Hirhalo olvasok
Kapcsolódó cikkek listája:
Tiszta pénzzel az új erkölcsért
Tiszta pénzzel az új erkölcsért

Tiszta pénzzel az új erkölcsért
2024. január 19. forrás

Patrubány Miklós és Drábik János 2024. január 17-én sajtótájékoztató keretében ismertette a Magyarok XI. Világkongresszusa keretében sorra kerülő pénzügyi és gazdaságpolitikai konferenciával kapcsolatos tudnivalókat. Alább Gyöngyösi Zsuzsanna beszámolója.

A sajtótájékoztatót tartja: Patrubány Miklós az MVSZ elnöke és Dr. Drábik János, a Trianon Társaság elnöke, aki a Magyarok XI. Világkongresszusának pénzügyi és gazdaságpolitikai konferenciájának szervező bizottságát vezeti. Házigazda: dr. Laky-Takács Péter, az MXIVK szóvivője.

Patrubány Miklós köszönetet mond Dr. Drábik Jánosnak, akinek az MVSZ Stratégiai Bizottságának vezetése mellett, az elmúlt három Világkongresszus történetében is meghatározó szerepe volt, egyedülállóan kiváló munkát végezve.

A Magyarok XI. Világkongresszusának célja egy új, más világ megteremtése. A most bemutatásra kerülő konferenciában fő helyen van a pénz, amely rég nem azt a feladatot, gazdasági csere-funkciót látja el, amit évezredekkel ezelőtt a pénz feltalálói elképzeltek, hanem egy világuralmi helyzet kialakítására és bebetonozására használják.

Dr. Drábik János gondolatai:

Tájékoztatójában elmondja, hogy minden képességével és erejével ilyen irányban szeretne tevékenykedni. Ebbe a munkába jól beleillik az a világjelentőségű kezdeményezés, amit az MXIVK pénzügyi és gazdaságpolitikai konferenciája dolgoz ki, Tiszta pénzzel az új erkölcsért" címmel. Ez látszólag nem a Magyarok Világszövetségének a feladata, hiszen nem gazdasági intézményről van szó. Mégis a legfontosabbat ragadta meg az MVSZ, - mint oly sokszor máskor is - Patrubány Miklós elnöksége alatt.

A kollektív nyugatban, amihez mi is tartozunk, olyan ideológusok vannak, akik az államok felett is működő pénz oligarchia hatalmát képviselik. Ők egy világbirodalmat hoztak létre és működtetnek. A kollektív nyugat gazdasági, pénzügyi és a kutatások terén is vezető erő a világban. Mégis azt mondják, hogy hanyatló fázisban van.

Mi Európában "kettős kalitkában" vagyunk: EU és NATO. Ebben a "kettős kalitkában" rendkívül nehéz olyan, a magyar nemzet alapvető érdekeit szolgáló stratégiát kidolgozni, és azt képviselni, hogy ez az erőfeszítés ne vezetne szükségszerűen a pénzügyekhez és gazdasághoz.

Jézusi kezdeményezés lenne mindenkinek az adósságát elengedni, magán és állami tulajdont egyaránt. Lehetne egy globális jubileumi évet csinálni. E téma komoly szakemberek, bankárok gondolatkörében is megjelent már, melyet többször is közreadtak.

A pénzrendszer meghatározza mindenkinek az életét. A Magyarok Világszövetsége tudatná a világgal, hogy lehet egy ilyen kezdeményezés. Egy totális és globális adósság elengedés világszinten.

Isten áldását kéri mindazokra, akik átérzik és szívükön viselik a magyar nemzet, a magyarságnak a világ egészében való közös problémáját, segítsék a Magyarok Világszövetségének munkáját.

Átvéve a szót, Patrubány Miklós elmondja, hogy a Magyarok Világszövetsége és a Magyarok Világkongresszusa egy lényegű. A Magyarok Világkongresszusa hívta életre a Magyarok Világszövetségét 86 évvel ezelőtt. Az ő legfontosabb feladata, hogy a Magyarok Világkongresszusát szolgálja, összehívja a következő Kongresszust, megszervezze, lebonyolítsa, és végrehajtsa annak határozatait. A Magyarok Világkongresszusa maga a magyar nemzet, amely olyan legitimitású testület, ahol a világ minden magyar közösségének küldöttei jelen lehetnek.

Egy ilyen erkölcsi indíttatású világkongresszusi keret előtérbe hozza a szkíta erkölcsöket, amelyek nélkül ez az emberiség ma vesztébe rohan. Ezért lett a Világkongresszusnak ez a címe: Szkítákkal a Sötétség ellen. Ha az egész emberiség jövőjét szeretnénk jobb irányba terelni, megkerülhetetlen lesz a pénz és a gazdasági dimenzió, de azt, hogy ezt a kérdéskört jézusi gondolattal lehessen indítani, ahhoz kellett Drábik János nagysága, talán csak az neki fordult ez meg a fejében. Köszöni Drábik Jánosnak, hogy ezt így megközelítette.

A 2016-ban megtartott világkongresszus őstörténeti konferencián jelen volt a Zürichben élő Dr. Borsos Lajos, ahol a záró nyilatkozat kimondta, hogy a magyar jövő a szent korona jegyében van, és nyitott a világban uralkodó szkíta erkölcsök felé. Ez Boros Lajos 30 éves kutató munkáját elvezette egy döntő felismeréshez, amit könyvben ki is adott, hogy Jézus tanítása a szkíták hagyatéka és nem öröksége. A német nyelven írott könyv címe: Das Neue Testament, das Vermächtnis der Skythen.

Dr. Drábik János felsorolja a pénzügyi és gazdaságpolitikai konferencia fő témaköreit:

államadósság, devizahitelek, adósság elengedés, kamatmentesség, újraosztás, központi banki digitális pénz (CBDC), kvantum pénzvilág (QFS), globalizmusról és lokalizmusról másként, a VÁLTOZÁS gyorsítása Magyarországról.

Patrubány Miklós összegző gondolatai:

A pénzügyi és gazdaságpolitikai konferencia címe: Tiszta pénzzel az új erkölcsért. Itt is megfogalmazódik a Magyarok XI. Világkongresszusának fő üzenete, hogy másfajta erkölcsöket kell ide idéznünk. Ezért a szkíták világát tűzi napirendjére az idén sorra kerülő Világkongresszus, hiszen Jézus Urunk testesítette meg a máig ható erkölcsi rendszert, ahol nem az erő és az érdek uralkodik, hanem a szeretet. Ilyen szellemi közegben a Magyarok XI. Világkongresszusán még a pénzügyeket is a jézusi tanítások mentén lehet tárgyalni.

Ha a magyar nemzetet szeretnénk felemelni, azt nem lehet egy világmozgalom nélkül megtenni. A Világkongresszus célja: azokat az embereket és népeket egymás felé vezetni. akik számára fontosak a szkíta erkölcsök, és ezek szerint szeretnének élni. Ezen értékeket be kell emelni a mába.

A Magyarok Világszövetsége hat évvel azelőtt, alapításának 80 évében, egy rendkívüli küldöttgyűlés határozatában üzenetet küldött a világ magyarságának, Európa és a világ népeinek, hogy azokat keressük és tartjuk rokonainknak, akik számára az IGAZSÁG fontosabb, mint a JÓLÉT, akik számára a TISZTESSÉG fontosabb, mint a SIKER, és akik számára a MÉLTÓSÁG fontosabb, mint a HALADÁS. Kihangsúlyozza, hogy nem vitatja a JÓLÉT, a SIKER és a HALADÁS fontosságát, de ha választani kell, akkor az IGAZSÁG, a TISZTESSÉG és a MÉLTÓASÁG mindig fontosabb a szkíta értékek világában.

A következő - szerdai - sajtótájékoztatókon a többi konferencia vezetői is bemutatkoznak.
Gyöngyösi Zsuzsanna




Grandpierre Attila: Nemzetközi kölcsönzéssel kikértem egy könyvet amit 1832-ben írtak s aminek a címe: Ancient Fragment - azaz Ősi Töredékek - volt. Gondoltam már a címe is izgalmasan hangzik. Nézegettem hogy mit ír és a következőket olvastam szó szerint:

A torony építése előtt a legelterjedtebb vallást úgy hívták szkítizmus.
Láttam a magyar történelmi atlaszt és levontam a következtetést, hogy a magyar ősvallás Eurázsia ősvallása volt és a legelterjedtebb volt, szinte az egész Eurázsiát kitöltötte és akkor most azt olvasom, hogy ezt úgy nevezték az ókorban hogy szkítizmus - szkíta vallás és a torony építése előtt!
Mikor volt a torony építése?

A Tarihi Üngürüsz előszavában 100 oldalas bevezetőt írtam amiből kiderül, hogy a torony építése i.e. 3000-ben volt, ekkor építette Nemrót király.
Nemrót király a krónikáink szerint magyar király volt. Tehát 5000 évvel ezelőtt a szkíta vallás volt az uralkodó vallás Eurázsiában.
Ez azért is erdekes adat mert i.e. 1500 körül a most jelenlévő világvallások közül még egy sem volt jelen. És most itt áll fehéren-feketén, hogy szkíta vallásnak nevezték.

Az a nép amelyik ott élt szkíta nép volt!




Novák Katalin felszólalt Davosban
Novák Katalin felszólalt Davosban

Oroszország nem győzhet, ez a legfontosabb" - Novák Katalin felszólalt Davosban
2024. január 17. forrás

Magyarország köztársasági elnöke részt vett egy panelbeszélgetésen a davosi Világgazdasági Fórumon, amely során kijelentette: fontos, hogy Európa elkerülje a harmadik világháborút. A beszélgetésen ott volt Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter is, aki azt állította: Magyarországnak nagyon is érdeke Ukrajna EU csatlakozása.

Ahogy a Mandiner korábban beszámolt róla hétfőn vette kezdetét a davosi Világgazdasági Fórum. A fórumon évről évre állam- és kormányfők, a gazdaság szereplői és szakemberek tanácskoznak a világgazdaság és a nemzetközi politika aktuális kérdéseiről.

Az idei fórum témái között szerepelnek a geopolitikai bizonytalanság mellett az Európa biztonságát veszélyeztető kihívások, valamint a világgazdaság aktuális tendenciái.

Novák Katalin köztársasági elnök is Svájcba utazott, hogy tárgyalásokat folytasson, valamint részt vegyen az "Európa egységes frontjának védelme" elnevezésű panelbeszélgetésen. Az eseményen részt vett még: Szvjatlana Heorhijevna Cihanovszkaja belorusz ellenzéki politikus, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter, Andrzej Duda Lengyelország elnöke és Andrej Plenković horvát miniszterelnök.

Az ukrán-orosz háború

Az első téma az orosz-ukrán háború, valamint Ukrajna támogatása volt. Először Andrzej Duda kapott szót Roula Khalaftól, az esemény moderátorától és a Financial Times szerkesztőjétől. A lengyel elnök elmondta: az első pillanattól kezdve támogatták Ukrajnát. Hozzátette: elsőként ajánlottak fel harckocsikat a szomszédjuknak. Az elnök kijelentette: nagyon hősiesen küzd az ukrán hadsereg, és ez az egyik oka, amiért már két éve folyamatosan vissza tudják verni az oroszokat.

"A nemzetközi támogatás segítette Ukrajna túlélését. Nagyon sok nemzetközi segítség érkezett, de állandóan szükség van a támogatásra.

A háborús fáradság, amiről sokat beszélünk, egy nagyon veszélyes jelenség, amit meg kell próbálnunk elkerülni" - jelentette ki Andrzej Duda.

A moderátor erre kijelentette, hogy ő a Financial Times olvasói között egyáltalán nem azt látja, hogy belefáradtak volna az ukrán háború híreibe.

Nincs itt a tárgyalás ideje

Ezután Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter elmondta, hogy még több fegyverre van szüksége Ukrajnának. Kijelentette: 2024-ben Oroszországot a levegőből próbálják legyőzni.

"Aki uralja az egeket, az fogja meghatározni, hogy mikor és hogyan ér véget a háború" - jelentette ki az ukrán külügyminiszter. Ezért fontos, hogy Ukrajna kapjon ballisztikus rakétákat - tette hozzá.

Kuleba elmondta, hogy nem kaptak olyan jelzést a szövetségeseiktől, hogy bárki is belefáradt volna Ukrajna támogatásába. Kijelentette: nem fogják feladni a harcot, és nem érzi annak a nyomását, hogy már a békéről kellene beszélniük.

A magyar álláspont

A Financial Times szerkesztője ezt követően Novák Katalin köztársasági elnökhöz fordult. Az újságíró szerint hiába tagja Magyarország az EU-nak, gyakran nem lehet eldönteni mi az álláspontja az országnak. Roula Khalaf szerint az, amit a magyar miniszterelnök tesz és mond, az aggodalmat ébreszt az ukránokban és más európaiakban is.

Novák Katalin elmondta: a legjobb megoldás a háborúval kapcsolatos fáradságra, ha továbbra is beszélnek erről a fontos témáról.

"Mi földrajzilag is nagyon speciális helyzetben vagyunk, hiszen Ukrajna közvetlen szomszédai vagyunk, és magyar nemzetiségűek is élnek az ország területén.

Így nemcsak közvetetten, hanem közvetlenül is érint minket az orosz agresszió" - kezdte a köztársasági elnök. Hozzátette: a legfontosabb kérdésekben a beszélgetés résztvevői egyetértenek. Felidézte, hogy már a beiktatásakor is elítélte az orosz agressziót.

"Mindig világossá kell tennünk, hogy ki az agresszor, és melyik az az ország, amelyet egy másik állam megtámadott. Azt is világossá kell tenni, hogy Oroszország a tettével átlépte a Rubicont" - jelentette ki.

Novák Katalin hozzátette: a háború soha nem megoldás, az agresszió soha nem megoldás.

"Hisz abban, hogy Ukrajna győzhet?" - tette fel a kérdést a moderátor Novák Katalinnak, aki így válaszolt:

"Oroszország nem győzhet, és ez a legfontosabb. Ezt kell elérni."

A köztársasági elnök kijelentette: Magyarország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát.

A moderátor kérte Kulebát, hogy válaszoljon Novák Katalin szavaira. Az ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy Ukrajna EU tagsága Magyarországnak is az érdekében áll.

"Magyarország egy nagyon közeli partnerünk. Szoktunk beszélni, néha más az álláspontunk, de végül mindig leülünk és megbeszéljük" - mondta Kuleba.

Az ukrán politikus azt is megemlítette, hogy magas szinten is folynak találkozók, és példának hozta, hogy nemrég Argentínában Volodimir Zeleszkij elnök is beszélt Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Egységes európai álláspont

Andrej Plenković horvát miniszterelnök arról beszélt: az a lényeg, hogy Európa továbbra támogassa Ukrajnát.

"Meg vagyok róla győződve, hogy ki fogunk tartani Ukrajna támogatásában ebben a rettenetes helyzetben" - mondta a horvát politikus.

Ezt követően Szvjatlana Heorhijevna Cihanovszkaja fehérorosz ellenzéki aktivista elmondta: Fehéroroszországnak nagyon fontos, hogy Ukrajna győzzön. Szerinte Lukasenka hatalma törékeny, és az elnök csak Putyin bábja.

Amerikai választások

A moderátor az amerikai választásokra terelte a beszélgetést és megkérdezte Duda lengyel elnököt, hogy aggódik-e Trump megválasztása miatt? A lengyel politikus elmondta:

"Az amerikaiaknak joguk van eldönteni, hogy ki legyen az elnökük".

Hozzátette: fontos megerősíteni az euroatlanti kapcsolatot attól függetlenül, hogy kik a vezetők.

Kuleba visszhangozta Duda szavait: bárki is lesz az elnök, azzal fognak együttműködni. Emlékeztette a moderátort, hogy a Trump-adminisztráció adta el Ukrajnának a Javelin-rakétákat.

Mi lesz a háború végkimenetele?

Ezt követően a közönség tagjai tehettek fel kérdéseket. Egy férfi megkérdezte Kulebát, hogy a sikertelen ellentámadás után fel van-e készülve arra, hogy az ukránok joggal kérdezhetik meg a vezetésüktől, hogy most mi is az ukrán út a győzelemhez?

Az ukrán külügyminiszter kijelentette, hogy a normandiai partraszállás sem indult jól, hiszen nem hozott azonnal győzelmet, és a német ellentámadás meglehetősen sikeres volt, de akkor mégsem tett fel senki ilyen kérdést.

Ezt követően Novák Katalin szót kért, és megjegyezte: "fontos, hogy megvizsgáljuk az első és második világháború tapasztalatait, de ennél is fontosabb, hogy elkerüljük a harmadik világháborút."

"A NATO nem áll háborúban. Az Európai Unió nem áll háborúban. El kell kerülnünk, hogy katonailag is bekapcsolódjunk a háborúba, valamint azt, hogy eszkalálódjon a háború. Támogatnunk kell Ukrajnát a harcában, segítenünk kell megvédenie a földjét. Azonban hatalmas érték az, hogy még béke van az országunkban - ezt három gyermek édesanyjaként mondom -, és fontos, hogy ez így is maradjon" - mondta a magyar köztársasági elnök.

Novák Katalin a WEF gyűlésen elítélte Oroszországot s hűségesküt tett Zelenszkijnek miközben Szijjártó ugyanezt tette Izraelben a tömeggyilkos Netanjahunak.
Lássuk be, ami ma Magyarországon történik, az túlhaladja az általános globalista-cionista narratívát, ugyanis a budapesti Orbán-kormány jeles marionett-bábjai egyértelműen közlik, a tudtunkra adják, hogy a ROSSZ OLDALON állnak.
Szembe kell, nézzünk azzal, hogy Magyarország, azaz Magyarország Zrt. igazi cionista/sátánista gyarmattá vált, azzá változtatta az a kormányzat, amelyik "nemzeti-keresztény-konzervatívnak" hazudta magát.
Ez volt az a csapda, amibe becsalták a magyarokat, azt a látszatot keltve, hogy leszámoltak az "öszödi-libsikkel", azaz Gyurcsányékkal és végre magyar kormány került a budapesti parlamentbe. Hát nem került. Ma már csak a teljesen tájékozatlan, tökéletesen agymosott magyar nem látja, nem látja be, hogy bizony Orbán és Gyurcásny egy tőről fakadtak, az egész pártoskodó zsonglőrködés csak egy nagy politikai szemfényvesztés volt. Orbán Viktort és teljes parlamenti színtársulatát ugyanazok irányítják, akik Gyurcányékat. Hamis és öngyilkos érvelés tehát a már megszokott, megszoktatott szlogen, hogy "még mindig jobb Orbán, mint Gyurcsány." Nem jobb. Pont annyira rossz, sőt rosszabb! Rosszabb, mert gőzerővel teljesítik be a nemzetpusztító és nemzetáruló küldetésüket, de ők mindezt nem Fletó-féle liberális jelmezben, hanem nemzetiszínű gyilkos-bohóc kosztümben teszik.

Novák Katalin Magyarország bábelnöke előre megírt és színpadiasan ám igen tehetségtelenül előadott újévi köszöntőjéből egy igen furcsa lóláb lógott bele az általános parasztvakításba. (...)
A Világgazdasági Fórum a dezinformációt és az éghajlatváltozást tartja a legsúlyosabb fenyegetéseknek 2024-ben A Világgazdasági Fórum 2024-es Globális kockázatokról szóló jelentése szerint a világot "veszélyes válságok duója sújtja: az éghajlat és a konfliktusok", amelyek "a gyorsan felgyorsuló technológiai változások és a gazdasági bizonytalanság hátterében állnak." Amerikai állampolgárok: Követeljék, hogy a kongresszus vizsgálja ki a növekvő halálozási többletet.
A Világgazdasági Fórum, a globális elit csoportja, amelyet a politikai jobboldalon lévők imádnak utálni, most adta ki jelentését a 2024-es és az azt követő évek legnagyobb fenyegetéseiről.

És a kockázatok listájának élén nem az éghajlat áll, legalábbis nem azonnal.
A svájci Davosban székelő WEF szerint a legnagyobb rövid távú kockázatot az álhírek jelentik.

"Miközben az éghajlattal kapcsolatos kockázatok továbbra is domináns témát jelentenek, a 2024-es jelentésben a félretájékoztatásból és dezinformációból eredő fenyegetést azonosítják a legsúlyosabb rövid távú veszélyként" - jelezte a csoport.

"A világot az elmúlt években sújtó kaszkádszerű sokkok kezelhetetlennek bizonyulnak. A háborúk és konfliktusok, a polarizált politika, a folyamatos életszínvonal-válság és a változó éghajlat egyre fokozódó hatásai destabilizálják a globális rendet"."

"A jelentés egy olyan világot tár fel, amelyet "veszélyes válságok duója sújt: az éghajlat és a konfliktusok." Ezek a fenyegetések a gyorsan felgyorsuló technológiai változások és a gazdasági bizonytalanság hátterében állnak"."

A globalisták szerint "a félretájékoztatással és dezinformációval kapcsolatos növekvő aggodalom nagyrészt abból fakad, hogy a rossz szereplők kezében lévő mesterséges intelligencia eláraszthatja a globális információs rendszereket hamis narratívákkal".

A jelentés szerint a következő két évben "a külföldi és hazai szereplők egyaránt felhasználják a félretájékoztatást és a dezinformációt a társadalmi és politikai megosztottság kiszélesítésére".

A jelentés szerint a fenyegetést fokozzák a nagy választások, amelyeken több mint 3 milliárd ember járul az urnákhoz 2024-ben és 2025-ben az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Indiában.

A jelentés szerint a félretájékoztatás és dezinformáció terjedése polgári zavargásokhoz vezethet, de a kormányok által irányított cenzúrát, belföldi propagandát és az információ szabad áramlásának ellenőrzését is elősegítheti.

A következő két év tíz legnagyobb kockázata a következő: szélsőséges időjárási események, társadalmi polarizáció, kiberbiztonság, államközi fegyveres konfliktus, gazdasági lehetőségek hiánya, infláció, önkéntelen migráció, gazdasági visszaesés és környezetszennyezés.

A tízéves kockázati lista első helyen a szélsőséges időjárási események állnak, ezt követi a földi rendszerek kritikus változása, a biológiai sokféleség csökkenése és a gazdasági összeomlás, a természeti erőforrások hiánya, a félretájékoztatás és dezinformáció, a mesterséges intelligencia technológiák káros hatásai, az önkéntelen migráció, a kiberbiztonság hiánya, a társadalmi polarizáció és a környezetszennyezés.
Zelenszkij az európai nemzetek közvetlen katonai beavatkozását szorgalmazza Ukrajnában a davosi WEF-ülésen Volodimir Zelenszkij elnök az európai nemzeteket kérte: "hány férfit és nőt hajlandóak az önök nemzetei küldeni egy másik állam, egy másik nemzet védelmére?".
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a davosi Világgazdasági Fórumon az európai nemzetek közvetlen katonai beavatkozására szólított fel Ukrajnában.

Különleges beszédében Zelenszkij az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban elmondta: "Ha valaki azt hiszi, hogy ez csak rólunk, csak Ukrajnáról szól, az alapvetően téved".

"Az Ukrajnán túli új orosz agresszió lehetséges irányai, sőt idővonala is egyre nyilvánvalóbbá válik" - folytatta.

"Hadd kérdezzem meg nagyon őszintén: Melyik európai nemzet képes ma a miénkkel egyenrangú, harcképes hadsereget biztosítani, amely visszatartja Oroszországot?".

"És hány férfit és nőt készek az önök nemzetei elküldeni egy másik állam, egy másik nemzet védelmére?".

"És ha az elkövetkező években harcolni kell Putyin ellen, nem jobb-e most véget vetni neki és háborús stratégiájának, amíg a mi bátor férfijaink és asszonyaink már most is ezt teszik?"

Zelenszkij, aki a rá jellemző fél-egyenruhában jelent meg, pulóverén Ukrajna nemzeti címerével, azt állította, hogy ha más nemzetek támogatnák Ukrajnát, az lerövidítené a háborút.

"Az agresszorra [Oroszországra] nehezedő nyomás minden csökkenése évekkel meghosszabbítja a háborút, de minden befektetés a védekező [Ukrajna] bizalmába lerövidíti a háborút" - hangsúlyozta Zelenszkij.

"A háború egy igazságos és stabil békével fog véget érni, és azt szeretném, ha mostantól kezdve önök is részesei lennének ennek a békének, hogy közelebb hozzák a békét" - folytatta. "És szükségünk van önökre Ukrajnában az építkezéshez, az újjáépítéshez, az életünk helyreállításához".

"Mindenki még sikeresebb lehet Ukrajnával!"

Zelenszkij beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben agresszív hangnemet ütött meg. Az ukrán elnök "terroristának" nevezte geopolitikai ellenségét, és azt kívánta, hogy Putyin gyermekei és unokái se ezen a világon, se a túlvilágon ne kapjanak nyugalmat.

A WEF elnökének, Borge Brendének a beszédét követő interjúban Zelenszkij azt mondta, hogy nem lesz megbocsátás Putyinnal szemben.

"Nyugalomra sem ezen a világon, sem a túlvilágon nem lesz biztos nyugalma sem neki [Putyinnak], sem a gyermekeinek, sem az unokáinak" - mondta az ukrán elnök.

Klaus Schwab dicséri Zelenszkijt a "liberális demokrácia" védelméért

Klaus Schwab, a WEF alapítója és ügyvezető elnöke az ukrán elnök előadásának bevezetőjében megtapsolta Zelenszkijt, amiért megvédte "a nemzetközi rendszer" és a "liberális demokrácia" értékeit.

"Mély hálával tartozunk Önnek és az ukrán népnek, amiért megvédik azokat az értékeket, amelyek a nemzetközi rendszer és a liberális demokrácia középpontjában állnak" - jelentette ki Schwab.

"2020-ban Ukrajna megkapta az EU-tagjelölti státuszt, és éppen a múlt hónapban kezdődtek meg a hivatalos csatlakozási tárgyalások" - folytatta. "Kétségtelen, hogy Ukrajna az Ön és kormánya politikájának köszönhetően szilárdan az európai integráció útján halad."

Miközben Schwab dicsérte Zelenszkijt a "liberális demokrácia" fenntartásáért, az ENSZ és más szervezetek élesen bírálták az ukrán kormányt, amiért az ukrán ortodox egyházat (UOC) indokolatlan diszkriminációval célba vette, egyházi tulajdont foglalt le, és szerzeteseket lakoltatott ki kolostorokból a moszkvai pátriárkával való állítólagos kapcsolatuk miatt, noha az UOC az oroszországi ukrajnai inváziót követően kinyilvánította függetlenségét Moszkvától.

Ráadásul a chilei-amerikai filmrendezőt és Zelenszkij kritikusát, Gonzalo Lírát Ukrajnában letartóztatták riportjai miatt, amiért "igazolta az Ukrajna elleni orosz agressziót." Lira nemrég egy ukrán börtönben halt meg rejtélyes körülmények között.

Zelenszkij számos megkérdőjelezhető személyi döntést hozott, többek között felkérte Marina Abramović okkult művésznőt Ukrajna nagykövetének, vagy egy nemileg zavaros férfit nevezett ki az ukrán hadsereg idegen nyelvű szóvivőjének.

Mondja meg a kongresszusnak, hogy állítsa le a Biden-kormányzatot az ukrajnai és izraeli háborúk finanszírozásában!
Sötét Davos: WEF kezdetekor teljesen lefoglalt escort-szolgáltatások Ma kezdődik a Világgazdasági Fórum 54. éves találkozója a kis alpesi üdülővárosban, Davosban. A kizárólag meghívottaknak szóló találkozón 120 ország közel 2800 vezetője gyűlik össze, hogy megvitassák a világ legégetőbb témáit, például az éghajlatváltozás, a mesterséges intelligencia és a vírusjárványok kérdéseit.

Miután a világ vezetői, politikusok, üzleti vezetők, akadémikusok, civil szervezetek és vallási vezetők megvitatják a globális problémákat, és megpróbálnak "megoldásokat" találni a világot sújtó kérdésekre, egy nagyon sötét hangulatú after-hour jelenet következik, ahogy azt korábban már kifejtettük:
- Davos sötét oldala" feltárult, ahogy a globális elit foglalása a szexmunkások számára az egekbe szökik.
- Egy "korrupt körhinta"... "válogatott emberi lényeknek" - Davos épp most érte el a "csúcsot a hátborzongatóságban"?

Mi van idén a menüben? Nos, a The New York Post leírta: "Kaviár, varázsgombák, aranyleveles desszertek, A-listás szelfik, éjszakánként 2500 dolláros kurvák és titkos vacsorák."

Egy külön riportban a "20 minutes" francia újság még több fényt vet az idei davosi kurva-ünnepre:

Aki azonban a "Titt4Tat" nevű megfelelő platformon keresztül akar escortot foglalni Davos környékén, vagy akár Kelet-Svájcban, csalódni fog.

Sötét Davos: WEF kezdetekor teljesen lefoglalt escort-szolgáltatások

"A WEF hetében minden helyi szolgáltató teljesen le van foglalva" - erősíti meg B. Konrad tulajdonos. A magyarázat: Az emberek Davosban magukba zárkóztak, partnereik többnyire otthon maradtak. Emellett az alkohol és a partik is hozzájárulnak a szolgáltatása iránti nagy kereslethez a társalapító szerint.

