covid-19 VACCINE-val! Egyenesen a Fülöp-szigeteki FDA-tól...
Előre is elnézést kérek a filippínóktól, hogy ilyen sokáig tartott ezt megtalálni.
Köszönet részben az ICAN-nak a CDC FOIA'd gyártó tételek adataiért, amelyeket korábbi cikkeimben auditáltam ITT. Az ellenőrzésem során a Fülöp-szigetek felkerült a radaromra, de nem az ICAN-ban szereplő adatokra, hanem az adatokra vagy a "forró tételekre", amelyeket a CDC korábbi beadványaiból kizártak az ICAN-nak. Az a fajta manőver, amelyet a CDC az ICAN-on húzott, csak azt mutatja a világnak, hogy mennyire próbálják elrejteni az információkat, különösen azokat a dolgokat, amelyek nagyon rosszul néznek ki. Azt állítottam, hogy a CDC / FDA VAERS még csak nem is teszi közzé az összes beérkezett törvényes jelentést, így csak azt tudom elképzelni, hogy a tényleges adatoknak rosszabbnak kell lenniük, mint amit most mutatok.


A tisztánlátás érdekében háromféle jelentési tényezőt (Under Reporting Factors, URF) kell bejelentenem

1. Az orvosoknak és a nyilvánosságnak egyáltalán van annyi bölcsessége, hogy jelentést tegyen a VAERS-nek.

2. A gyártó keresztbe-kasul járkál a VAERS-hez

3. A VAERS közzéteszi a jelentéseket a világnak

A Harvard Pilgrim Study aka Lazarus Report néven ismert 2010-es tanulmány részletezi az URF első típusát és azt, amit körülbelül 100x-ra számoltak ki. A második és harmadik típus az, amire rájövök, hogy valószínűleg több, mint az első típus!

A CDC vagy akár az OpenVAERS rendszerekből lehetetlen lekérdezni a külföldi jelentéseket, de a medalerts.org-ból szakértői módban elvégezhető a lekérdezés, ha nem túl bonyolult. Használja ezt a szkriptet ITT csak a Janssen és a Fülöp-szigetek számára a jövőbeni hivatkozáshoz:


Itt látható, hogyan néz ki csak a Fülöp-szigetek és a Janssen a VaersAware-ben:


Úgy tűnik, hogy három jelentéssel tévedtem, a VAERS biztosan átváltott néhány UNK külföldi helyről szóló jelentést a Fülöp-szigetekre az út során, és kihagytam, hamarosan kijavítom! Vegye észre a jelentések etikai felkódolását is, néhány súlyosabb nemkívánatos eseményt megfelelőbb kategóriába helyeztek. Ugyanez a helyzet az UNK AGES-ekkel, láthatjátok, hogy majdnem ~150 ismeretlen életkort találtam, és ennek megfelelően kategorizáltam őket.

Itt van egy példa arra, hogy egy idős filippínó felfelé kódolása súlyos eseménynek minősül a biztonságos és hatékony Guillian-Barré helyett:


Kíváncsi vagyok, hogy a Fülöp-szigeteki FDA segít-e magának, és a pakli aljáról osztja ki, és ezt a jelentést a "nem súlyos" főkönyvbe sorolja? Valószínűleg, ha ugyanaz a gyógyszeripari cabal irányítja őket, mint a mi FDA-nkat.

Legyen az összes covid-19 vakcina Fülöp-szigeteki haláleset a VAERS-ben:


Itt van, hogy az összes többi ország Janssen halálesete hogyan viszonyul a Fülöp-szigetekhez:


Nézzük meg az összes országot és a Janssen legrosszabbul vétkes tételek 213C21A és 212C21A is ment? Egyetlen más országnak sincs VAERS-jelentése erről a két tételről!


Itt van az összes Fülöp-szigeteki haláleseti tétel


Összefoglaló:

Ne feledje, hogy a 408 ismeretlen és üres tétel között minden bizonnyal több ilyen Janssen JJ forró tétel rejtőzik. Amint láthatják, sem az FDA, sem a CDC nem végez nagyon jó munkát a teljes nyilvántartás biztosítása érdekében, és alapvetően nem rendelkeznek integritással. Ne feledkezzünk meg az összes sérültről és megcsonkítottról, vajon hányan lehetnek közülük mostanra halottak, de technikailag életben voltak, amikor a jelentéseket benyújtották? Elég részlet és változó van itt, és egy élő, aktuális műszerfal, hogy a világ elővegye a számológépét, és kitalálja, milyen rossz ez. Janssen, JJ és Woody Johnson, a New York Jets NFL futballcsapat tulajdonosa gyilkosok és bűnözők. Nem érdekel, hogy Woody Trump haverja, néhány haverom valószínűleg szintén bűnöző, és nem tudok róla. Isten áldjon meg.

Hozzászólásiok:
- Külön köszönöm SuperSallynek is, hogy elolvasta a dolgaimat és felvilágosított a Fülöp-szigetekről.

- Egészség és wellness. Jelenleg a tudósítás leginkább a Fülöp-szigeteki Covid-19 színtérre koncentrál, alkalmanként Ausztráliával kapcsolatos posztokkal.

- Emlékszel a régi szép időkre, amikor még volt tájékozott beleegyezés? Ebben az esetben azt kellett volna mondaniuk, hogy "Ez a katonai ipari komplexum által gyártott "vakcina" egy génterápiás biofegyver SV40 rákkeltő promóterrel, plazmid DNS-sel, endotoxinokkal és milliónyi különböző tüskés fehérjével és töredékkel, amelyek beépülhetnek a genomodba és átöröklődhetnek a gyermekeidre. Most tekerd fel az ingujjadat." Ooooh igen kérem, nagyon finoman hangzik!

- Az én tapasztalatom a filippínókkal, mint egy szellemi fogyatékos családtag gondozói itt Kanadában, az, hogy mint kultúra, ők a legmelegebb, legkedvesebb és legszeretőbb emberek az egész világon. A szívemet nagy szomorúsággal dobogtatja meg a nemzetük. Imádkozom, hogy bárki is hozta ezt a szerencsétlenséget a Fülöp-szigeteki népre, gyorsan állítsák bíróság elé. Jézus és az Ő Atyja áldja meg a filippínó népet, bárhol is legyenek a világon, és az országukat is.

- Ó, tudom, a kaliforniai Santa Clarában nőttem fel, és sok filippínó barátom van. Valamilyen okból kifolyólag volt egy kontingens az északi San Jose Montague negyedében, amikor gyerek voltam. Sokan közülük egy rövid iskolabusszal utaztak Santa Clarába. Az évek során még többen elterjedtek a Milpitas területére, és csak általánosítva az én helyi területemre, a Szilícium-völgy déli öbölére. Ők a legkedvesebb, legkedvesebb emberek. A legjobb, amit mondhatok, hogy először az "idegennek" adják meg az előnyt. Ők bizakodó emberek, mélyen félek attól, amit a kormányuk és a gyógyszeripari összeesküvés tett velük. Ők már harcoltak a Dengue vakcina átverés ellen. Nekik vannak a legjobb rizsgombócaik! A legjobb desszert, amit valaha ettem! A barátom, Arnold Pasag anyukája vagy Dino Sinisol anyukája készítette a csapatnak ezeket a rizsgolyókat, amiknek a külső héja karamellizált, ropogós. Nagyon finom. Még mindig emlékszem ezekre a dolgokra, úgy 40 év után is.

© Nemzeti Hírháló 2003 - 2024 Map Leiratkozás Leiratkozás