"Ettől eltekintve Davosban sok olyan ügyfél van, akik nem árérzékenyek, és akik annál inkább értékelik az alkalmazásunk magánéletét" - magyarázza Konrad. Általánosságban elmondható, hogy kevésbé a szexről, inkább az úgynevezett "barátnő-élményről", azaz az intim kapcsolat színleléséről van szó.

"Az ügyféltől függően egy foglalás négy és tizenkét óra között tart" - mondta Mia May szexmunkás, hozzátéve, hogy szolgáltatásának ára körülbelül 2000 frank (2340 dollár).

A kimondatlanul is sötét davosi éjszakák mellett a WEF megpróbálja helyreállítani a bizalmat. Ez azután következik be, hogy a nyugati világban populista mozgalmak söpörtek végig, miután a politikai és vállalati elit rosszul kezelte a Covid-válságot, és olyan sikertelen szociális és gazdasági politikát erőltetett, amely felháborodást váltott ki a többség körében. Ennek a kudarcnak a tünete Biden elnök implodáló közvélemény-kutatási adatai.

"Egy széttöredezett világgal és növekvő társadalmi megosztottsággal állunk szemben, ami átható bizonytalansághoz és pesszimizmushoz vezet. Újra kell építenünk a jövőnkbe vetett bizalmat, túllépve a válságkezelésen, meg kell vizsgálnunk a jelenlegi problémák kiváltó okait, és közösen kell felépítenünk egy ígéretesebb jövőt" - írta Klaus Schwab, a WEF alapítója egy nyilatkozatában.

Kételkedünk abban, hogy a WEF közel kerül a bizalom újjáépítéséhez, mivel a többség kezd ráeszmélni ezekre az erényt sugalló elitekre, akik magánrepülőgépeken és benzinzabáló autókonvojokban érkeznek, hogy az éghajlatváltozásról tárgyaljanak.
WEF kísérő Mia May: 12 óra 2000 frankba kerül A "Titt4Tat" escort alkalmazás példája mutatja, mennyire népszerűek a kísérőszolgáltatások a WEF ideje alatt. Néhány nő még új munkát is talál Davosban.
- A WEF idején robbanásszerűen megnő a "kereskedelmi intimitás" iránti kereslet.
- A "Titt4Tat" escort alkalmazáson lévő találatok már mind elfogytak.
- B. Konrad társalapító: "Davosban sok olyan ügyfél van, aki nem árérzékeny, és aki annál inkább értékeli az alkalmazásunk magánéletét."
- A Világgazdasági Fórum idején a Davos környéki kísérők iránti kereslet rohamosan megnő.

A "TittforTat" alkalmazás egyfajta társkereső platformként szolgál a legkülönfélébb escort ajánlatok számára.
A tulajdonos B. Konrad magyarázza a sikert, Mia May escort pedig az alkalmazással való mindennapokról mesél.

Valahogy számított rá az ember, de a mérték mégis meglepő: Davosban mostantól ismét várják a globális üzleti elitet - és velük együtt több száz escortot. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) tanulmánya szerint a WEF alatt akár tízmillió dolláros forgalom is keletkezik.

Ezt a "Titt4Tat" nevű megfelelő platform is elismeri. A márka ígérete: A "Tinder és a LinkedIn keverékével a fizetős randevúkhoz" a felhasználóknak néhány kattintással az okostelefonjukon meg kell tudniuk nézni az összes kísérőt Davosban és környékén, vagy ahogy a "T4T" nevezi, a "World Escort Forum" alatt, és a platformon keresztül felvenni a kapcsolatot.

Mik is azok a kísérők valójában?

Az escortok olyan nők vagy férfiak, akik egy meghatározott időre felajánlják a társaságukat egy díj ellenében. Ez általában a szexmunka egy formája. Az escort ügynökségek gyakran csak társasági vagy szórakoztató szolgáltatásokat kínálnak, míg a szexuális szolgáltatásokat maguk a kísérők nyújtják, így azok magánjellegűek.

A WEF a "barátnői élményről" szól.

Aki azonban a "T4T"-n keresztül szeretne escortot foglalni Davos térségében, vagy akár Kelet-Svájcban, csalódni fog: "A WEF hetében minden helyi szolgáltató tele van" - erősíti meg B. Konrad tulajdonos. A magyarázat: Davosban csak ketten vannak, a partnerek általában otthon maradnak. Az alkohol és a bulik is hozzájárulnak a szolgáltatása iránti nagy kereslethez, mondja a társalapító.

"Ettől eltekintve Davosban sok olyan ügyfél van, akik nem árérzékenyek, és akik annál inkább értékelik az alkalmazásunk magánéletét" - magyarázza Konrad. Általánosságban elmondható, hogy kevésbé a szexről, inkább az úgynevezett "barátnő-élményről", azaz az intim kapcsolat színleléséről van szó.

Inkább társkereső alkalmazás, mint katalógus

Konrad: "Azt gyanítjuk, hogy sok férfi nem hajlandó hosszú távú elköteleződésre, ami olyan nem kötelező erejű kapcsolatokhoz vezet, amelyekben az intimitás gyakran háttérbe szorul." Ezért a "T4T" alkalmazás inkább társkereső alkalmazás, mint katalógus - mindkét fél számára: "Az ügyfélnek már akkor megvan az első "igen", amikor meglát egy profilt, mert ez azt jelenti, hogy megfelel a szolgáltató kritériumainak".

A szorosabb kapcsolat azt is jelenti, hogy az escort-randik alkalmanként networking-rendezvényekké fajulnak, különösen a WEF ideje alatt. Konrad: "Egy németországi escort nemrégiben arról számolt be, hogy a WEF-en szerzett kapcsolatai révén új állást kapott egy nagyvállalatnál tanácsadóként."

Ön igénybe vette már escort szolgáltatásait?
- Igen, de szexuális szolgáltatások nélkül.
- Igen, szexuális szolgáltatásokkal együtt.
- Nem, még soha nem tettem ilyet.
- Még nem, de tervezem.
- Csak szeretném látni a felmérés eredményét.
25092 szavazat

Kelet-Svájc teljesen ki van táblázva

Akár új tanácsadót keres Davosban, akár éjszakai társat, a nagy kereslet miatt egészen St. Gallenig vagy Zürichig kell kiterjesztenie a keresést a T4T potenciális párjai között. Vagy Zugban. Mia May például ott lenne otthon - és még mindig rendelkezésre állna a WEF lehetséges időpontjaira.

A 21 éves német lány az érettségi után azonnal meg akarta vetni a lábát az erotikus iparban, mert ez mindig is érdekelte. Mikor eléri a 20 percet, Mia éppen egy randira készül. Davost nagyon jól ismeri, mint munkahelyet.

Escort Mia May: művelt ügyfelek

"Az ügyféltől függően egy foglalás négy és tizenkét óra között tart" - mondja May. Ez utóbbi körülbelül 2000 svájci frankba kerül. Körülbelül 200 frankot előre kell fizetni, a többit a helyszínen. Az, hogy Davosban éjszakázik-e, vagy a randevú után azonnal hazautazik, az ügyféltől függ - és attól, hogy a hegyekben akar-e maradni egy ideig.

May nagyra értékeli a "T4T"-ben, hogy az ügyfelekkel való első kapcsolatfelvétel kulturált: "Az ügyfelek, mind Davosban, mind más városokban, általában jól képzettek, és az interakció soha nem kellemetlen vagy idegesítő." A "T4T"-ben a vendégek nem tudnak a nőkkel beszélgetni. A WhatsAppon keresztül történő kapcsolatfelvétel után megismerjük egymást - és végül találkozót szervezünk.

Aligha aggódik a személyes biztonsága miatt: "Ez mindig garantált, és vészhelyzetben bármilyen protokoll érvényesül." Alapvetően azt lehet mondani, hogy a legális prostitúcióban a kockázati szint nem magasabb, mint egy kórházi sürgősségi osztályon, és lényegesen alacsonyabb, mint a rendőrségen vagy a tűzoltóságon.

A munkájukról alkotott nyilvános kép alapvetően hibás. May: "Ennek fő oka az, hogy a szakmámban sok olyan dolgot dobnak össze, ami nem tartozik össze."

Az, hogy az emberkereskedelem és a kényszerprostitúció áldozatait egyenlőségjelet tesznek a hivatásos, legális erotikus szolgáltatókkal, olyan igazságtalanság, amelyet May nem tud megérteni: "Az ügyfeleim mind tisztességes, barátságos és teljesen normális emberek, minden nemből." Hogy kik lesznek az idei WEF során, az még kiderül.
Davos escortok elit WEF ügyfelek $4,400 egy éjszaka A davosi Világgazdasági Fórum csúcstalálkozója a hatalom és a gazdagság csomópontja, de ez egy olyan hely is, amely az elit ügyfelek számára diszkrét kísérőszolgáltatások csábítását kínálja.
A szexeladás legális és szabályozott szakma Svájcban, ami azt jelenti, hogy az úgynevezett világ legrégebbi szakmája is profitál abból a gazdasági fellendülésből, amelyet az exkluzív konferencia svájci hegyi faluba érkezése gerjeszt.

Ráadásul a társkereső jellegű alkalmazások minden eddiginél könnyebbé teszik a szexet vásárolni kívánó elit számára, hogy kapcsolatba lépjen egy escorttal. Ez egy jövedelmező üzlet, nem csak a kísérők, hanem maguk a platformok számára is, amelyek a csúcstalálkozó idejére teljesen beteltek.

Nem minden kínált szolgáltatás azonban szexuális jellegű. Egyes hivatásos szexmunkások társaságot és modellkedést kínálnak exkluzív eseményekre.

Az egyik elérhető davosi escort, aki az "austrian_girl" névre hallgat, "csak kísérő" és "hostess" szolgáltatásokat hirdetett 800 eurós (1175 CAD) áron minden lefoglalt két órára.

Más kísérők, mint például "Samantha", nem is hirdetnek árat, ehelyett azt kérik, hogy az ügyfelek előre foglaljanak - a díjat pedig a kereslet alapján állapítják meg.

Átlagosan azonban az elit ügyfeleknek 2000 eurótól (2937 CAD) 3000 euróig (4405 CAD) kell fizetniük egy 12 órás éjszakáért egy call girl-lel.

Az olyan davosi escortok, mint "Savannah" jól ismerik ügyfeleiket, és úgy hirdetik magukat, mint a "kifinomultság", "báj és elegancia" szolgáltatói azok számára, akik hajlandóak borsos árakat fizetni.

A 32 éves moldovai szerető két napra - a csúcstalálkozó időtartamának negyedére - történő foglalása 8000 euróba (11 747 CAD) kerülne.

A független escort és "nemzetközi társ" Catherine hangsúlyozza, hogy ő az "ideális társ" a diszkréciót igénylő úriemberek számára.

"Garantálom a biztonságot és a titoktartást, és ezt várom el cserébe" - írja Catherine.

Akárcsak leendő ügyfeleik, a davosi escortok is szakmájuk elitjének tekinthetők. Gyakran jól képzettek, és több nyelven is beszélnek.

Az egyik escort külön kiemeli, hogy tájékoztatja potenciális ügyfeleit, hogy folyékonyan beszél "katalánul, angolul, franciául, olaszul és spanyolul".

De mi a helyzet magukkal az ügyfelekkel? A 20 Minutes francia médiumnak nyilatkozó egyik német escort, Mia May szerint a hajlamuk nem olyan kockázatos, mint azt egyesek gondolnák.

"Az ügyfeleim mind tisztességes, barátságos, teljesen normális emberek, és minden neműek" - mondta May a csatornának.

"Ráadásul az ügyfelek, akik jó alapképzettséggel rendelkeznek, kellemesek és jól viselkednek. Soha nem zavaróak".

Csakhogy az escortplatformok által hirdetett szolgáltatások másról szólnak. A perverziók és fétisek gyakran inkább a szabály, mint a kivétel.
Riasztó bizonyíték: A kormány baljós összeesküvése, hogy mindannyiunknak véget vessenek Ma négy megdöbbentő példát hozunk arra, hogy az amerikai szövetségi kormány aktívan fegyverként használ különböző ügynökségeket (CDC, EPA, FDA, és kereskedelmi bankok is), hogy szó szerint megpróbáljanak minél több amerikait megölni (vagy rabszolgasorba taszítani, ha túlélnék).
Most azt látjuk, hogy a kormány terrorista műveletté alakítja át magát azok ellen az emberek ellen, akiket egykor azt állította, hogy képvisel. Senki sincs biztonságban, amíg ez a fasiszta rezsim hatalmon van, és a kormány aktívan fegyverként fog felhasználni mindent, ami az irányítása alatt áll, hogy elhallgattasson vagy megöljön mindannyiunkat.

A teljes részleteket a Brighteon Broadcast News mai számában olvashatják, amely egy kemény interjút is tartalmaz John Williams pénzügyi elemzővel.
Ursula von der Leyen reméli, hogy az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvénye megoldja a WEF legfőbb problémáját A globális üzleti közösség számára a következő két év legfőbb aggodalma nem a konfliktus vagy az éghajlat, hanem a dezinformáció és a félretájékoztatás, mondta Ursula von der Leyen. Az Európai Bizottság elnöke ezt a héten Davosban megrendezett Világgazdasági Fórum (WEF) éves találkozójának második napján tartott "különleges beszédében" mondta. A találkozó idei témája a "bizalom újjáépítése", ami vágyálom.

"Ezek a kockázatok [a dezinformáció és a félretájékoztatás] komolyak" - mondta von der Leyen - "mert korlátozzák képességünket az előttünk álló nagy globális kihívások kezelésében. Az éghajlatunk és a geopolitikai klímánk változásai, a demográfiánk és a technológiánk változásai".

Von der Leyen "különleges beszédét" a WEF honlapján ITT nézheti meg, a WEF által közzétett leiratot pedig ITT olvashatja, bár valószínűleg nem tanácsos bízni abban, hogy a WEF pontosan, maradéktalanul és/vagy hitelesen írta le.

A WEF táblázatában a következő két év legnagyobb kockázatai a hosszabb, 10 éves távlathoz képest azt mutatja, hogy a WEF úgy véli, hogy a következő néhány évben sikeresen meg tudják majd oldani az általuk "félretájékoztatásnak" nevezett kockázatokat, a "félretájékoztatás és dezinformáció" az első helyről a hatodik helyre esett vissza. Feltételezhetjük, hogy ez legalábbis még több cenzúrát jelent mostantól.

Nem szabad elfelejteni, hogy amit a WEF "félretájékoztatásnak és dezinformációnak" nevez, az "olyan információt jelent, amely nem egyezik a jóváhagyott narratívájukkal".

Ursula von der Leyen reméli, hogy az EU digitális szolgáltatásokról szóló törvénye megoldja a WEF legfőbb problémáját
Forrás: WEF: A WEF nem csak az újságírók, hanem az újságírók, az újságírók és a média is: Ursula von der Leyen davosi beszéde teljes terjedelmében, Világgazdasági Fórum, 2024. január 16,
2024. január 16-i dátummal.

Von der Leyen megoldást kínált a WEF által aggódó kockázatokra: "Ez az az idő, amikor minden eddiginél jobban kell ösztönözni a globális együttműködést... Hiszem, hogy ez megvalósítható, és úgy vélem, hogy Európa vezető szerepet vállalhat és kell vállalnia e globális válasz kialakításában. Ennek kiindulópontja az, hogy mélyebben megvizsgáljuk [a WEF] globális kockázati jelentését, hogy felvázoljuk a továbblépés útját."

Az alábbiakban az idézőjelben szereplő szövegek von der Leyen beszédének kivonatai. Azzal kezdődik, hogy von der Leyen ismerteti a WEF sokat emlegetett köz- és magánszféra partnerségi modelljét. A köz- és magánérdekek összeolvadását, ahol az államból üzlet lesz, az üzletből pedig állam.

"Míg a kormányok kezében számos olyan eszköz van, amelyekkel korunk nagy kihívásaival szembenézhetünk, az üzleti szféra rendelkezik az innovációval, a technológiával és a tehetséggel ahhoz, hogy olyan megoldásokat kínáljon, amelyekre szükségünk van az olyan fenyegetésekkel szemben, mint az éghajlatváltozás vagy az ipari méretű dezinformáció. Európa egyedülálló helyzetben van ahhoz, hogy megmutassa, hogyan működhet ez..."

"És ez fontosabb, mint valaha, hiszen 2024-ben, a történelem legnagyobb választási évében indulunk. A demokráciák világszerte az urnákhoz járulnak, és a világ népességének fele érintett lesz. Ebbe beletartozik a 27 demokráciát tömörítő Európai Unió több mint 450 millió lakosa is..."

"Természetesen, mint minden demokráciában, a szabadságunk kockázatokkal jár. Mindig lesznek olyanok, akik megpróbálják kihasználni a nyitottságunkat, belülről és kívülről egyaránt. Mindig lesznek kísérletek arra, hogy letérítsenek minket a helyes útról. Például dezinformációval és félretájékoztatással."

Von der Leyen ezután Ukrajna kapcsán részletesen ismertette Oroszországgal kapcsolatos részleteket, mint példát a dezinformációra és félretájékoztatásra, amelyekről tényként beszélt. Az RT szerint azonban von der Leyen "tényei" nyílt gazdasági valótlanságokat, valamint az ukrán frontvonalról - 2022 körül - származó friss jelentéseket tartalmaztak.

"Hadd térjek vissza a Globális Kockázati Jelentés első számú aggodalmához: a dezinformációhoz és a félretájékoztatáshoz. Ennek kezelése már megbízatásom kezdete óta a középpontunkban áll. A digitális szolgáltatásokról szóló törvényünkkel meghatároztuk a nagy internetes platformok felelősségét az általuk népszerűsített és terjesztett tartalmak tekintetében" - mondta.

A digitális szolgáltatásokról szóló törvény a világ legambiciózusabb szabályozása. "Nincs még egy olyan jogalkotási aktus a világon, amely ilyen ambiciózusan szabályozná a közösségi médiát, az online piactereket, a nagyon nagy online platformokat ("VLOP") és a nagyon nagy online keresőmotorokat ("VLOSE")" - olvasható a törvény honlapján.

Kanekoa The Great feljegyzett néhány kiemelést az All-In podcastból, amely azt vitatja meg, hogy ez mit jelent a gyakorlatban.

Az All-In podcast az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló törvényéről Az internetet ellenőrző cenzúra-szabályozásról
David Friedberg: "A nyílt internet mint decentralizált technológiai platform korszaka, amely az egyének javát szolgálja, és nem a kormányok felügyelete és irányítása alatt áll, véget ért."

Chamath Palihapitiya: "Európának ilyen dolgokban olyannyira zűrös a múltja, hogy valahogy megpróbálják megtalálni ezt az erkölcsi magaslatot, és csak ez a túlkapás és ez a kvázi-központi tervezés van, ami soha nem működik."

David Sacks: "A probléma a homályossága, amely azt mondja, hogy a közösségi médiavállalatoknak le kell venniük az illegális tartalmakat, de nem mondja meg, hogy mi az illegális tartalom. A meghatározás jogát az eurokraták e csoportjára ruházza át."

David Friedberg: "A digitális szolgáltatásokról szóló törvény az egyik legnagyobb fenyegetést jelenti az internet nyílt, átlátható és demokratikus lehetőségeire...

"Ez az uniós kormánynak törvényes jogot ad arra, hogy bemenjen a számítógépembe, információkat szedjen ki belőle, megvizsgálja azokat, és döntéseket hozzon arról, hogy mit csinálok, és hogy megfelelek-e a bizottságuk által aznap meghatározott végrehajtási normáknak.

"Ez körülbelül olyan 1984, amennyire csak lehet. Ez egy nagyon komoly fenyegetés, és nem hiszem, hogy az emberek felismerik, hogy ez idővel milyen másod- és harmadlagos hatásokat fog gyakorolni a szolgáltatások és az interneten szerzett élmények minőségére." - tette hozzá.
Az ENSZ főtitkára a 2024-es davosi csúcstalálkozón új többpólusú rend globális kormányzásra szólít fel Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkára a Világgazdasági Fórum (WEF) találkozóján "globális kormányzásra" szólított fel "egy új, többpólusú világrendben".

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár különleges beszédében azt mondta, hogy "bízik abban, hogy egy új, többpólusú globális rendet tudunk felépíteni, amely új lehetőségeket kínál a vezetésre, és amelynek nemzeti kapcsolataiban egyensúly és igazságosság uralkodik".

"A multipolaritás azonban bonyolultságot teremt" - folytatta. "Magára hagyva elmélyítheti a frontvonalakat észak és dél, kelet és nyugat, fejlett és fejlődő gazdaságok között, a G20-on belül, valamint a G20 és mindenki más között."

"És az egyetlen módja annak, hogy ezt a komplexitást kezeljük, és elkerüljük a káoszba való csúszást, egy megreformált, inkluzív, hálózatos multilateralizmus."

"Ehhez erős multilaterális intézményekre és keretekre, valamint a globális kormányzás hatékony mechanizmusaira van szükség."

OLVASSA EL: Az ENSZ főtitkára "harapós" globális kormányzást sürgetett

"Ezek nélkül elkerülhetetlen a további széttöredezettség, és a következmények egyértelműek" - jelentette ki Guterres.

"Világszerte a büntetlenség járványát látjuk. Azt látjuk, hogy egyes országok bármit megtesznek azért, hogy mindenáron előmozdítsák saját érdekeiket, Oroszország ukrajnai inváziójától kezdve Szudánon át egészen a közelmúltig, Gázáig."

Guterres sajnálkozott, hogy "a konfliktusban részt vevő felek figyelmen kívül hagyják a nemzetközi jogot, lábbal tiporják a genfi egyezményeket, és még az ENSZ Alapokmányát is megsértik".

A kormányok és a magáncégek szerepével foglalkozva a mesterséges intelligencia szabályozásában "hálózatos és alkalmazkodó kormányzási modellt" sürgetett, amelyben az ENSZ "központi, összehívó szerepet játszik".

"A magánszektor vezető szerepet tölt be a mesterséges intelligenciával kapcsolatos szakértelem és erőforrások terén, és szükség van a magánszektor teljes körű részvételére a több érdekelt fél részvételével zajló erőfeszítéseinkben egy olyan irányítási modell kidolgozására, amely hálózatos és alkalmazkodó" - mondta.

"Úgy vélem, hogy az ENSZ-nek központi, összehívó szerepet kell játszania. Az általam létrehozott, a mesterséges intelligenciával foglalkozó tanácsadó testület már előzetes ajánlásokat tett a mesterséges intelligencia irányítására vonatkozóan, amelyek alkalmazkodnak e hihetetlen új technológia előnyeihez, miközben mérséklik kockázatait." - mondta.

Az ateista homoszexuális WEF-tanácsadó attól tart, hogy Trump újraválasztása "halálos csapást" mér a "globális rendre".
A WHO transznemű aktivistákat nevez ki a gyermekek egészségügyi ellátását szabályozó testületbe A WHO döntése, hogy lehetővé teszi, hogy ezt az intézményt transznemű aktivisták foglalják el, figyelmen kívül hagyja az úgynevezett "nemi hovatartozást megerősítő ellátással" kapcsolatos legújabb megállapításokat, amelyek közé tartozik a gyermekek sterilizáló hormonkezelésekkel és csonkító műtétekkel való ellátásának megkönnyítése.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) többséget adott a transznemű aktivistáknak egy globális egészségügyi testületben, amelynek feladata a gyermekek kezelésével kapcsolatos világszintű irányelvek meghatározása.

A GDG vagy "Guideline Development Group" néven ismert csoportot azzal bízták meg, hogy készítsen globális irányelveket az úgynevezett "nemi hovatartozást megerősítő ellátásra" vonatkozóan.

Stella O'Malley, pszichoterapeuta és a Genspect nevű, nemi kérdésekkel foglalkozó csoport ügyvezető igazgatója szerint a testület valószínűleg a tudományos és szakértői tanácsadás kizárásával egy napirendet fog előmozdítani.

"[Ők] fogják meghatározni a transz emberek ellátási irányelveit, mégsem lesz senki, aki a kritikus egyensúlyt képviselné a testületben" - tette hozzá a Daily Mail című brit napilap január 9-i beszámolója szerint.

"A WHO a nemi hovatartozást megerősítő megközelítést feltételezi, hogy ez az egyetlen út, és ezzel elveti a hagyományos pszichoterápiát."

A panel egyik tagja Florence Ashley, aki egy magát nőnek valló férfi. A kanadai jogászprofesszor Ashley úgy véli, hogy a "pubertásblokkolók" - azaz a gyermekeket tartósan sterilizáló hormonok - felírásának kellene lennie "az alapértelmezett lehetőségnek" mindazok kezelésében, akik "transzként" "azonosítják" magukat.

A kanadai jogász, aki egy "legyél meleg - csinálj bűnöket" tetoválást visel, egy tanulmány szerzője, amely a "prepubertáskori átmenet" előnyeire hivatkozva a sterilizáló hormonokhoz való hozzáférést sürgeti 12 év alatti gyermekeknél.

Transznemű előítéletek

A kritikusok a testület tagjainak kiválasztását kerekítették, akik közül néhányan támogatják az úgynevezett "nemi megerősítő" kezelések engedélyezését már 13 éves korú gyermekek számára. A testület felének nincs orvosi képzettsége. Ahogy O'Malley rámutat: "A WHO testületét többnyire társadalmi igazságossággal és emberi jogokkal foglalkozó jogászok alkotják, akik szerint a nemi hovatartozást megerősítő megközelítés az egyetlen lehetőség."

"Ez egy szűk látókörű és erősen elfogult megközelítés" - folytatta O'Malley. "A WHO súlyos hibát követ el; szüneteltetniük kellene ezt a folyamatot, és konzultálniuk kellene azzal a sok szakemberrel, akik más megközelítést vallanak."

Nincs bizonyíték arra, hogy ez "gondoskodás" lenne

A WHO döntése, miszerint lehetővé teszi, hogy ezt az intézményt a transz aktivisták elfoglalják, figyelmen kívül hagyja az úgynevezett nemi megerősítő gondozással kapcsolatos legújabb megállapításokat - az ilyen aktivisták által használt kifejezés az "önazonosítás" elősegítésére, amely magában foglalja a gyermekek sterilizáló hormonkezelések és csonkító műtétek könnyített ellátását.

A legújabb megállapítások szerint azonban ez a megközelítés sem nem gondoskodás, sem nem megerősítő - és ehelyett egy olyan politika normalizálását eredményezi, amely széles körben ártalmas. Az elfogultság, amely e testületi tagok kiválasztásakor tapasztalható, jelentős, mivel ugyanazt a szándékos elfogultságot tükrözi, amely az általuk támogatott kezelések népszerűsítésében is megtalálható.

OLVASSA EL: 50 államból 49-ben nőtt a nemi diszfória diagnózisok száma 2018 és 2022 között

Az európai kutatások megdöntötték azt az elképzelést, hogy a "nemi hovatartozást megerősítő ellátás" csökkenti a gyermekek károsodását. Kezdve egy 2018-as finnországi kutatással, amely kimutatta, hogy "a nemi diszfóriás gyermekek túlnyomó többségénél - mintegy 80 százalékánál - a diszfória magától megszűnik, ha hagyják őket a természetes pubertáson keresztülmenni."

Ez a vizsgálat egy országos tanulmányt eredményezett, a finn COHERE kezdeményezés pedig 2020-ban arra a megállapításra jutott, hogy minden "nemi gondozást" el kell halasztani a felnőttkorig.

Gyermekeken végzett "kísérletek"

Ez a finn Nemzeti Egészségügyi Hatóság által kiadott dokumentum vezetett ahhoz, hogy az Egyesült Királyságban és Hollandiában felülvizsgálják a "nemi hovatartozást megerősítő gondozást" - mivel nem volt bizonyíték a gyermekeken végzett "kísérletezés" állítólagos előnyeinek alátámasztására. A jelentés megállapította:

A rendelkezésre álló bizonyítékok fényében a kiskorúak nemi átalakítása kísérleti gyakorlat.

Amint arról a LifeSiteNews számára 2023 júniusában beszámoltam, az Egyesült Királyság e kísérleti gyakorlatra vonatkozó felülvizsgálatát az a tény indokolta, hogy nincs bizonyíték a "nemi hovatartozást megerősítő ellátás" mellett, amely ehelyett élethosszig tartó károkat eredményez.

A lépést a tisztségviselők és a terület szakértői erősen bírálták.

Ideológiai fogságba esés

A WHO azon döntése, hogy a gyermekek károsítását közegészségügyi politikaként támogatja, "ideológiai fogságból" fakad, ahogy egy brit kritikus állítja - és amely felnagyítja az aktivisták befolyását az orvosi és mentálhigiénés szakemberek bizonyítékai felett.

James Esses független újságíró, aki dokumentálja a társadalom és intézményeinek ideológiai foglyul ejtését, tiltakozó levelet küldött a WHO-nak. A levelet a Thoughtful Therapists írta - egy brit székhelyű csoport, amely "tanácsadók, klinikai pszichológusok és pszichoterapeuták csoportja az Egyesült Királyságból és Írországból, akiknek közös az aggodalmuk a nemi identitás ideológiájának a gyermekekre és fiatalokra gyakorolt hatása miatt."

Munkájuk azzal kezdődött, hogy szerveződtek a brit szakmai tanácsadó testületek "elszámoltathatatlan aktivista hálózat általi eltérítése" ellen.

A mentálhigiénés szakemberek e csoportja egységesen ellenzi a WHO testületében részt vevő aktivisták azon célkitűzéseit, hogy normalizálják a hormonokhoz és műtétekhez való ellenőrizetlen hozzáférést a 13 éves korú gyermekek számára.

Az új WHO-panel - amelyet Gender Guideline Groupnak neveznek - ellenállásában csatlakozott hozzájuk az ENSZ saját vezető szakértője, aki a nők és lányok elleni erőszakkal foglalkozik.

OLVASSA EL: A brit adatvédelmi hivatal megpróbálja ellenőrizni, hogy mit gondolnak az alkalmazottak "transznemű" kollégáikról

Reem Alsalem szerint a WHO a nők "méltóságát, biztonságát és védelmét" veszélyezteti a GDG testület által támogatott úgynevezett "önazonosító" politika támogatásával.

Állítása szerint a csoport erős ideológiai elfogultságának egyik aspektusa, hogy a gyermekek és férfiak számára törvényes jogot hirdetnek arra, hogy egyszerűen nőként "azonosítsák" magukat.

"Az iránymutatás-fejlesztő csoport (GDG) többségének egyértelműen erős, egyoldalú nézetei vannak a hormonális nemi átmenet és az önmeghatározó nem jogi elismerésének támogatása mellett.

A GDG csoport felháborodását követően a Society for Evidence Based Gender Medicine (Társaság a Bizonyítékalapú Nemi Orvostudományért) jelentése szerint a WHO lemondott a csoport szerepéről a gyermekek "átmenetét" támogató irányelvek kiadásában." Azzal, hogy egy tag kiesett, a WHO a nyilvánosság nyomására változtat irányt.

A WHO a nyilvánosság felháborodására reagálva tisztázta, hogy a panel nem fog ajánlásokat tenni a gyermekek és serdülők számára - hivatkozva a "korlátozott bizonyítékokra a fiatalok pozitív ellátásának hosszú távú eredményeivel kapcsolatban".

Emberellenes napirend

A transznemű jelenséget Jennifer Bilek oknyomozó újságíró olyan iparágként írta le, amelynek célja az emberi természet elpusztítása.

"A genderipar nem egy kultúrharc kelléke. Ez egy háború az emberiség ellen."

Elemzése nyomán az általa "szintetikus szexuális identitásoknak" nevezett jelenségek megjelenése nem az úgynevezett "kultúrharcok" egyik aspektusa - és nem lehet vitával ellensúlyozni.

Mint saját kiterjedt kutatásaiból kiderül, ez egy több milliárd dolláros iparág, amelyet olyan befolyásos milliárdosok támogatnak, mint az Egyesült Államokban a Pritzkerek és a Sirius rádió vezérigazgatója, "Martine" Rothblatt.

Rothblatt egy "transz vallást" hozott létre, amely azt állítja, hogy "a technológia az Isten." A technológia itt az, ami a hozzá hasonló embereknek hatalmat ad arra, hogy az életet saját fantáziájuk képében teremtsék újjá.

Bilek arra figyelmeztet, hogy a mozgalom célja az emberiség "transzcendálása" - azáltal, hogy a technológiával való fúzióban lerombolja annak természetes alapjait. Ami ezután következik, az a "jogok" - az algoritmusok számára - és az emberiség és a gépek közötti különbség elmosódása.

A "nemek jogai" a mesterséges intelligencia jogai a kialakulóban, ami miatt biológiai férfiként és nőként emlegetjük magunkat" - folytatta.

"Egyelőre csak biológiai emberek vannak."

Bilek a transznemű jelenséget "psyop"-ként írja le - egy pszichológiai műveletként, amelynek célja a lakosság megtévesztése.

Ebben az esetben a "pszihop" célja, hogy elősegítse az ember és a technológia összeolvadásának elfogadását, amelyet a WEF kedvence, Yuval Noah Harari oly gyakran hirdetett. Bilek figyelmeztet:

Nincs nagyobb PsyOp, amit valaha is elkövettek az emberiség ellen, mint az az elképzelés, hogy nincs nemi határ a fajunk hímjei és nőstényei között.

Úgy látja, hogy ez a projekt a "grooming" egy formája - a szexuális dimenzióval rendelkező kizsákmányolás előkészítése -, és közvetlenül a gyerekeket célozza meg.

"Vigyáznak ránk - konkrétan a következő generációkra."

OLVASSA EL: Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia cikke a gyerekek transz "gondozásának" betiltását "orvosi elhanyagolásnak", "érzelmi bántalmazásnak" nevezi

A WHO lépése ellen továbbra is akciókat indítanak, és petíciót szerveztek a tanácsadó testület "gender" aktivistákkal való feltöltése ellen. A petíció, amelyet alább talál, azt követeli, hogy a WHO törölje a testület február 2-ra tervezett első ülését, és "térjen vissza a tervezőasztalhoz".
Sámán pogány rituálét végez a Világgazdasági Fórum vezetői felett a davosi csúcstalálkozón Az amazóniai Yawanawá törzsből származó Putanny törzsfőnökként bemutatkozó nő nem árulta el, hogy mit jelent az "ima" és az "áldás", amelyet a világ legbefolyásosabb vezetői felett végzett.
Egy amazóniai sámán szerdán pogány rituálét hajtott végre egy panel felett, miután a tagok a "Klíma és a természet" témájáról tárgyaltak a Világgazdasági Fórum (WEF) 2024-es találkozóján a svájci Davosban.

Az arról szóló vita után, hogy hogyan lehet "lehetővé tenni egy nettó nulla, természetpozitív" jövőt, egy Putanny főnökként bemutatkozó nő az amazóniai Yawanawá törzsből rövid beszédet tartott, amelyben segítséget kért a "bolygó gyógyításához." Úgy mutatkozott be, mint aki "a természet hangját" és "az erdő hangját" képviseli, és így zárta beszédét: "Ha mindannyian egyesülünk szívünkben és gondolatainkban, Földanyánk hallgatni fog ránk".

Ezután egy pogány rituális "áldásnak" tűnő szertartásba kezdett, kezeit összedörzsölte és egy "imát" mondott, mielőtt levegőt fújt volna minden egyes résztvevő fejére.

A paneltagok és Putanny főnök ezután a közönség tapsa közepette fogták meg egymás kezét, és néhányan állva tapsolták meg őket, leginkább Al Gore, az Egyesült Államok korábbi alelnöke és klímavédelmi riogató.

Csak viszonylag nemrégiben, 2005-ben engedélyezték, hogy nők is részt vehessenek a Yawanawá spirituális vezetői, azaz sámáni beavatáson. A Vivejar, egy Brazíliáról szóló online információs forrás szerint a törzs úgy véli, hogy "a sámánok a törzs tudásának őrzői, a gyógyászattól a művészetekig, és a szellemektől tanulják a mágikus titkokat".

Egy másik, a yawanawá-nak szentelt weboldal elismeri, hogy "a sámáni hatalom ambivalens, mivel egyszerre teszi lehetővé a betegségek gyógyításának és előidézésének képességét", és hogy "a yawanawá-k körében a varázslás és a mérgezés vádja a csoportok között és a csoportokon belül is előfordul, ami időszakos társadalmi feszültségeket idéz elő, amelyek szakadásokhoz vezethetnek".

A Yawanawá lelkiségéről viszonylag kevés a nyilvánosan elérhető információ, és inkább a vallási rituálékat írja le, mint az e rituálék alapjául szolgáló spirituális hitet. Például több forrás is rámutat arra, hogy bizonyos gyógyító szertartások során a yawanawá sámánok Ayahuascát fogyasztanak, egy pszichoaktív főzetet, amelyet az Amazonas vidékén gyakran használnak spirituális gyakorlatok során.

A "The Anthropology of Assault Sorcery and Witchcraft in Amazonia" című 2004-es munkájában Neil L. Whitehead és Robin Wright rámutat arra, hogy "... az önfejlesztő motivációkat tekintve, amelyek oly sokakat vezettek a sámánizmus népszerű értelmezésébe, az amazóniai sámánizmus két meghatározó aspektusa - a vér (azaz az erőszak) és a dohány - egyszerűen ki lett törölve az ilyen ábrázolásokból."

A szerzők számos anekdotával igazolják, hogy a sámánizmust hagyományosan arra használták, hogy halált és szenvedést okozzanak az ellenségnek, valamint gyógyításra. Odáig mennek, hogy azt állítják, hogy "a gyógyítók rituális gyakorlatai szorosan kapcsolódnak a sámáni gyilkosok támadásaihoz, és nem érthetők meg tőlük függetlenül".

A WEF hivatalosan nem támogat egy adott vallást vagy spiritualitást, de éves találkozóin "ökumenikus" paneleket rendez, amelyeken különböző vallások résztvevői vesznek részt.

Tavaly a WEF egyik előadója egy "A hit megtartása" című panelbeszélgetés során elárulta, hogy felszólították, hogy ne használja az "Isten", "hit" és "vallás" szavakat az előadása során.

Az idei "Éghajlat és természet" című vita résztvevői között volt a Nemzetközi Valutaalap ügyvezető igazgatója, Kristalina Georgieva, Katharine Hayhoe légkörkutató, Jesper Brodin, az Ingka Group vezérigazgatója, André Hoffmann, a Roche Holding gyógyszeripari vállalat alelnöke és Ajay Banga, a Világbankcsoport elnöke.
Ferenc pápa a 2024-es davosi csúcstalálkozóra küldött üzenetében dicséri Klaus Schwabot és a Világgazdasági Fórumot Ferenc pápa üzenetében nem említette Krisztust, a katolicizmust vagy az egyház szerepét, ehelyett a Világgazdasági Fórum szerepét emelte ki a világ jövőjében és "a globalizáció folyamatában".
Ferenc pápa dicsérő üzenetet küldött a Világgazdasági Fórumnak és alapítójának, Klaus Schwabnak, azt írva, hogy a csoport éves találkozója a svájci Davosban "fontos lehetőség" abban a szélesebb körű kísérletben, hogy "innovatív és hatékony módokat keressenek egy jobb világ építésére".

"Remélem tehát, hogy az idei fórum résztvevői szem előtt tartják majd azt az erkölcsi felelősséget, amely mindannyiunknak a szegénység elleni küzdelemben, az integrális fejlődés elérésében minden testvérünk számára, valamint a népek közötti békés együttélésre való törekvésben hárul ránk" - írta Ferenc.

Szavai a Világgazdasági Fórum éves találkozójára küldött üzenet részeként hangzottak el, amelyet Klaus Schwabnak, a WEF alapítójának és kulcsfontosságú globalistának címzett. A WEF éves találkozóját január 15. és 19. között szokás szerint a svájci Davos síparadicsomban tartják.

Ferenc üzenetében nem említette Krisztust, a katolicizmust vagy a katolikus egyház szerepét, ehelyett a WEF globális jövőre vonatkozó szerepét emelte ki.

OLVASSA EL: A Világgazdasági Fórum a "dezinformációt" és az "éghajlatváltozást" tartja a legsúlyosabb fenyegetéseknek 2024-re!

Beszélt a háborúk okozta szenvedésekről, valamint arról, hogy foglalkozni kell az "igazságtalanságokkal, amelyek a konfliktusok kiváltó okai." Ferenc az ilyen igazságtalanságok között említette az "éhezést", a "természeti erőforrások kizsákmányolását", valamint az "alacsony bérért dolgozni kényszerített" emberek "kizsákmányolását."

Emellett megemlítette a jelenleg zajló "globalizációs folyamat" "alapvetően erkölcsi" aspektusát, amely "a nemzetközi közösség jövőjének alakítására" irányul. Ferenc kijelentette:

A globalizáció folyamatának, amely mostanra világosan megmutatta a világ nemzeteinek és népeinek kölcsönös függőségét, van tehát egy alapvetően erkölcsi dimenziója, amelynek ki kell nyilvánulnia a gazdasági, kulturális, politikai és vallási vitákban, amelyek célja a nemzetközi közösség jövőjének alakítása.

Ferenc pápa, bár nem a hitet vagy a vallást hirdette a társadalom jelenlegi válságaira adott válaszként, felszólította a nemzeteket és a vállalkozásokat, hogy támogassák "a globalizáció távlatos és etikailag megalapozott modelljeit." Ez a munka a "hatalmat" "emberi családunk közös javának szolgálatába állítaná, elsőbbséget adva a szegényeknek, a rászorulóknak és a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőknek" - mondta.

A vállalkozásokat a "magas etikai normák" gyakorlására buzdítva Ferenc felhívást intézett a nemzetekhez is, hogy játsszanak új szerepet a nemzetközi politikai fejlődésben: "Ugyanakkor nyilvánvalóan szükség van nemzetközi politikai cselekvésre, amely összehangolt intézkedések elfogadásával hatékonyan tudja követni a globális béke és a hiteles fejlődés céljait".

Ez a nemzetközi törekvés magában foglalná a pénzügyi szféra aspektusainak "ellenőrzését" - írta, Schwab saját "Nagy Újraindítás" programjában szereplő témákból merítve:

Különösen fontos, hogy a kormányközi struktúrák képesek legyenek hatékonyan gyakorolni ellenőrzési és irányítási funkciójukat a gazdasági szektorban, mivel a közjó elérése olyan cél, amelyet az egyes államok nem érhetnek el, még azok sem, amelyek hatalom, gazdagság és politikai erő tekintetében dominánsak.

A nemzetközi szervezeteknek az is kihívást jelent, hogy biztosítsák annak az egyenlőségnek a megvalósulását, amely az alapja annak a jognak, hogy mindenki részt vehessen a teljes fejlődés folyamatában, a jogos különbségek tiszteletben tartása mellett.

A pápa beszédét élesen bírálta Carlo Maria Vigano volt amerikai nuncius érsek, aki azt írta, hogy "Bergoglio kifejezetten támogatja a globalista puccsot, és aktívan együttműködik az Új Világrend létrehozásában. Mi kell még ahhoz, hogy megértsük, hogy XIII. Leó szavai valóra váltak".

Ferenc pápa a WEF-levélben a jelenlegi társadalmi válságok felsorolásában feltűnően nem említette az abortuszt. Azonban, amint arról a LifeSiteNews részletesen beszámolt, a WEF találkozókon kiemelték, hogy az "abortuszhoz való hozzáférés" kulcskérdés.

OLVASSA EL: A Római Klub növekedésellenes terve globális szocializmust és felgyorsított népesség-összeomlást szorgalmaz

A tavalyi év egyik ülésén egy moderátor a WEF "női egészségügyi kezdeményezéséről" is beszélt, a globalista szervezet projektjéről, amely szintén az abortuszt és a fogamzásgátlást erőlteti a "reproduktív egészség" álcája alatt. A kezdeményezés célja többek között a "nem kívánt és nem biztonságos terhességek" csökkentése.

Az azonban, hogy a pápa kerülte, hogy egyértelműen elítélje a WEF által támogatott ilyen erkölcsi gonoszságokat, kevésbé meglepő, tekintve, hogy régóta kapcsolatban áll a globalista szervezettel. A Vatikán szoros, bár kevéssé ismert kapcsolatot ápol a WEF-fel.

Ferenc pápa azzal jelezte a WEF-hez tartozó Klaus Schwabbal való bensőséges kapcsolatát, hogy tízéves pontifikátusa alatt immár öt alkalommal küldött beszédet a WEF-nek, és lehetővé tette, hogy a davosi székhelyű éves konferencián évente vatikáni kerekasztal-beszélgetést tartsanak.

OLVASSA: A Vatikán hírportálja kiemeli a pápa és Klaus Schwab régóta tartó kapcsolatát

A Vatican Newsnak adott 2021-es interjújában Kurt Susak helyi davosi plébános atya elárulta, hogy Ferencet személyesen Schwab hívta meg a rendezvény 50. évfordulójára, bár Pietro Parolin bíboros államtitkár elment a pápa helyett.

"Igazán pozitívan kellett meglepődnöm azon, hogy a WEF-en mekkora érdeklődés mutatkozik az egyház iránt, például van egy "Vatikán találkozik a WEF-fel" nevű találkozó, és ott nagy érdeklődést tapasztaltam a világ minden tájáról" - nyilatkozta Susak 2021-ben.

Valóban, Ferenc pápa cselekedetei és közérdekei szorosan illeszkednek Schwabhoz és a globalista elithez, valamint a WEF-hez. Még 2020 decemberében Ferenc a globalista politikák szinonimájaként használta a "Build back better" (építsük vissza a jobbat) kifejezést. Ez a kifejezés volt a neve Joe Biden választások utáni honlapjának (BuildBackBetter.gov), amelyen azt állította, hogy "helyreállítja Amerika vezető szerepét".

Nem sokkal ezután Ferenc a világ vállalataihoz csatlakozott, hogy a kapitalizmus új "gazdasági rendszerét" népszerűsítse, amely összhangban van a Fenntartható Fejlődési Célokkal, annak ellenére, hogy azok az abortuszhoz kapcsolódnak, és saját felhívása az egyszerű, szigorú életmódra.

OLVASSA EL: Ferenc pápa összefogott az ENSZ-szel, hogy a világot a fenntartható életmódra, a nemek közötti egyenlőségre és a globális állampolgárságra nevelje

Ezt követte a Vatikán és az ENSZ közötti partnerség, amelyben a pápa ismét megmutatta globalista hajlamait, amikor a "fenntartható életmóddal", a "nemek közötti egyenlőséggel" és a "globális állampolgársággal" kapcsolatos oktatást népszerűsítette, de kerülte a katolikus hit bármiféle említését.

Majd a Világbankhoz és a Nemzetközi Valutaalaphoz intézett 2021-es beszédében Ferenc megismételte a Schwab által kifejezett érzéseket. Schwab által javasolt katolikusellenes "Nagy Újraindítás" alapja egy állítólag "zöld" pénzügyi menetrend, a "fosszilis tüzelőanyag-támogatások visszavonása", valamint egy olyan új pénzügyi rendszer, amely az "egyenlőséget és fenntarthatóságot" előmozdító "befektetéseken" és a "zöld városi infrastruktúra" kiépítésén alapul.

Valóban, a 2022-ben elhalasztott davosi találkozón egy vatikáni tisztviselő kijelentette, hogy a katolikus egyház "elkötelezett a fórumon tárgyalt különböző kérdések mellett", és Ferenc pápa Laudato Si' és Fratelli Tutti című műveit hozta fel példaként arra, hogy a katolikus egyház bizonyos szempontok tekintetében ragaszkodik a globalista napirendhez.

OLVASSA EL: A Vatikán Davosban tartózkodó tisztviselője szerint az egyház végrehajtja a Világgazdasági Fórum napirendjét
Már tudjuk: Dr. Tedros, a WHO vezetője szerint az új globális világjárvány a 2024-es davosi csúcstalálkozón nem ha, hanem mikor kérdése A Világgazdasági Fórum "Felkészülés az X betegségre" című rendezvényén Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője azt mondta, hogy egy új, ismeretlen betegség megjelenése "mikor, nem pedig ha" kérdése. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főtitkára jelezte, hogy egy új "betegség X" világjárvány biztosan bekövetkezik.

A Világgazdasági Fórum (WEF) "Felkészülés az X. betegségre" című rendezvényén Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője azt mondta, hogy "csak az a kérdés, hogy mikor, és nem az, hogy megjelenik-e" egy új, ismeretlen betegség.

"Az X betegség az ismeretlen betegségek helyőrzője" - magyarázta Ghebreyesus. "Csak azért akartam ezt tisztázni, mert már eddig is nagy volt a figyelem."

"Bár a COVID azonnal jött, mi a COVID-szerű betegségekre készültünk. A COVID-ot akár az első "X-betegségnek" is nevezhetnénk."

"És lehet, hogy újra megtörténik."

"Persze vannak, akik szerint ez pánikot fog kelteni" - folytatta. "Nem! Jobb, ha előre látunk valamit, ami bekövetkezhet, mert a történelmünkben már sokszor előfordult, és felkészülünk rá."

"Nem szabad felkészületlenül szembenéznünk a dolgokkal, felkészülhetünk néhány ismeretlen dologra is" - mondta Ghebreyesus.

A WEF honlapján található leírás szerint az "X betegség" "hússzor több halálos áldozatot követelhet, mint a koronavírus világjárvány."

A Sky News 2023. augusztusi jelentése szerint az Egyesült Királyság tudósai egy titkos kormányzati laboratóriumban már most oltóanyagokat fejlesztenek egy ismeretlen "X-betegség" által okozott lehetséges jövőbeli világjárványra. Ha a titokzatos "X-betegség" kitör, a terv az, hogy 100 napon belül kifejlesztik a vakcinát, az Egyesült Királyság Egészségbiztonsági Ügynökségének vezetője szerint.

OLVASSA EL: Brit tudósok a "következő világjárványra" készülnek az ismeretlen "X-betegség" elleni vakcina kifejlesztésével

A WHO vezetője az "X-betegséget" használja fel a totalitárius világjárvány-ellenes szerződés erőltetésére.
Amint azt egyes kritikusok már előre jelezték, Ghebreyesus a feltételezett "X-betegség" körül keltett félelmet használta fel a WHO "pandémiaszerződésének" erőltetésére, amely azzal fenyeget, hogy megfosztja a nemzeteket szuverenitásuktól, és világjárvány esetén példátlan hatalommal ruházza fel a WHO-t.

OLVASSA EL: A kongresszus megvizsgálja a WHO reformját, és foglalkozik a világjárványról szóló szerződéssel kapcsolatos szuverenitási aggályokkal

A WEF panelbeszélgetésén a WHO vezetője azt mondta, hogy "az X betegségre való jobb felkészülés kulcsa a pandémiamegállapodás."

"A pandémiamegállapodás az összes tapasztalatot, az összes kihívást, amellyel szembesültünk, és az összes megoldást egybe tudja foglalni" - folytatta. "Ez a megállapodás segíthet abban, hogy jobban fel tudjunk készülni a jövőre, mert itt egy közös ellenségről van szó, és a felkészültségből kiinduló közös válasz nélkül ugyanazzal a problémával fogunk szembesülni, mint a COVID esetében."

"A pandémiamegállapodás határideje 2024 májusa, a tagállamok pedig tárgyalnak. Ez az országok között zajlik, és remélem, hogy addigra elkészítik a pandémiamegállapodást."

"Ha ez a generáció nem tudja megcsinálni... Mi vagyunk a megélt közösség, nekünk van első kézből származó tapasztalatunk" - jelentette ki Ghebreyesus.

"Nem hiszem, hogy a következő generáció meg fogja csinálni, ezért a gyermekeink és unokáink érdekében úgy gondolom, hogy minden tanulságot, amit megtanultunk, át kell alakítanunk ebbe a pandémiás [megállapodásba], és fel kell készítenünk a világot a jövőre, mert ez közös globális érdek, és nagyon szűk nemzeti érdekek nem állhatnak az útjába."
Trump győzelme 2024-ben halálos csapás lehet a globalizmus számára! Klaus Schwab egyik transzhumanista és transzgender tanácsadója, Barack Obama egyik régi kedvence és a globalizáció egyik leghírhedtebb teoretikusa, Yuval Harari kifejezte félelmét Donald Trump esedékes új mandátumával kapcsolatban. Ugyanez az alak úgy véli, az ember nem is Isten teremtménye, csak egy, a számítógépprogramokhoz hasonló módon feltörhető, ostoba és megvezethető "állat" mely túlszaporodott a Földön, ezért a felsőbbrendű embereknek, akik nyilván mint Hararival egy csónakban eveznek, az a szent küldetésük, hogy ezeket a "feleslegesen táplálkozó, ember-parazitákat" kiselejtezzék a világból.
A brit Steve Bartlettnek adott interjújában Harari úgy tűnt, elismerte a globalisták által hirdetett Új Világrend népszerűtlenségét.

Amikor a filmrendező megkérdezte tőle: "Aggódik, hogy Trumpot rövid időn belül újraválaszthatják?", azt válaszolta: "Nagyon valószínűnek tartom (megválasztják)".

És hozzátette:
"...és ha ez megtörténik, az valószínűleg halálos ütés lesz az Új Világrendből megmaradt dolgokra... Trump pedig ezt nyíltan ki is mondja."

Harari megpróbálta igazolni azt az elképzelést, hogy nincs összeegyeztethetetlenség a hazafiság és a globalizmus között, és azzal vádolta Trumpot, hogy megpróbált szakadást kelteni az emberek és a globalista maffia között, ahogy megfogalmazta:

"Egyértelműnek kell lennie, hogy a politikusok közül sokan hamis kettősséget, hamis bináris világnézetet mutatnak be, mintha választanod kellene a hazaszeretet és a globalizmus között, aközött, hogy lojális leszel a hazádhoz, és aközött, hogy lojális vagy egy világkormányhoz."

VIDEÓ: Harari teljes, angol nyelvű interjúját alább megtekinthetik, amelyben egyebek mellett újabb háborúkra figyelmeztet.
Org*sm-gate: Ferenc pápa jobbkezének, Fernández bíborosnak az X-pornó könyvére reagál a világ Az egész világ reagál a nemrég felfedezett X-rated könyv mögötti sötét befolyásra, amelyet Ferenc pápa jobbkeze, Victor Fernández bíboros, a Fiducia Supplicans - az azonos nemű "párok" megáldását lehetővé tevő dokumentum - tervezője írt. A Ferenc pápa árnyékegyházán belüli LMBT-menetrend minden fronton lelepleződik - és olyan befolyásos prelátusok, mint Robert Sarah bíboros és Carlos Maria Vigano érsek is visszavágnak. Valójában Sarah bíboros határozottan elutasította Fernández bíboros LMBT-menetrendjét - még annak nyilvánvaló "eretnekségére" is hivatkozva.
A német katolikus napközi otthon heves kritikák után elveti a maszturbációs szoba tervét A kölni érsekség ragaszkodott ahhoz, hogy a Szent Rókusban nem létezik olyan helyiség, "ahová a gyerekek testi élményekre vonulhatnak vissza", de "a Szent Rókus intézmény régi koncepciójában voltak olyan megfogalmazások, amelyeket félre lehetett értelmezni".
Egy németországi katolikus óvoda egy maszturbációs szobát tervezett, ahol a gyerekek "fizikailag is kielégíthetik magukat."

A Bild című német újság nemrég közölt részleteket a kerpeni Szent Rochus napközi otthon rendkívül vitatott nevelési koncepciójából.

A szexuális nevelési koncepció szerint az egyes gyerekek "szükségleteiknek megfelelően visszavonulhatnak egy védett térbe, hogy felfedezzék és fizikailag kielégítsék magukat (ez nyilvános helyen és mások jelenlétében nem megengedett)."

A koncepció továbbá kimondja, hogy "amikor egy kisgyermek a nemi szerveivel játszik, és nyilvánvaló élvezettel érinti azokat, semmit sem tud a társadalmi tabukról, arról, hogy mi nem "illik", nemhogy arról, hogy amit csinál, azt illetlennek vagy piszkosnak tartják. Felfedezi és felfedezi a testét, és szeret ott időzni, ahol különösen jól érzi magát."

A kerpeni bölcsőde esete akkor került először nyilvánosságra, amikor az Alternatíva Németországért (AfD) párt 2023 őszén több olyan bölcsődét is leleplezett, amelyekben erősen szexualizált "nevelési koncepciókat" alkalmaztak.

Miután a koncepciót heves kritikák érték, azt törölték az óvoda honlapjáról, és azóta "felülvizsgálat alatt áll."

Kerpen város szóvivője, aki meglátogatta és felülvizsgálta a Szent Rókus óvodát, a Bildnek azt mondta, hogy a koncepciót "félre lehetett értelmezni."

"Emiatt a koncepciót 2023 novemberében eltávolítottuk az internetről, és azóta felülvizsgálat alatt áll" - tette hozzá a szóvivő.

A Bild kérdésére a kölni érsekség kifejtette, hogy a Szent Rókusban nem létezik olyan helyiség, "ahová a gyerekek elvonulhatnak testi élményekre." Ugyanakkor "a St. Rochus létesítmény régi koncepciójában voltak olyan megfogalmazások, amelyeket félre lehetett értelmezni."

Családpárti szervezet elítéli a bölcsődéket a gyermekek veszélyeztetése miatt
A "Demo für Alle" német családpárti szervezet elítélte a koncepciót, mert az szexualizálja a kisgyermekeket, és "a szexualizált gyermekek annál könnyebben válhatnak pedofilok áldozatává."

"A bölcsődei koncepció tartalmaz néhány szörnyűséget: 'Orvosi játékokat' és 'a gyermeki szexualitásuk szabad kipróbálását' tervezik a gyerekeknek" - írta közleményében a Demo für Alle.

A koncepció továbbá azt állítja, hogy a gyerekeknél 18 hónapos korban kialakul a "szexuális identitás", és hatéves kortól "gyakran használnak szexualizált nyelvet."

"Ahelyett, hogy ettől megóvná a gyerekeket, egy ilyen koncepció a legkisebbek szexualizálását is elősegíti!" jegyezte meg a Demo für Alle. "Ez több szempontból is rendkívül veszélyes; különösen a szexualizált gyermekek annál könnyebben válhatnak a pedoszexuálisok áldozatává."

"A rossz gyökere a bölcsődei koncepció bizonyítatlan és veszélyes alaptézisében rejlik, miszerint a gyermekek "születésüktől fogva szexuális lények." Ez a tudománytalannak leleplezett tézis a ma széles körben elterjedt szexuális nevelés hírhedt alapítójához, Helmut Kentlerhez nyúlik vissza, aki évtizedeken át egy szexuális bűnözőkből álló pedofil bűnszövetkezetet működtetett, és maga is szexuálisan zaklatta a gyerekeket."

OLVASSA EL: Német dokumentumfilm leplezi le az államilag finanszírozott hálózatot, amely lehetővé teszi, hogy pedofilok "vigyázzanak" a fiúkra

"Nem elég tehát egyszerűen felülvizsgálni egy ilyen bölcsődei koncepciót. Felesleges, káros, és teljesen el kell törölni. Hiszen a szexuális nevelési koncepciók NRW-ben [Észak-Rajna-Vesztfáliában] önkéntesek, ellentétben a védelmi koncepciókkal" - zárta a Demo für Alle.

A WHO támogatja a "kora gyermekkori maszturbációt

A nagyon kicsi gyermekek számára kialakított "maszturbációs szobák" és más perverz "szexuális nevelési" koncepciók ötlete nem korlátozódik néhány német óvodára.

A WHO 2010-es európai szexuális nevelési irányelvei a születéstől kezdve szexuális nevelést sürgetnek, és azt tanácsolják a nevelőknek, hogy a csecsemőket és kisgyermekeket tanítsák a "kora gyermekkori maszturbációra."

OLVASSA EL: Az Egészségügyi Világszervezet 2010 óta tanácsolja a születéstől kezdődő szexuális felvilágosítást és a "kora gyermekkori maszturbációt"

A botrányos irányelvek továbbá a következőket állítják:

- A négy-hat éveseknek "meg kell szilárdítaniuk a nemi identitásukat", és meg kell tanulniuk az azonos neműek kapcsolatáról.?
- A hat és kilenc év közötti gyerekeknek a "szexről a médiában (beleértve az internetet is)" kell tanítani.?
- A kilenc és 12 évesek esetében a WHO azt tanácsolja a pedagógusoknak, hogy tegyék lehetővé a gyermekek számára, hogy "tudatosan döntsenek arról, hogy szexuális tapasztalatokat szereznek-e vagy sem", tévesen azt sugallva, hogy a gyermekek ilyen fiatal korban már képesek beleegyezni a szexbe.?

A vitatott dokumentum eredetileg 2010-ben jelent meg, de 2023 májusában kapott médiafigyelmet, miután Laura Anne Jones walesi tory árnyék oktatási miniszter felszólította a WHO-t, hogy "azonnal vonja vissza a tanácsot", hozzátéve, hogy a walesi kormánynak "el kell határolódnia" a "nyíltan zavaró" WHO-irányelvektől.
Bill Gates, ez az? Ő az igazi? A SAGE új írása érdekes kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy miért szállt ki Weinstein, miért nem vették komolyan Bobby Jr: "Ha Bret Weinstein aggódik." Globális "Góliát" & WHO zsarnoksága, akkor miért nem mondja egyszerűen BILL GATES? Miért húzta ki magát Weinstein, amikor RFK azt mondta, hogy Gates & Anthony Fauci FAKED PANDÉMIÁKAT FAKED? Miért nem veszi fel a labdát és fut el? Fél?

'Ha Bret Weinstein aggódik a globális "Góliát" és a WHO zsarnoksága miatt, akkor miért nem mondja egyszerűen, hogy BILL GATES?
Miért húzta ki magát Weinstein, amikor RFK azt mondta, hogy Gates és Anthony Fauci MEGHAMISÍTOTT PANDÉMIÁKAT? Figyelem: Tucker Carlson, a PLANET legnagyobb platformon tündöklő beszélőfejű ráncos szemöldökűje, vedd fel a labdát és fuss!

Kedves örökzöld disszidens álomcsapat harcos haver!

Volt egy nagyszerű lehetőséged 2021-ben... amikor te voltál a zsarnok, aki az emberek otthonukba való bezárását szorgalmazta egyenesen a Rockefeller-művelet Lockstepjéből... hogy beleássuk magunkat a Globális Góliátba.

2022 augusztusában Bret Weinstein megduplázta az "intenzív zárlatok" támogatását, és felgyorsította a teszteket a veszélyes új koronavírus elleni küzdelem érdekében. Egyenesen a Rockefeller Lockstep hadműveletből.
2022 augusztusában Bret Weinstein megduplázta az "intenzív lezárásokat" és fokozta a tesztelést a veszélyes új koronavírus elleni küzdelem érdekében. Egyenesen a Rockefeller Lockstep műveletéből.

Teljes cikk elolvasása

Bobby Kennedy, Jr. adta a közvetlen információt, hogy elkezdjék a Globális GOLIATH nyomon követését.

Kezdhetted volna Bill Gates-szel, akiről Bobby elmondta neked, hogy Anthony Fauci-val és Jeremy Farrarral a Wellcome Trusttól összejátszva ismételten HAMIS PANDÉMIÁKAT csináltak.

A "WHO" és a "Pharma" homályos, nagy, rosszindulatú szervezeteknek tűnnek.

Kövessük a pénzt, és csináljunk klasszikus újságírást, ahogy Naomi Wolf mondja.

Bill Gates, ez az? Ő az igazi?

Ez úgy néz ki, mint az aggodalom Góliátja.

Ez az aggodalom zsarnoki változatának tűnik.

Nézze, nem ismerem ezeket a számokat, de talán Gates adhatna egy átlátható elszámolást a WHO-nak, a Gavinak, az Event 201-nek és a többinek nyújtott összes támogatásáról.

Kinek dolgozik a #2? Kinek dolgozik a #2?

HOGYAN FOGJUK VALAHA IS MEGFEJTENI EZT A BONYOLULT REJTÉLYT?

Bill Gates, ez az? Ő az igazi?

Tudod, hogy eljussunk a GLOBÁLIS GOLIÁTH-hoz.

Bill Gates, ez az? Ő az igazi?

Bill Gates, ez az? Ő az igazi?

És mégis furcsa módon, amikor Bobby Kennedy megadta neked, Teljesen Nem Készített Gondolatvezető Harcos Bret Weinstein, a lehetőséget, hogy belenézz a valódi GOLIATH TÖRVÉNYEibe, te, Örökzöld Fiú, összeszartad a gatyádat, és úgy tömted el az interjút, mint egy kisgyerek a kényelmetlen házi feladatot az íróasztal hátsó részébe.

Figyelj, én csak egy CIA AI Construct Nőimitátor fizetett DOD Troll vagyok, de még én is elég okos vagyok ahhoz, hogy utánanézzek a TYRANNIA ORG Chart-jának.

Repülj, mint a szél, Igazságharcos Nébih Örökzöld Fiú és a ráncos szemöldökű, rettenthetetlen, szerencsés kis riporter haverod, Tucker.
Repüljetek, mint a szél.
John Kerry még mindig nem akar Kínáról beszélni Az Egyesült Államok klíma-élvezete, John Kerry egyike a globális elitnek, amely a héten Davosban gyűlt össze a Világgazdasági Fórum éves találkozójára. Rengeteg javaslata van arra, hogyan éljék az emberek az életüket nyugaton, de Kínáról és annak iparosodásáról nem akar beszélni. A True North munkatársa, Andrew Lawton elkapta őt Davosban, és megpróbált választ kapni rá. Ráadásként Kerry azt állította, hogy felhagyott a magánrepülővel való repüléssel - de csak mióta elvállalta a klímavédelmi fellépést.
A szabadság fenyegetést jelent a demokráciánkra Az akadémiai szólásszabadság helyébe az "igazságosság" lépjen? Veszélyt jelentenek-e a választások a demokráciánkra? Egyesek szerint igen!
A fenti írás szerzője, Sandra Korn kifejti, hogy az akadémiai szabadságról le kell mondanunk az akadémiai igazságosság javára:

Ehelyett egy szigorúbb mércét szeretnék javasolni: az "akadémiai igazságosság" mércéjét. Ha egy akadémiai közösség olyan kutatásokat tapasztal, amelyek az elnyomást támogatják vagy igazolják, akkor gondoskodnia kell arról, hogy ezek a kutatások ne folytatódjanak.

Sandra Korn a Harvard elvégzése után nem ért el kiemelkedő eredményeket.

Ötlete azonban önálló életre kelt. Egyeseknek például nem elég, hogy a tizenévesek kétharmada egyetért velük.

Valaki, aki optimistább beállítottságú, örülhet annak, hogy a tizenévesek Kétharmada nem hiszi, hogy az éghajlatváltozás túlzó. Ehelyett a szerző a tinédzserek egyharmadán füstölög, akiknek kétségeik és aggodalmaik vannak egy fontos kérdéssel kapcsolatban, amellyel szembesülnek.

A javasolt megoldás az, hogy hagyjuk abba a klímatagadás platformon való terjesztését. Az éghajlat tagadásának definíciója folyamatosan változik és bővül.

Ma már még a globális felmelegedéssel egyetértő, de a konkrét éghajlati megoldásokat megkérdőjelező tartalmak is káros félretájékoztatásnak minősülnek. Imran Ahmed a CCDH-tól kifejti:

Ebben a jelentésben a Center for Countering Digital Hate kutatói első alkalommal számszerűsítették az általunk "új tagadásnak" nevezett jelenség megdöbbentő és jelentős növekedését az elmúlt öt évben - az antropogén eredetű éghajlatváltozás elutasításától az éghajlati tudomány és a tudósok elleni támadásokig, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos megoldásokba vetett bizalmat aláásni kívánó retorikáig. Az "új tagadás" állítások ma már a YouTube-on közzétett összes klímatagadó állítás 70%-át teszik ki, szemben a hat évvel ezelőtti 35%-kal.

A választások fenyegetést jelentenek

Talán emlékeznek rá, hogy a WEF napirendhez hozzájáruló és a Bill és Melinda Gates Alapítvány tanácsadója, Adam Grant arra a következtetésre jutott, hogy a választások rosszat tesznek a demokráciánknak.

Sajnáljuk, ha kételkedünk a hivatalos történetekben, ha hiszünk a szólásszabadságban, vagy ha megkérdőjelezünk bármit, aminek nincs értelme számunkra? Veszélyesek vagyunk önmagunkra nézve?

Hálásnak kellene lennünk a maximalista ideológusoknak, akik teljes engedelmességet követelnek, és a megkérdőjelezésnek még egy jottányit is megtagadnak?
A Világgazdasági Fórum a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre Kormányok és nemzetközi szervezetek képviselői, milliárdosok, vállalkozók, akadémikusok, civil szervezetek és a sajtó képviselői az elmúlt napokban a svájci Davosban ismét a jövőnkről döntöttek, akár tetszik, akár nem. Néhányan közülük a világ önjelölt, nem választott vezetői, akik hatalmas befolyással rendelkeznek szinte minden nemzet felett, és még mindig túl sokan vannak, akik nem is tudnak a létezésükről, nem is beszélve arról, hogy az elmúlt néhány évben meghajoltak a napirendjük és a követeléseik előtt.

Úgy tűnik, hogy mi, az "összeesküvés-elméletek", akik a globális puccs ellen szólalunk fel, vagyunk az emberek ellenségei, és mi vagyunk a davosi tagok és különösen Klaus Schwab és a Világgazdasági Fórum ellenségei is, mert másként gondolkodunk.

Figyelmeztetéseinket a WEF és társai "félretájékoztatásnak és dezinformációnak" nevezik, és a legutóbbi kockázati jelentésük szerint most mi vagyunk az első számú fenyegetés az emberiségre és a világméretű polarizáció okozói.

Hihetetlen, de a január 15-én kezdődött 54. éves davosi találkozóra a WEF a "Bizalom újjáépítése" mottót választotta azzal a céllal, hogy megvitassa "a bizalom alapelveit" - átláthatóság, koherencia és felelősségvállalás. "Alapelvek", amelyeket nyilvánvalóan soha nem tudnak betartani.

Martin Armstrong közgazdász írja: "Klaus Schwab hírhedt kontrollmániás. Ezt a tulajdonságát az egész világra alkalmazza. Az általa vezetett Világgazdasági Fórum kiadta a 2024-es "Globális kockázatokról szóló jelentését", amelyben most kijelentette, hogy az emberiséget fenyegető NUMBER ONE veszély már nem a háború és Oroszország inváziója egy színlelt szuverén állam ellen, a terrorizmus, vagy akár a betegségek, miután azt erőltette, hogy az egész világot be kellett oltani a legutóbbi hamis világjárványban."

Armstrong, aki autodidakta módon gazdasági előrejelző, az alábbi cikkben folytatja:

A Világgazdasági Fórum a legnagyobb fenyegetés az emberiségre.

Martin Armstrong az Armstrong Economics-ban.

A Világgazdasági Fórum a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre

Schwab most még az emberiséget és az éghajlatváltozást fenyegető korábbi ELSŐ számú veszélyét is a KETTES számú veszélyre csökkentette, hogy előmozdítsa egy-világ-kormányát az ENSZ vezetőjével az élen, megszüntetve a demokráciát és az emberek minden szavazati jogát.

Nem, most az emberiséget fenyegető ELSŐ számú fenyegetés az, ha valaki nem ért egyet ezzel a WEF napirenddel, amit most "félretájékoztatásnak és dezinformációnak" minősített. Ez a félretájékoztatás és dezinformáció az, ami polarizálja a társadalmat. Ahogy a jelentésükben írják:

"A legsúlyosabb globális kockázatként megjelenő várható
a következő két évben, a külföldi és belföldi
szereplők egyaránt kihasználják a félretájékoztatást és a dezinformációt.
a dezinformációt, hogy tovább szélesítsék a társadalmi és
politikai megosztottságot."


Természetesen ez azt jelenti, hogy az emberiség egyetlen reménye mostantól a CENZORIZÁCIÓ és a szólásszabadság megszűnése. A jelentés bemutatja, hogy lépésről lépésre hogyan veszítjük el minden szabadságunkat. Ahogy a WEF jelentése megállapítja:

"A tartósan hamis (szándékos vagy egyéb) információk széles körben terjednek a médiahálózatokon keresztül, ami a közvéleményt jelentős mértékben a tényekkel és a tekintéllyel szembeni bizalmatlanság irányába tolja el. Ide tartoznak többek között a következők: hamis, hamisított, manipulált és hamisított tartalmak".

WEF-jelentés letöltése

WEF_A_Globális_Kockázatok_Report_2024

Eközben az amerikai népszámlálási hivatal a kötelező amerikai közösségi felmérés (ACS) révén igyekszik kiterjeszteni a minden személyre és vagyonára vonatkozó személyes adatokat. A kérdéseket igyekeztek kiterjeszteni a szexuális irányultságra, a nemi identitásra és az egyes háztartásokban élő személyek mentális egészségére is, mindenféle fogyatékosság mellett. Sokan úgy látják, hogy ez egy újabb támadás a személyes szabadságunk és magánéletünk ellen, hogy ezek a további kérdések megfélemlítési taktikát jelentenek, hogy az embereket a beszéd kényszerítésével válaszadásra kényszerítsék, ami sérti az első kiegészítést, és sérti a negyedik kiegészítés szerinti magánélethez való jogot a kormányzati behatolással szemben.

Tegyük ehhez hozzá a papírpénz megszüntetését és a társadalomra kényszerítését ezekkel a központi banki digitális valutákkal, amelyekről nem lehet szavazni, hogy az emberek akarják-e ezt vagy sem. A kormányok teljes ellenőrzést fognak bevezetni, és mindezt azért, mert 1913-ban elfogadták a 13. kiegészítést, amely lehetővé tette a közvetlen adózást, amit az alapító atyák tiltottak. Ez most odáig fejlődött, hogy kétségbeesetten mindent tudni akarnak mindenkiről, és ha találtunk egy 10 dolláros bankjegyet a parkolóban, és nem értesítettük őket, akkor itt az 50%.

A Világgazdasági Fórum a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre
LaGarde - Digital Currenct

A WEF korábbi igazgatósági tagja, majd az IMF vezetője, most pedig az Európai Központi Bank vezetője elismeri, hogy lesz ellenőrzés a CBDC-ken. Már 2021-ben beszámoltam arról, hogy a Bank of England javasolta, hogy a digitális valuta legyen programozható. Egy anya képes legyen megakadályozni, hogy a gyermeke cukorkára költse a pénzt. Ha az anya megteheti ezt, akkor a Nagy Testvér is megteheti ezt nagyban.

Aki olvasta Marxot, az a sorok között érzi a gyűlöletet mindenki iránt, akinek több jutott, mint neki. Soha nem érti meg az emberséget, és ha egyszer eltávolítjuk a kíváncsiság emberi tulajdonságát, minden fejlődés megszűnik. Ez az, ami a kommunizmust megbuktatta. Ezt talán Nixon híres konyhai vitája Hruscsovval illusztrálta a legjobban, amely megmutatta, hogy az amerikai életszínvonal csak a magáninnovációnak köszönhetően emelkedik.

1980-ban a három legnagyobb aranypiaci szereplő egyike voltam. Az adóhivatal besétált az üzletembe, és önkényesen banknak nyilvánított. Azt mondták, hogy mivel az alkotmány szerint az arany pénz, bank vagyok, és a bírság 10 000 dollár vagy annál nagyobb összegű tranzakciónként 50 000 dollár lesz. Megkérdeztem, hogy csak az üzletem kulcsait akarják-e. Azt mondták, nem; rájöttek, hogy nem tudom, hogy bank vagyok. Bejöttek és elkezdtek minden tranzakciót ellenőrizni. Láttam, hogy még 3000 dollárról is kihúzták a neveket. Amikor megkérdeztem, azt hittem, hogy ez 10.000 dollártól felfelé; azt mondták, ha nem akarok bajt, "tartsa a száját!." Másnap teherautókkal jöttek, és elvitték az összes nyilvántartásomat. Én 1980-ban küldtem be pénzt az adóbevallásomra, kitalálva, hogy valószínűleg mennyit kerestem, mert nem voltak feljegyzéseim. Amikor azt mondtam, hogy nem tudom benyújtani a jövedelemadómat, azt mondták, hogy több mint 3000 ügyfelemet ellenőrzik, és ez elsőbbséget élvez. Amikor végre visszakaptam a feljegyzéseimet, 500 000 dolláros bírságot szabtak ki rám késedelmi díjként. Amikor tiltakoztam, azt mondták, hogy soha nem kérdeztem, hogy a számlám bejöhet-e az irodájukba.

Visszavonultam az üzlettől. Nem akartam, hogy minden évben zaklassanak, és a kockázat túl nagy volt, ha már egyszer teljesen önkényesen banknak nyilvánítottak. Az Alkotmány értelmében, amely tiltja a közvetlen adóztatást, ez SEMMILYEN esetben sem történhetett volna meg. Folyamatosan bővítik az igényeiket és a hatalmukat. Egyik évben kaptam egy visszatérítési csekket az IRS-től körülbelül 100 000 dollárról. Be is fizettem. Egy évvel később kamatot és büntetést számoltak fel, mert tudnom kellett volna, hogy ez az ő hibájuk. Soha nem vonhatók felelősségre a hibáikért. Ha felhívod az IRS-t, és bármit mondanak neked, és te követed azt, ha hiba volt, az még mindig a te hibád, és kamatot és büntetést kell fizetned.

A jövedelemadó el fogja pusztítani a nyugati társadalmat, ahogy a közvetlen ellenőrzés megölte a kommunizmust. Erről szól 2032. Egy barátom, aki Kelet-Németországban nőtt fel, azt hitte, hogy az apja megőrült, miután 1989-ben leomlott a berlini fal. Az apja megkapta a Stasi aktáját, és megtudta, hogy mindenki, akit a barátjának hitt, a kormánynak minősíti őt. Hazajött, és elkezdett lyukakat ütni a falon, és rejtett mikrofonokat kihúzni. Egészen a haláláig nem volt hajlandó beszélni senkivel a közvetlen családján kívül.

Van egy fény az alagút végén, ami reményt ébreszt. Igen, a következő nyolc év kaotikus lesz - sajnálom. De MINDEN KORMÁNY gyakran a saját korrupciója miatt bukik el - öngyilkosság. Minél drákóiabbá válnak a hatalom megtartásának kétségbeesett kérdésében, annál nagyobb a valószínűsége, hogy mindez összeomlik.

A Világgazdasági Fórum a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre

Ami Európában zajlik, az a marxizmus egyenes következménye, mivel az is a társadalom teljes ellenőrzését foglalja magába minden szempontból, szabályozásokkal. Amikor ezek az idióták szankciókat hoztak Oroszország ellen, nem gondolták volna, hogy ezzel nem csak a saját gazdasági növekedésüket vágják el. Mégis, tartósan megosztanák a világgazdaságot az USA vs. ŐK között.

A Világgazdasági Fórum a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre

Nemcsak a szankció sült el visszafelé, különösen Németországra, de aztán felkarolták Ukrajnát, a világ legkorruptabb kormányát, majd tétlenül nézték, ahogy a neokonok utasították az ukránokat, hogy robbantsák fel az Északi Áramlatot. Ó, hogy térdre akarták kényszeríteni Oroszországot. A probléma az volt, hogy ezzel térdre kényszerítették Németországot és Európát. A német kormány recesszióba került, és majdnem 20 milliárd euró bevételtől esett el, majd a WEF-re hallgatva teljes gőzzel belevágtak az éghajlatváltozásba. Olaf Scholz német kancellár szélsőségeseknek nevezte a gazdákat, ami szélesebb körű elégedetlenséget váltott ki. Ismét az Oroszországgal szembeni szankciók miatt a kormány a mezőgazdasági termelők üzemanyag-támogatásának megszüntetésére készült, mindezt azért, mert Németország támogatta Ukrajnát.

A kormányon lévők karrierpolitikusok, így mindig a saját érdekeiken keresztül fogják látni a világot. Amíg vannak karrierpolitikusok, addig soha nem lesz a nép kormánya a nép által. A gazdáknak nincs joguk tiltakozni, amíg a hatalmon lévők ezt zárt ajtók mögött látják. Egyszerűen be kellene fogniuk a szájukat, és engedelmeskedniük kellene annak, amit parancsolnak.

A Világgazdasági Fórum a legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségre

Ezek az abszolút idióták a mezőgazdaság ellen fordultak, és a gazdák leállították Németországot, mint Hollandiában. Ez csak azért lesz nagy probléma, mert a hatalmon lévők ostobasága a nyugati társadalmat a saját végzete szélére taszítja, ahogy a kommunizmus is azért bukott meg, mert képtelen volt racionálisan vagy hatékonyan működni.

A COVID, a történelem legnagyobb hazugsága és megtévesztése
A COVID, a történelem legnagyobb hazugsága és megtévesztése

A COVID, a történelem legnagyobb hazugsága és megtévesztése az amerikaiakkal és a világgal szemben!
DR. Paul Alexander 2024. január17. forrás

100%-os hazugság, a COVID-ról SEMMI sem volt igaz, semmi! Egy kitalált hamis-pozitív, "PCR által előállított" hamis, nem járványos, hamis nem járvány, ez...

- soha nem volt igaz, és mi bedőltünk neki! A csaló vírus részleteitől, a labor-szivárgástól, az egésztől, a halálos zárlatokig, a maszkokig, a halálos mRNS technológián alapuló mRNS vakcináig (Malone, Bourla et al.) az orvosig

- népünkkel való bánásmód... mi öltük meg a legtöbbet azzal, hogy milyen rosszul, milyen embertelenül bántunk olyan kiszolgáltatott emberekkel, akiknek soha nem lett volna szabad belépniük a COVID protokollba, a nyugtatás, az elkülönítés, a Remdesivir és a lélegeztetőgépbe... mindez megölte a nagyit! Megöltek egyébként egészséges embereket. az egész egy hazugság volt...

- ez megtörtént, ne bízzatok és ne higgyetek el semmit, amit a média vagy a kormány mond nektek a COVID-ről vagy bármilyen X betegségről vagy bármilyen más közegészségügyi dologról...ezek átkozott 100%-ban hazugok, ne bízzatok egyetlen orvosban sem, soha többé ne bízzatok az orvosotokban...segítettek ártatlan emberek megölésében...hogy megtartsák a fizetésüket és a támogatásukat....

A két legnagyobb katasztrófa Trump alatt történt, és meg kell magyaráznia, hogyan történt, és hogyan fogja biztosítani, hogy ez nem ismétlődik meg, és mit fog másképp csinálni, és hogyan fogja az embereket újra "egésszé" tenni... a PREP ACT szerinti felelősségbiztosítást 2020 februárjára visszamenőlegesen visszafordítani, áldozatkompenzációs alapot bevezetni mindazoknak, akiket a zárlatok és a vakcinák károsítottak, biztosítani, hogy mindenkit, aki rosszat tett, kivizsgálják és a büntetéseket végrehajtják a hivatalba lépéstől számított 6 hónapon belül... ezeket meg kell tennie!

Sok tökéletlenség van Trumpban, mint mindegyikőtökben, aki itt olvas...mégis ő a legjobb lehetőségünk, és egyszer majd megkapjuk a megfelelő típusú embereket, akik jót tesznek Amerikának, a világnak...de ami most a fedélzeten van, az egy bohócautó és lángokban áll a világ...szerintem félre lett vezetve, nem rossz ember...nem....és erről napokig beszélhetünk...de ő a felelős és mindent helyre kell hoznia...nem bízom egyetlen republikánus vagy demokrata képviselőben vagy szenátorban sem.

Mihăiesti lakosai összefogtak és megakadályozták a DIGI 5G antennáinak telepítését falujukban A romániai Suceava megyei Horodniceni községhez tartozó Mihăiesti falu lakóinak a közösségi szolidaritás és a civil kurázsi figyelemre méltó lépéseként sikerült megakadályozniuk egy 5G antenna telepítését otthonaik közelében, ezzel fontos és precedens értékű győzelmet aratva alapvető jogaikért vívott harcban.

A falu lakói döntöttek és közös elhatározással kiszedték a betonalapot a földből, amire a DIGI az 5G antennáit akarták szerelni.

Mihăiesti lakosai összefogtak és megakadályozták a DIGI 5G antennáinak telepítését falujukban

A DIGI cégnek anyagi juttatásokkal és ingyenes áramszolgáltatással sikerült átvernie egy falusi lakost, így megszerezte annak a beleegyezését, hogy az 5G antennát a kertjében, néhány tíz méterre a többi lakott háztól telepítsék, anélkül, hogy figyelembe vette volna, hogy a lakosságot is érinti a kibocsátott sugárzás. Minden a törvény megkerülésével szomszédok megkérdezése nélkül történt,ezért az egész közösség fellázadt.

Egy, a technológia egészségre gyakorolt hatása miatt aggódó fiatalember kezdeményezésére a mihăiesti-i közösség több petíciót nyújtott be a horodniceni városházához tiltakozva az 5G antennák telepítése ellen.

Ezekkel a petíciókkal, benyújtott panaszokkal a lakosok aggodalmukat fejezték ki az elektromágneses sugárzás bizonyított ártalmassága miatt, hivatkozva az egészséges környezethez való jogukra, az egészséghez és hallgatólagosan az élethez való jogot garantáló emberi jogi törvényekre. Ezzel egy időben tájékoztató szórólapokat osztottak ki a község lakosságának az 5G technológia negatív hatásairól.

Mihăiesti lakosai összefogtak és megakadályozták a DIGI 5G antennáinak telepítését falujukban

Fotó: Miután a település lakói nem engedték az 5G tornyot a lakóházaik közelébe, a DIGI nem tehetett mást, kikotródott a községtől távolabb eső helyre

Ezen túlmenően megközelítésüket tudományos tanulmányokra való hivatkozással támasztották alá, amelyek rávilágítanak az 5G technológia negatív hatásaira az emberi egészségre és a környezetre, beleértve a sugárzás következtében kialakult súlyos betegségeket, például a rákot, a leukémiát.

A közösségi tiltakozást követően a projektért felelős cég, az RCS&RDS (Digi) nem tehetett mást, mint a már meglévő 4G technológiás antenna mellé új telephelyet hozott létre a falun kívül, egy dombon.

A Mihăiesti közösség győzelme példaként szolgál arra, hogy a polgárok mozgósítása és az alapvető jogok védelme jelentős változásokhoz vezethet, kiemelve a tájékoztatás és a helyi közösségek jövőjét célzó döntéshozatali folyamatokban való aktív részvétel fontosságát. Aki mer, az nyer! - bioznyították be a román falu lakosai. Mint a romániai sajtóban megjelent, máris több teleplés vette át a jó példát és kezdtek jogi tiltakozásba a lakott térségek közleébe tervezett 5G antennák ellen.
Kedves Pfizer! Hagyja békén a gyerekeket a halálos mRNS COVID oltóanyagaival Ezt 2,5 évvel ezelőtt írtam: 'A Pfizer azt tervezi, hogy az FDA-hoz fordul, hogy engedélyt kérjen az 5-12 éves gyermekek oltására egy állítólag elkészült tanulmány alapján. A Biden-kormányzat is a csapatban van.
Ez teljesen meggondolatlan, veszélyes, a biztonsági adatok hiányán és a rossz kutatási módszertanon alapuló, minden tudományos alapot nélkülöző lépés.

Vannak-e olyan Covid-19 kockázatnak kitett gyerekek, akiknél indokolt lenne a védőoltás? Mit mutatnak a bizonyítékok?

A fertőzéses halálozási arány (IFR) nagyjából hasonló (vagy valószínűleg alacsonyabb, amint az összes fertőzési adatot összegyűjtik), mint a szezonális influenza esetében. A Stanfordon dolgozó John P.A. Ioannidis 36 tanulmányt (43 becslést) azonosított további 7 előzetes nemzeti becsléssel (50 adat) együtt, és arra a következtetésre jutott, hogy a világ különböző pontjain a 70 év alattiak körében a fertőzés okozta halálozási arány 0,00% és 0,57% között mozgott, a különböző globális helyszíneken 0,05%-os mediánnal (0,04%-os korrigált mediánnal). A 70 év alattiak túlélési aránya 99,5% (Ioannidis aktualizált változata). Továbbá, a gyermekekre összpontosítva: "A becsült IFR a gyermekek és fiatal felnőttek esetében közel nulla." A globális adatok egyértelműen azt mutatják, hogy "a Covid okozta halálozás hihetetlenül ritka" gyermekeknél.

A közzétett bizonyítékok meggyőzőek arról, hogy a Covid-19 okozta súlyos megbetegedés vagy halálozás kockázata gyermekeknél szinte nulla (statisztikai nulla), és ez a bizonyíték már jóval több mint egy éve halmozódott fel; valójában ezt már több mint 18 hónapja tudtuk. Egyértelmű, hogy a gyermekeknél nagyon alacsony a fertőzés más gyermekekre való átterjedésének, a felnőttekre való átterjedésének kockázata, ahogyan azt a háztartási terjedési tanulmányok mutatják, vagy a fertőzés hazavitelének, megbetegedésének vagy halálának kockázata, és ez a tudományos bizonyítékok világviszonylatban is megállják a helyüket. A gyermekeknél kisebb a kockázata a súlyos betegségfolyamatok kialakulásának, és sokkal kevésbé fogékonyak és valószínűsíthetően kevésbé hajlamosak a SARS-CoV-2 terjedésére és terjesztésére (1., 2., 3., 4. hivatkozás). Ez azt jelenti, hogy bármilyen tömeges injekciózás/oltás vagy akár klinikai vizsgálat gyermekeken, akiknél a terjedés és a megbetegedés/halálozás kockázata ilyen közel nulla, ellenjavallt, etikátlan és potenciálisan jelentős károkkal járhat.

A gyermekek esetében a Covid-19 injekciókkal kapcsolatos előny-kockázat vita egészen más, mint a felnőttek esetében. Tény, hogy ez egy teljesen újszerű és kísérleti injekciós terápia, amelyre nincsenek közép- vagy hosszú távú biztonsági adatok (vagy akár végleges hatékonysági adatok). Ha a megfelelő biztonsági vizsgálatok nélkül folytatjuk gyermekeink beoltását, akkor potenciálisan katasztrofális kockázatnak tesszük ki őket, egyeseknél akár halálos kimenetelűnek is.

A Johns Hopkins kutatócsoportja nemrégiben arról számolt be, hogy amikor az Egyesült Államokban mintegy 48 000, a vírussal fertőzött gyermekből álló csoportot vizsgáltak, az egészséges gyerekek között nem találtak (nulla) Covid-halálesetet. Dr. Makary jelezte, hogy csapata "a FAIR Health nevű nonprofit szervezettel együttműködve 2020 áprilisa és augusztusa között mintegy 48 000 18 év alatti, Coviddal diagnosztizált gyermek egészségbiztosítási adatait elemezte... Miután több ezer gyermek átfogó adatait tanulmányozta, a csapat "nulla halálozási arányt talált a gyermekek között, akiknek nem volt olyan előzetesen fennálló egészségügyi problémájuk, mint például a leukémia".

Ezzel a háttérrel eleve tudtunk a gyermekeket érintő nagyon alacsony kockázatról, de tudományos (molekuláris/biológiai) dokumentációt szerettünk volna arról, hogy miért van ez az alacsony kockázat, hogy alátámasszuk érvelésünket a gyermekeinknél alkalmazott ilyen injekciók ellen. Az alábbiakban bemutatott bizonyítékok (beleértve magának az injekciónak a kockázatát is) segíthetnek megmagyarázni, hogy a gyermekek miért nem jelöltek a Covid vakcinákra (itt és itt), és miért lehetnek (vannak) immunisak és miért tekinthetők "teljesen beoltottnak".

A legfontosabb érvek a következők:

1.) A vírus az ACE 2 receptort használja a gazdasejtbe való bejutáshoz, és az ACE 2 receptor korlátozottan (kevésbé) expresszálódik és van jelen az orrhámban kisgyermekeknél (esetleg a felső légutakban); ez részben megmagyarázza, hogy a gyermekek miért kevésbé valószínű, hogy eleve megfertőződnek, vagy más gyermekekre vagy felnőttekre terjesztik, vagy akár súlyosan megbetegszenek; a biológiai molekuláris apparátus egyszerűen nincs meg a gyermekek orrgaratában, ahogyan arról Patel és Bunyavanich ékesszólóan beszámolt. Ezt a természetes védelmet megkerülve (korlátozott orr ACE 2 receptorok a kisgyermekeknél) és a válltőbe jutva ez a vakcinát, annak mRNS-ét és LNP tartalmát (pl. PEG), valamint generált tüskét juttathatja a keringésbe, amely aztán károsíthatja az erek (érrendszer) endotélbélését és súlyos allergiás reakciókat okozhat (pl. itt, itt, itt, itt, itt, itt, itt).

2) Loske legújabb kutatása (2021. augusztus) még jobban elmélyíti ennek a természetes típusú biológiai/molekuláris védelemnek a megértését azzal, hogy kimutatta, hogy a gyermekek felső légútjaiban előzetesen aktivált (primed) vírusellenes veleszületett immunitás a korai SARS-CoV-2 fertőzés megfékezésében működik... ami erősebb korai veleszületett vírusellenes választ eredményez a SARS-CoV-2 fertőzésre, mint a felnőtteknél."

3) Amikor valakit beoltanak vagy természetes úton fertőződik, ez a B-sejtek kialakulását, szöveti eloszlását és klonális evolúcióját mozgatja, ami kulcsfontosságú a humorális immunmemória kódolásában. A Science-ben (2021. május) Yang által nemrégiben közzétett kutatási eredmények szerint a Covid-19 pandémia előtt levett gyermekekből vizsgált vérben olyan memória B-sejtek találhatók, amelyek képesek a SARS-CoV-2-t megkötni, ami a közönséges megfázáskoronavírusokkal (koronavírusokkal) való korai gyermekkori expozíció erős szerepére utal. Ezt támasztják alá Mateus és munkatársai, akik a közönséges náthát okozó korábbi koronavírusokkal szembeni T-sejtmemóriáról (keresztreaktivitás/keresztvédelem) számoltak be.

4) Weisberg és Farber et al. azt javasolják (és Kumar és Faber kutatómunkájára építve), hogy a gyermekek azért tudják könnyebben semlegesíteni a vírust, mert T-sejtjeik viszonylag naivak. Azt állítják, hogy mivel a gyermekek T-sejtjei többnyire képzetlenek, ezért immunológiailag gyorsabban és fürgébb módon tudnak reagálni az új vírusokra.

5) Kockázat: Felmerül az a vita, hogy mivel a VAERS-ben körülbelül 570 Covid-injekcióval kapcsolatos halálesetet regisztráltak gyermekeknél, és a CDC a vészhelyzet kezdete óta (2020. február/március) körülbelül 350 gyermekhalálról számolt be, akkor a vakcina több gyermeket öl meg, mint maga a vírus/betegség (Steve Kirsh, személyes közlés, 2021. szeptember 2.).

6) A Yale Egyetem jelentése (Yale és az Albert Einstein College of Medicine jelentése 2020. szeptember 18. a Science Translational Medicine folyóiratban) azt jelzi, hogy a gyermekek és a felnőttek nagyon sokféle és eltérő immunrendszeri választ mutatnak a SARS-CoV-2 fertőzésre, ami segít megérteni, hogy miért sokkal kevesebb a COVID okozta betegség vagy halálozás. "A COVID-19 járvány legkorábbi napjai óta a tudósok megfigyelték, hogy a vírussal fertőzött gyermekek általában sokkal jobban meggyógyulnak, mint a felnőttek... A kutatók arról számoltak be, hogy két immunrendszeri molekula - az interleukin 17A (IL-17A), amely segít mozgósítani az immunrendszer válaszát a korai fertőzés során, és az interferon gamma (INF-g), amely a vírus replikáció ellen küzd - szintje erősen összefüggött a betegek életkorával. Minél fiatalabb a beteg, annál magasabb az IL-17A és az INF-g szintje - mutatta ki az elemzés... ez a két molekula a veleszületett immunrendszer része, egy primitívebb, nem specifikusabb típusú válasz, amely a fertőzés után korán aktiválódik".

7) Dowell és munkatársai (2022) a közelmúltban publikálták és kommentálták a gyermekek (3-11 évesek) és felnőttek antitest- és sejtimmunitását. Eredményeik megerősítik annak biológiai alapját, hogy a SARS-CoV-2 fertőzés miért enyhe vagy tünetmentes általában a gyermekeknél. Arról számoltak be, hogy a gyermekeknél a spike fehérje elleni antitestválaszok emelkedettek, és a szerokonverzió "a szezonális béta-koronavírusok elleni válaszokat az S2-domén keresztfelismerése révén fokozta. A vírusvariánsok semlegesítése összehasonlítható volt a gyermekek és a felnőttek között. A tüskespecifikus T-sejtválaszok több mint kétszer olyan magasak voltak a gyermekeknél, és sok szeronegatív gyermeknél is kimutathatóak voltak, ami a szezonális koronavírusokra adott, már meglévő keresztreaktív válaszokat jelzi." Nagyon kulcsfontosságú volt az eredményekben, hogy a gyermekek 6 hónappal a fertőzés után fenntartották és megőrizték "az antitest- és sejtválaszokat, míg a felnőtteknél relatív hanyatlás következett be. A tüskespecifikus válaszok 12 hónap után is nagyjából stabilak voltak. Ezért a gyermekek robusztus, keresztreaktív és tartós immunválaszt generálnak a SARS-CoV-2-re, a spike fehérjére fókuszált specificitással".

Mire lehet következtetni? Ezeket a felmerülő kutatási eredményeket egybevetve megerősíti azt az érvet, hogy a gyermekek nem jelöltek a Covid vakcinákra, és már "teljesen és maradéktalanul Covid-oltottnak" tekintendők. Továbbá, ahogyan Whelan világosan felvázolta, potenciálisan katasztrofális a gyermekek számára, ha a vakcinákkal anélkül haladunk előre, hogy megfelelően tanulmányoznánk a rájuk gyakorolt lehetséges ártalmakat. Az oltóanyagok fejlesztői elmulasztották a megfelelő biztonsági vizsgálatokat elvégezni, és nem végezték el azokat az időtartamot, amely feltárná az esetleges ártalmakat.

Szabályozók: kérem, lassítsanak és követeljék meg a biztonsági vizsgálatokat, bármeddig is tartson az. Végezzenek megfelelő kockázat-haszon elemzéseket, és gondoskodjanak arról, hogy az injekciók ellenjavalltnak minősüljenek gyermekeknél. Különös gondosságra van szükség a gyermekek esetleges széles körű injekciózása tekintetében, mielőtt valódi adatok állnak rendelkezésre ezen injekciók biztonságosságáról vagy hatékonyságáról.

Nagyon kicsi a kockázat, és nincsenek adatok, bizonyítékok vagy tudományos eredmények, amelyek indokolnák a Covid-19 injekciókat gyermekeknél. Semmilyen körülmények között nem szabadna kitennünk az injekciók kockázatát a gyermekeknek, és a felnőttek védelme érdekében a gyermekek veszélyeztetését fontolóra venni perverz, vakmerő és nagyon veszélyes. Nincsenek biztonsági adatok. A hangsúlyt inkább a korai kezelésre és tesztelésre kell helyezni (szeroantitest vagy T-sejt) annak megállapítására, hogy ki az, aki hiteles jelölt ezekre az injekciókra, ha megfelelően etikusan tájékoztatják és beleegyeznek, mivel nagyon veszélyes a meglévő Covid-helyreállított, természetes úton szerzett immunitásra rárakni az oltást (nincs előnye, csak potenciális ártalom/nemkívánatos hatások)

Meg kell állapítanunk, hogy ki az, aki Covid-gyógyult, azaz természetes immunitással rendelkezik, mivel ez a kirakós játék kritikus darabja minden injekció előtt. Továbbá, ha Fauci, Walensky és Collins, a közegészségügyi ügynökségek vezetői továbbra is azt követelik, hogy gyermekeinket oltassák be, akkor meg kell szüntetniük a felelősségi védelmet mindazoktól, akiknek ez előnyös.

Mit jelent mindez? Egy biológiai és molekuláris (valamint járványtani) érvet mutattak be, amely azt mutatja, hogy a gyermekek már "be vannak oltva." A Pfizer és az összes Covid vakcina fejlesztő (beleértve Walensky-t a CDC-től, Fauci-t a NIAID-től és Francis Collins-t az NIH-tól) el kell távolodnia a gyermekeinktől, és csak akkor kell erről tárgyalniuk, ha eltávolítják a felelősségvédelmet az asztalról.

Ha nincs kockázat az asztalon, akkor szülőként nem vállalhatjuk ezt a kockázatot. Valami tehát nem teljesen helyénvaló ezekkel az oltásokkal kapcsolatban a gyermekeinkben. Ha a gyermekeknél ilyen alacsony a kockázat, akkor ezeknek a tisztviselőknek és az oltóanyag-fejlesztőknek problémát kellene jelentenie, hogy eltávolítsák a védelmet. Ha a gyermekeknél ilyen alacsony a kockázat, és nincs lehetőség a haszonra, és csak a lehetséges ártalmak költségei vannak, akkor ezek az oltóanyagok "nem jöhetnek" a gyermekeink számára.
A Johnson & Johnson 2 milliárd dollárért megvásárolja az Ambrx Biopharma gyógyszerfejlesztőt amely a turbó rákos megbetegedések kezelésére szolgál, ugyanolyan technológiával, mint a Pfizer 43 milliárd dolláros Seagen-felvásárlása. Mindkettő a 2025-ös rákot vette célba TSUNAMI
2024. jan. 8. (CNBC) - A J&J 2 milliárd dollárért felvásárolja az Ambrx Biopharma rákgyógyszer-fejlesztő céget.

A Johnson & Johnson bejelentette, hogy 2 milliárd dollárért felvásárolja az Ambrx Biopharmát, ezzel a rákkezelés egyik legforróbb területére specializálódott gyógyszergyártót szerezve meg.

Az ügylet révén a J&J a legújabb gyógyszergyártó, amely az antitest-gyógyszer konjugátumokra, azaz az ADC-kre (ugyanaz a technológia, mint a Pfizer legutóbbi, 43 milliárd dolláros Seagen-felvásárlása) teszi fel a voksát.

Az akvizícióra szintén akkor kerül sor, amikor a J&J a 2025-re (!) közelgő bevételi lyuk betömésére törekszik.

A Johnson & Johnson hétfőn bejelentette, hogy 2 milliárd dollár készpénzt fizet az Ambrx Biopharma felvásárlásáért.

"Az Ambrx csővezetéke és ADC platformja izgalmas jövőbeli lehetőségeket kínál a továbbfejlesztett, precíziós biológiai készítmények biztosítására, ahogyan a rák kezelésének átalakítására és a betegek életének javítására törekszünk"

Az üzlet feltételei szerint a J&J 28 dollárt fizet részvényenként az Ambrxért, vagyis körülbelül a cég pénteki 13,63 dolláros záróárának a DÉLÉT. A J&J arra számít, hogy az ügyletet 2024 első felében zárja le.

2024. január 9. (Health & Pharma) - Az Ambrx Biopharma 2 milliárd dolláros stratégiai felvásárlása a J&J részéről: vezető szerepet tölt be az ADC onkológiában.

A Johnson & Johnson bejelentette az Ambrx Biopharma 2 milliárd dollárért történő felvásárlását, amelynek célja, hogy az Ambrx innovatív antitest-gyógyszerkonjugátumokkal erősítse onkológiai csővezetékét.

Ez a stratégiai lépés az olyan célzott terápiákra összpontosít, mint az ARX517 a prosztatarák kezelésére.

Az ADC-k a monoklonális antitestek specifitását a citotoxikus gyógyszerek hatékonyságával kombináló terápiás készítmények osztálya, amelyek célja a rákos sejtek hatékonyabb megcélzása és elpusztítása.

Az Ambrx koronájának ékköve az ARX517, a prosztata-specifikus membránantigént (PSMA) célzó, szabadalmaztatott ADC-jük az áttétes kasztrációnak ellenálló prosztatarák (mCRPC) kezelésére.

Az ARX517 mellett az Ambrx portfóliójában más ígéretes ADC-k is szerepelnek, mint például az ARX788, amely a HER2+ metasztatikus emlőrák ellen irányul.

ARX305, a CD-70-et célzó, szabadalmaztatott ADC a vesesejtes karcinóma kezelésére.

2024. január 8. (Businesswire) - A Johnson & Johnson felvásárolja az Ambrxet, amely a rák kezelésének átalakítását célzó új generációs antitest-gyógyszerkonjugátumokat fejleszti.

A Johnson & Johnson (NYSE: JNJ) ma bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött az Ambrx Biopharma, Inc. vagy Ambrx, egy klinikai fázisban lévő biofarmáciai vállalat megvásárlásáról, amely a következő generációs antitest-gyógyszerkonjugátumok (ADC-k) tervezéséhez és fejlesztéséhez szabadalmaztatott szintetikus biológiai technológiai platformmal rendelkezik, egy teljes egészében készpénzes fúziós tranzakció keretében, 2,0 milliárd dolláros teljes tőkeértékért.

Az ARX517-gyel az mCRPC (prosztatarák) esetében eddig elért eredmények ígéretesek, és potenciálisan az első és legjobb célzott terápiát jelentik ennek az agresszív betegségnek a kezelésében.

Az Ambrx szabadalmaztatott ADC technológiája magában foglalja a nagymértékben specifikus célzott monoklonális antitestek előnyeit, amelyek biztonságosan kapcsolódnak egy erős kemoterápiás hasznos teherhez, hogy a rákos sejtek célzott és hatékony eltávolítását érjék el a kemoterápiához jellemzően társuló gyakori mellékhatások nélkül.

A tranzakció lezárását követően az Ambrx törzsrészvényei nem lesznek többé a NASDAQ Global Select Market-en jegyezve.

TURBO RÁKOK

Ez az eredeti előrejelzésem a COVID-19 mRNS-vakcina által kiváltott turbórákról, amely idővel, ahogy újabb adatok érkeznek, némileg változhat.

Top 5 Turbo rákos megbetegedés a hosszú távon érintettek száma szerint:
Limfóma (különböző típusok)
Agydaganatok (főként glioblasztóma)
Mellrák (főként hármas negatív)
Vastagbélrák
Tüdőrák

Top 10 turbórák az érintettek száma szerint (nem meghatározott sorrendben):
Leukémiák
melanomák
szarkómák
here/petefészek
vese

2023. dec. 14. - A Pfizer 43 milliárd dolláros felvásárlása a Seagen cégnek

A Pfizer úgy pozícionálta magát, hogy képes lesz kezelni a 10 legjelentősebb Turbó rákos megbetegedésből 7-et, ahogyan azt én már ebben a korai szakaszban azonosítottam.

A Seagen ADC rákgyógyszereket (vagy előkészítés alatt álló gyógyszereket) adott a Pfizerhez a következők kezelésére: limfóma, emlő, vastagbél, tüdő, valamint a top 10-ben nem szereplő rákok: méhnyakrák, urotheliális hólyag és myeloma multiplex.

A Johnson & Johnson hozzáteszi:

Ez a 2 milliárd dolláros felvásárlás lehetővé teszi a J&J számára, hogy ugyanazt az ADC-technológiát használja, mint a Pfizer 43 milliárd dolláros Seagenje, a top 10 turbó rákos megbetegedés közül 2 kezelésére: mellrák és veserák.

A prosztataráknál még nem láttam jelentős kiugrást, de lehet, hogy ők tudnak valamit, amit én nem.

Az én véleményem...

Sok gyógyszergyártó cég igyekszik úgy helyezkedni, hogy profitálhasson a rákos megbetegedések cunamijának kezeléséből, amely várhatóan 2025-től kezdve fog bekövetkezni.

2023. dec. 14. - A Pfizer 2023. dec. 14-én 43 milliárd dolláros akvizíciót zárt le több turbó rákos megbetegedés kezelésére, és arra számít, hogy a 2025-2030-as időszakra "hiányt fog betölteni".

2023. dec. 14., sz. 2023 - A Moderna új mRNS rák elleni vakcinát céloz meg a melanoma kezelésére, amely 2025-re válhat elérhetővé.

2024. jan. 8. - A Johnson & Johnson 2 milliárd dollár értékben vásárolja fel a Pfizerrel azonos technológiát alkalmazó rákgyógyszereket gyártó vállalatot, hogy "betöltse a 2025-re vonatkozó bevételi hiányt".

2024. jan. 10. - A BioNTech arra számít, hogy 2025-ben tér vissza a bevétel növekedéséhez, amikor a COVID vakcinaüzletága elérné a mélypontot, és befektetne "az ezt követő onkológiai üzletágának bővítésébe".

Nincs itt semmi látnivaló

2023. okt. 12. - A Dxcover 2025-re tervezi az agydaganat kimutatására fényt használó vérvizsgálat bevezetését.

2023. szept. 2023 - A Harbinger Health 140 millió dollárt gyűjt a véralapú rákszűrő teszt tanulmányozására - a 2025-re tervezett bevezetés előtt.

2023. jún. 1. - A többféle rákos megbetegedést vizsgáló vérvizsgálat valódi ígéretet mutat az NHS tanulmányában - az angliai NHS azt tervezi, hogy 2024-ben és 2025-ben további egymillió emberre terjeszti ki a bevezetést.

Rákközpontok nyílnak 2025-ig

2023. aug. 2023 - Cape Breton (NS, Kanada) rákközpontja 2025-ben nyílik meg.

Júl.2023 - 120 millió dolláros rákközpont (Tennessee Oncology) 2025-ben készül el

jún.2023 - 200 millió dolláros rákközpont nyílik 2025-ben NJ-ben (NJ).

2023. márc. 2023 - 2025-ben nyílik meg Orange megye egyetlen rákra specializálódott kórháza

2023. máj. 2023 - Kearney, Nebraska 2025-ben új rákközpontot fogad majd.

Jan.2023 - Az OU Health 2025-ben nyitja meg rákközpontját

2022. dec. 2024-ben nyílik a kanadai Alberta 2 milliárd dolláros rákközpontja.

2022. aug. - Baltimore, MD - A Sinai Kórház 2025-re rákközpontot épít.

2022. júli. 2022 - Wales - 2025-ben nyílik meg az új Velindre rákközpont

Dec.2023 - 123 rákközpont nyílik, bővül, társul 2023-ban

Úgy tűnik, a lakosság tudja meg utoljára, de a legnagyobb gyógyszergyártó cégektől kezdve a politikusokon át az egészségügyi szolgáltatókig mindenki a 2025-ben kezdődő rákos cunamira fogad.
A Johnson & Johnson csak a legújabb cég, amelyik biztosította a tortából a szeletet, most, hogy 700 millió dolláros kártérítést fizetett a talkumos babapúder-botrány miatt.
A legutóbbi felvásárlást pedig több mint 100%-kal túlfizették a jelenlegi részvényárfolyamhoz képest.
Kínai laboratórium MUTÁNS COVID törzset hozott létre - 100%-ban halálos a humanizált egereknél Disease X? Kínai tudósok egy új mutáns COVID-19 törzset hoztak létre, amely 100%-os pusztulási sorozatot szabadított el "humanizált" egerekben. Minden fertőzött egér nyolc napon belül elpusztult, a kutatók szerint meglepően gyors halálozási arány.

Nézze meg!

A funkciógyarapodás folytatódik Kínában, és valószínűleg az Ön adóforintjaiból finanszírozzák.
Ez az "X-betegség"?

További információ a New York Postból:

Egy Wuhan-szerű tanulmányban kínai tudósok egy mutáns COVID-19 törzzsel kísérleteznek, amely "humanizált" egerekben 100%-os halálozási arányt mutat.

A halálos vírus - GX_P2V néven - olyan egerek agyát támadta meg, amelyeket úgy alakítottak ki, hogy az emberekéhez hasonló genetikai felépítést tükrözzön, a múlt héten Pekingből közölt tanulmány szerint.

"Ez aláhúzza a GX_P2V emberre való átterjedésének kockázatát, és egyedülálló modellt biztosít a SARS-CoV-2 rokon vírusok patogén mechanizmusainak megértéséhez" - írták a szerzők.

A halálos vírus a GX/2017 koronavírus rokonának mutáns változata, amelyet állítólag 2017-ben - három évvel a világjárvány előtt - fedeztek fel malajziai pangolinokban.

A vírussal megfertőzött egerek mindegyike mindössze nyolc napon belül elpusztult, ami a kutatók szerint "meglepően" gyors halálozási arány.

Azoknak, akik kíváncsiak az "X-betegségre" - A következő globális egészségügyi fenyegetésre

Az X betegség nem egy tényleges betegségnév, hanem egy helyőrző név, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) használ egy "feltételezett, ismeretlen kórokozó" jelölésére, amely potenciálisan egy jövőbeli járványt vagy világjárványt okozhat.

A világ vezetői most Davosban, a Világgazdasági Fórumon (WEF) találkoznak, hogy figyelmeztessék a világot erre a nem létező vírusra, amely 20-szor halálosabb lehet a COVID-nál.

Itt Bill Gates beszél a "világjárványról, amely mindenki figyelmét felkelti".
Gondolod, hogy figyelmeztetnek az eljövendő dolgokra?
Az FDA új ajánlatot indít a nagy horderejű Ivermectin-ügy eldobására A próbálkozásra azután kerül sor, hogy a fellebbviteli bíróság megállapította, hogy az ügynökség valószínűleg túllépte hatáskörét az ivermektin elleni figyelmeztetésekkel kapcsolatban.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) megpróbálja meggyőzni a szövetségi bíróságot, hogy utasítsa el azt a pert, amely a COVID-19 kezelésére szolgáló ivermektin használatára vonatkozó ismételt tanácsokat támadja meg.

Az FDA egy lezárt indítványban kérte a Texas déli körzetének amerikai kerületi bíróságát, hogy utasítsa el a keresetet, amelyet három orvos indított, akik szerint az FDA figyelmeztetései törvénytelenek voltak.

A 2023 végén benyújtott indítványt azért titkosították, mert a kormány által hivatkozott bizonyítékok "bizalmas információkat tartalmaznak" egy külön jogi eljárásból, a kormány beadványa szerint.

A kormány ügyvédei azt mondták, hogy az indítvány szerkesztett változatát a nyilvánosság számára hozzáférhetővé teszik, de ezt még mindig nem tették meg.

Az orvosok ügyvédei január 12-én azt mondták, hogy a bíróságnak el kell utasítania a kormány újabb kérelmét az ügy elutasítására.
"Az FDA túllépte hatáskörét azzal, hogy többször is nyilvános utasításokat adott ki arra vonatkozóan, hogy ne használják az ivermektint a COVID-19 esetében, annak ellenére, hogy a gyógyszer továbbra is teljes mértékben engedélyezett emberi felhasználásra" - írták.

Az egyik utasításban ez állt: "Ön nem egy ló. Hagyja abba az #Ivermectint. Nem engedélyezett a #COVID kezelésére".

A kormány indítványa azután érkezett, hogy egy fellebbviteli bíróság megállapította, hogy az FDA valószínűleg túllépte a hatáskörét a figyelmeztetésekkel.
"Az FDA tájékoztathat, de nem azonosított olyan felhatalmazást, amely lehetővé tenné számára, hogy azt ajánlja a fogyasztóknak, hogy "hagyják abba" a gyógyszerek szedését" - írta az ítéletben Don Willett amerikai körzeti bíró, Donald Trump akkori elnök kinevezettje.

A fellebbviteli bíróság visszautalta az ügyet Jeffrey Brown amerikai kerületi bírónak, aki 2022-ben azt mondta, hogy az orvosok nem tudták bizonyítani állításaikat.
Az FDA a lezárt indítványban kérte Brown bírót, aki szintén Trump elnök kinevezettje, hogy utasítsa el az ügyet.

Az orvosok ügyvédei szerint az FDA indítványa azt az érvet tartalmazza, hogy a felperesek nem szenvedtek olyan sérüléseket, amelyek az FDA-ra vezethetők vissza, és amelyeket nem lehet orvosolni a felperesek javára hozott ítélettel.

"Az FDA téved" - mondták az ügyvédek. "A felperesek az orvosi hivatásuk gyakorlásában és az orvos-beteg viszonyban való beavatkozást, gazdasági károkat, hírnevüknek okozott károkat és a műhiba felelősségnek való fokozott kitettséget szenvedtek el, valamint fegyelmi eljárásoknak és kényszerű lemondásoknak voltak kitéve, amelyek mind egyértelműen az FDA ivermektin elleni kampányára vezethetők vissza, és amelyeket méltányossági jogorvoslattal orvosolni lehetne".

A szövetségi élelmiszer-, gyógyszer- és kozmetikai törvény lehetővé teszi, hogy az FDA engedélyezze vagy jóváhagyja a gyógyszereket egy adott felhasználásra, de az orvosok szabadon felírhatják az engedélyezett gyógyszereket más célokra, az úgynevezett "off-label" felírás során. A törvény nem ad felhatalmazást az FDA-nak az off-label használat szabályozására.

A felperesek között van Dr. Robert Apter, aki ellen két állam orvosi kamarája is vizsgálatot folytatott, mert a COVID-19 kezelésére ivermektint írt fel. A bizottságokhoz intézett beadványok tartalmazzák az FDA néhány figyelmeztetését a gyógyszer COVID-19 kezelésként való alkalmazása ellen.

Az FDA álláspontja az elutasítás kérésében részben abból ered, hogy harmadik felek, például gyógyszertárak negatív intézkedéseket hoztak a felperesekkel szemben - olvasható a lezárt indítvány leírásában. Idézték, hogy a beadványok "nem eléggé visszavezethetők" az FDA nyilatkozataira.

Az FDA által csatolt egyik bizonyítékból azonban kiderült, hogy az egyik beadvány egy gyógyszerésztől származik, aki az FDA dokumentumaira hivatkozott az ivermektinreceptekkel kapcsolatos "fokozott ellenőrzés" okaként. A gyógyszerész azt írta, hogy Dr. Apter nem szolgáltatott "érvényes orvosi indokot" az ivermektin felírására, és így "helytelen felírást" folytatott.

"Az FDA a közös szál [a] felperesek összes sérelmén keresztül, amelyek csak azután kezdődtek, hogy az FDA megkezdte az ivermectin COVID-19-re történő alkalmazásának leállítására irányuló kampányát, és amelyek gyakran az FDA utasításaira és ajánlásaira való kifejezett hivatkozással járnak" - mondták a felperesek ügyvédei.

Olyan végzést kérnek, amely arra kényszeríti az FDA-t, hogy vonja vissza vagy módosítsa figyelmeztetéseit. Ez megszüntetné a felperesek ellen fellépő felek indokoltságát - tették hozzá az ügyvédek.
Maszkolás, zárlatok, utazási korlátozások, vakcinák haszontalanok a pandémiában Az ökológiai elemzés szerint a szezonalitás befolyásolta az eseteket és a haláleseteket, nem pedig a kiemelt kormányzati beavatkozások.
A COVID-19 világjárvány hullámai során arra a következtetésre jutottam, hogy a korai kezelési protokollok és a természetes immunitás kialakulása a COVID-19 indexes eset után a legfontosabb meghatározó tényezői mind a későbbi eseteknek, mind a túlélésnek.

Quinn és munkatársai elemzése arra a következtetésre jutott, hogy a nagyra értékelt kormányzati nem farmakológiai beavatkozások (NPI) (maszkolás, társadalmi távolságtartás, zárlatok, utazási korlátozások stb.) és a tömeges védőoltások alig vagy egyáltalán nem voltak hatással az európai megbetegedések és halálesetek előfordulására. Ehelyett más humán béta-koronavírusok szezonalitása befolyásolta a modelleket.

"Elemzésünkhöz hat észak-európai országban végeztünk népességalapú megfigyeléses ökológiai vizsgálatot. Ehhez statisztikailag összehasonlítottuk ezt a három tényezőt az idők folyamán a világjárvány dinamikájával (beleértve az egyes "hullámok" emelkedésének és süllyedésének időzítését és nagyságát) hat szomszédos észak-európai ország (Írország, az Egyesült Királyság, Dánia, Svédország, Norvégia és Finnország) 99 fős becsült népességére vonatkozóan. 8 millió 2020-ban... nem találtunk egyértelmű vagy következetes bizonyítékot arra, hogy az NPI-k vagy a védőoltások szigora csökkentette volna a világjárvány előrehaladását... Feltételezzük, hogy az NPI-k és a védőoltások látszólagos hatása inkább a koronavírus szezonalitásának hatása lehet. Javasoljuk, hogy a politikai döntéshozók vegyék figyelembe ezeket az eredményeket, amikor a jövőbeli pandémiákra vonatkozó szakpolitikai lehetőségeket értékelik."

Amint láthatják, az NPI-k és a vakcinák haszontalannak tűntek, mivel teljesen maszkolt, lezárt és beoltott személyeket láttunk COVID-19 megbetegedni. A jövőben mindig a korai kezelést kell előtérbe helyeznünk, és gondosan fel kell jegyeznünk a természetes immunitás megszerzését. Hiábavalóak a masszív erőfeszítések egy erősen fertőző légúti vírus indexes előfordulásának "megmenekülésére." Mindannyiunknak számolnunk kellett volna azzal, hogy SARS-CoV-2-t kapunk, kezeljük azt, és továbblépünk az életben. A bio-farmáciai komplexum által irányított kormányzati beavatkozások tömeges pazarlása a történelem legnagyobb pénz- és közegészségügyi erőfeszítéseinek legnagyobb süllyesztőjeként fog bevonulni a történelembe.
Kína ismételten megpróbálta megakadályozni, hogy Tajvan toxikus COVID-19 mRNS vakcinákat adjon a lakosságának Most Tajvan új, csalárd kutatásokat tesz közzé, amelyek az mRNS-oltott tinédzserek szívizomgyulladását leplezik.
2024. január - Echokardiográfiás funkcióértékelés serdülőknél a BNT162b2 Pfizer-BioNTech mRNS-vakcinációt követően: Egy előzetes prospektív vizsgálat.
Ez a cikk a Pfizer mRNS-vakcina biztonságosságát vizsgáló, a tajvani kormány által finanszírozott, most megjelent (2024. jan.) csalárd Pfizer mRNS-vakcina biztonsági kutatással kezdődik.

A tanulmányban prospektív módon 25 tinédzsert vizsgáltak, átlagéletkoruk 14 év, 14 férfi, 11 nő.
"ez a prospektív vizsgálat a klinikai állapotot és a szívizomfunkciót vizsgálta sorozatos echokardiográfiával a BNT (Pfizer) vakcina második adagja előtt és után 12-15 éves serdülőknél.
Következtetés: a sorozatos echokardiográfiás vizsgálatok nem találtak jelentős romlást az oltást követő 28 napos időszakban.
"következetes kapcsolatot tartott fenn a serdülőkkel és családjukkal. Az ezt követő 1 éves utánkövetés során valamennyi serdülő nem számolt be semmilyen eseményről".
A tanulmányt a "Tajvani Nemzeti Tudományos és Technológiai Tanács" támogatásával finanszírozták.
Értékelésem erről az új kutatási cikkről a 2 Pfizer mRNS oltást követő szívizomgyulladásról:

Ez a tanulmány forró szemét. Tiszta szemét.
Egy prospektív tanulmány magas szintű bizonyíték (2. szint, ahol az 1. szint a legmagasabb = randomizált kontrollvizsgálat) - ez azonban ebben az esetben félrevezető.
Csak 25 tinédzsert vizsgáltak, akik közül 11 lány volt.
még a Mansanguan által végzett 2022-es prospektív thaiföldi tanulmányban is 301 tinédzsert vizsgáltak, akik közül 202 volt fiú.
54-nek volt kóros EKG-ja.
7-nek volt kóros vérképe
100%-uknak NORMÁLIS volt az echokardiogramja.
"A hagyományos echokardiográfia az enyhe klinikai tünetek miatt nem biztos, hogy ideális diagnosztikai eszköz a vakcina által kiváltott myocarditis gyanúja esetén; a hagyományos echokardiográfia normálisnak tűnt ezeknél a betegeknél".
Tehát már van egy 2022-ben publikált tanulmányunk, amely 301 tinédzsert vizsgált a 2. Pfizer mRNS oltás után, és megállapította, hogy az echokardiográfia használhatatlan.
Ez a tajvani tanulmány 25 tizenévest vizsgált két Pfizer mRNS oltás után, és megállapította, hogy az echokardiográfia normális volt.
Nem volt szükség a thaiföldi tanulmánynál sokkal rosszabb vizsgálatra, és nem kellett volna olyan következtetésre jutni az echokardiográfiával kapcsolatban, amely már 2 évvel ezelőtt is ismert volt - ez egy olyan vizsgálat, amely HASZNÁLATLAN a Pfizer mRNS-beadás utáni myocarditis diagnózisában tinédzsereknél.
Valójában a Thunnemann-Tarr és munkatársai által 2020-ban végzett tanulmány kimutatta, hogy csak egy nagyon speciális echokardiográfia, az úgynevezett "Speckle tracking echokardiográfia" képes diagnosztizálni a vírusos szívizomgyulladást olyan fiataloknál, akiknek a szokásos echokardiográfiája NORMÁLIS volt.
Miért finanszírozott a tajvani Nemzeti Tudományos és Technológiai Tanács, a Kínai Köztársaság (Tajvan) Végrehajtó Jüanjának, más néven a tajvani kormánynak a "törvényes ügynöksége" ilyen teljesen csalárd kutatásokat?
Miért vezeti félre a tajvani kormány a világ többi részét a Pfizer COVID-19 mRNS vakcinák "biztonságosságával" kapcsolatban?
És miért a Chinese Journal of Medicine-ben jelent meg?
Mi folyik Kínában, Tajvanon és a Pfizer mRNS-oltásokban?

A legtöbben egyetértenek abban, hogy Kína nem a mi érdekeinket tartja szem előtt.
Az Egyesült Államok akár háborúba is keveredhet Kínával Tajvan miatt.
De itt van néhány lenyűgöző történet, amiről a legtöbben lemaradtak.
2021. május 28. - Tajvan elnöke szerint Kína beavatkozott a Pfizer-BioNTech-cel kötött COVID-19 vakcina-üzletbe, és késleltette azt.

"Már majdnem befejeztük a szerződés aláírását a német gyártóval (BioNTech), de késett, mert Kína beavatkozott" - mondta Tsai.
Az Insider a héten arról számolt be, hogy Tsaira is nyomás nehezedik, hogy Kínában gyártott Sinovac vakcinákat vásároljon a szárazföldről.
A Sinovac a kínai Sinovac Biotech cég által kifejlesztett teljes inaktivált COVID-19 vírus vakcina.
Zhu Fenglian, a pekingi Tajvan-ügyi hivatal szóvivője a Sina News kínai hírportál beszámolója szerint azt mondta, Kína nem akadályozza meg Tajvant az oltóanyag beszerzésében, ehelyett felajánlotta, hogy a COVID oltásokat adományozza a tajvaniaknak.
Tsai elmondta, hogy Tajvan megállapodást kötött az AstraZeneca vakcina brit gyártóival és a Moderna oltóanyag amerikai beszállítóival.
2022. ápr. 18. - TAJPEI (Reuters) - A Pfizer (PFE.N)/BioNTech COVID-19 oltóanyag gyermekkori változatának megvásárlásáról szóló tárgyalások megrekedtek, mivel a Pfizer nem rendelkezik értékesítési joggal, a BioNTech és kínai partnere pedig nem gyártja azt - közölte hétfőn egy tajvani miniszter.

A vakcina fő változatára vonatkozó üzlet tavaly zátonyra futott, miután Tajvan politikai beavatkozással vádolta Kínát, amit Peking tagadott.
"Az oltóanyagot később megvásárolták, miután a tajvani kormány engedélyezte, hogy a chipgyártó TSMC (2330.TW), egy buddhista jótékonysági szervezet és Terry Gou, az Apple Inc (AAPL.O) beszállítója, a Foxconn (2317.TW) milliárdos alapítója a kormány nevében megvásárolja azt."
"A tajvani egészségügyi miniszter, Chen Shih-chung szerint a probléma most az, hogy csak a Pfizer gyártja az injekció gyerekeknek szánt változatát, de nincs joga eladni Tajvanon, ami a BioNTech és a Fosun kezében van."
"A Pfizer nem rendelkezik az értékesítési jogokkal Kínában, Hongkongban, Makaón és Tajvanon. Ez tehát bonyolította a szerződést."
A 23 milliós lakosság több mint fele három adag vakcinát kapott
2022. április 11. - Tajvan megrendeli a Pfizer COVID-19 tablettáját, mivel a fertőzések száma növekszik

Chen Shih-chung egészségügyi miniszter elmondta, hogy a megrendelt tabletták elegendőek lesznek Tajvan lakosságának 3%-ára, és a fele az idei második negyedévben érkezik meg.
Tajvanon továbbra is kötelező a maszk viselése, és a lakosság közel 80%-a már két oltást kapott, míg több mint 50%-uk három oltást.
2022. nov. 4. - Scholz kínai látogatása biztosítja a BioNTech/Pfizer vakcinához való hozzáférést a külföldiek számára - a német kancellár szerint ez lenne az "első lépés" a vakcina szélesebb körű alkalmazása felé.

A Kínában élők hamarosan megkapják a BioNTech/Pfizer COVID-19 vakcinát - de csak akkor, ha nem kínaiak (ezt olvassa el néhányszor).
Olaf Scholz német kancellár ma jelentette be az üzletet kínai látogatása során, amelyet hazája üzleti vezetőinek egy csoportja, köztük a BioNTech vezetője, Ugur Şahin kísért.
Az egyik befolyásos pénzügyi hírportál, a Caixin arról számolt be, hogy a BioNTech vakcina csak a Kínában élő "német expatok" számára lesz elérhető.
Az EU gyógyszerügynökségével [az Európai Gyógyszerügynökséggel] való szorosabb együttműködés egyengetné itt az utat - tette hozzá, utalva arra, hogy a BioNTech forgalomba hozatali engedély iránti kérelme még függőben van.
A BioNTech tavaly nyújtott be kínai engedélykérelmet a COVID-19 vakcinára. A vállalat szóvivője nem kívánta kommentálni az eljárást.
Kína a koronavírus elleni küzdelemben eddig nagymértékben támaszkodott a hazai gyártású vakcinákra, nevezetesen a Sinopharm és a CanSino által gyártottakra, amelyek a vírus inaktivált formáján alapuló régebbi technológiát használnak, és amelyeket számos tanulmányban felülmúltak a BioNTech/Pfizer és a Moderna új mRNS-vakcinái.
2022. dec. 4. - A kínai Xi nem hajlandó elfogadni a nyugati vakcinákat, amerikai tisztviselő szerint

Hszi Csin-ping kínai vezető nem hajlandó elfogadni a nyugati vakcinákat annak ellenére, hogy Kína a Covid-19 kihívásokkal néz szembe
"a vírus társadalmi és gazdasági hatásai ellenére Xi "nem hajlandó nyugatról jobb vakcinát elfogadni, ehelyett egy olyan kínai vakcinára támaszkodik, amely közel sem olyan hatékony az Omicron ellen"
"Ez, ismétlem, nem olyasmi, amit jelen pillanatban a stabilitást fenyegető veszélynek, vagy rendszerváltásnak vagy bármi ilyesminek látunk" - mondta, miközben hozzátette: "Az, hogy hogyan fejlődik, fontos lesz Xi tekintélye szempontjából".
"Kína nem hagyott jóvá egyetlen külföldi Covid-vakcinát sem, inkább a hazai gyártásúakat választotta, amelyek egyes tanulmányok szerint nem olyan hatékonyak, mint egyes külföldi vakcinák. Ez azt jelenti, hogy a vírusvédelmi intézkedések enyhítése nagy kockázatokkal járhat a szakértők szerint."
"A Fehér Ház a hét elején közölte, hogy Kína nem kért az Egyesült Államoktól vakcinákat."
"Egy amerikai tisztviselő a Reutersnek azt mondta, hogy "jelenleg nem várható", hogy Kína jóváhagyja a nyugati vakcinákat."
"Eléggé erőltetettnek tűnik, hogy Kína zöld utat adna a nyugati vakcináknak. Ez nemzeti büszkeség kérdése."
2023. nov. 27. - A Moderna befektet az mRNS vakcinákba Kínában.

Az amerikai gyógyszer- és biotechnológiai vállalat ebben a hónapban kezdte meg létesítményének építését
Kínának eddig is kényes volt a viszonya az mRNS-hez.
A világjárvány során a kínai kormány nemet mondott az mRNS-vakcinákra.
Idén májusban a kínai CSPC Pharmaceutical Group előállította Kína első mRNS-vakcináját a Covid-19 ellen.
Nem sokkal később, júliusban az amerikai Moderna gyógyszer- és biotechnológiai vállalat bejelentette, hogy befektetést eszközöl "mRNS-gyógyszerek gyártására Kínában a kínai nép számára." A létesítmény építése novemberben kezdődött. A Yicai kínai nyelvű kiadvány szerint a beruházás értéke nagyjából 1 milliárd dollár.
Idén júliusban Wang Wentao kínai kereskedelmi miniszter kerekasztal-beszélgetést tartott külföldi gyógyszeripari vállalatokkal, biztosítva őket Kína üzleti környezetéről.
"A kínai kormány nagy jelentőséget tulajdonít a külföldi befektetések vonzásának, és folytatja az üzleti környezet optimalizálását" - mondta Wang úr.
Júniusban a kínai CSPC Pharmaceutical Group stratégiai partnerséget kötött a Pfizerrel a Covid-19 gyógyszer, a Paxlovid helyi márkájának gyártására.
A Moderna esetében a kínai kormány "nagyon okosan járt el", mivel a téma már nincs a radaron, és most már learathatják az mRNS-gyógyszerek előnyeit, míg az mRNS-vakcinákat gyártó külföldi cégeknek, mint a Moderna, már nincs rá kereslet, legalábbis nem akkora, mint a Covidra - mondja.
"A zsűri még nem tudja, hogy [a Modernához hasonló cégek] pénzt fognak-e keresni Kínában" - teszi hozzá.
Az én véleményem...
Számomra egyértelmű, hogy Kína nagyon keményen dolgozott azon, hogy megakadályozza Tajvan kormányát abban, hogy saját lakosságát (amelyet Kína a sajátjának tekint) COVID-19 mRNS vakcinával mérgezze meg.

Hónapokig blokkolták a kezdeti két adagot, miközben Tajvan számára ingyenesen adományozott SINOVAC COVID-19 oltóanyagokat (teljes inaktivált vírusvakcinák) ajánlottak fel.

Aztán késedelembe esett a Pfizer mRNS oltóanyagainak tajvani beszerzése a gyermekek számára, ami szintén Kínát érintette.

Nézze meg, milyen hosszadalmas lépéseket tett a tajvani kormány, hogy megszerezze az mRNS oltásokat, hogy megmérgezhesse a lakosságát:

"Az oltóanyagokat később vásárolták meg, miután a tajvani kormány megengedte a chipgyártó TSMC-nek, egy buddhista jótékonysági szervezetnek és Terry Gounak, az Apple Inc beszállítójának, a Foxconnnak a milliárdos alapítójának, hogy a kormány nevében megvásárolja azokat."
A Reuters 2022. december 4-i cikke a "rendszerváltást" hozza fel, ha Xi Jinping kínai vezető nem melegszik bele az mRNS vakcinákba.

Érdekes módon 2023 júliusában Kína zöld utat adott a Modernának egy mRNS vakcinagyár építésére, amit én nem látok másnak, mint további időhúzásnak és késlekedésnek, mivel a gyár építése csak 2023 novemberében kezdődött meg.

Miért nem vásárolt Kína egyszerűen egymilliárd mRNS-adagot a lakossága számára a Pfizertől vagy a Modernától (Japán 400 millió mRNS-adagot vásárolt, és megmérgezte a saját lakosságát).

Ez nem jelenti azt, hogy a kínai komnista kormány jóindulatú, de azt mutatja, hogy megvédi saját népét attól, hogy mRNS-vakcinákat adjanak be neki.

Még akkor is, amikor a német kancellár 2022 novemberében Kínába látogatott, Kína engedélyezte az mRNS vakcinák használatát, de csak a német állampolgárok számára, a saját népének nem.

Amint azt a tegnapi alfejezetemben írtam, Kína csalárd kutatásokat folytat a következő generációs mRNS vakcinákról (önerősítő vakcinák és mRNS rák elleni vakcinák), és "biztonságos és hatékony" propagandát papol, miközben megtagadja a saját népének mRNS oltását.

A tajvani kormány csalárd kutatásokat folytat a COVID-19 mRNS-vakcina okozta sérülésekről, nevezetesen szívizomgyulladásról a Pfizer mRNS-vakcinával kétszeresen beoltott tinédzsereknél, és úgy tesz, mintha az oltások biztonságosak lennének a gyermekek számára.

Egyértelmű, hogy a tajvani kormány ellenséges nemzetként viselkedik, amely a fiatalságunk elpusztítását akarja látni, és hajlandó tudományos csalást elkövetni, hogy segítse ezt a folyamatot.

Képzeljük el, hogy háborúba megyünk Tajvan védelmében - egy olyan kormány által irányítva, amely a gyermekeinket holtan vagy rokkantként akarja látni.
Nem emlékszem: Fauci nem tud válaszolni a Pandemic Probe legfontosabb kérdéseire Dr. Anthony Fauci több mint százszor állította, hogy nem emlékszik a világjárványra adott válaszlépések és a járvány eredetére vonatkozó részletekre a COVID-19 politikájával és a finanszírozási döntésekkel kapcsolatos hétfői képviselőházi meghallgatás során.
Az amerikai képviselőház koronavírus-járvánnyal foglalkozó különbizottsága előtt hétfőn tartott kétnapos zárt ajtós interjú első napján Dr. Anthony Fauci, a Nemzeti Allergia- és Fertőző Betegségkutató Intézet (NIAID) korábbi igazgatója gyakran kitért a gain-of-function kutatással és a COVID-19 világjárvány kormányzati kezelésével kapcsolatos kérdések elől.

Brad Wenstrup (R-Ohio) elnök a hétfői interjút követő nyilatkozatában a következőket mondta,

"Dr. Fauci mai vallomása drasztikus és rendszerszintű hibákat tárt fel az amerikai közegészségügyi rendszerekben", és hogy Fauci "fogalma sem volt arról, hogy mi történt a saját hatáskörében a NIAID-nél".

A The Hill szerint Fauci felajánlotta "szakértelmét a jövőbeni lehetséges járványokra való felkészüléssel kapcsolatban." A The Washington Times szerint azonban "nem sok részletre tudott visszaemlékezni a zárlatok támogatásáról, a maszkmandátumokról való megingásáról és a Kínában végzett, a világjárványhoz vezető, a funkciószerzésre irányuló kutatások kormányzati finanszírozásának engedélyezéséről szóló döntéséről".

Fauci "több mint 100 alkalommal állította, hogy "nem emlékszik" a COVID-19-re vonatkozó információkra vagy beszélgetésekre", és "bőségesen megvédte korábbi kongresszusi vallomását, amelyben kijelentette, hogy a Nemzeti Egészségügyi Intézetek (NIH) nem finanszírozta a Wuhanban folytatott, a funkcióbővítő kutatást" - áll az albizottság közleményében.

Fauci "többször is szemantikai játékokat játszott a funkciógyarapodás definíciójával, hogy elkerülje annak elismerését, hogy az NIH potenciálisan veszélyes kutatásokat finanszírozott Kínában" - áll az albizottság közleményében.

A hétfői tanúvallomásra reagálva a Rutgers Egyetem molekuláris biológusa, Dr. Richard Ebright, a funkcióbővítő kutatások gyakori kritikusa a The Defender-nek nyilatkozott:

"Fauci ismételten és durván megsértette az amerikai kormány politikáját, amelyet azért vezettek be, hogy megvédjék a lakosságot a laboratóriumban generált járványoktól. Három szenátusi meghallgatáson 2021-2022-ben - szemérmetlenül - hazudott a Kongresszusnak az irányelvek megsértéséről. Tegnap ismét szemtelenül hazudott a kongresszusnak az irányelvek megsértéséről".

Paul D. Thacker oknyomozó újságíró, aki dokumentálta Fauci és más kormányzati tisztviselők, szövetségi ügynökségek és vezető tudósok kísérleteit arra, hogy eltussolják az amerikai kormány szerepét a Kínában végzett nyereséges működésű kutatások finanszírozásában, azt mondta a The Defender-nek, hogy nem lepte meg Fauci álláspontja.

"Amint azt több mint két évvel ezelőtt dokumentáltam, Anthony Fauci hazudott a Wuhanban folyó gain-of-function kutatás finanszírozásáról. Ez így van rendjén. Washingtonban az emberek állandóan hazudnak" - mondta Thacker.

"De amikor egy kongresszusi meghallgatáson hazudott, ujját mutogatva [Rand] Paul szenátornak azonnal tudtam, hogy megszegte a törvényt. A világjárványról szóló hazugságait több médium is dokumentálta, és remélem, hogy végül felelősségre vonják" - tette hozzá.

Francis Boyle, J.D., Ph.D., az Illinois-i Egyetem nemzetközi jogi professzora és biofegyver-szakértő, aki az 1989-es biológiai fegyverek elleni terrorizmus elleni törvényt kidolgozta, azt mondta a The Defender-nek, hogy Fauci-t felelősségre kell vonni.

"Fauci pontosan tudta, hogy mi folyik a wuhani BSL4 [biológiai biztonsági szint 4] és az Észak-Karolinai Egyetem BSL3-as szintjén - ő fizetett érte" - mondta Boyle. "Többször hamisan tanúskodott a Kongresszus előtt tett vallomásaiban. Ez is csak egy újabb hasonló eset."

Boyle szerint Wenstrupnak követnie kellene Rand Paul szenátor (R-Ky.) példáját, és Fauci-t az amerikai igazságügyi minisztériumhoz kellene utalnia, hogy hamis tanúzás miatt vádat emeljenek ellene.

"Talán most, hogy a wuhani eltussolás kibontakozott, ahogyan azt Robert F. Kennedy Jr. "A wuhani eltussolás" című könyve részletesen bemutatja, ott is történik majd valami" - tette hozzá.

A hétórás találkozó volt Fauci első megjelenése a Házban, mióta 2022 decemberében visszavonult a közhivatalokból. A The Hill szerint két ügyvédje és két kormányzati ügyvéd kísérte el.

A zárt ajtós tanúvallomást Wenstrup először 2023. november 30-án jelentette be. Ugyanebben a bejelentésben Wenstrup elárulta, hogy Fauci később, 2024-ben egy nyilvános meghallgatás keretében fog az albizottság előtt ülni. Ezt a találkozót még nem tűzték ki.

A Moday-interjúval kapcsolatos nyilatkozatában Wenstrup azt mondta, hogy "aggasztó, hogy a világ legsúlyosabb közegészségügyi válságára adott nemzeti válasz arca "nem emlékszik" a COVID-19 eredetére és a világjárvány idején alkalmazott politikára vonatkozó kulcsfontosságú részletekre. Közel 1,2 millió amerikai vesztette életét egy potenciálisan megelőzhető világjárvány miatt" - tette hozzá.

Fauci "ismételten és égbekiáltóan megsértette" a funkciónyereségre vonatkozó kutatási definíciókat
A The Washington Times szerint a törvényhozók 200 oldalnyi kérdést készítettek elő Fauci számára. A The New York Post által idézett megjegyzésekben Wenstrup azt mondta, hogy Fauci vallomása "olyan témákra fog fényt deríteni, amelyekről korábban sem a bizottság egyetlen tagja, sem a hírügynökségek nem érdeklődtek".

Fauci többször szünetet tartott az interjú alatt, de a találkozó "tiszteletteljes" és "együttműködő" hangnemben zajlott. Fauci nem válaszolt az újságírók kérdéseire.

A jelentett hangnem ellenére azonban Fauci kitért a kulcsfontosságú kérdésekre, például a funkcióbővítő kutatásra.

Fauci nyilvánvalóan gyenge emlékezetével kapcsolatban Wenstrup azt mondta: "Ez csak azt jelenti, hogy talán meg kell találnunk azokat az embereket, akik emlékeznek".

A The New York Postban január 4-én megjelent véleménycikkében James Bovard, az "Utolsó jogok: The Death of American Liberty" című könyvében azt írta, hogy "Az albizottság bejelentette, hogy Fauci "őszintesége nem tárgyalható"".

"De vajon az emlékezete újabb bojkottot fog rendezni?" kérdezte Bovard, megjegyezve, hogy amikor Faucit 2022-ben kihallgatták a Missouri kontra Biden perben a COVID-19 ellentmondások kormányzati cenzúrájáról, 174-szer válaszolt "nem emlékszem", "beleértve az általa küldött elítélő és meglehetősen emlékezetes e-maileket".

Úgy tűnik, hogy e kitérés nagy része a funkciónyereség-kutatással kapcsolatos kérdésekre adott válaszként történt.

Wenstrup megjegyezte Fauci "új operatív definícióját" a gain-of-function-ról. "Nem tudom, hogy minden tudós, aki ilyen típusú víruskutatással foglalkozik, érti-e a definícióját".

Ebright szerint:
"Fauci kísérlete, hogy tagadja, hogy megsértette az amerikai kormány politikáját azzal, hogy azt állítja, hogy a 'gain-of-function kutatás' és a fokozott potenciális pandémiás kórokozó kutatás eltérő definícióit használja, egyenértékű - pontosan egyenértékű - azzal, mintha egy terrorista azzal próbálná tagadni, hogy megsértette a szövetségi törvényeket azzal, hogy a 'terrorizmus' eltérő definícióit használja.

"Fauci nem volt felhatalmazva arra, hogy az amerikai kormányzati irányelvekben szereplő definíciókat a saját személyes definícióival helyettesítse."

Ebright azt mondta a The Defender-nek, hogy a "funkciónyeréses kutatás" és a "fokozottan potenciális pandémiás kórokozók kutatásának" egyetlen meghatározása számít, azok a meghatározások, amelyek a 2014-2017-ben és 2018-tól napjainkig hatályos amerikai kormányzati irányelvekben szerepelnek.

Ebright szerint e meghatározások alapján Fauci "ismételten és töredelmesen megsértette" a mindkét típusú kutatásra vonatkozó irányelveket.

A Newsweek szerint "Fauci korábban a kongresszus előtt tett vallomásában tagadta, hogy a Nemzeti Egészségügyi Intézetek, amelynek 1984 és 2022 között tagja volt, kockázatos 'gain-of-function' kutatásokat finanszírozott volna".

A U.S. Right to Know január 6-i jelentése szerint "a 'laborszivárgás' vitájának középpontjában álló tudósok" 2017-ben meglátogatták Fauci NIAID-jét, hogy megvitassák kutatásukat - "mindössze hónapokkal azelőtt, hogy az NIH feloldotta a nagy kockázatú virológia szüneteltetését, és két évvel azelőtt, hogy egy új koronavírus jelent meg a wuhani laboratóriumuk közelében".

Kathy Castor képviselő (D-Fla.) megvédte Faucit a hétfői interjú után:
"Sok GOP-s kollégánk nem ismerte el, hogy a 2017-ben bevezetett operatív, szabályozási definíció [a] funkciónyerésről már a COVID-járvány megjelenésekor is érvényben volt. És az EcoHealth Alliance aggodalma... Dr. Fauci ezt ma tisztázni tudta".

Wenstrup elmondta, hogy az albizottság ma további kérdéseket tervez Faucitól a gain-of-function kutatással kapcsolatban.

Fauci nem tudta megerősíteni, hogy a NIAID felügyelte az USA által finanszírozott külföldi laboratóriumokat.
A hétfői interjúban szóba kerültek a funkcióbővítő kutatások kormányzati támogatásai és a külföldi laboratóriumok, például a kínai Wuhanban működő Wuhan Institute of Virology is.

Az albizottság szerint Fauci "azt vallotta, hogy minden külföldi és belföldi NIAID-támogatást aláírt anélkül, hogy a pályázatokat átnézte volna", de "nem tudta megerősíteni, hogy az NIAID-nek van-e bármilyen mechanizmusa az általa finanszírozott külföldi laboratóriumok felügyeletére".

"Egy 2020-as e-mail, amelyet a szelektív albizottság korábban nyilvánosságra hozott, bizonyította, hogy Dr. Fauci tisztában volt a kínai Wuhanban folyó veszélyes gain-of-function kutatásokkal. Ma visszakozott azzal érvelve, hogy ezt nem kellett volna 'tényként' állítania" - tette hozzá az albizottság.

BREAKING

Az új e-mailekből kiderül, hogy Dr. Fauci már a COVID-19 megjelenése előtt is tudott a kínai Wuhanban folyó kockázatos gain-of-function kutatásról.

Miért nem mondta el az amerikaiaknak?@COVIDSelect válaszokat követel?

A 2023. november 30-i nyilatkozatában az albizottság azt mondta, hogy korábban "bizonyítékokat tárt fel arra vonatkozóan, hogy Dr. Fauci ösztönözte a mostanra hírhedtté vált 'Proximal Origin' kiadvány elkészítését, hogy megcáfolja a laboratóriumi szivárgás elméletét. Fauci ezután a Fehér Ház pódiumáról idézte a tanulmányt anélkül, hogy felfedte volna részvételét a publikáció ösztönzésében.

"Továbbá a szelektív albizottság feltárta, hogy Dr. Fauci tisztában volt a COVID-19 megjelenése előtt a kínai Wuhanban folyó veszélyes gain-of-function kutatásokkal, de furcsa módon hallgatott a nyilvánosság előtt" - áll a közleményben.

A hétfői interjút követően Wenstrup azt mondta, hogy Fauci válaszai azt jelzik, hogy "óriási hibák vannak a rendszerünkben" a támogatások odaítélésével kapcsolatban.

"Dr. Fauci minden hazai és külföldi kutatási támogatást aláírt anélkül, hogy a pályázatokat átnézte volna, és elismerte, hogy nem volt tisztában azzal, hogy a NIAID felügyelte-e az általa finanszírozott laboratóriumokat" - mondta Wenstrup az albizottsági nyilatkozatban.

"Nyilvánvaló, hogy az amerikai nép és az Egyesült Államok kormánya teljesen más elvárások szerint működik a közegészségügyi vezetőink felelősségével és a közegészségügyi szerveink elszámoltathatóságával kapcsolatban" - tette hozzá.

Debbie Dingell képviselő (D-Mich.) azonban megvédte Fauci válaszait ebben a kérdésben, mondván

"Szerintem valószínűleg eléggé politikai kérdés, hogy itt vagyunk, hogy elkezdjük. De úgy gondolom, hogy kérdéseket tesznek fel, és ő nagyon konkrétan válaszol".

Hozzátette, hogy az interjú zárt ajtók mögötti jellege lehetőséget adott Faucinak, hogy "tisztázzon egy csomó politikai kérdést, amit az emberek megpróbáltak felvetni", anélkül, hogy "a kameráknak játszana".

Fauci vallomása a tervek szerint ma folytatódott volna, további kérdésekkel a "Proximal Origin" dokumentumról és a COVID-19 ellenintézkedésekről.

"Alig várom, hogy további kérdéseket tehessek fel Dr. Fauci-nak a megbízásokról, a "Proximal Origin" című publikáció ösztönzésében játszott szerepéről, valamint a maszkokkal és a zárlatokkal kapcsolatos politikai álláspontjáról" - mondta Wenstrup a hétfői nyilatkozatában.

"A holnapi tanúvallomással folytatódik a Különleges Albizottság azon erőfeszítése, hogy az amerikaiak által követelt és megérdemelt válaszokat kapjanak".
Bill Gates Davosban bejelentette,hogy 8,6 milliárd dollárt fektet be a jövőben vakcinákba "Ma már nem akarunk beszélni a világjárványról. De mi van, ha jön egy másik?"
Bill Gates, a Microsoft alapítója és a Bill & Melinda Gates Alapítvány vezetője rendszeresen részt vesz a Világgazdasági Fórum (WEF) évi boszorkányszombatján, ez alól a 2023-as találkozó volt csak kivétel, idén azonban ő is megjelent Davosban.
Hétfőn Gates Davosban bejelentette, hogy alapítványa idén 8,6 milliárd dollárt fordít "oltásfejlesztési és egészségügyi programokra" világszerte.
Bill Gates Davosban elmondta a Bloombergnek, hogy az egészségügyi kiadások ma már központi szerepet töltenek be a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ennek a kiadásnak, mint Gates megfogalmazta: "nemcsak humanitárius, hanem gazdasági és környezeti haszna is van. Ahogy egészségesebbé tesszük a világot, itt éri el a népességnövekedés állandósult állapotát."

Képzeljük csak el azt a világot, amit a Gateshez hasonló elmebeteg akarnak egészségesebbé tenni!

Lássuk be Gates szövege több mint aljas, figyelembe véve eddigi tömeggyilkos tevékenységét és vakcina-bizniszeit. Ugyanakkor az idei davosi találkozóna jelenlevők elismerték, hogy a COVID19-projekt nem úgy sikerült, ahogy az tervbe volt véve, azonban nem hátrálnak meg, hiszen mi lesz, ha valami új pandémia, amit csak X-betegségként, azaz egyelőre ismeretlen/feltételezett betegségként emlegetnek, tör a világra. Magyarra fordítva ez azt jelenti, hogy habár a COVID-pandémia hazugságai lelepleződtek és a vakcina-terror is az arcukba robbant, nem adják fel, tovább folytatják emberiség-ellenes tervüket, ahol járványokkal, biológiai fegyverekkel akarják sakkba tartani és leigázni az embereket, átalakítva ezáltal a teljes társadalmi struktúrát. Egy ilyen próbálkozás volt a COVID-terror kapcsán bevezetett sok jogtalan, oktalan és elmebeteg intézkedés és persze maga az emberekre kényszerített COVID-vakcinának hazudott kísérleti génterápia, biológiai fegyver, ami eddig hivatalosan 17 millió embert ölt meg alig 2 év alatt.

És mindezek tükrében a WEF-pszichopatái illegitim gyülekezésük alatt, az odarendelt, beszervezett WEF-politikusok társaságában újabb terrortámadást szerveznek az emberiség ellen.

Gates elismerte, hogy a COVID-alatt azt állították róla, hogy egyfajta vakcina-terrorista, majd olyat is mondott az interjúban, hogy nem érti miért támadják, hiszen ő csak azt szeretné, ha az emberek egy új világrend szerint jobban és "egészségesebben" élnének. (...)

Váratlan helyről érkezett az üzenet: A köszönet a magyaroké!
Váratlan helyről érkezett az üzenet: A köszönet a magyaroké!

Váratlan helyről érkezett az üzenet: "A köszönet a magyaroké!"
2024. január 18. forrás

A németországi Welt-olvasók egyre hangosabban állnak ki Orbán Viktor politikája mellett, és hálásak Magyarországnak, "az európai adófizetők eurómilliárdjainak utolsó őrzőjének".

Magyarország szavazati jogának megvonásának témáját járta körül a Die Welt két szerzője, idézve az Orbán Viktort leghangosabban kritizáló zöldpárti és liberális európai politikusok véleményét. A cikk következtetése, hogy a 26 uniós tagállamnak egységesen kellene elismernie, hogy Magyarország súlyosan megsérti az európai értékeket, ám úgy tűnik, nincs ilyen többség: Budapesten Robert Fico szlovák kormányfő azt ígérte, nem támogat semmiféle korlátozást, de a hírek szerint Ausztria és Svédország sem ért egyet ezzel a megoldással.

A Welt olvasói láthatóan abban bíznak, hogy a magyar miniszterelnök kitart véleménye mellett az illegális migráció és Ukrajna finanszírozása ügyében, az idei európai parlamenti választások után pedig változik a politikai irány.

Ha bárhol megvédik a szabadságunkat, az nem Ukrajnában történik, hanem Magyarországon, a köszönet a magyaroké - írja egy hozzászóló. Más rámutatott, a német politikusokban nincsenek meg azok az erények, amelyek Orbán Viktorban, és a demokrácia rajongóinak el kellene fogadniuk, ha valaki más véleményt képvisel, mint ők, és nem rögtön a szavazati jog elvételét követelniük. Valaki pedig azt írta, hálás Magyarországnak, az európai adófizetők eurómilliárdjainak utolsó őrzőjének.

Akad olyan kommentelő, aki arra az állításra, hogy Magyarország évek óta nem tiszteli az EU érdekeit, visszakérdezett, hogy az EU milyen érdeklődést mutat az itt élők érdekei iránt. Más kijelentette, a legnagyobb probléma nem Orbán Viktorral van, hanem a zöldekkel, és ő is azt reméli, hogy ennek az őrületnek vége lesz az idén.

Mindenki, aki vakon kritizálja Magyarországot, egyszer nyaraljon ott, és hasonlítson össze egy magyar várost és egy hasonló méretű németet - szögezte le egyikük. Az ehhez hasonló német vélemények egyébként egyre gyakoribbak a Welten. Az egyik kommentelő pedig azt hangsúlyozta, valójában Orbán Viktor nem csupán Magyarország, hanem Európa érdekében is cselekszik, míg az Európai Bizottság első embere, Ursula von der Leyen nem.


Brüsszel nem nyugszik nagy többséggel fogadta el az EP a Magyarországot és Von der Leyent elítélő állásfoglalását
"Még mindig azt látjuk, hogy a jogállamiság komolyan veszélyben forog Magyarországon" - fogalmazott indoklásában az egyik zöldpárti EP-képviselő.
Az Euronews cikke szerint a leadott szavazatok több mint hetven százalékos támogatásával fogadta el az Európai Parlament a legújabb állásfoglalását, amelyben a magyar kormány mellett bírálják az Európai Bizottságot, mert uniós forrásokhoz juttatta Magyarországot.

A portál szerint az ülésteremben jelen lévő és szavazó 478 képviselő közül 345 támogatta az előterjesztést, 104-en ellene voksoltak és 29-en tartózkodtak. A dokumentumban az Európai Parlament jogi lépésekkel fenyegeti az Európai Bizottságot, miután 10 milliárd eurós befagyasztott kohéziós forrás szabadítottak fel Magyarország számára. A csütörtökön elfogadott határozatukban a törvényhozók elítélték a Bizottság döntését, és kijelentették, hogy Magyarország nem teljesítette a bírói függetlenség követelményeit.

Az állásfoglalást a képviselők nagy többsége támogatta.

"Még mindig azt látjuk, hogy a jogállamiság, például az igazságszolgáltatás függetlensége komolyan veszélyben forog Magyarországon, és ezért rossz lépés most részben feloldani a pénzeszközöket. Még rosszabb lépés lenne ha még több pénzt szabadítanának fel. Ezért támogatjuk, hogy bíróság elé idézzük a Bizottságot ellen ebben az ügyben" - fogalmazott Terry Reintke, német zöldpárti EP-képviselő.

Brüsszel jelenleg több mint 20 milliárd eurót tart vissza a magyar kohéziós és helyreállítási alapokból. Budapest az összes pénz feloldását követeli. Állásfoglalásukban azonban a képviselők azt mondták, hogy "az EU semmiképpen sem engedhet a zsarolásnak", és felszólították a tagállamokat, hogy álljanak ki határozottan Orbán Viktor vétópolitikájával szemben.
Kőkemény üzenetet küldtek Brüsszelnek: minden Magyarországnak járó eurócentet ki kell fizetni Elfogadhatatlan az ideológiai zsarolás - így értékelték az Európai Parlamentben a Fidesz képviselői Von der Leyen szavait, aki közölte, hogy az Európai Bizottság továbbra is blokkolja a Magyarországnak járó húszmilliárd euró kifizetését. A bizottság elnöke mindezt az LMBT-jogokkal, a tudományos szabadsággal és a menedékjoggal kapcsolatos aggályokkal indokolta.

Minden Magyarországnak járó eurócentet ki kell fizetni, az ideológiai zsarolás elfoghatatlan - jelentette ki Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője Strasbourgban, miután Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament mai plenáris ülésén azt mondta, az unió továbbra sem adja oda a Magyarországnak járó 20 milliárd eurót az LMBT-jogokkal, a tudományos szabadsággal és a menedékjoggal kapcsolatos aggályok miatt.

Hidvéghi Balázs kitért az uniós parlamenti képviselők felszólalásaira is, és kijelentette: az uniós parlament fel akarja függeszteni Magyarország szavazati jogát, csak amiatt, mert fontos politikai kérdésekben nem értenek egyet. (...)
Arcpirító: a nyugati vállalatok 10 hónap alatt 3 milliárd dollárnyi fegyveralkatrészt szállítottak Oroszországnak Több mint 250 nyugati cég termékeit találták meg a megsemmisített vagy zsákmányolt orosz fegyverek mintáiban.
A nyugati vállalatok 2,9 milliárd dollár értékben szállítottak Oroszországnak kritikus fontosságú alkatrészeket 2023 első 10 hónapjában a Moszkva elleni szankciók ellenére - közölte az ukrán elnöki hivatal szerdán a Guardian szerint. A hivatal az Andrij Jermak elnök kabinetfőnöke és Michael McFaul, az Egyesült Államok volt oroszországi nagykövete által vezetett munkacsoport kutatására hivatkozva közölte: több mint 250 nyugati cég termékeit találták meg a megsemmisített vagy zsákmányolt orosz fegyverek mintáiban.
Houthi fegyveresek csapást mértek egy amerikai tulajdonú kereskedelmi hajóra Jemen partjainál Houthi harcosok és törzstagok tüntetést rendeznek a jemeni Szanaa közelében a jemeni Szanaa katonai létesítményeit ért amerikai és brit csapások ellen vasárnap, január 14-én.
A jemeni houthi lázadók hétfőn hajó elleni ballisztikus rakétával csapást mértek egy amerikai tulajdonú és üzemeltetésű konténerhajóra, miközben az áthaladt a Vörös-tengeren - közölte az amerikai hadsereg

Az amerikai központi parancsnokság szerint a rakéta helyi idő szerint délután 4 óra körül találta el a Marshall-szigetek lobogója alatt közlekedő M/V Gibraltar Eagle kereskedelmi teherhajót, miután a Houthik által ellenőrzött jemeni területről lőtték ki. Sérültekről vagy jelentős károkról nem érkezett jelentés.

A legutóbbi támadás kevesebb mint egy héttel azután történt, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság szövetségeseikkel együtt légicsapások sorozatát kezdte meg a jemeni Houthi-célpontok ellen. A Pentagon szerint az Egyesült Államok és szövetségesei múlt csütörtökön 28 különböző helyszínen 60 houthi célpontot támadtak, majd a hétvégén újabb csapások következtek.

Az Egyesült Államok és szövetségesei az akciót válaszul indították a Jemen mellett a Vörös-tengeren áthaladó kereskedelmi hajók ellen a közelmúltban megnövekedett Houthi-támadásokra, ami megnehezítette a nemzetközi hajózást a térségben.

Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság Houthi-célpontokat támadott Jemenben

"Ezek a célzott csapások egyértelmű üzenet, hogy az Egyesült Államok és partnereink nem tűrik a személyzetünk elleni támadásokat, és nem engedik meg, hogy ellenséges szereplők veszélyeztessék a hajózás szabadságát a világ egyik legkritikusabb kereskedelmi útvonalán" - mondta Biden elnök, amikor a múlt héten bejelentette a csapásokat. "Nem fogok habozni, hogy szükség esetén további intézkedéseket vezényeljek népünk és a nemzetközi kereskedelem szabad áramlásának védelme érdekében."

Az amerikai hadsereg hétfőn közölte, hogy a Houthik korábban délután egy másik rakétát is kilőttek a Vörös-tengeri hajózási útvonalak felé, de az a rakéta a repülés közben meghibásodott, és a jemeni földön landolt. Az incidens során nem jelentettek sérüléseket vagy károkat.

A hutik azt állítják, hogy addig támadják az Izraellel kapcsolatban álló kereskedelmi hajókat, amíg Izrael be nem fejezi a Hamász elleni gázai katonai hadjáratot, amely a Hamász október 7-i támadása után kezdődött.

A Vörös-tengeren elkövetett Houthi-támadások után egyre nagyobb a félelem egy szélesebb körű közel-keleti konfliktustól.

Az Irán által támogatott lázadócsoport vadászgépekkel és drónokkal támadta a hajókat, és rakétákat lőtt ki a Vörös-tenger déli részén áthaladó hajókra is, több mint 2000 hajót kényszerítve arra, hogy a támadás elkerülése érdekében eltérítse az útirányát. A támadások egy része megrongálta a hajókat, de az amerikai hadihajók a rakéták és drónok közül sokat lelőttek.

A Houthik támadásainak megugrása és Irán hangos támogatása felerősítette a félelmet, hogy az Izrael és a Hamász közötti háború szélesebb közel-keleti konfliktussá nőheti ki magát.

Irán szóvivője - amely fegyverekkel, hírszerzési és egyéb segélyekkel támogatja a Houthikat - elítélte a nyugati hatalmak légicsapásait, és azt mondta, hogy a lázadó csoport továbbra is célba veszi a Vörös-tengeren lévő hajókat.
Sorra kapja a pofonokat a német kancellár - elfogy alóla a pártja is Aligha ilyen kancellári jövőt jósolt a maga számára Olaf Scholz. Alig két évvel 2021. december 8-i hivatalba lépése után újabb mélyponton van mind az ő, mind az általa vezetett hárompárti koalíció népszerűsége. Ezt jelzi az is, hogy egyre többen fordítanak hátat pártjának, a szociáldemokrata SPD-nek.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kormány dolgát szinte kezdettől fogva megnehezítette a 2022 februárjában Ukrajna ellen indított orosz háború. Az első hónapokban a koalíció még jól viselte a háború okozta politikai, de főként gazdasági megpróbáltatásokat, a későbbiekben azonban elsősorban az energiaválság kezelése kapcsán fokozatosan erősödött a lakosság elégedetlensége.

A hanyatlás tavaly novemberben érte el addigi tetőpontját, amikor az alkotmánybíróság feltárta, hogy a Scholz-kormánynak egy korábbi, az alkotmányt sértő döntése miatt rendkívüli, mintegy 60 milliárd eurós költségvetési hiánnyal kell szembenéznie. Ennek következményeként pedig drákói megtakarítási intézkedésekre kényszerült, amelyek a német lakosságnak, a különböző szakmák képviselőinek rendkívül súlyos nehézségeket okoznak. Ezt tükrözte az elmúlt hét páratlan, az egész országra kiterjedő gazdatüntetés, amelynek nyomán a felmérések szerint betelt a pohár. (...)
Az Egyesült Királyság csendben bővíti titkos kémbázisát Irán közelében Exkluzív: A GCHQ közel-keleti megfigyelőállomásán lévő létesítményeket korszerűsítették az Iránnal Izrael miatt vívott, potenciálisan pusztító új háború előtt.
Egy Irán melletti brit kémek bázisa az elmúlt két évben jelentős építkezéseken esett át - derült ki a Declassified értesüléseiből. Műholdfelvételek azt mutatják, hogy a GCHQ egyik telephelyén, az Irán és Jemen között fekvő britbarát Ománban zajló építkezések zajlottak.

A telephely valószínűleg kulcsszerepet játszik abban a régióban, ahol Nagy-Britannia a jemeni Houthi mozgalom és az iráni hatóságok ellen próbál fellépni. Mindketten ellenzik az Izrael gázai népirtásának nyugati támogatását.

A Houthi vezetői megfogadták, hogy blokád alá veszik az izraeli kötődésű hajózást a Vörös-tengeren, amíg Benjámin Netanjahu fel nem hagy a palesztinok elleni támadásokkal. Kedd este a Királyi Haditengerészet lelőtte a Houthi drónokat a Vörös-tengeren, Grant Shapps brit védelmi miniszter pedig tegnap azt mondta, hogy "figyeljék ezt a helyet" az esetleges jemeni csapások miatt.

Nagy-Britannia 1000 katonát állomásoztat Ománban, ahol a GCHQ három megfigyelőhelyet üzemeltet. Ezek közül az egyik a déli parton, Szalálah városának közelében található, 75 mérföldre Jementől. A Clarinet kódnevű létesítményt a 2014-es Snowden-szivárogtatások során fedték fel.

A Declassified 2020-ban tette közzé az első fotókat a Clarinetről, amelyeken a GCHQ más telephelyein látottakhoz hasonló méretű, golflabda-szerű radom látható. Újabb műholdfelvételeken kiterjedt építési munkálatok láthatók a terület 1,4 km-es körzetében.

Két új épületet építettek, és egy másik kettőnek az alapjait is lerakták. A legnagyobb új épület alapterülete hat teniszpálya méretű, és úgy tűnik, hogy többszintes. A GCHQ szóvivője az eredményekre reagálva elmondta: "Nem áll módunkban operatív kérdéseket kommentálni".

Az Egyesült Királyság csendben bővíti titkos kémbázisát Irán közelében
Kattintson ide a gomb balra húzásához, hogy megnézze az új épületeket.

Tenger alatti kábelek

A tengeri térképek megerősítik, hogy Clarinet azon kevés ománi pontok egyikénél található, ahol tenger alatti kábelek futnak ki a partra. Ezeket jelölni kell a térképeken, hogy a hajók ne szennyezzék be őket horgonyaikkal. Ezek az optikai internetkábelek kontinensek között vezetnek, lehetővé téve a GCHQ számára, hogy a világ minden tájáról feltörje az online forgalmat.

Perth és Szalalah között egy új, 10 000 km hosszú kommunikációs vezetéket, az Omán-Ausztrália kábelt fektetik le. Az eredetileg egy ausztrál cég, a Subco által vezetett kereskedelmi projektnek hirdetett, de azóta kiderült, hogy a kábel a Diego Garcia nevű indiai-óceáni atollon lévő amerikai/angol katonai bázison keresztül vezet.

Az amerikai hadsereg 300 millió dollárt fizetett a kábel Diego Garcián keresztül történő átvezetéséért a Big Wave kódnevű művelet keretében. Diego Garcia a Chagos-szigetek része, amelynek őslakos közösségét Nagy-Britannia az 1960-as években kilakoltatta, hogy helyet csináljon az amerikai bázisnak, cserébe pedig kedvezményt kapott az atom-tengeralattjárókra.

A bázis kulcsfontosságú állomáshely volt az Irakot és Afganisztánt megtámadó amerikai erők számára, és a Pentagon várhatóan az Iránnal vívott háború esetén is használni fogja. Az üvegszálas kábel telepítése azt jelenti, hogy a bázis többé már nem műholdkapcsolatokra támaszkodik a parttal való kommunikációban.

Perth, a nyugat-ausztráliai város, ahol a kábel másik vége található, szintén egyre inkább geostratégiai jelentőségűvé vált. Tavaly Nagy-Britannia a vitatott AUKUS-paktum részeként engedélyt kapott arra, hogy néhány nukleáris meghajtású tengeralattjáróját a kikötőben állomásoztassa. Ez lehetővé teszi a Királyi Haditengerészet számára, hogy gyakrabban járőrözzön víz alatt Kína közelében.

Az Egyesült Királyság csendben bővíti titkos kémbázisát Irán közelében
Kattintson ide a gomb balra húzásához az új épületek megtekintéséhez

GCHQ Ománban

Omán harmadik legnagyobb városából kelet felé haladva a Szalalahból induló autópályát pálmafák szegélyezik. A Maamoura körforgalomnál jobbra fordul a forgalom, és az autókat egy hatalmas királyi palota és a hatalmas Razat katonai bázis közé tereli. Egy mérfölddel lejjebb az aszfaltútról egy földút bejárata nyílik, amelyet betontömbök és egy rendőrségi ellenőrzőpont őriz.

A legtöbb autós figyelmen kívül hagyja ezt, és tovább halad a tengerparti autópályán, esetleg megáll a Hawana aquaparknál vagy a Rotana tengerparti üdülőhelyen. De az a néhány kiválasztott, aki itt lekanyarodik, egy jelöletlen létesítményhez érkezik, amelyet a magasba törő rádióoszlopok és az óriási fehér golflabda különböztet meg.

A Google Maps-en nemrégiben 94 Omantel néven jelölték meg, de ez több, mint az ománi állami tulajdonú telefontársaság része, amelyről köztudott, hogy kémek álcája. Az Edward Snowden informátor által kiszivárogtatott amerikai hírszerzési akták szerint egy ilyen létesítmény a Clarinet - ahol a brit kémek több millió internetfelhasználó adatait gyűjtik a Perzsa-öbölben.

Bár Snowden megosztotta a kiszivárogtatást a Guardiannal, az nem közölt részleteket a GCHQ ománi létesítményeiről. A GCHQ a médium londoni irodájába ment be, hogy felügyelje a fájlok megsemmisítését. Az információt csak később hozta nyilvánosságra Duncan Campbell oknyomozó újságíró, a The Register című informatikai hírportálon.

Az omániak számára ez megerősítette azt, amit sokan már korábban is sejtették: A brit hírszerző szolgálatok belekeveredtek országuk biztonsági apparátusába, amely gyakran éppúgy befelé fordítja tekintetét, mint ahogyan az ellenfeleket figyeli.

Ománban az elnyomás a norma, ahol minden politikai párt be van tiltva, és a független médiát elhallgattatják. A Riporterek Határok Nélkül kampánycsoport által közzétett legutóbbi világszintű sajtószabadság-indexen Omán a 155. helyen áll 180 ország közül.

Omán gyakorlatilag Nagy-Britannia legjobb vazallusállama a régióban. Saját hírszerző ügynökségét brit tisztek hozták létre, a GCHQ veteránjaival, és 1993-ig egy, az MI6-tól kölcsönzött személy vezette. Eredetileg Ománi Kutatási Osztálynak hívták, később Belső Biztonsági Szolgálatnak nevezték át, és a Királyi Hivatal irányítja.

Azt Sultan bin Mohammed al-Naamani tábornok vezeti. Köztisztviselő létére jól teljesített, 16 millió fontos kúriát vásárolt Surreyben a korábbi angol labdarúgó-játékvezetőtől, John Terrytől. 2021-ben a korrupció elleni tüntetések söpörtek végig az országon, amelyeket titokban, egy államilag szentesített Palesztina-felvonulás közepette szerveztek.

Szolidaritás Palesztinával

A Gáza iránti támogatás továbbra is magas, ami egyre kockázatosabbá teszi a szultán szövetségét Nagy-Britanniával.

Az omániak elkezdtek szembeszállni a brit csapatokkal a Duqm kikötőjében lévő repülőgép-hordozó bázisukon. A Renaissance Village étkezdéjükben forgatott videón egy ománi férfi azt mondta öt brit katonának, akik egy asztalnál ültek:

"Ez az ország [Nagy-Britannia] kibaszott Izrael-párti, el kellene tűnniük innen. Egy darab sz**t. Itt az ideje, hogy eltűnjetek innen."

Miközben egy brit kapitány megpróbált elsétálni, az ománi férfi kritizálta Rishi Sunakot, amiért október 7-e után két haditengerészeti hajót küldött Izrael támogatására. James Heappey védelmi miniszter a parlamentnek nyilatkozott:

"Tudomásunk van arról, hogy a Szolgálat személyzetét megkörnyékezték Ománban. Fegyveres erőink biztonsága kiemelten fontos, és személyi állományunk biztonságát folyamatosan figyelemmel kísérjük".

Mohammed al-Fazari, egy száműzetésben élő ománi újságíró és a Muwatin szerkesztője a Declassifiednek nyilatkozott:
"Ha a Houthi lázadók ellen hadüzenetre kerülne sor, a britek kétségtelenül Ománt használnák kiindulópontként. Omán következetesen olyan bázisként szolgált, ahonnan a brit erők... számos regionális konfliktusban bevetésre kerültek".

Al-Fazari úgy véli, hogy az omániak "egyértelműen a palesztin ügy mellé állnak", és ellenállásuk Nagy-Britannia jelenlétével szemben az országban "felerősödne, ha kiderülne, hogy ezek a katonai bázisok a megszálló telepes entitást, Izraelt támogatják".

Nabhan Alhanashi, egy száműzetésben élő aktivista, aki az Emberi Jogok Ománi Központját vezeti, elmondta, hogy aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy "a [GCHQ] telephelyet olyan tevékenységekre használhatják fel, amelyek nem egyeztethetők össze az átlagos omániak érdekeivel, különösen a palesztinbarát álláspontot vallókéval".

Hozzátette: "Valós aggodalomra ad okot, hogy az Egyesült Királyság, támogatva Izrael Hamász elleni erőfeszítéseit, a nyilvános nyilatkozatokkal ellentétben Ománt Izrael partnerévé és szövetségesévé teheti."

Az Omantelt, a Subcót és az amerikai haditengerészetet megkérték, hogy nyilatkozzanak.
Washington és London gúnyt űz a nemzetközi jogból Miközben a Fehér Ház és a Downing Street 10 tagadja a gázai népirtást, mindkét imperialista állam Jement bombázza, a nyugat-ázsiai régió legszegényebb és legelmaradottabb országát.
A hágai Nemzetközi Bíróság (ICJ) előtt január 11-én tartott szóbeli tárgyaláson a Dél-afrikai Köztársaság bizonyítékokat terjesztett elő, amelyek célja Izrael Államnak a Gázai övezet palesztin népe ellen folytatott népirtó politikájának megállítása volt.

Másnap Tel-Aviv bemutatta cáfolatát az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) kormánya által a bíróság elé terjesztett vádakra.

Izrael Állam brit állampolgárságú ügyvédje azt állította, hogy a Dél-Afrika által benyújtott kereset hibás, és hogy nincs bizonyíték a gázai nép ellen elkövetett népirtásra. Azonban nagyon valószínűtlen, hogy egy olyan kormányzó párt, mint a dél-afrikai ANC, ne értené meg a telepes-gyarmatosító Izrael Állam elleni jogi követelésben foglalt fontos kérdéseket.

A dél-afrikai emberek több mint három évszázadon át voltak kitéve a fehér kisebbség destabilizálásának, rablásnak, uralomnak és gazdasági kizsákmányolásnak. A területnek a britek és a búr népek által a 17. századtól a 20. század végéig tartó gyarmatosítása során az afrikai nép megszervezte magát, hogy eltávolítsa a nemzeti elnyomás igáját.

A brit imperializmus gyámsága alatt zajlott Palesztina gyarmatosítása a 19. és 20. század folyamán. A britek döntő szerepet játszottak abban is, hogy a Dél-Afrikai Unió néven ismertté vált országban fehér kisebbségi uralom alakult ki. Ez a telepes-gyarmati modell nem korlátozódott Afrika és Ázsia kontinentális régióira, Észak- és Dél-Amerika, a csendes-óceáni szigetek, a Karib-tenger és Közép-Amerika őslakos népeit is súlyosan érintette az imperializmus azon kényszere, hogy uralja a világ lakossága többségének erőforrásait és munkáját.

A Balfour-nyilatkozatot, amelyet egy brit külügyminiszter adott ki 1917-ben, az első világháború közepén, részben felhasználták a cionista állam 1948-as létrehozásának indoklására. Ezt az entitást nem lehetett volna létrehozni vagy fenntartani a vezető imperialista államok, köztük az Egyesült Királyság és az USA támogatása nélkül. Az elmúlt 75 évben a nyugat-ázsiai régiót az imperializmus machinációinak eredményeként társadalmi zavargások, felfordulás és folyamatos háborúk jellemezték.

1948 óta a cionista állam és washingtoni és Wall Street-i támogatói bátorították és elősegítették a telepes-kolonializmus terjeszkedését a régióban. Ezt a külpolitikát Izrael Állam katonai és biztonsági apparátusának bőkezű finanszírozásával valósítják meg. A tel-avivi kormány nemcsak palesztin területeket tart megszállva, a cionista állam 1967 óta megszállva tartja a szíriai Golán-fennsíkokat, és továbbra is a Shebaa-farmok néven ismert dél-libanoni földeken tartózkodik, amelyek felett Washington elismeri Tel-Aviv fennhatóságát.

Dél-Afrika szembeszáll a cionista büntetlenség felsőbbrendűségével

A Tel-Aviv elleni nyitó salvójában Dél-Afrika jogi csapata a Palesztin Egészségügyi Minisztérium, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és más humanitárius szervezetek által összegyűjtött statisztikákra összpontosított, amelyek világosan illusztrálják az Izraeli Védelmi Erők (IDF) bombázásának és földbirtoklásának negatív hatását a gázai őslakosokra. Október 7. óta, a hágai tárgyalás megnyitásának időpontjáig több mint 23 000 ember vesztette életét Gázában.

A haláleseteken és sérülteken kívül közintézmények, kórházak, iskolák, egyetemek, mecsetek, templomok és városrészek pusztultak el az IDF katonai akcióinak közvetlen eredményeként. Joe Biden elnök kormánya továbbra is több ezer tonna fegyvert küldött az IDF-nek, hogy fokozhassák a népirtó támadást Gázában. Ezért a Gázai övezet teljes lakossága, körülbelül 3,2 millió ember, továbbra is veszélyben van.

A dél-afrikai kormány ügyvédei által előterjesztett panaszban az Al Mayadeen hangsúlyozta:
"Adila Hassim ügyvéd, aki megnyitotta az érvelést, azt mondta: "Dél-Afrika azt állítja, hogy Izrael megsértette a (genfi) egyezmény II. cikkét, mivel olyan cselekményeket követett el, amelyek a népirtás fogalma alá tartoznak. A cselekmények olyan szisztematikus magatartásmintát mutatnak, amelyből népirtásra lehet következtetni. Hassim felvázolta az izraeli hadsereg által a palesztin lakosságnak okozott halál és pusztítás mértékét. "Az elmúlt 96 napban Izrael a modern hadviselés történetének egyik legsúlyosabb hagyományos bombázási kampányának nevezte Gázát. A gázai palesztinokat a levegőből, a szárazföldről és a tengerről érkező izraeli fegyverek és bombák ölik meg" - mondta Hasszim."

Ezek olyan tények, amelyeket nem lehet az önvédelem ürügyén igazolni. Izrael semmiképpen sem hivatkozhat arra, hogy védekezik, amikor fellépése nem csak október 7-e óta agresszív, a telepes-gyarmatosító állam 1948-as megalapítása óta rasszista entitás maradt. A palesztin nemzeti felszabadító harc vezető személyiségeit még mindig meggyilkolják az izraeli biztonsági erők és szövetségese, az Egyesült Államok.

Ráadásul a megszállók és agresszorok sem erkölcsileg, sem politikailag nem helyezhetők egy szintre az elnyomottakkal, akiket erőszakos kitelepítések, fogva tartások és nagyszámú sérülés és haláleset sújt. A folyamatban lévő ostrom csak tovább rontja a Gázában élők helyzetét, amelyet már most is a világ legnagyobb szabadtéri börtönének tartanak.

Az Al Mayadeen ugyanebben a korábban idézett jelentésben rámutat, hogy:
"Vusi Madonsela, Dél-Afrika rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a Holland Királyságban, Dél-Afrika beadványát a következőkkel zárta: 'Kérelmünkben Dél-Afrika elismerte a palesztin nép folyamatos Nakbáját Izrael 1948 óta tartó gyarmatosítása révén, amely szisztematikusan és erőszakosan megfosztotta, kitelepítette és feldarabolta a palesztin népet, szándékosan megtagadva tőlük a nemzetközileg elismert, elidegeníthetetlen önrendelkezési jogukat, valamint a nemzetközileg elismert jogukat, hogy menekültként visszatérjenek városaikba és falvaikba, a mai Izrael Állam területén.""

A Nemzetközi Bíróságon Izrael Állam ellen benyújtott dél-afrikai panasz nem csak a telepes-kolonialisták vádját fogalmazza meg Palesztina tényleges történelmére alapozva. A kereset egy sor olyan követelést fogalmaz meg, amelyek célja, hogy azonnali enyhülést nyújtson a telepes-gyarmati rendszer által negatívan érintett emberek helyzetén.

Mint Dél-Afrikában az apartheid rendszer alatt 1994-ig, amikor a Nelson Mandela volt elnök vezette ANC hatalomra került, az egész kormányzati rendszer a rasszizmuson, a nemzeti elnyomáson és az intézményes rasszizmuson alapul. Az apartheid és a mai cionizmus történelmi pályájának hasonlósága világosan érthetővé teszi, hogy a demokratikus Dél-Afrika miért vitte a palesztinok helyzetét a Világbíróság elé.

Al Mayadeen a továbbiakban az Izrael ellen benyújtott keresettel kapcsolatban megjegyzi:
"A továbbiakban felsorolta a Dél-Afrika által kért intézkedéseket, amelyek többek között a következők voltak:

- Izrael katonai műveleteinek azonnali felfüggesztése a Gázai övezetben és ellen;
- hogy semmilyen katonai vagy irreguláris fegyveres egység ne tegyen lépéseket a korábban említett katonai műveletek folytatására;
- mind Dél-Afrika, mind Izrael tegye meg a hatalmában álló ésszerű intézkedéseket a népirtás megakadályozására;
- valamint Izraelt felkérik, hogy nyújtson be jelentést a Bíróságnak a "jelen végzés végrehajtása érdekében hozott valamennyi intézkedésről a jelen végzés keltétől számított egy héten belül, majd ezt követően a Bíróság által elrendelt rendszeres időközönként, amíg a Bíróság végleges döntést nem hoz az ügyben, és hogy a Bíróság az ilyen jelentéseket közzéteszi.

A palesztinokat az éhhalál, a kiszáradás és a betegségek közvetlen veszélye is fenyegeti, ami az Izrael által folytatott ostrom, a palesztin városok lerombolása, a palesztin lakosságnak nyújtott elégtelen segélyek és a korlátozott segélyek szétosztásának lehetetlensége miatt következik be, miközben bombák hullanak. Ez a magatartás ellehetetleníti az élethez szükséges alapvető dolgokat.

Hasszim utalt Izrael október 13-i első evakuálási parancsára, amely több mint 1 millió ember, köztük gyermekek, idősek, sebesültek és gyengék evakuálását tette szükségessé.

Azt mondta: "Egész kórházakat kellett evakuálni, még az intenzív osztályon lévő újszülötteket is. A parancs szerint 24 órán belül evakuálniuk kellett északról délre. Maga a parancs népirtás volt. Azonnali mozgást követelt meg, csak azt vitték el, amit el lehetett vinni, miközben semmilyen humanitárius segítséget nem engedélyeztek... Egyértelműen a lakosság szándékos elpusztítására volt kiszámítva.""

A jemeni bombázás a nemzetközi jog szerint indokolatlan
Oroszország és Kína, az ENSZ Biztonsági Tanácsának két állandó tagja, elítélte a Washington és London által Jemenben végrehajtott bombázást. Az imperializmus e katonai támadásának indoklása azt sugallja, hogy az USA és az Egyesült Királyság megpróbálja nyitva tartani a kereskedelmi útvonalakat a nemzetközi részvétel számára.

Mindazonáltal a népirtás borzalmai felülírják a globális kereskedelem áramlását. A jemeni Ansar Allah mozgalom jogosnak tartja a palesztinok Gázai övezetben történő napi szintű lemészárlására adott válaszlépéseket.

Ahelyett, hogy a dél-afrikai és jemeni kormányokhoz csatlakozva szolidaritásukat fejeznék ki a palesztinokkal, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia valójában lehetővé teszi egy elnyomott nép tömeges kitelepítését, megkárosítását, elmaradottságát és meggyilkolását. Ez az indok a Jemen elleni támadások mögött. Imperialista államként mindkét ország fenn akarja tartani a status quo-t azáltal, hogy biztosítja a palesztinok folyamatos elszigetelését, kiűzését és végső soron kiirtását.

A Dél-Afrika által tett jogi lépés tükrözi azoknak az emberek millióinak az érzéseit világszerte, akik október 7-e óta szolidaritást vállalva gyűltek össze és vonultak fel Palesztinával. Kétségtelenül ezek a társadalmi erők fogják meghatározni a palesztinai igazságosságért és függetlenségért folytatott küzdelem tényleges kimenetelét.
A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák Mi a valóság? Mi az illúzió? Az alábbiakban Mark Keenan gondosan megalapozott elemzése olvasható a Holdra szállás 2023 - Tudomány vagy sci-fi? című könyve alapján.
A legújabb fejlemények szerint egy amerikai űrhajó részt vett az első amerikai kísérletben, amely több mint 50 év után először próbált leszállni a Holdra.

"Végzetes ütközési pályán a Földdel"?

Jelentette a The Independent:

"A pittsburghi székhelyű Astrobotic űrvállalat Peregrine Mission One nevű magánmissziója múlt hétfőn [ 2024. január 8-án] indult el a Földről, és a tervek szerint február 23-án landolt volna a Hold felszínén.

Egy üzemanyagszivárgás azonban megpecsételte a sorsát, és mintegy 30 órával a start után a cég elismerte, hogy az űrhajónak "semmi esélye" sincs a Holdon való puha landolásra.

Az űrszondáról szóló legutóbbi frissítésében a cég azt írta, hogy az "a Föld felé tart", és hogy a visszatéréskor "valószínűleg" el fog égni.

A teljes cikket ide kattintva olvashatja a The Independent oldalán.

Bevezetés

Ez a cikk nagyrészt a Holdra szállás 2023 - Tudomány vagy sci-fi? című könyvemen alapul, és folytatása a Holdra szállás 2023 - Tudomány vagy sci-fi? című legutóbbi cikkemben részletezett témáknak.

Abban a legutóbbi cikkben leírtam, hogy:
- Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) azt állítja, hogy 2023. augusztus 23-án leszállt a Holdon, azonban nincs bizonyíték erre az állításra.
- bemutattak nekünk olyan videofelvételeket, amelyeket az ISRO űrszondája készített, miközben a Hold körül keringett, a felvételek azonban CGI-nek tűnnek. Az űrjárművet a Holdon ábrázoló fekete-fehér kép inkább egy néhány méteres kopár sivatagnak tűnik, amely akár Nevadában vagy egy hollywoodi film díszlete is lehetne. Az ISRO fekete-fehér képe és CGI-szerű videója az állítólagos holdraszállásukról nem bizonyíték semmire.
- Az ISRO nem szolgáltat semmilyen vizuális bizonyítékot - nincs olyan referenciapont a képen vagy a rövid videón, amely igazolná azt az állításukat, hogy egy űrhajó landolt a Holdon. Úgy tűnik, hogy semmi sem tette lehetővé, hogy ezt a holdraszállást mint "valóban megtörtént" eseményt ellenőrizzük. Miért nem tett az ISRO egyetlen, a Földre irányított kamerát a fedélzetre, hogy a Földről a Holdról vagy az űrből készült jó minőségű képeket és videofelvételeket kapjunk, amelyek bizonyítékot szolgáltatnának? Elvárják tőlünk, hogy elhiggyük, hogy képesek egy spektrométert elhelyezni a Holdon, hogy megvizsgálják a felszínt, valamint számos további tudományos kísérlethez szükséges készüléket, de nem tudtak egyetlen jó minőségű kamerát sem elhelyezni a járművön vagy a roveren, és a Földre irányítani?
- Az ISRO "holdraszállása" miatt számos olyan videó került fel az internetre, amely nevetségessé teszi a projektet.
- és mivel sokan hamisítványokat és anomáliákat azonosítottak a NASA felvételein, amelyek arra utalnak, hogy a NASA Apollo holdraszállása hamisítvány volt, az ISRO-nak és minden űrügynökségnek kötelessége, hogy egyértelmű bizonyítékokat szolgáltasson minden állítólagos holdraszállásról.

Ebben a cikkben én:
- feltárom a NASA holdraszállásának bizonyítékainak néhány megmagyarázhatatlan hibáját;
- részletezem azokat a módszereket, technológiákat és technikai trükköket, amelyeket Hollywood az űr és a súlytalanság szimulálására használ a filmekben;
- és megvizsgálom azokat a technikai trükköket és kiterjesztett virtuális valóság technológiákat, amelyeket az űrügynökségek, például a NASA, a jelek szerint az űr és a súlytalanság "meghamisítására" használnak, valamint a Nemzetközi Űrállomásról (ISS) származó élő videófelvételeket.

A NASA holdi küldetései állítólag mintegy 2400 milliárd dollárjába kerültek az amerikai kormánynak, és így az amerikai adófizetőknek, de a NASA a jelek szerint csak némi holdport és néhány apró követ tud felmutatni, amelyekről azt állítják, hogy a Holdról származnak.

Ez nagyon sok pénz néhány kő megszerzéséért. Azt is elmondják, hogy "az összes holdkőzetet ellopták, beleértve a széfet is, amelyben voltak" a NASA központjában. Az információszabadságra vonatkozó amerikai kérések nyomán a NASA elismerte, hogy elvesztette az űrhajó helyzetét és működését nyomon követő eredeti videofelvételeket, hangadatokat, bio-orvosi megfigyelési adatokat és telemetriai adatokat, valamint a holdmodulok, űrruhák és holdjárók, valamint a teljes, több részből álló Saturn V rakéták eredeti terveit/rajzait[1]. Csoda-e, hogy az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb egyetértés alakult ki abban, hogy a NASA az Apollo holdküldetéseket az 1960-as években meghamisította - hogy az egész csak egy felhajtott tévéműsor volt.

Különböző irányokba mutató árnyékok a Holdon

A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák
A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák

Elemzői szempontból vizsgáljuk meg a NASA fotográfiai anomáliákat a Holdon tartózkodó űrhajósokról készült fotókon. Ezeket az anomáliákat a megvilágítás és az árnyékok megértésével kell elemezni.

Ha a tárgyakat kizárólag a Nap világítja meg, mint ahogy állítólag a Holdon lévő összes jelenet, akkor a tájtól függetlenül minden árnyék párhuzamosan fog futni egymással. A NASA archívumából származó, a holdraszállásról készült fenti fotókon azonban az árnyékok különböző irányokba mutatnak, ami azt bizonyítja, hogy két különböző fényforrás volt - egyértelmű, hogy a jeleneteket mesterséges fénnyel világították meg. Az egyik árnyék az űrhajósé; a másik árnyék pedig úgy tűnik, hogy egy pólusé. A NASA e hibájára további példák is vannak. Az az érv, hogy az egyenetlen terepen az árnyékok eltérő irányba mutathatnak, nem magyarázza a megfigyelt jelentős különbségeket.

A NASA három holdjárót vitt a Holdra, de soha nem hozott távcsövet a Föld megtekintésére és fényképezésére.

A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák

Továbbá azt gondolnánk, hogy a Holdról csodálatos látványt nyújtana a csillagok látványa, mégis, a Holdról készült képeken és videofelvételeken nincsenek csillagok - soha. Amikor a NASA repülés utáni sajtótájékoztatóján a csillagokról kérdezték, ez volt az egyetlen kérdés, amelyre Armstrong emlékezetkieséssel válaszolt. Ráadásul azt is elhitetik velünk, hogy a NASA több holdi küldetés során három holdjárót hozott, amelyek egyenként 60 millió dollárba kerültek, de soha egyetlen távcsövet sem hozott, hogy a csillagokat vagy a Földet megnézze és lefényképezze.

Ezen kívül ott van az az anomália a NASA videofelvételén, hogy az amerikai zászlót fújja a szél, kétszer is, a "légkör nélküli" Holdon. Ezenkívül, amikor a Holdon sétáló és ugráló űrhajósokról készült felvételek sebességét megduplázzák, egyértelmű, hogy a földi gravitációban járnak, és nem hagyják el jobban a talajt, mint a Földön. Számos dokumentumfilm tárja fel ezeket és más anomáliákat[2]. Továbbá, hogyan fért el a holdbogár az űrhajó belsejében, és miért nem volt robbanáskráter a leszállóegység alatt. A valóság az, hogy sokkal több bizonyíték támasztja alá azt az állítást, hogy az ember soha nem járt a Holdon, mint fordítva.

A NASA űrhajósai a földi gravitációban járnak - A videó sebessége úgy tűnik, hogy lelassult és beállították a sebességet

Egy független kutató átfogó videóelemzést[3] készített, amelyben részletesen megvizsgálja az asztronauták lassított mozgását a Holdon, valamint az Apollo Hold-misszióról készült felvételek számos más rejtélyes és megkérdőjelezhető aspektusát. Ez magában foglalja az Apollo-kísérletek során az űrhajósok kezéből lehulló homok elemzését is. A következőket nyilatkozta:

"Megmértem a zuhanó tárgyak sebességét... az Apollo televíziós felvételeken... És az én értékelésem alapján, hogy a felvételeket hogyan rögzítették és változtatták lassított felvételekké, a mérések pontosan megfelelnek a földi gravitációnak. Méréseim független tudósok által reprodukálhatók, és egyértelmű hivatkozást adok a forrásanyagra, hogy ez a lehető legkevesebb erőfeszítéssel megtehető legyen."

Egy másik független kutató kijelentette:

"Az Apollo-"űrhajósok" úgy tűnik, mintha a víz alatt mozognának, a tengerfenéken sétálnának. Mindezt lassított felvételben. Még amikor felfelé ugranak, akkor is lassított felvételen látható az egész. De ennek nincs tudományos alapja. Semmi oka nincs annak, hogy valaki egy alacsony gravitációjú bolygón vagy holdon sétáljon vagy mozogjon, és így, lassítva mozogjon. Legalábbis akkor nem, amikor felfelé ugrik. Mi lassítaná le őket? Állítólag alacsony gravitációjú, légkör nélküli környezetben mozognak. Mi lassítaná le őket? A probléma az, hogy a szabadon zuhanó tárgyak alacsony gravitációban lassabban mozognának, mint a Földön, de más mozgások normál vagy talán még a normálisnál is gyorsabb sebességgel haladnának. Ez bizonyára technológiai rémálom lehetett egy 1960-as évekbeli filmkészítő számára.

A valószínű megoldás tehát az volt, hogy közvetlenül az Apollo-11 előtt elkészítettek és bemutattak egy nagyszabású mozifilmet, amely embereket mutat az űrben és a Holdon, mindezt lassított felvételen, és azt mondták a közönségnek, hogy ez a valaha készült legtechnológiailag legpontosabb film az űrutazásról. Még egy rövid jelenetet is bemutatnának, amelyben emberek sétálnak a Holdon, természetesen szintén lassított felvételben... Ez a film természetesen a 2001: Űrodüsszeia volt".

A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák

A NASA még azt is beismeri, hogy a NASA összes Földről készült képe CGI kompozit

Sőt, hihetetlen módon úgy tűnik, hogy a Földről készült összes kép, amelyet állítólag a NASA az űrből készített, valójában CGI (Computer Generated Image) kompozitok. A NASA még azt is elismeri a honlapján, hogy a NASA Földről készült képei kompozit, számítógép által generált képek, azaz műholdak vagy (állításuk szerint) a nemzetközi űrállomás által készített több felvétel kompozitjai.

Lásd a NASA Földről készült képeit a weblink[4] alatt, ezek a képek egyértelműen számítógépen generáltak. Elvárják tőlünk, hogy elhiggyük, hogy a NASA képes nagyfelbontású kamerákkal felszerelt szondákat küldeni a Jupiter, a Mars, a Szaturnusz stb. fotózására, de nem tudják megfordítani a kamerát, hogy egyetlen teljes felvételt készítsenek a Földről? Az alábbi szöveget a NASA honlapjáról idézzük:

"A képkompozitok több, egymást átfedő sorozatban készült kép összeolvasztása. Az ebben a gyűjteményben szereplő képek a Nemzetközi Űrállomásról készült több kompozit képet tartalmaznak, amelyek a Föld különböző szépségeiről készültek. A térképen a zöld jelölések jelzik az ebben a gyűjteményben felsorolt összes kompozit helyszínét, és az alábbi legördülő menüben az összes elérhető képkompozitot is bemutatjuk." - NASA[5]

"Az új kép a Suomi National Polar-orbiting Partnership műhold által 2012. január 23-án, hat különálló pályáról készített kompozit. Mindkét új 'Blue Marble' kép a Suomi NPP fedélzetén repülő új műszer, a Visible Infrared Imaging Radiometer Suite (VIIRS) által készített felvételek." - NASA[6]

Kutatásaim során nem találtam egyetlen olyan képet sem, amely az "egész" Földet mint földgömböt ábrázolta volna, amely nem CGI kompozit, vagy nem volt manipulációnak kitéve, azaz nincs "valódi" kép az egész Földről, amelyet az "űrből" készítettek. A NASA holdmissziói és a "mélyűrbe" indított szondák állítólagos indításai alapján bizonyára több száz ilyen képnek kellene lennie.

A NASA Föld-felkelte fotói - a fényképek manipulálásának állításai

A híres "Earthrise" fotók, amelyeken állítólag a Hold horizontja fölé emelkedő Föld látható, állítólag az Apollo-11 1969-es küldetése során készültek. A NASA hivatalos honlapja szerint: "Az Apollo 8 fedélzetén Bill Anders készítette ezt az ikonikus képet, amelyen a Föld látszik a Hold felszíne mögül, amint az első legénységgel ellátott űrhajó megkerülte a Holdat."[7] Különböző kutatók és fotószakértők azonban bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a NASA-fotókat meghamisították[8]. Ezek az elemzések árulkodó jeleket mutatnak, ahol a fotó egyes részeit más forrásból másolták át és illesztették be, ahol a fotó egyes részeit átdolgozták, és ahol egy földgömb alakú földet illesztettek a fotóba.

Az űr hamisításának régi és új módja

"Az űr talán az utolsó határ, de egy hollywoodi pincében készül..." - Szöveg a Red Hot Chilli Peppers együttes Californication című dalából.

Úgy tűnik, hogy hagyományosan a hollywoodi, gravitációmentes filmjeleneteket is egy "NASA által kiadott" KC-135-ös repülőgépen, a "hányáskamra" becenévre hallgató gépen vették fel. A repülőgép ellipszis alakú ívének csúcsán, körülbelül 32 000 láb magasságban lekonyul, ami körülbelül 20 másodperc súlytalanságot eredményez.

A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák

Megjegyzek egy videóbemutatót is, amely részletesen bemutatja a hollywoodi filmkészítő berendezésekben alkalmazott bonyolult és okos tervezési trükköket, amelyek a súlytalanságot szimulálják[9]. Ezek közé a berendezések közé tartoznak a kéményekhez hasonlóan felfelé épített "függőleges folyosók."

A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák

A színészeket drótokon függesztik fel a folyosó tetejéről, és a kamera felfelé néz - ez megakadályozza, hogy a közönség lássa, hogyan történik ez a trükk. A kamera felfelé néz a színészre, és úgy tűnik, mintha a színész lebegne a folyosón a súlytalanságban. A drótokat ezután CGI-technológiával kivágják a videóból.

A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák

Megjegyzendő, hogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) belsejében készült videofelvételek is rendelkeznek ezzel a folyosószerű beállítással. Az alábbi kép az ISS-en készült videofelvételek képernyőmentése. A minőség nem prémium, de az alábbi képen jól látható a folyosószerű beállítás. Ezen kívül ebben az esetben jól látható, hogy az ISS színészéhez (AstroNOT), aki egy hámot visel, drótok vannak csatlakoztatva. Ahogy lehajol, látható, hogy a ruhája két helyen is kiáll, ahol két drót lóg rajta.

A NASA holdraszállással kapcsolatos bizonyítékok, megmagyarázhatatlan hibák

Kattintson ide a videó megtekintéséhez a Youtube-on.

Úgy tűnik, hogy ez egyike a NASA különböző hibáinak, amelyeket a NASA az ISS-ről történő élő videóközvetítéseknél elkövetett. Nem valószínű, hogy ilyen videókat találunk a megavállalatok tulajdonában lévő platformokon, mint például a Google, Facebook, Twitter stb., mivel az összes nagy platform algoritmusokat használ annak eldöntésére, hogy milyen információkat mutatnak be, és mit nem.

Az évtizedek során azonban sokan töltöttek le ilyen videókat. Ahogy a mondás tartja: "a macska kint van a zsákból" - a NASA hazudott nekünk. A vállalati média ilyen cenzúrája a hamis Covid-19 világjárvány és az éghajlati CO2-csalás kapcsán is elterjedt. További részletekért lásd a No Worries No Virus és a Transcending the Climate Deception - Toward Real Sustainability című könyveket.

A kiterjesztett virtuális valóság technológia - egyre nehezebb megkülönböztetni, hogy mi a "valódi" és mi a valóságos Számítógéppel generált kép (CGI) videó.

© Nemzeti Hírháló 2003 - 2024 Map Leiratkozás Leiratkozás